Tolnai Népújság, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-22 / 298. szám

Sport 11. oldal 1999. december 16., csütörtök Mai sportműsor Kosárlabda: NB I, nők: KSC Szék szárd-DKSK-Borsod Chem 17, férfiak: Atomerő­mű SE-Kaposvári Klíma-Vili Purina SE 18. Labdarúgás Száműzött Aranylabdás Louis van Gaal, a spanyol FC Barcelona vezetőedzője csak néhány órát adott Rivaldónak az Aranylabda elnyerésének felhőtlen megünneplésére: a holland szakember egy nappal a Rayo Vallecano elleni bajno­ki találkozó előtt száműzte az első csapat keretéből a brazil csillagot. A drasztikus lépésre azután került' sor, hogy a dél­amerikai játékos kijelentette: a jövőben nem akar a bal olda­lon játszani.- Még csapattársait is meg­lepte kijelentésével. Ez egy nagy szégyen - fogalmazott a kemény kezű edzőként ismert Van Gaal. - A Barcelonában mindig is az volt a fő szem­pont, hogy a klub mindennél és mindenkinél fontosabb. Ez az edzőkre, a játékosokra és a többi alkalmazottra is vonatko­zik. Rivaldo már korábban is gyakran került összetűzésbe a holland szakemberrel, „termé­szetesen” akkor is a számára legmegfelelőbb posztról volt szó. A 27 éves brazil szerint a pálya közepén sokkal haszno­sabb lenne a játéka. A Reuters szerint a mostani probléma alapján elképzelhető, hogy az Aranylabdás futballista elhagy­ja a katalán klubot. Néhány hónappal ezelőtt komoly talál­gatások láttak napvilágot arról, hogy Rivaldót szerződteti a vi­lág legjobb klubcsapata, az an­gol Manchester United, ahol éppen a France Football szava­zásán második helyen végző David Beckhammel játszhatna együtt. Totótippek Tippjeink a totó 51. heti szelvényén szereplő mérkő­zésekre: 1. Derby County-Aston Villa x 2. Everton-Sunderland 1 3. Leeds-Leicester 1 4. Newcastle-Liverpool 2 5. Sheffield-Middlesbrough 1 6. Southampton-Chelsea x 7. Tottenham-Watford x 8. Wimbledon-West Ham 1 9. Blackburn-Nottingham x 10. Crewe-Huddersfield x 11. Fulham-Ipswich 1 12. Norwich-QPR 1 13. Bromwich-Manchester C. x pluszmérkőzés 14. Coventry-Arsenal x A város szolgálatában Nemrégiben beszámoltunk a Szekszárd városi sport és ifjúsá­gi bizottság létesítmény felújítá­si terveiről, melynek keretén be­lül december elején fejeződött be megyeszékhelyünk három bi­tumenes pályájának rendbe ho­zatala. A bizottság hároméves létesítmény felújítási stratégiája új szemléletről árulkodik.- Miután a város egyéb kiadá­sai mellett valószínűleg nem tud­na pénzt fordítani az általunk fel­mért kilenc lakossági sportlétesít­mény felújítására, ezért bizottsá­gunk pénzügyi keretének bizo­nyos részét elkülönítettük - mondja Horváth István, a bizott­ság elnöke. - Alapunkat pályáza­ti pénzekkel próbáljuk megnövel­ni. Szeretnénk, ha három éven belül megfelelő infrastrukturális háttérrel rendelkezne a város és polgárai kulturált körülmények között sportolhatnának. Távlati terveinkben szerepel a szekszár­di sportingatlanok tulajdonviszo­nyainak rendezése is.- A létesítményekre vonatkozó elképzeléseik egyértelműek, de mi a helyzet a pénzügyi támoga­tással? Számíthatnak-e az egye­sületek komolyabb juttatásra a következő esztendőkben?- Jó magam kétféle sportfi­nanszírozási koncepciót tudok elképzelni. Az egyik szerint egy vagy két szakosztályt kiemelten támogat az adott önkormány­zat, erre viszont csak komoly költségvetéssel dolgozó, gazda­ságilag erős nagyvárosokban nyílik lehetőség. A másik verzió szerint az adott település a csa­patainak, versenyzőinek otthont adó létesítmények fenntartását, a sporthoz szükséges alapfelté­teleket biztosítja. Úgy vélem, kisvárosként számunkra utóbbi a járható út. Nem vállalhatjuk fel, hogy kiemelünk egy-két klu­bot a sok közül. Nem tudnánk a költségvetésüket olyan mérték­ben növelni, mellyel biztosíthat­nánk nagymérvű szakmai előre­lépésüket. A várost kell szolgálnunk, hogy a sportszeretők kijárhas­sanak az általuk megszokott mérkőzésekre, rendezvények­re, emellett szívesen használ­ják a megyeszékhely létesitmé- nyeit. A pénzelosztás koncep­ciójában jövőre sem várható változás.- Az elmondottakkal együtt nem tartja kevésnek a kiosztandó összeget?- A tavalyi 25 millióhoz ké­pest az idei 33 milliós támoga­tás igen jelentős a város költség- vetésében. Köszönettel tarto­zunk a közgyűlésnek hozzáállá­sáért, bizottságunk éves munká­jához nyújtott támogatásáért és a jövő esztendőre ígért segítsé­gért.- Hogy látja a sport helyzetét mindennapjainkban ?- Rendkívül fontos társadalmi szereppel bír. Teret és lehetőséget kell adni minden sportolni vágyó­nak, különösen a fiataloknak. Örömmel tölt el, hogy a város számos jó szellemű cége (például a Varga Trans-Fer, a Ferropatent) felismerte mindezt, s felkarolt né­hány egyesületet. Reménykedem, hogy a jövőben növekedik a tá­mogató szekszárdi vállalatok, vál­lalkozások száma, melyek a spor­tot nem szükséges rossznak tart­ják. Szeretnénk olyan szemléletet kialakítani, hogy a dolgozóiknak a fárasztó hétköznapok után sza­badidős programként sportolási vagy rendezvénylátogatási lehető­séget biztosítsanak.' Segítségükkel a mi erőfeszítéseink is jóval ha­marabb kézzel fogható eredmé­nyeket hoznának. ifj. Teszler Vendel Újabb elismerés Szakályéknak A Magyar Távirati Iroda felkéré­sére a Magyarországon működő szövetségek 1964 óta eldöntik: sportágukban kik az év legjobb­jai. Az idén 51 szövetségtől érke­zett válasz. Mivel egy-két régi szervezet több részre oszlott, né­hány szövetség pedig először szavazott, 75 új név található az összeállításban. Ezek közé tartozik Szakály Viktor és Jámbor Attila is. Az immár kétszeres világbajnok tol­nai kajakkettős a maratoni szak­ágban lett az 1999-es esztendő legjobbja. A dicsőséghalmozók közül Egyed Krisztina gyorskor­csolyázó a 11., Bátorfi Csilla asztaliteniszező 10. elsőségét gyűjtötte be. 1999. sportági legjobbjai (a teljesség igénye nélkül): ASZTA­LITENISZ: Pázsy Ferenc (Postás-Matáv, első alkalommal nyert), Bátorfi Csilla (FC Langweid, 10.). ATLÉTIKA: Né­meth Zsolt (Szombathely, 1.), Szabó Zsuzsa (BEAC, 1.). BIR­KÓZÁS: Kötött fogás: Berzicza Tamás (Csepel, 2.). Szabadfo­gás: Fórizs János (Csepel, 2.). CSELGÁNCS: Illyés Miklós (Miskolc, 1.), Csizmadia Eszter (Bp. Honvéd, 1.). KAJAK-KENU: síkvízi: férfi kajak: Vereckei Ákos (Csepel, 2.), kenu: Kolonics György (Csepel, 4.), női kajak: Kovács Katalin (Új­pest, 1.). maratoni: férfi kajak: Szakály Viktor, Jámbor Attila (Tolnatext KKSC, edző: Bariríá József, 1.), kenu: Pétervári Pál (BKV Előre, 1.), női kajak: Csay Renáta, Pitz Andrea (Csepel, Bp. Spartacus, 1.). KÉZILAB­DA: Pásztor István (Veszprém, 2. ), Siti Beáta (Dunaferr, 2.). KOSÁRLABDA: Dávid Kornél (Chicago Bulls, 1.), Balogh Judit (GYSEV-Ringa, 8.). LABDARÚ­GÁS: Dárdai Pál (Hertha BSC, 1.), Pádár Anita (László Kór­ház, 1.). LOVASSPORT: Lázár Vilmos (Techno-text SE, 2.). MŰKORCSOLYA: Vidrai Sza­bolcs (MAC-Népstadion, 4.), Póth Diána (Bp. Spartacus, 1.). MŰUGRÁS: Lengyel .Imre (Laguna DC, 5.), Barta Nóra (BVSC, 5.). ÖKÖLVÍVÁS: Laka­tos Pál (Vasas, 2.). ÖTTUSA: Ba­logh Gábor (Bp. Honvéd, 2.), Vörös Zsuzsanna (Álba Volán, 3. ). RITMIKUS GIMNASZTIKA: Fráter Viktória (OSC, 7.). RÖP­LABDA: Mészáros Péter (Pini- Kaposvár, 2.), Battlay Krisztina {Nyíregyháza, 1.). SPORTLÖVÉ­SZET: Sike József (Bp. Honvéd, 6.), Igaly Diána (Bp. Honvéd, 3. ). SÚLYEMELÉS: Kovács Zol­tán (Piliscsaba 1.), Márkus Er­zsébet (HVSE, 2.). TENISZ: Sávolt Attila (LRI-Malév, 4.), Kuti Kis Rita (1.). TORNA: Csollány Szilveszter (Dunaferr, 4. ), Ónodi Gabriella (Újpest, \.).TRIÁTLÓN: Kropkó Péter (Kropkó TK, 8.), Molnár Erika (Újpest, 5.), duatlon: Csömör Erika (Batta TK, 1.). ÚSZÁS: Güttler Károly (Bp. Spartacus, 2.)r Kovács Ágnes (Bp. Sparta­cus, 3.). VITORLÁZÁS: Wossala György (BKV Előre, 1.). VÍZI­LABDA: Kásás Tamás (P. Napo­li, 1.), Sós Ildikó (BEAC, 1.). VÍ­VÁS: Ferjancsik Domonkos (Va­sas, 2.), Mincza Ildikó (MTK, 1.), női párbajtőr csapat 1. Férfi kosárlabda NB I Négy apró Soproni Ászok KC- Dombóvári VMSE 61-57 (31-29) Sopron, 500 néző. V: Forrai, Csizmadia. Sopron: GREEN (14), Stan (10), ALEXE (15/6), Csaplár-Nagy (10), Pavicsevics (10/6). Csere: La­katos (-), Sallay (2). Edző: Goran Miljkovics. DVMSE: Érsek (3), Shand (14), Tamás (12/6), Gavrilovics (12), Pesics (5). Csere: Szőke B. (11). Megbízott edző: Bálind József. Az eredmény alakulása: 2. p.: 2-1, 8. p.: 16-8, 10. p.: 20-13, 14. p.: 23-20, 19. p.: 27-27, 23. p.: 36-29, 27. p.: 40-36, 28. p.: 42-43, 35. p.: 53-48, 39. p.: 57-55. Kipontozódott: Pavicsevics a 39., Gavrilovics a 40. percben. Stan kosara és Gavrilovics egy büntetője után, a 2. perc­ben meglódult a Sopron. Alexe triplájával és duplájával 7-1-re elhúztak a házigazdák. A vasárnap edzőt váltó dombó­vári csapat szép lassan kezdett felpörögni. Előnyük birtoká­ban a soproniak könnyelműen kosárlabdáztak, sok labdát el­adtak, lépéshibákat vétettek. A kevesebbet hibázó vasutasok egyre közelebb kerültek ellen­felükhöz, a 10. percben meg is torpantak az Ászok. A dombó­váriak először csak büntetőből, majd Szőke, Shand, és Gav­rilovics révén mezőnyből is egyre sűrűbben betaláltak. Vál­ságából Alexe büntetőivel és hármasával lábalt ki a hazai gárda. Az első félidő hajráját elkapkodták a vendégek, túl­zott akarásuk miatt a kiharcolt döntetlen áljást nem tudták megtartani a szünetig. A második játékrészt Csaplár-Nagy és Green kosarai vezették fel. A dombóváriak azonban nem zuhantak össze, fokozatosan játékba lendülve Tadiás tripla-dupla „kombiná­ciója” után fordítottak. A szü­net után kiegyenlítetté és szín­vonalassá vált a játék, szép ko­sárlabdát láthatott a publikum. Sajnos, a végjátékban a vendé­gek két kétperces „gólszünete” döntőnek bizonyult. A 39. percben Pesics triplájával, majd Gavrilovics két sikeres büntetőjével ugyan egyszer még felzárkóztak két pontra, ám a számukra roppant fontos győzelmet nem tudták megsze­rezni. A Debrecen elleni lélektelen produkciójuk után a dombóvá­ri játékosok megpróbálták az őket a Hűség városába is elkí­sérő szurkolóikat kiengesztel­ni. A Sopronban mutatott hoz­záállással kikecmereghet ne­héz helyzetéből a Dombóvári VMSE, a vereség ellenére pontocska akadtak biztató jelek a csapat játékában. K.L. A palánk mellől jelentjük Férfi NB I. Atomerőmű SE-Kaposvár: szerda, 18 óra. Fodor Péter: - Az Albacomp elleni szombati bajnokin meg akartuk mutatni, hogy több van a csapatban, mint azt a he­lyezésünk mutatja. Igyekeze­tünket eleinte siker koronázta, dobásaink bejöttek, s a találko­zó egyes periódusaiban hat-nyolc ponttal is vezettünk. A második félidőben azután egyre inkább fölénybe került a jobb játékos anyaggal rendelke­ző hazai gárda, a hajrában saj­nos leromboltuk, amit addigi verejtékes munkánkkal felépí­tettünk. Vasárnap láttam a so­ros ellenfelünk ZTE elleni ha­zai mérkőzését. Izgalmas, de nem túl magas színvonalú ösz- szecsapáson szoros végjáték­ban nyertek a somogyiak. Úgy érzem, amennyiben sikerül a Fehérvárott fél órán keresztül mutatott teljesítményünket megismételni, akkor hozni tud­juk a meccset. A legjobb nyolc közé kerülés szempontjából „matematikánk” már nem en­gedélyez több hazai fiaskót, így ezt a hétközi bajnoki akadályt is sikerrel kell(ene) vennünk. Lukminas továbbra is térdsérü­léssel küszködik, ennek ellené­re számíthatok a játékára. Női NB I. KSC Szek- szárd-DKSK-BorsodChem: szerda, 17 óra. Újhelyi Gábor: - A 33. percben még vezettünk a BSE otthonában, ám a csa­pat a hajrában már nem bírta el Imamovics kipontozódását és Madaras halványabb játé­kát, ráadásul Veres és Tóth is elfáradt, így a magassági fö­lénybe kerülő városmajoriak végül biztosan nyertek. Ahhoz, hogy a célunkat megvalósítsuk, azaz a legjobb nyolc közé ke­rüljünk, egy nagycsapatot is el kell(ene) kapnunk, s erre talán hazai környezetben a Diósgyőr ellen van a legtöbb esélyünk. Igyekszünk majd a borsodi együttes motorját, Bajkusát kü­lön őrzővel kikapcsolni a játék­ból, s ha ez sikerül, akkor lehet esélyünk a győzelemre. Annyi bizonyos, nagyon fegyelmezett játékra lesz szükségünk. Junior NB I, férfiak: Dombóvári VMSE-Debrecen 85-69 (38-27). Dombóvár: Madarász (12), Krasznai (36/12), Veréb (3), Bálind (18), Szilágyi K. (12/3). Csere: Szilágyi T. (4), Bodó (-), Ullrich (-), Rajczi (-), Várallyay A. (-). Edző: Bálind József. Lelkes játékkal szerezte meg második győzelmét a dombóvári gárda. Kitűnt: Krasznai, Bálind. Elsőként a leggyorsabban. Az alpesi síelők Világ Kupa­versenyének keddi állomásán, a szlovéniai Kranjska Gorán a férfi műlesiklók mérték össze tudásukat. Két futam alapján az egyes rajt­számot viselő svájci Didier Plaschy (képünkön) bizonyult a leggy­orsabbnak. Plaschy mellett két osztrák, Raich és Stangassinger áll­hatott fel a dobogóra. fotó: feb/reuters ESZI-kupa teremlabdarúgó bajnokság Alapszakasz győztes a Kreszpark Rangers Pakson, az Energetikai Szak­képzési Intézet sportcsarnoká­ban az elmúlt szombaton befe­jeződött a Takács József emlé­kére kiírt ESZI-kupa teremlab­darúgó bajnokság alapszaka­sza, vasárnap pedig megkez­dődtek a helyosztók. Az alapszakasz befejeztével a tíz csapatot felvonultató baj­nokság mezőnye két csoport­ban folytatja a további pontva­dászatot. Az alapszakasz 1-5. helyezettje az A-, a 6-10. he­lyezett a B-csoportban játszik tovább. A versenykiírás alap­ján az alapszakasz eredménye­it nem viszik tovább a csapa­tok. A bajnokság további érde­kessége, hogy a gólkirályi cím­re csak a felsőházban szereplő csapatok játékosai pályázhat­nak. A 7. játéknap eredményei: Kreszpark-Plakész 7-3, Beanett-Fiorentino 8-5, Né­meth Söröző-ASE ifi 19-5, Beanett-ESZI 14-4, Kreszpark-Aranynád 7-5. Az alapszakasz végeredmé­nye: 1. Kreszpark 24, 2. Beanett 21, 3. Aranynád 21, 4. Horváth Sport 17, 5. Németh Söröző 15, 6. Piakész 15, 7. ESZI 12, 8. Gonoszok 4, 9. Fiorentino 3, 10. ASE ifi 3 pont. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség döntött.) Az alapszakasz első helyét az utolsó játéknapon - a Beanett gárdájához hasonlóan két győzelmet arató Kreszpark szerezte meg. A rá­játszás első körében azonban a parkőrök (Rangers) nem ügyel­tek eléggé a „gyepre”, és a felső­házba csak jobb gólkülönbségé­nek köszönhetően besurranó Németh Söröző együttese meg­lepte őket. A rájátszás eredményei: A-csoport: Németh Söröző- Kreszpark 4-1, Beanett-Hor- váth Sport 11-3, Kreszpark - Aranynád 5-4, Beanett-Né- meth Söröző 6-3, Horváth Sport-Aranynád 5-2. B-csoport: Plakész-ASE ifi 10-5, ESZl-Gonoszok 7-1, Plajcész-Fiorentino 18-9, ESZI-ASE ifi 7-5, Gono- szok-Fiorentino 11-5. A bajnokság állása: A-cso­port: 1. Beanett 6, 2. Németh Söröző 3 (7-7), 3. Kreszpark 3 (6-8), 4. Horváth Sport 3 (8-11), 5. Aranynád 0 pont. B-csoport: 1. Piakész 6 (28-14), 2. ESZI 6 (14-6), 3. Gonoszok 3, 4. ASE ifi 0 (10-17), 5. Fiorentino 0 (14-29) ponttal. A góllövőlista élmezőnye: 30 gólos: Benedeczki (Beanett), 22 gólos: Majsai N. (Beanett), 21 gólos: Búzás (Kreszpark), 18 gólos: Radics (Beanett), 15 gó­los: Nagy L. (Aranynád), Lilinger (Horváth Sport), 12 gólos: Jávorka (Aranynád), 11 gólos: Gyöngyösi (Aranynád). (zerza)

Next

/
Thumbnails
Contents