Tolnai Népújság, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-07 / 285. szám

1999. december 7., kedd Megyei Körkép 3. oldal Dr. Braun Márton a Duna-hídról Szekszárd és körzetének ország- gyűlési képviselője, dr. Braun Már­ton is szót kért tegnap a parlament költségvetési vitájában. A honatya mondandójában több alkalommal is felhívta a figyelmet a leendő szekszárdi Duna-híd fontosságára. Az alábbiakban beszédéből idé­zünk. A polgári kormány 1998-ban igen rossz állapotban vette át a meg­lévő bajai, illetve dunaföldvári Duna hidat. Baján a középső hídrész pá­lya igen rossz állapotú volt, az előre­gyártóit pályalemezek töredeztek, s csak könnyű közúti forgalom átha­ladását tették lehetővé. Dunafóld- váron tavaly júniusban kilyukadt az 1950-ben újjáépített vasbeton pálya­lemez, annak újjáépítése halasztha­tatlanná vált. A Duna hidak szinte egy időben történő lerobbanása és az azt követő kaotikus forgalmi helyzet fokozottan felvetette egy új dunai átkelőhely építésének szüksé­gességét. Az új évezred küszöbére ér­tünk oda, hogy egy 55 éve lerombolt hidat - az Esztergomot Párkánnyal összekötő Mária Valéria hidat - helyreállítsunk. A kormány ez év tavaszán dön­tött arról is, hogy a tíz éves ciklus el­ső három évében, tehát 2002-ig be­zárólag az M3-as és M7-es autópá­lya mellett a szekszárdi Duna-híd is megépítendő. Az új Duna-híd és a hozzá kapcsolódó 6-os számú főút­vonalat az 51-es számú főútvonallal összekötő, mintegy 20 km nagyágit útszakasz egy régi álmunk megva­lósulásának első lépése. A szekszár­di Duna-híd felépítésének elsődleges célja, hogy összekösse a Dél-Dunán- túlt a dél-alföldi régióval, lehetővé te­gye a régiók közötti gazdasági-tár­sadalmi kapcsolatok kialakulását és fejlődését. Közép- és hosszú távon a jelenlegi beruházás az úgyneve­zett külső gyűrű a tervezett M9-es gyorsforgalmi út Nagykanizsa és Szeged közötti déli szektorának első eleme. Nyilvánvaló, hogy a majdan megvalósuló M9-essel nemcsak egy, az ország déli részét keleti és nyuga­ti irányban összekötő, a regionális kapcsolatokat segítő útvonal jön lét­re, hanem a nemzetközi forgalom számára is létrejön egy „déli átjáró A nemzetközi szállítások vonat­kozásában már napjainkban is igen erősen jelentkező igény, hogy a járművek dél, délkelet-Európa irá­nyába hazánkon keresztül, egy megfelelő útvonalon közlekedhesse­nek. Ezen nemzetközi elvárásnak teljes körűen csak a tervezett M9 je­lű gyorsforgalmi út teljes déli sza­kaszának kiépítésével tud a ma­gyar úthálózat megfelelni, de a je­lenlegi helyzeten lényeges javulást eredményezhet már a szekszárdi Duna-híd és a hozzá kapcsolódó út­szakasz megépítése. Hívja Ön is a 06/80/200-398-as telefonszámot! A dombóváriak kérdezhetnek Dombóvári olvasóink figyelmébe szeretnénk ajánlani a holnap dél­előtt 9 és 12 óra között ingyenesen hívható 06/80/200-398-as tele­fonszámot, melyen a település életével, a képviselőtestület munkájá­val, az önkormányzati intézmények és gazdasági társaságok műkö­désével kapcsolatos kérdéseiket tehetik fel. Mi feljegyezzük, hogy milyen témák iránt érdeklődnek olvasóink, kérdéseiket és észrevéte­leiket továbbítjuk az illetékesekhez, a válaszokat pedig lapunkban hamarosan olvashatják. Ajándékeső a medinai oviban Valóságos ajándékeső hullott tegnap délelőtt a medinai óvodára, ahol a Mikuláson kívül még három helyről kaptak - jól megérdemelt - jutalmat a kicsik és az óvó nénik A tegnap délelőtti Télapó ünnepély keretében adta át a Providencia biztosító képviselője a medinai óvodá­nak azt a 100 ezer forint értékű takarékjegyet, amelyet az intézmény egy országos - Milyennek látod az oroszlánt? című - rajzpályázaton, Tolna megyéből egyedüliként nyert el. Az összegből óvodai bútorokat vásárolnak majd, de jut belőle a nyári kirándulásra is. Az öröm fokozódott, amikor a szülői munkaközösség községbeli gyűjtése eredményeként 6500 forintot adtak át az intézménynek, karácsonyi ajándékok vásárlására.És ez még mind nem volt elég. A Biga-Csiga gyermekmagazin pályázatán ugyancsak sikere­sen szerepelt a medinai ovi. Az ezért járó 3 ezer forint értékű ajándékcsomagot szintén teg­nap adták át. Több ezer tonna kukorica van még a földeken A november közepén leesett hó miatt Tolna megyé­ben jelentősen megcsúsztak a mezőgazdasági mun­kákkal a termelők és a nagyüzemek. Többezer ton­na kukorica van még a földeken, eddig a hó miatt, most a nagy sár miatt állnak a munkákkal. Bölcskén az 500 hektáron vetett kukoricából már csak 80 hektár szedetlen. - A raktáraink tele voltak búzával, ezért nem tudtuk időben elkezde­ni a kukorica betakarítását. Korán megérkezett a hó is - mondta dr. Sűrű János, a helyi szövetkezet elnöke -, most pedig elolvadt, a hét végén esett az eső és a sár miatt nehéz a földekre menni. A legnagyobb gondunk a szárítás, csak a készenléti díj, amit fizetnünk kell, 300-400 ezer forint havon­ta. Áttértünk a földgázra és a költség 20 forint/ köbméterről esetenként a több ezer forintot is el­éri, köbméterenként. A kukorica felvásárlási ára 1500 forint körül alakul, ami elfogadható lenne, ha a járulékos költségek nem terhelnék. A 20-as nedvességet 13-ra kell leszárítanunk, amit nem le­het megspórolni, mert 8-10 méter magasan van a raktárba betárolva a termény és rosszul kezelve tönkre megy a kukorica. Piacunk van, a közraktárakban a felvásárlók időben lekötötték a terményt.Kocsola határában is szedik a kukoricát, az 1050 hektáros területből már csak 90 hektár van hátra, illetve az az 500 hektárnyi terület, ami a magántermelőké, tájékoz­tatta lapunkat Schmidt József szövetkezeti elnök.- Kezdetben az értékesítési problémák miatt húzta mindenki a betakarítás idejét, majd korán beköszöntött a hó. A sárban a kombájnok még el tudnak menni, de a teherautókkal már nagyobb a gond. A termés 60 százalékát értékesítettük ed­dig. Gond, hogy magas a kukorica víztartalma, 21- es, 22-es, de nekünk a szárításnál is nagyobb gon­dot jelent a gázolaj emelkedése, vagyis a szolgálta­tás. A betakarítás kezdetétől a mai napig több mint 30 forintot emelkedett egy liter gázolaj ára. A szolgáltatásainkat mi előre meghirdettük és azon nem lenne szerencsés hetente változtatni. HÍREK Mi tehet valóban boldoggá? Erről a kérdésről beszélgetnek a bonyhádi bibliaismereti sorozat csütörtöki előadásán. A prog­ram 18 órakor kezdődik a műve­lődési központban. A TelePaks Kht, a paksi váro­si televízió főszerkesztői poszt­jára kiírt pályázatokat ma dél­előtt bírálja az erre létrehozott eseti bizottság, a jelentkezők meghallgatásával. Döntést az új főszerkesztő személyéről a kép­viselő testület hoz majd decem­ber 15-i ülésén. Bemutatkozik a könyvkötő. Matkovics János könyvkötő lesz a Mesterségek Tüköré sorozat mai vendége. A mester délelőtt 9 és délután 4 óra között mutat­ja be tudományát az érdeklő­dőknek a Völgységi Múzeum­ban, Bonyhádon. A Tolna Megyei Diáksport Tanács kérelme is szerepel a tol­nai művelődési bizottság ma, az­az kedden tartandó ülésén. A kaposszekcsői képviselőtes­tület következő ülése szerda dél­után 4 órakor kezdődik, melyen az önkormányzat jövő évi pénz­ügyi tervezetéről és egy kerék­párút építésének támogatására szolgáló pályázatról tárgyalnak. A kölesdi képviselőtestület mai, azaz keddi ülésén az idei és a jövő évi költségvetéssel kap­csolatos témák mellett egyebek mellett szó lesz az adórendelet módosításáról, a kölesd-kistor- mási körjegyzőség munkájáról és bérbeadási kérdésekről is. A szekszárdi „Egy lépés” Alapítvány karácsonyi ünnepsé­gét tartja december 11-én, szom­baton, 15 órától a Szivárvány Általános Iskola tornatermében. A játék telefonszáma nem hívható a 63-as körzetből, rádiótelefonról, nyilvános telefonkészülékből és külföldről. A nyerteseket Szerkesztőségünk levélben értesíti. A nyertesek nevét a 06 90 330-050 telefonszámon december 23-tól 2000 január 10-ig meghallgathatja. A tárgynyeremények nem válthatók be pénzre. A játékban nem vehetnek részt az Axel Springer érdekeltségű cégek munkatársai. Az SZJA bevallása és befizetése a nyertes kötelezettsége. Tájékoztatjuk kedves olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer -Budapest Kiadói Kft., Axel Springer- Magyarország Kiadói Kft., Petőfi Lap-és Könyvkiadó Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. ’ALYAZATI SZELVÉNY

Next

/
Thumbnails
Contents