Tolnai Népújság, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-04 / 283. szám
Meglátni és megszeretni... - tartja a mondás. Nos, Bélák Sándor esetében így volt A bátal fiatalember néhány évvel ezelőtt megpillantott egy 1966-ban gyártott „faros” Ikarus buszt és fejébe vette, hogy a lerobbant állapotban lévő Járgányt megveszi és helyreállítja. Nem mindennapi elhatározásához társakra Is lett. Készséggel elfogadtam Bélák Sándor Bátára szóló meghívását. Korábban tanúja voltam, amint felélesztette a busz Csepel motorját. Most a próbakör volt soron. Hát mit mondjak: lehet, hogy csak azért, mert jómagam is igen kedvelem a gépjárműveket, azok motorjának hangját, bizony szívet melengető érzés volt, amikor beszállhattam a múltat idéző, az utazó közönség által csak „fa- ros”-nak becézett Ikarus-ba. A próbaúton, meg utána Bélák Sándor elmondta az öreg járgány történetét is. Egyszer az egyik osztálytársával versenyeztek abban, hogy ki tud többet az Ikarus-okról. Akkor nézett utána először a témának, és beleszeretett. Gyűjtötte a prospektusokat, eljárt a kiállításokra. Mára kis túlzással minden Ikarus modell paraméterét tudja, a tengelytávtól a lökettérfogaton keresztül a buszok külalakjáig. — Elsőként modellel próbálkoztam. A magam szórakozására. Az elkészített két járgány hű mása volt az akkor futó Ikarus buszoknak. 1988-ban az őcsényi vasútállomáson pillantottam meg ezt a „farost”. Először csak egyik modellem alanyának szántam, de később sikerült jelképes összegért meg is vásárolni. Nekiláttam a helyreállításnak. Keserves munka volt - emlékezik az elmúlt évekre Sándor. A főbb darabok beszerzése évekig tartott. Fel kellett vennie a kapcsolatot az ország különböző területein élő, hozzá hasonló megszállottakkal, akik alkatrészeket küldtek a buszhoz. Egyszóval segítették. — Molnár Imre, dombóvári barátom segített a villamos munkákban, a vezetékek újra behúzását, a lakatos munkákat pedig Gulyás Zsoltra bíztam. A szerkezet elkészült. A fényezést a Gemenc Volán Rt. szekszárdi műhelyében végezték. Amrein Károly, a cég vezérigazgatója felkarolta a témát. A Gemenc Volán Rt. műhelyében hozzáértő kezek - Bemhard István és Háckl János - gondozták az akkor még nagyon rossz állapotban lévő járgányt. Sok munka volt vele. Rengeteg anyag, munkaóra ment rá. Gittel- ni, csiszolni kellett. Majdnem három hónapba telt, míg gatyába rázták, más munkájuk mellet.t. Amolyan szakmai kihívásként fogták fel. Vajon mire is lehet használni egy több, mint harminc esztendős Ikarus 55-öst? Sándor tervei között most az szerepel, hogy tavasszal levizsgáztatja és nosztalgia járatot indít. Előbb azonban támogatókat kell toboroznia, hiszen rengeteg papírt kell beszerezni ahhoz, hogy forgalomba kerülhessen a buszmatuzsálem. Bevallom, az én fantáziámat is megmozgatta, s ha engedélyt kapok a tulajdonostól, akkor az első úton felveszem a kalauz sapkát. Egyébként az alvázszám alapján sikerült kideríteni a busz. rendszámát is. GA-89-40-es rendszámmal 1966-ban állították forgalomba, mégpedig Kaposvárott. Ott 1974-ig szolgált. A busz átadása a Gemenc Volán Rt. telepén. Balról Amrein Károly Kép és szöveg: Garay Előd Harminc lovat adott el a Dalmand Részvénytársaság az elmúlt hónapokban a sütvényi méneséből. A jövőben főként a kisbéri fajta tenyésztése kerül előtérbe a tartósan állami tulajdonban lévő mezőgazdasági cégnél. fotó: gottvald károly „Szomjúliozoin... Tövisháti Béla alkotásai mellé Sárpilisen a helyi önkormányzat Tövisháti Béla szobrász rajzaiból rendezett kiállítást a Bogár István nevét viselő Óvoda és Általános Iskola folyosógalériájában, a hagyományteremtés szándékával. Rövid információ egy sárközi faluból. Ami ennél mégis több figyelmet kíván, az éppen az említett kiállítás kapcsán kaphat teret. Ezen a bemutatón látható egy grafika, ami a „XII. Stáció” címet viseli. A kép témája biblikus. Krisztus a kereszten. Ez önmagában még nem sokat mond, de a kompozíció, a mondandó formai megoldása marasztal. A kép alsó jobboldalán egy szakállas férfi néz kissé alulról a néző szemébe. Az arc karakterét nem torzítja a töviskoszorú sem. A vállból egy határozott átlós vonalvezetéssel a jobb kar feszül a kereszthez. A kép bal felső sarkában az át- szögelt tenyér. Némi magyarázatul olvasható szépen rajzolt betűkkel: „... ezután tudván Jézus, hogy minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az írás, monda: szom- júhozom!” (János ev. 28) Másik rajzon Tövisháti Béla bevallja, hogy a rajzolási szomját oltja ezekkel a grafikákkal. Ő pontosan tudja, hogy a rajztudás minden képzőművész számára egyaránt fontos. Legyen az festő, szobrász. Vonalakkal szemléli a világot és teszi egyértelmű igenekkel és nemekkel. Fehéren, feketén. A humortól sem mentes, hiszen a borotvahabos önarcképe is példája ennek. Karakterérzékét igazolják a barátokról, családtagokról készült portrék is. A nézőben születik a kérdés, megállva újra meg újra a „XII. Stáció” előtt: adunk-e inni a szomjazónak? Sárpilisen, ahol a népi kultúra hagyományai napjainkig élnek, most újabb hagyományt indítanak, teszik ezt azért, mert a gyermek, aki a tudást „szomjúhozza” bevallatlanul is, legyen részese minden információnak. A sárpilisi iskola névadója, Bogár István életében igazolta, hogy ezen a településen és környékén olyan igény van a szépre, ami nem minden tájegységen van jelen. A ma Sárpilisen felelősséggel bíróknak kötelességük a „szomjúhozóknak” szomját oltani: Másként fogalmazva: megőrizni mindazt, amit örökül kaptak. Olyan iskola- épület áll e célra a rendelkezésre, amelynek fenntartása, működtetése ugyan meghaladja a település lehetőségeit, de városi szintű technikai, tárgyi feltételeket biztosít. A személyi, szakos ellátása is biztosíték a „szomjoltásra”. Példa tehát a sárpilisiek új kezdeményezésére, hogy képző- művészeti kiállításokat az iskolában mutatják be. Tövisháti Béla érzékeny, finom apró rajzai segítik tartalmukkal a sárpilisiek céljait. A művész, akit valamilyen vágy szomja vezet hazájától távolra munkavégzés miatt, ott döbben rá az otthon igazi értékeire. Mindent megrajzol éppen ezért ami a családra, a hazára emlékezteti. A Schwarzaldi-sorozat naplószerű rajz-jelen- tései érett művészegyéniség lapjai. Csöndes, halk szavú vallomások, bizonyosságok. A néző számára figyelmeztetés: Halld meg a feléd forduló hangját és adj inni a szomjazónak! Decsi Kiss János FAARUTELEP DÍSZFAISKOLA LERAKAT FŰRÉSZÁRU-TÜZELŐ ÉS ÉPÍTŐANYAG Pincehely és Tolnanémedi Nemzetközi Faárucentrum Kft. Telepe Tel.: 06-30/9017-003 Konix parázs brikett: 2008 Ft/q Nagymányoki brikett: 1990 Ft/q Lengyel dió: 2340 Ft/q Lengyel extra nagy darabos: 2450 Ft/q Lengyel lángborsó: 1920 Ft/q tölgy, cser és a későbbiekben akác nagy tételben is. (kugliban és hasogatva is). Nemzetközi árufuvarozási Tel:74/406-765 74/406-759 ás: H-P: 8-16-i SZ: 8-12-1 December 1-től 31-ig a nyugdíjasoknak minden szénfajtára 10 % árengedményt adunk. Mert Így szeretnénk boldogabbá, melegebbé varázsolni a Karácsony ünnepét! Tüzelőre megfelelő fedezet mellett igénybe vehető a Pincehely-Ozora és Vidéke Takarékszövetkezet Tüzelővásáriási hitel-akciója. 1999. november 1-től az érvényben lévő 26 TUs hitelkamat helyett 1999. december 28-ig 23 % kamatra folyósítja akciós hiteleit. Felvásárolunk akác-, nyárfaerdőt bármilyen nagyságban (vágási engedély szükséges)! Várjuk érdeklődésüket és vásárlásukat Pincehely és Tolnanémedi között, Pincehely volt Téglagyár helyén. ., 565. A Zombai Mezőgazdasági és Szolgáltató Szövetkezet Igazgatósága értesíti tagjait j és kívülálló üzletrész-tulajdonosait, hogy 1999. december 20-án 9 órára KÖZGYŰLÉST HÍV ÖSSZE. Helye: a zombai Művelődési Ház Napirend: 1., Az igazgatóság elnökének beszámolója. 2., Felügyelő Bizottság elnökének beszámolója. 3., Tisztségviselő választás 4., Egyebek Határozatképtelenség esetén az azonos helyen és napirendi pontokkal megismételt újabb közgyűlés megtartásának időpontja 1999. december 20-án, 10 óra, amely a megjelent tagok számára tekintet nélkül határozatképes lesz. *1757* k .. ----d N os/imiller Gábor térdé 'története feb. B::i: : ÁHA: 46 F0HWT. T0LN T VASÁRNAP VAJUK IS' U.i.Vít/ H :v A holnapi szám tartalmából kalacsanak EPUJSAG ILf.VMH.YAáMü.MZAM Jelentés a sötét saiokbél ...avagy hasznos tanácsok téli depresszió ellen. A bombák elől menekülnek az aianysakálok Gyanús az asszony I