Tolnai Népújság, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-02 / 281. szám
4. oldal Megyei Körkép — Dunaföldvár, Paks És Környéke 1999. december 2., csütörtök A paksi kórházról Kérdések válasz nélkül Elkészült a város egészségügyéről átfogó képet adó tanulmány, amelynek része a kórház megvalósíthatóságát célzó vizsgálat is. A tanulmány apropóján Bor Imre polgármester tanácskozásra hívta a Paksi Kórházért Alapítvány kuratóriumának tagjait. Az elemzés amellett, hogy kiterjed az egész beteg- ellátásra, az abban fellelhető problémákra, hiányosságokra foglalkozik a tanuszoda közelében talált hévíz felhasználási lehetőségeivel, illetve a már említett kórház vagy sürgősségi betegellátó centrum létrehozásával. Az anyagot a kuratórium tagjai nem tudták áttanulmányozni - a 150 oldalas elemzésből egy példányt kaptak a hétfői megbeszélést megelőző pénteken. Bor Imre is elmondta, a hivatalban sem kezdődött még el a feldolgozás. így hát a dolog érdemi részéről, arról, hogy javasolják-e a szakértők a kórház megépítését vagy sem, nem tárgyalhattak, erre később kentének sort. A kuratórium a tanulmánytól függetlenül továbbra is kiáll a kórház építése mellett. Nehezményezték, hogy nem elég részletes az elemzés e területen, mindössze egyetlen rövid oldal foglalkozik azzal, mennyi is lenne a beruházás költsége. Bor Imre hangsúlyozta, a tanulmány feldolgozása során egyeztetni kívánnak a szakma képviselői mellett a civil szervezetekkel is.-vtA Vöröskereszt rendezésében Véradókat köszöntöttek Sokszoros véradókat köszöntöttek a hét végén Pakson, az ASE éttermében a Vöröskereszt rendezésben tartott hangulatos ünnepségen. A hagyományos ünnepség fényét emelte a Vöröskereszt országos elnökének, Andics Lászlónak a jelenléte, ő köszöntötte a meghívottakat, majd az ESZI diákjai szavalatai következtek és a Vak Bottyán Gimnázium negyedikeseiből alakult Stressz Band nosztalgia zenéje. Andics László és Ferencziné Vesz- tergombi Klára városi titkár egy szál virág kíséretében adta át a jubiláló donoroknak az elismeréseket. A hatvanszoros véradó Sudár Imre, Schreiner Ádám és Rácz Imre a megyei ünnepségen kapták ezt meg. Ötven- szer adott vért Koch Frigyesné, negyvenszer Takács József, Pach István Balogh Pál, Szabó Béla, Benedeczky József, harmincszor Vaszkó Péter, Ulrichshoffer József, Hoós 'László, Váradi Teréz, Bencze György, Török László, húszszor Pach Jó- zsefné, Krasznai Ivánná, Krómer Anna, Sereg Jó- zsefné, Pajor Béla, Pintér István, Jilling János, dr. Széchenyi Attila, Páncél Tibor, Horváth Kolos, Vájer Józsefné, Szabó Géza, Pokomi József, Harsányi Lajos, tízszer Hornok Szilvia, Virágné Bede Tímea, Gera Antalné, Halászná Menyhei Mária, Veres Zoltán, Molnár Tamásné, Pongrácz István, Székely Péter, Mucz Tibor, Petrik Ri- chárd János, Libor Sándor, Mukli Mónika, Madács György, Schmidt Ferenc, Horváth Lázámé, ‘Varsányi Zoltán, Vájer Márton. Németkér ünnepe A pápai nuncius szentmiséje Magas rangú vendégei lesznek vasárnap Németkérnek, a katolikus egyházközség ekkor ünnepli a község felajánlásának napját. Az egyházi ünnepen a délelőtt tízkor kezdődő szentmisét Kari Joseph Räuber pápai nuncius, vatikáni nagykövet mutatja be, ott lesz dr. Mayer Mihály pécsi megyéspüspök, Semjén Zsolt államtitkár és a lengyel valamint az olasz nagykövet is. Az ünnephez társult a község önkormányzata és a német kisebbségi önkormányzat is, ez a nap egyben a kisebbségek napja is lesz. Jelen lesznek így az ünnepségen a németországi testvértelepülés képviselői is. A szentmisét rövid ünnepség, kötetlen beszélgetés és közös ebéd követi. -rgA paksi tűzoltóság jelenéről Nem lettek mostohagyerekek Aligha szükséges bizonygatni mostanság a tűzoltók felkészültségét, bátorságát. A közelmúltban Pakson is meggyőződhettek erről az emberek a nyári felhőszakadások, legutóbb pedig a Budapest Bank tetőszerkezetében keletkezett tűz kapcsán. A múltra, a százhuszonöt esztendős történelemre emlékeztek a paksi tűzoltók a múlt héten. A napok azonban peregnek tovább, új kihívásokat, feladatokat és sajnos elkerülhetetlenül tüzeket, természeti csapásokat, baleseteket hozva. A jelen és a közeljövő éppen ezért szót érdemel. Sátor Géza őrnagyot, Paks Város Önkormányzata Hivatásos Tűzoltóságának parancsnokát erről faggattam. — Több mint négy éve, hogy a város önkormányzatának „kötelékébe” került a tűzoltóság. Kézzelfogható azóta a fejlődés? — Lepusztult, siralmas állapotban kerültünk át az ön- kormányzathoz. Az addig eltelt időben minden a megyei parancsnoksági elosztási elv alapján működött. Amikor 1980- ban megépült ez a laktanya, azt mondhattuk korszerű tűzoltóság, korszerű technika van a kezünkben, csakhogy ez az eltelt tizenöt év alatt igencsak elhasználódott, elavult. Semmi fejlesztés nem történt, majd 1995-től egy éven át még ugyanígy volt. Utána viszont megindult egy lassú, de mégis látványosnak mondható fejlődés. Pályázat útján sikerült egy korszerű gépjármű-fecskendőt beszerezni, majd felgyorsultak az események, a kormányzat koncepciója alapján nyolc és fél milliárd forint jutott országosan a tűzoltóság korszerűsítésére, ebből egy újabb, Mercedes gépjármű-fecskendő jutott Paksnak. — Egyéb feltételekhez is mindenkor partner volt Paks önkormányzata, ahogy tudom. Szemben más városokkal, a paksi tűzoltóság elmondhatja, hogy nem „mostohagyerek”? — Valóban így van, mindenben támogatást kapunk az önkormányzattól. Az egyetlen kérdés, amely szerintünk nem sokáig halogatható, a laktanya felújítás. A nyolcvanban elkészült épület magán viseli a kor építési szokásainak minden hibáját, már új korában is voltak bajai. Becsléseink szerint egy teljes felújítás - magastető építésével - hetven millió forintba kerülne. Hiú ábránd volna azt hinni, hogy a város ezt önerőből képes lesz finanszírozni, hiszen más intézmények is hasonló cipőben járnak. Itt is pályázatokat kell megcéloznunk. — Eddig eszközökről beszéltünk. Van egy fontosabb tényező, az emberek, a tűzoltók. Milyen az őfelkészültségük? — Szerencsére teljes egészében feltöltött a létszám, a jelentkezők is sorban állnak. Ötvenegy fő a konkrétan szolgálatot ellátó tűzoltók száma. A képzettséget meghatározza, hogy a személyi állomány zöme fiatal, így még nincs birtokában mindenki az előírt végzettségnek, de elmondható, hogy kivétel nélkül tanulnak. A felkészültségük ezzel együtt nagyon jónak mondható, hiszen rendszeresen tartunk helyi képzéseket is. A fiatalítás tudatos, ám azt el kell mondani többször „fejezték le” a paksi tűzoltósáSátor Géza FOTÓ: G.K. got. Először az atomerőmű tűzoltóságának megalakulásakor, ’90-ben, amikor 38 embert vittek el, köztük csaknem az ösz- szes szakképzett tisztet. Elölről kezdtünk mindent, akkor jött 1995, létszámcsökkentéssel, amikor tizenöt, még kitűnő fizikai állapotú tűzoltó került nyugállományba. — Az atomerőmű tűzoltóságával kezdetben ezért is, a jövedelmek miatt is feszült volt a viszony. Milyen ma? —- Felhőtlen. A mi illetményeink is közelítettek az övékéhez. A szakmai együttműködésünk pedig országosan is egyedülálló és példaértékű lehet az önkormányzati és létesítményi tűzoltóságok számára. Baráti kapcsolatok, továbbképzések, szabadidős és sportrendezvények fémjelzik ezt, nem beszélve a vonulásokkor, eseményekről történő együttműködésről, amelyek során szavakkal ki sem fejezhető a korszerű technikájuk és tűzoltóik segítségének értéke. Rákosi Gusztáv Tornyos és Dunaszentgyörgy Együtt az európai úton Tornyos (Tornjos) Jugoszláviában, a Vajdaságban található, közigazgatásilag Zenta (Senta) város része. Lakóinak száma meghaladja a 2000 főt, azaz majdnem annyian élnek itt, mint a valamivel népesebb Dunaszentgyörgyön. A két település - miként arról már beszámoltunk - a múlt hét végén kötött egymással testvértelepülési szerződést. A dokumentumot a Dunaszent- györgyre érkező vendégek, illetve Tornyos nevében Zenta polgármestere, Juhász Attila írta alá. — Kettős szempont vezérelt bennünket a kapcsolat felvételekor - nyilatkozott lapunknak Juhász Attila. — Először is olyan településekről van szó, melyeknek nemzetisége azonos, s a hagyományrendszer, a kultúra, s talán a gazdasági háttér sem tér el egymástól számottevően. Viszont a lehetőségek Tornyos és Dunaszentgyörgy esetében eltérőek. Az európai folyamatok számunkra is azt diktálják, hogy , minél több közös elképzeléssel oldjunk meg regionális és helyi kérdéseket. Bízom abban, hogy erre is lesz lehetőség az egymással való ismerkedés, a különböző szinteken zajló tapasztalatcsere kiteljesedése révén. Hermann János, Dunaszentgyörgy polgármestere zentai kollégájának mondandójához a következőket fűzte hozzá: — Szeretnénk a szótárunkból a „határon túli” kifejezést törölni, azaz arra törekszünk, hogy mind a tomyosiak, mind pedig a szentgyörgyiek otthon érezzék magukat a testvértelepüléseken. Kiváltképp fontosnak tartom az ifjúsági cserelátogatását, a minél több fiatalt megmozgató, kölcsönös nyári táborokat, a sport és kulturális rendezvényeket. Zenta polgár- mesterével már arról is szót váltottunk, hogy hasznos lenne közösen részt venni olyan nemzetközi pályázatokon, melyek mindkét fél számára haszonnal járnának. A napi, élő kapcsolat érdekében pedig rövidesen kiépítjük Tornyos és Dunaszentgyörgy között az intemetetes összeköttetést. -száHírblokk Mikulás Sárszentlőrincen A település önkormányzata és a cigány kisebbségi ön- kormányzat közös rendezésében Mikulás-délután lesz december 4-én, szombaton 15 órakor a művelődési házban, amelyen ajándék- csomaggal kedveskednek minden lőrinci, uzdi és al- sópéli általános iskolás gyermeknek. Gerjeni teremfoci A terembajnokság második napja teljes volt, így bemutatkoztak az „újoncok” is. A tavalyi bajnok Alisca simán verte a tavalyelőttit, a bikákat, a szentgyörgyi derbi a tapasztaltabb Bab Lencse sikerét hozta. Eredmények: Eldorádó - Vörös Ördögök 8-3 Alisca - Gerjen Bulls 14-3 Fortuna - Kárász 10-7 Bab Lencse - Ragoncsa-autó 18-2 Kairó - Atomix 5-4 „Szenvedélybetegségek gyermekszemmel” címmel hirdetett rajzpályázatot a Tolna Megyei Kékkereszt Egyesület, a beérkezett alkotásokból kiállítás nyílt a paksi művelődési központban. A díjazott képek egyikéről fotót közöltünk lapunk 1999. november 11-i számának negyedik oldalán. A. gyermekek által készített kollázson egyebek között egy gyógyszer doboza is szerepelt. A gyógyszer forgalmazója, a Chinoin Rt. lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint a termék nem a gyártók, forgalmazók megbízásából került bemutatásra. Sérelmezi, hogy készítménye félrevezető környezetbe került az olvasók elé és elhatárolja magát a fenti alkotástól. Kéri az olvasókat, hogy a kép alapján a gyógyszer tekintetében semmilyen következtetést ne vonjanak le, a gyógyszeres doboz ábrázolása csak jelkép értékű. Hiteles információt a gyógyszerről szakember - orvos, gyógyszerész - adhat. ______ -.LUES B lues és Funky Mikulásestet rendeznek december 3- án, pénteken este 20 órától Pakson az Új Hullám Sörözőben. Fellép Ferenczi György & Herfli Davidson. Utolsó előtti ütemébe* érkezett Pakson a Kishegyi út csapadékvíz csatorna építése és az útburkolat felújítása. A kátyúkat, foltokat aszfaltozzák, így már csak az új burkolat lefektetése van hátra. fotó: gottvald károly A szüretnek régen rége, a bort fejtik már a paksi Dunamenti Szövetkezet Hősök terén lévő pincészetében. fotó: göttvald károly