Tolnai Népújság, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-20 / 296. szám

1999. december 20., hétfő Gazdaság 7. oldal Csökken a csúszó leértékelés A napokban mind a kormányfő, mind a pénzügymi­niszter foglalkozott a forint csúszó leértékelésének további csökkentésével, majd megszüntetésével. Je­lenleg négy ezrelék a havi leértékelési ütem, ame­lyet a jövő év végére két ezrelékre kívánnak mérsé­kelni, és 2001 végére vagy 2002 elejére meg is szün­tetni. Mit is jelent a csúszó leértékelés? Ez a rögzített, te­hát a jegybank által meghatározott árfolyamrend­szer egyik fajtája, amelyben a jegybank előre megál­lapítja a leértékelés ütemét - nálunk havi bontás­ban, de naponta való végrehajtásban. Ez egyúttal a MNB kötelezettségét jelenti arra, hogy a mindenko­ri napi árfolyamon vesz és ad el idegen pénzre szóló követeléseket. Ezt a módszert azok az országok alkalmazzák, amelyekben az infláció mértéke nagyobb, mint azé a valutáé (általában a dolláré), amelyhez az árfolya­mot s annak leértékelési mértékét rögzítik. Az ilyen valutát „névleges horgonynak" is nevezik. A jövő esz­tendőtől kezdve ez a horgony az euró lesz. Mivel nem minden áru és szolgáltatás kerül határt átlépő forga­lomba, s azok, amelyek e forgalomba kerülnek, a fo­gyasztási árnál lényegesen alacsonyabb, nagykeres­kedelmi illetve termelői áron cserélnek gazdát, az inf­lációs rátát ezen árak változásán mérik. Ha tehát a hazai nagykereskedelmi inflációs ráta éves mértéke mondjuk 7 százalék, az euróbán kife­jezett nagykereskedelmi árak éves emelkedési mér­téke pedig 2 százalék, akkor az 5 százaléknyi kü­lönbséget a forint leértékelésével kell eltüntetni. Kü­lönben a hazai árak euróbán kifejezve nagyobb mér­tékben drágulnának meg, mint az EU-országok árai,s ez versenyhátrányt jelentene a hazai exportőr­nek. A hazai importőrök pedig tudják, hogy behoza­talukért mely napon mennyivel több forintért szerez­hetik be a valutát, s kalkulálhatnak azzal, hogy a hi­telkamattal terhelt korábbi fizetés alacsonyabb árfo­lyamon kedvezőbb-e, mint kamatmentesen, de ma­gasabb árfolyamon. Ennek a rendszernek, amely költséges ugyan, de mind ez ideig bevált, a lebegő árfolyam az al­ternatívája, amelyben a jegybank nem nyilvánít ki árfolyamot. Ebben az esetben a forint iránti ke­reslet s annak kínálata, a folyó fizetési mérleg ál­lapota, a reálkamatlábak várható mértéke, a mű­ködő tőke beruházások keretében behozott idegen pénz s az osztalékként kivont idegen pénz külön­bözeié határozza meg a forint árfolyamát. Ez ke­vésbé költséges, az előbbinél lényegesen rugalma­sabb, de kockázatosabb rendszer. Bácskai Tamás Gyorsan romlik az alma Nagy készletekkel telelnek át a faiskolai lerakatok A faiskolák idén is megfelelő mennyiségben és választékban kí­náltak szőlő- és gyümölcsszaporító anyagot a termelőknek. A korai havazás azonban az országban sok helyütt megakasztotta az ültetvénytelepítéseket, így azok várhatóan áthúzódnak a jövő év tavaszára - derül ki egyebek között a földművelésügyi hivata­lok jelzéseiből. Az FVM-hivatalok összesítése alapján őszi búzából a terve­zett 1 millió 76 ezer hektáros vetésterületből 1 millió 65 ezer hektárt sikerült a gazdál­kodóknak bevetni. Az állo­mány kedvező képet mutat, a táblák fele jó, 35 százaléka kö­zepes, 16 százaléka pedig gyenge minősítést kapott. A rozs, az őszi árpa és a tritikálé fejlettségi állapota a tavalyinál - de az elmúlt öt év átlagánál is - kedvezőbb képet mutat. Novemberben a szántóföldi zöldségtermő területek kilenc­ven százalékán elvégezték a talajmunkákat a gazdálkodók. A termesztőberendezésekben az utóhasznosítás a végéhez közeledik. A termelők jelzése szerint a hóesés kisebb káro­kat okozott a fóliákban. A gyümölcstermesztők az alma tárolhatatlanságára pa­naszkodnak. Különösen a fia­tal fák nagyméretű termései romlanak gyorsan. A faiskolai lerakatok árukínálata és vá­lasztéka jó volt, a korán - no­vember közepén - beköszöntő hóesés miatt azonban nagy készletekkel telelnek át a lera­katok. A havazás ugyanis meg­akasztotta a telepítési munká­kat, így függetlenül a decem­beri időjárástól az ország je­lentős területein a telepítés át fog húzódni a jövő év tavaszá­ra. A szőlőültetvényeken a vesszők beérése megfelelő. Az őszi talajmunkák általában 15- 25 centiméteres mélyszántás­ból állnak, nem jellemző az al­talajlazítás és a tápanyag-után­pótlás, hosszú távon pedig az eredményesség döntő összete­vője a szakszerű tápanyag-gaz­dálkodás. A szőlőiskolák kíná­lata, a szőlőoltványok minősé­ge jó. Az árak - fajtától függő­en - darabonként 170 és 400 forint között szóródnak. Az ültetvénytelepítést a havazás itt is akadályozta, így ezek a munkák 2000 tavaszán fognak befejeződni. U. G. lifflJatpdac Eladási ár (E Ft/db) Termék min. ár max. ár Debrecen SERTÉS Malac 15-25 kg-ig 3,8 4,2 Süldő 4,0 5,0 Koca 40,0 45,0 MARHA Borjú 200 kg-ig 32,0 37,0 Növendék üsző 42,0 48,0 Növendék bika 60,0 75,0 Tehén 120,0 170,0 LÓ Csikó 1 évesig 80,0 95,0 Csikó 1-2 éves 90,0 100,0 Igásló 180,0 210,0 P0CS SERTÉS Vál. malac 15 kg-ig 2,4 3,0 Malac 15-25 kg-ig 2,5 4,5 Süldő 4,2 5,4 Koca 4,0 4,0 Hízó 2,0 2,5 MARHA Borjú 200 kg-ig 30,0 40,0 Növendék üsző 40,0 45,0 Növendék bika 45,0 60,0 Tehén 130,0 160,0 LÓ Csikó 1 éves 80,0 110,0 Csikó 2 éves 100,0 120,0 A BUX ALAKULÁSA XII. 13-17-IG Részvényárfolyamok B.chem: 9 700 Ft t Fotex: 92 Ft t Matáv: 1 683 Ft t Mól: 4 815 Ft t OTP: 14 145 Ft t Rába: 2 345 Ft I Richter: 14 750 Ft t Z.kerámia: 1 715 Ft t Nyitóár: 8164,84 NaDi érték Minimumár: 8130,68 Maximumár: 8245,58 Van keret. A sertések és a sertéstermékek exportjának támo­gatására szolgáló WTO-keret várhatóan nem merül ki az év végéig, s így nem lesz szükség az export támogatásának felfüg­gesztésére sem - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FVM) pénteken. Az FVM arra is felhívja az exportálók fi­gyelmét, hogy sem az exporttámogatásokra vonatkozó rende­let, sem a vágósertés minőségi termelését támogató rendelet hatálya nem jár le az év végén, ennél fogva ezek a rendeletek - esetleges megújításukig - folyamatosan érvényben marad­nak. Javuló teljesítmény. Idén a bruttó hazai termék (GDP) vár­hatóan 3,9-4,1 százalékkal, jövőre 4-4,5 százalékkal nő - tar­talmazza az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet elemzése, amelyet pénteken Budapesten hoztak nyilvánosság­ra. A Magyarország a XXI. század kapujában című tanulmány szerint az idén az éves átlagos infláció 9,9-10 százalék, 2000- ben pedig 7-8 százalék körül alakul. A kutatóintézet úgy véli, hogy a folyó fizetési mérleg deficitje 1999-ben 2 milliárd dol­lár lesz. A hiány jövőre eléri a 2,3-2,7 milliárd dollárt. 8244,84 Praktikum Classic előfizetés + Nokia 5110 bruttó 39 900 Ft Praktikum Pro előfizetés + Nokia 5110 bruttó Praktikum Privát előfizetés + Nokia 5110 bruttó 35 900 Ft Praktikum Pro előfizetés + Ericsson T10s bruttó Praktikum Classic előfizetés + Ericsson T10s bruttó Praktikum Privát előfizetés + Ericsson T10s bruttó Praktikum Pro előfizetés + Nokia 3210 bruttó Praktikum Classic előfizetés + Nokia 3210 bruttó 56 900 Ft Praktikum Privát előfizetés + Nokia 3210 bruttó 52 900 Ft A megvásárolható készülékek csak Pannon GSM SIM-kártyával használhatók. A további részletekről érdeklőd jön területi képviseletünkön (Szekszárd, Széchenyi u. 48-52.) vagy hivatalos viszonteladóinknál! Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Az árak az áfát tartalmazzák. Pannon GSM PANNON GSM nonstop ügyfélszolgálat: 06 20 920 0200. www.pannongsm.hu Az élvonal

Next

/
Thumbnails
Contents