Tolnai Népújság, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-07 / 285. szám

1999. december 7., kedd Megyei Körkép 5. oldal — Tamási, Simontornya És Környéke Sikerdíjból működik a társulás? A nyertes területfejlesztési pályázatok után az önkor­mányzatok fizessenek si­kerdíjat a tamási társulás­nak - hangzott el a társulás legutóbbi ülésén a jövő évi költségvetésről szóló vitá­ban. A pályázati pénzek elnyerése utáni díjazás nem újkeletű, van intézmény és önkor­mányzat is, amely sikerdíjjal jutalmazta a pályázat készítő­jét. Udvariban még 1998-ban hozott a képviselő-testület ha­tározatot arról, hogy a pályá­zatokon elnyert pénz 2-5 szá­zalékát „sikerdíjként” fizetik ki. Ezzel Peszt Attila polgár- mester szerint az volt a cél, hogy ösztönözze a közalkal­mazottakat, köztisztviselőket, hogy pénzt hozzanak a köz­ségbe. A határozatra a megyei közigazgatási hivatal törvé­nyességi észrevételt tett, mi­vel az önkormányzatok a pá­lyázatokon elnyert pénzeket nem fordíthatják e célra, más alapot kell létrehozni a költ­ségvetésen belül. Udvariban az egy éve megalakult képvi­selő-testület nem foglalkozott a témával, a határozat jelenleg is hatályon kívül van. Az ösz­tönzést azonban a polgármes­ter ma is aktuálisnak tartja///) Költözik a kollégium Simontornyán több tanár kell FOTÓ: ÓTÓS RÉKA Jövőre az egykori ferences kolostor épületébe (képün­kön) költözik a Vak Bottyán Általános és Szakképző In­tézmény fiúkollégiuma Si- montomyán. A kollégium mostani épületét átalakítják az idősek gondozási köz­pontja részére. Az iskola jö­vőre tíz százalékos létszám­bővítésre kapott lehetőséget. Bár a tanulók száma nem vál­tozott, az osztályok száma egy év alatt tízzel nőtt, ezért jelentős a túlórák száma is. A város képviselői ezért felol­dották a létszámstopot, és még öt pedagógus alkalmazá­sához járultak hozzá. (-h-c) Itt hirdethet Tolnatourist, Tamási, Szabadság u. 43. Telefon/fax: 471-941. Lászlóné Fülöp Zsuzsa, Tamási, Páva u. 2. 06-20-9929-527. Biokom Kft.: nem hátrálunk ki (Folytatás az 1. oldalról.)- Ezeket a későbbi rekulti­vációban fel kell tölteni, és ezt célszerű hulladékkal megtenni. Felvettük a kapcsolatot a kör­nyezetvédelmi felügyelőséggel, és abban maradtunk, hogy tel­jesítményértékelő tanulmányt készítünk el. Ez a múlt héten készült el, és ezen a héten nyújtjuk be, a felügyelőség pe­dig hatvan napon belül elbí­rálja, s dönt, hogy megfelel-e az előírásoknak. Ha igen, akkor a hulladéktelep engedélyt kap a további működéshez. A kör­nyezetvédelmi felügyelőség va­lószínűleg elrendeli egy moni- toringkút létesítését, amely vízmintavételt tesz lehetővé, és a vízminőség meghatározásá­ban segít. A tanulmányban egyébként javaslatot teszünk a végleges morfológia kialakítá­sára is. Ha elfogadja a felügye­lőség, akkor Tamási, és csak Tamási kommunális hulladékát még három évig el lehet itt he­lyezni. A cél, hogy a szabad tér­fogatokat kihasználjuk, és a tájba illő, gazdaságosan ki­használható morfológiát alakít­sunk ki. A magánterületekre került hulladékot összegyűjtjük és a telepen helyezzük el. Boros János Tamás nem ki­mondottan divatos jelenség. Öltönye ódivatú, szakállát se borostavágóval nyírja. Har­mincöt éves, verseket ír, fest, Simontornyán él, Kaposvá­ron dolgozik. „Polgári” fog­lalkozása rendőr. Nemrég je­lent meg első kötete, a Rend­kívüli szómunkás.- Melyik volt előbb: a vers­írás, vagy a rendőrség?- A versírás, de gimnázium­ban még nem volt komoly, hál’ istennek el is vesztek azok a dolgok.- Rendőrség és költészet: ritka párosítás. Miért lett rendőr?- Munkanélküli voltam, el kellett helyezkednem.- Milyen munkát végez?- Járőr vagyok és bombaku­tató, ha van valahol bombari­adó, nekem kell kimenni.- Nem éppen ihlet alkalmas percek...- Valóban.- Azt is jól tudjuk, hogy a pannonhalmi bencés gimnázi­umba járt?- Igen.- Azok közül, akik oda jár­tak, sokan kimondottan jó star­tot vettek, önnel mi történt?- Nem volt könnyű helyze­tem, ahová jelentkeztem, álta­- Milyen megoldással előzik meg azt, hogy a hulladék ké­sőbb ne kerüljön a közeli ker­tekre, szántóföldre? Vida János: - Ez is része lesz a rendbetételnek. A hulla­déktelepet földdel takarjuk be, és hálóval vesszük körül. Gaz­dasági kérdés, hogy lesz-e ak­kora mennyiségű föld, törme­lék, hogy teljes takarást tudjunk végezni.- Mindez mikor készül el? Vida János: - Jövő év nyár elejére.- Mi van a regionális hulla­déklerakó tervével? Ezt az 1997-es pályázatuk szerint az önkormányzattal közösen vál­lalták. Leitol Csaba: - Jelenleg a régi tervek és a környezeti ha­tástanulmány aktualizálása van folyamatban, a pályázatot a Belügyminisztérium és a Kör­nyezetvédelmi Minisztérium­hoz lehet benyújtani, és lehet pályázni a területfejlesztési ta­nácshoz. A beruházáshoz 80 százalékos támogatás nyerhető el. A megvalósíthatósági ta­nulmányt 2000 október 1-ig kell beadnia Tolna megyei Tá- kiszhoz, amely november 1-ig dönt arról javasolja-e a támoga­lában mindig volt egy olyan tárgy, ami eleve kizárta, hogy bejussak. Megpróbáltam a dísz­let- és jelmeztervező szakot a színművészeti főiskolán, ott vi­szont túljelentkezés volt, pro­tekcióm nem. Ma már nem is bánom, hogy nem vettek fel, mert csak saját magamtól szere­tek rajzolni. Azért is jó, hogy nem a versírásból élek, mert ha lenne egy szerződésem, hogy ennyi és ennyi oldalt meg kel­lene írnom . . .- A kötet címe Rendkívüli szómunkás. Akkor tele van a tást. Utána 2001 január 15-ig lehet pályázni a végleges kivi­teli tervvel. 2001 első felében bírálják el, a közbeszerzési eljá­rás után 2001 vé­gén kezd­hető el a beruházás, ami így 2002-ben készülhet el.- /I Leitol Csaba eredeti megálla­podás szerint a Biokom is részt vállal a beruházásban. Valóban állja a pályázat önrészét, s ha igen, akkor tulajdonrészt kér a létesítményből ? Leitol Csaba: - Igen, a Bio­kom beszáll a finanszírozásba, ezért azonban nem résztulaj­donjogot, hanem hosszú távú szolgáltatási szerződést kívá­nunk kötni.- A regionális hulladékle­rakó állami támogatásához fel kell mutatni egy bizonyos, - 20, vagy 30 ezres - népességet. A térségben megjelent a Kapos­vári VG Rt. is. A Biokom fogja az önkormányzatok támogatá­sát megszerezni? szócipője ?- Ha bekapcsolom a tévét, egy szótár kell a műsor megér­tésére. A hómunkásra akkor van szükség, amikor a havat nagyon el kell takarítani. Ebben a kötetben egy olyan szó sincs, ami nem magyar.- Miről szólnak a versei?- Ezen még nem gondolkod­tam. Ha el kell mondanom, ak­kor van vers az emberi kapcso­latokról, tájról, vallásos él­ményről, ünnepekről... Az az igazság, én már egy kicsit unom, mindet tudom kívülről. Leitol Csaba: - Az, hogy a KVG Rt. szállít bizonyos tele­püléseken hulladékot, nem érinti a hulladéklerakó megépí­tését. Paks kivételével Tolna megyében nincs megoldva a hulladék elhelyezése. Sok ön- kormányzatot felkerestünk már, a polgármesterek kedvező nyilatkozatokat adtak. 2000 első felében konkrétan dönte­niük kell, hogy csatlakoznak-e hozzánk, vagy sem.- A mostani szeméttelep re­kultivációját is a Biokom végzi majd? Leitol Csaba: - Ezt a szer­ződés alapján nem a Biokom finanszírozza, de vállaltuk, hogy önköltségi áron elvégez­zük. Az idei évtől egyébként erre is van pályázati lehetőség.- Mit gondol arról a véle­ményről, hogy a Biokom lassan „kihátrál” vállalt kötelezettsé­geiből? Leitol Csaba: - Nem hátrál­tunk ki, egy dolog hiányzik csak a vállaltak közül: a hulla­dékátrakó. Az oka ismert, eb­ben nem mi vagyunk a „hu- nyók”. Ha megépül az átrakó, most nem lenne szükség arra, hogy használjuk a hulladékte­lepet. Tóth Ferenc- Akart, vagy akar hivatásos költő lenni?- Nem, mert akkor tartozni kellene valahová. A Kézjegyen kívül nem akarok benne lenni semmiben sem. Én azt sem tu­dom, mi van a mai költészet­ben. Pesten csoportosul min­den, én oda nem járok, se időm, se kedvem. Ahogy onnan távo­lodunk, csökken minden, pénz, támogatás, lehetőség.- Próbálkozott pályázattal, kiadókkal, szponzorokkal?- Szponzorokhoz nem aka­rok menni, a munkám miatt. Ha egy vállalkozó ad nekem vala­mennyit, és ha a következő hó­napban lebukik valami miatt, azt mondják, egy rendőrnek meg adott. Nincs is kedvem kuncsorgáshoz.- A Szómunkás miből jött össze?- Spóroltam és vettem fel hitelt. Nyilván veszteséges lesz, ha 60 százaléka bejön annak, amit ráfordítottam, azt mon­dom, hogy nyertem.- Tervei?- A második kötetemben verses mesék lesznek, évsza­kokról, ünnepekről szólnak. Nem fekete lesz, hanem kék, színesre nincs pénzem, a kék meg mégse fekete. Legrosszabb esetben szintén saját kiadásban jelenik meg. A következő ver­seskötet terve is kész van. Ez a szerelmet boncolgatja - nem mintha annyira romantikus len­nék. (tf) Szómunkás, szabadon Bencés gimnázium, rendőrség, költészet FOTÓ: ÓTÓS Réka Karácsonyra készülődnek a gyerekek az iregszemcsei Bartók Béla Művelődési Ház­ban: szombat délutánonként játszóházban készítenek fenyődíszeket, ajándéktárgyakat. Álláskínálat A térség munkáltatói keresnek: Tamásiba kilenc segédmun­kást, húsz vagyonőrt, egy könyvelőt, hat varrónőt, Tolna- némedibe két betanított mun­kást, Hó'gyészxe húsz varrónőt, húsz betanított varrónőt, egy adminisztrátort, Regölybe, egy szociális munkást, egy pszicho­lógust, egy mentálhigiénés szakembert, egy gyógytornászt, egy pedagógust, egy gyógype­dagógust, egy szociális otthoni ápolót, Simontornyára negyven cipőfelsőrész-készítőt, negyven betanított cipőfelsőrész-készí­tőt, Belecskára, Iregszemcsére és Felsőnyékre tizenöt-tizenöt betanított varrónőt, Magyarke- szire egy telepvezetőt mező- gazdasági végzettséggel. Információ a tamási munka­ügyi kirendeltségen, 471-022, 471-958. RÉGIÉRT ÚJAT! Most cserélje ki használt gépkocsiját, mert megéri! Ha november 20. és december 31. között, új SUZUKI Swift vagy Sedan gépkocsit vásárol, régi SUZUKI gépkocsiját most 100.000 Ft felárral beszámítjuk! Swift 1.0 GL már 1.599.000 FMól Sedan 1.3 GL már 1.925.000 FMól- Helyszíni ügyintézés, kedvező hitel, lízing, tartósbérlet.- 70% befizetésétől, CASCO mentes hitel, orvosoknak, közalkalmazottaknak, taxisoknak extra kedvezmények.- Visszavásárlási garancia 3 éves kortól katalógusár felett. $suzuki Hírt Autószalon------m ............ 7 090 Tamási, Vasút u. 1-3. www.suzukihirt.hu Tel.: 74/573-920 Nyitva: hétfőtől-péntekig 8-17,.szombaton 8-12 óráig. .34,

Next

/
Thumbnails
Contents