Tolnai Népújság, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-03 / 256. szám

1999. november 2., szerda Gazdaság 7. oldal Első félév a régiókban A Gazdasági Minisztériumban gyorsjelentést készítettek a regio­nális folyamatok első féléves ala­kulásáról. Az alábbiakban követ­keznek a felmérés legfontosabb részletei. A főbb gazdasági ágak termelési adatai szerint az ipar fejlődése az első félévben erőteljes volt, 6,8 százalékkal növekedett, a tavalyi­hoz képest viszont lassult. A régi­ók közül 33 százalékos teljesít­ménybővüléssel Nyugat-Dunán- túl vezet. A termelési érték döntő hányadát, 68 százalékát Közép- Magyarországon, Közép- és Nyu- gat-Dunántúlon állították elő. Közép-Magyarország szerepe még mindig meghatározó (39 százalék). A négy dolgozónál többet fog­lalkoztató vállalatoknál az alkal­mazásban állók száma 830,5 ezer volt, ami 1 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A régiók kö­zül Észak-Magyarországon 2 szá­zalékkal csökkent, míg a dunán­túli régiókban, ahol az ország munkahelyeinek 15 százaléka ta­lálható, valamivel 2 százaléknál többel növekedett a munkaválla­lói kör. A havi bruttó átlagkereset a megyei székhelyű ipari cégeknél 74 401 forint volt, s ez 15,9 száza­lékkal múlta felül a tavalyit. A legnagyobb kereseti szintet a köz­ponti régió és Közép-Dunántúl érte el: az országos átlagnál 3 szá­zalékkal magasabban alakult. A többi térségnek 3-19 százalékos lemaradása volt az országos át­lagtól. A megyék közül a legala­csonyabb átlagkeresetet Somogy, Bács-Kiskun és Nógrád megyé­ben (55-57 ezer forintot), a leg­többet Budapesten (94,7 ezer fo­rint) fizettek a dolgozóknak. Koós Tamás Gyártmányminőség és európai integráció Fogyasztóbarát változások Az európai integrációból adódó minőségi elvárások kapnak ki­emelt hangsúlyt a november 8-12. között Budapesten megrendezésre kerülő Vm. Magyar Minőség Hét előadás-sorozatain - hangsúlyozta Lepsényi István, a Magyar Minő­ség Társaság elnöke. A minőségüggyel foglalkozó eu­rópai szervezetek jelentős erőfe­szítéseket tesznek annak érdeké­ben, hogy a kontinens gazdasága lépést tartson az amerikai és a ja­pán versenytársakkal. Lepsényi szerint Magyarországon például a gépipar területén tevékenykedő cégek már megfelelő minőségben gyártanak. A Magyar Minőség Hét elő­adás-sorozatán szó lesz a 2000 novemberében bevezetésre kerü­lő új ISO-tanúsítványról, amely lényeges változásokat hoz az ed­digiekhez képest. Az ISO- 9000:2000 nevet viselő tanúsít­vány fogyasztóbarát lesz, mert a rendszer a fogyasztói elégedett­ség felmérésével zárul. A Magyar Minőség Társaság vállalati körben felmérte az új ISO-tanúsítvány fogadtatását. Nem végleges kiértékelés szerint a válaszadók egy része tart a vál­tozásoktól. A többség úgy ítéli meg, hogy az új ISO-szabvány al­kalmazása a teljes gyártási kultú­ra fejlődését eredményezi. FELVESSZÜK A RITMUSÁT $ CIB BANK 7100 SZEKSZÁRD, GARAY TÉR 1. Telefon: (74) 529-340 Érvényes: 1999. október 20-tól BETÉTI KAMATOK VÁLLALKOZÁSOK RÉS Lekötési idő Éves kamat, 1M Ft lelett (%) 1 hét 8,000 2-3 hét 10,500 1-2 hó 12,500 3 hó 12,500 6 hó 12,000 12 hó 11,500 Folyószámla 3,00 MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE 50 E Ft—5 MFt 5-10 MFt Betétek éves kamat (%) EBKM éves kamat (%) EBKM éves kamat (%) EBKM 1-2 hó 12,000 (12,17) 12,125 (12,29) 12,250 (12,42) 3 hó 12,500 (12,67) 12,625 12,80 12,750 12,93 6 hó 12,500 12,67 12,625 12,80 12,750 12,93 12 hó 12,000 (12,17) 12,125 (12,29) 12,250 (12,42) Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. CIB Classic Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla 0-100 E Ft-ig 100 E Ft-500 E Ft XL/Classic éves kamat (%) EBKM 3,500 J 3,61/3,60 6,000 6.26/6,22 500 É Ft felett 10,500 11,18/11,08 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) sávos kamatai: éves kamat (%) EBKM 0-50 E Ft-ig 3,500 3,61 50 E Ft-500 E Ft 8,500 8,97 500 E Ft felett 12,500 13,44 A KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E Ft) éves kamat (%) EBKM 3 hónap 13,000 13,18 6 hónap 13,000 13,18 12 hónap 12,500 12,67 Lejárat előtti visszaváltás esetén a bank kamatot nem fizet. A KINCSEM 2000 kötvény (min. 10 E Ft) éves kamat (%) EHM‘ 1 hó 12,000 12,00 3 hó 13,000 13,00 6 hó 13,000 13,00 12 hó 12,500 12,50 • Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezitek. MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITELEK Érvényes: 1999. október 20-101 Folyószámlahitel Betétörző hitel Lombardhitel Ingatlanfedezetes hitel HUF prime rate is kamat (%) 24.00 19.00 20.00 23,00 is kamat (%) 16,250 CIB^\0640 242242 A BANCA COMMERCIALEITALIANA-CSOPORT TAGJA iBlí Hirdetését naponta 81.000 VÁSÁRLÓ OLVASSA rOLNAMÉPÚJSÁG -BAH. Drágul a felelősségbiztosítás Tegnapi számunkban tévesen jelent meg hasonló cimű anya­gunk táblázata. íme a ponto­sítás. Az AXA-Colonia Biztosító - több társasághoz hasonlóan - különbséget tesz a biztosított gépjármű tulajdonosának lak­helye szerint. így táblázatunk­ban a „terület 2.”-vel jelölt osz­lop az alábbi megyékben érvé­nyes: Baranya, Békés, Jász- Nagykun-Szolnok. A „terület 3.”-mal jelölt megyék: Bács-Kis- kun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna. A dí­jak 35 évesnél idősebb tulajdo­nost feltételeznek. Az ÁB-Aegon Biztosító Rt. esetében a közölt számok ne­gyedéves vagy féléves csekkes, vagy átutalásos díjfizetéskor ér­vényesek, amennyiben a gépko­csi tulajdonosa 35 évnél idő­sebb, állandó lakhelye nem bu­dapesti, vagy Pest megyei. A Generali-Providencia Biz­tosító általunk közölt díjai azt feltételezik, hogy a tulajdonos nagyvárosban, vagy Budapest agglomerációjában állandó la­kos, életkora pedig 31 és 56 év közötti. A Hungária Biztosító adatai összevont, tájékoztató jelle­gűek. Az OTP-Garancia Biztosító jelen díjai normál kockázatú te­rületre vonatkoznak, amennyi­ben a tulajdonos folyószámlá­ról fizet. A biztosítótársaságok egyéb­ként 40 ezer variációt tartalma­zó díjtáblázatot dolgoztak ki. Akik úgy döntenek, hogy bizto­sítót váltanak, nem lesz könnyű dolguk. Táblázatunk tájékoztató jelle­gű, javasoljuk, hogy pontosabb információkért az adott társa­sághoz forduljanak. Ahico Bónuszosztály B6 B1 Ml 851-1150 cm' 16224 22020 26652 1151-1500 cm3 21048 28572 34596 Argősz Bónuszosztály B6 B1 Ml 851-1150 cm' 12000 16284 19716 1151-1500 cm' 15576 21132 25572 AXA-Colonia Bónuszosztály 851-1150 cm' Terület 2. Terület 3. 1151-1500 cm3 Terület 2. Terület 3. B6 B1 Ml 13508 12936 18468 17556 22356 21252 17808 16800 24168 22800 29256 27600 AB-Aegon Bónuszosztály B6 Bl Ml 851-1150 cm' 12696 17232 20856 1151-1500 cm' 16476 22356 27072 Generali-Providencia Bónuszosztály B6 Bl Ml 851-1150 cm' 14112 19152 23184 1151-1500 cm' 18312 24852 30084 Hungária Biztosító Bónuszosztály B6 Bl Ml 851-1150 cm' - 16224 22020 26652 1151-1500 cm3 21048 28572 34596 OTP-Garancia Bónuszosztály B6 Bl Ml 851-1150 cm' 12000 16284 19716 1151-1500 cm3 15576 21132 25572 APEH-AKTUÁLIS Társasházak adózási szabályai A társasházról szóló 1997. évi CLVII. tör­vény 1998. március 1-jén lépett hatályba, mely szerint társasház jön létre, ha épület­ingatlanon az alapító okiratban meghatá­rozott, műszakilag megosztott, legalább két önálló lakás, vagy nem lakás célú he­lyiség a tulajdontársak külön tulajdonába, a külön tulajdonként meg nem határozott épületrész, épület-berendezés, helyiség és lakás viszont a tulajdonostársak közös tu­lajdonába kerül. A közösség egészét terhelő kötelezett­ség teljesítéséért a tulajdonostársak tulaj­doni hányaduk vagy az alapító okiratban, illetőleg a szervezeti-működési szabály­zatban ettől eltérően meghatározott mér­ték szerint felelnek, az egyszerű (sortartá- sos) kezesség szabályai szerint. A közös képviselő, illetőleg az intéző- bizottság köteles többek között: beszedni a közös költséghez való hozzájárulás ösz- szegét, évenkénti költségvetési javaslatot, éves beszámolót készíteni. A társasházközösségnek, ha adókötele­zettsége keletkezik (a közös tulajdont) hasznosítja, munkabért, megbízási díjat, közös képviselő részére tiszteletdíjat fizet ki stb.) ettől számított 15 napon belül be kell jelentkeznie az illetékes elsőfokú adóhatósághoz. A bejelentkezés a 99101 számú forma- nyomtatványon történik. Az adóhatóság a társasház részére a bejelentés alapján adó­számot állapít meg és adóalanyként nyil­vántartásba veszi. E törvény 75. §-ában meghatározottak szerint, ha a társasház (társasüdülő) közös tulajdont hasznosít, függetlenül a szerző­dések számától, és attól, hogy kizárólag nem magánszemély tagokból áll, vagy magánszemély tagja(i) is van(nak), to­vábbá attól, hogy az összeget a tulajdonos­társak részére kifizeti, vagy közvetlenül a közös költségek fedezetére fordítja, olyan bevételnek kell tekinteni, amely jövede­lemnek számít, tehát költséget nem lehet elszámolni. A személyi jövedelemadót, 20 %-ot a kifizetőnek kell levonni. A társas­ház e tekintetben akkor számít kifizető­nek, ha a közös tulajdon hasznosításáért kapott jövedelem olyan magánszemélytől származik, aki e törvény szerint nem mi­nősül kifizetőnek, vagy az adó levonása valamely ok miatt elmaradt (pl. a bérlet díj kifizetésére azért nem került sor, mert a bérbeadó azt a bérlőnél felmerült költsé­gekbe betudta). A közös tulajdon hasznosítása lehet többek között helyiség, telek, kerthaszno­sítás, társasház külső felületének reklám céljaira történő hasznosítása. A társasház által kifizetőként levont személyi jövede­lemadót a tulajdonostársaknak az adóbe­vallásban nem kell szerepeltetni. Amennyiben a társasház közös tulaj­donban álló ingatlanrészt elidegenít, az ebből származó bevétel a társasház tagjait illeti meg. Ez esetben a magánszemélyek­nek a személyi jövedelemadót az ingatlan­átruházásból származó jövedelem szabá­lyai szerint kell megfizetniük (Szja. tv. 59. §-63.§, s ezt az adót nem a társasháznak kell megállapítania, és a bevételből levon­nia. (A magánszemélyek az ingatlanrész értékesítése folytán önadózókká válnak, ez azt jelenti, hogy a magánszemélyeknek kell megállapítaniuk, bevallaniuk, és meg­fizetniük éves személyi jövedelemadóju­kat. Ezen nem változtat az a tény sem, ha a vételárat a társasház a közös költségek fe­dezetére fordítja.) Az Szja. tv. rendelkezéseit kell alkal­mazni a társasházaknak azokban az ese­tekben is, ha a magánszemélyek részére jövedelmet fizetnek ki, akár munkavi­szony, megbízási jogviszony keretében, s ide tartozik a közös képviselő, vagy inté­zőbizottság tagjai és számvizsgáló bizott­ság tagjai részére fizetett tiszteletdíj, költ­ségtérítés, magánszemély részére nyújtott természetbeni juttatás is. A társasházakra e tekintetben az Szja. tv-ben meghatározott munkáltatói, kifize­tői feladtok hárulnak (adóelőleg, adólevo­nás, adóbevallás), amellyel kapcsolatos törvényi előírások megtalálhatók az Szja tv. 46-48 §-aiban). A fentieken tül az adóalanyként történő bejelentkezéskor a társasháznak még egy fontos döntést kell meghoznia. Mivel az Áfa. tv. az adóalanyokra adókötelezettsé­get állapít meg, fontos a társasház adóala­nyiságának meghatározása. Az adóalany az adóhatósághoz történő bejelentkezéskor, a gazdasági tevékeny­ség megkezdésekor választhatja az alanyi adómentességet. Mivel előző bevétel nincs, ekkor elegendő a gazdasági tevé­kenysége után ésszerűen várható bevétel teljesülésének valószínűsítése. Ha az adóalany nem élt azzal a jogával, hogy tevékenységére alanyi mentességet válasszon, akkor alanyi adómentességet legkorábban a bejelentkezést követő adó­évre választhat. Az alanyi adómentesség választására jogosító 2.000.000 forintos összeghatár meghatározásánál a tárgyi adómentesség alá tartozó termékértékesí­tésből és szolgáltatásnyújtásból származó, illetve várható bevételt nem kell figye­lembe venni. Tárgyi adómentesség. Az Áfa. tv. elő­írásai szerint mentes az adó alól többek között: 1. a földterület értékesítése, bérbe- és haszonbérbe adása 2. a lakóingatlan értékesítése, kivéve az építés befejezése előtti értékesítést, vala­mint az építés befejezését követő első ér­tékesítést 8. lakóingatlan - rendeltetéstől függet­len - bérbeadása, egyéb módon történő hasznosítása. A tárgyi adómentesség nem elhatáro­zás, nem választás kérdése. Ha a társasház az imént felsoroltak kö­zül valamely tevékenységet folytat, azt tárgyi adómentes tevékenységnek rpinő- síti a törvény, amelyet az adóhatóságnak be kell jelenteni. A tárgyi mentes tevé­kenységet végző társasház értékesítése számlázásakor adót nem számolhat fel, beszerzéseiben az előzetesen felszámított adót nem igényelheti vissza, mint végső fogyasztó adót visel. Á tárgyi adómentes tevékenység mel­lett a társasház végezhet más egyéb tevé­kenységet, melyre - a bevételi összegha­tártól függően - választhat alanyi adómen­tességet, vagy adókötelezettséget. Az adóalany köteles az általa teljesített termékértékesítésről és szolgáltatásnyúj­tásról számlát kibocsátani. A társasház nem számlázhat a tulajdonosok felé, a kö­zös költségről számlát nem állíthat ki. Ki­zárólag a bérlők részére bocsáthat ki számlát. Közlemény. Az Adó- és Pénzügyi El­lenőrzési Hivatal ismételten felhívja az adózók figyelmét, hogy a társadalombiz­tosítási járulék illetve az ehhez kapcso­lódó késedelmi pótlék valamint bírság, mulasztási bírság, önellenőrzési pótlék be­fizetéseket az alábbi számlákra kell teljesí­teni: 10032000-06056188 APEH Járulék beszedési számla 10032000-06056195 APEH Járulék késedelmi pótléka beszedési számla 10032000-06056205 APEH Járulék­hoz kapcsolódó bírság, mulasztási bírság, önellenőrzési pótlék beszedési számla. A korábbi, már megszűnt számlákra banki átutalással teljesített járulék befize­téseket a Magyar Államkincstár a továb­biakban a számla tulajdonos részére visz- szafordítja. Ezt követően az élő számlákra teljesített befizetések az új befizetési dá­tummal kerülnek jóváírásra, amely a ké­sedelmes napok miatt késedelmi pótlék felszámítását eredményezheti. A postai úton teljesítendő járulék befi­zetések esetén az adóhatóság a fenti szám­lákhoz kapcsolódó készpénzátutalási megbízásokat kéri használni - melyeket a járulék fizetők meghatározott részének megküldött, illetve a járulékigazgatóságo­kon beszerezhető - mert a befizetések jó­váírását kizárólag ezen tételek esetében tudja rövid idő alatt az adózók bevonása nélkül könyvelni. A befizetések gyors és pontos könyvelésének további feltétele, hogy mind a banki, mind a postai átutalási megbízáson szerepeljen a befizető adó­száma, illetve amennyiben adószámmal nem rendelkezik, akkor az adóazonosító jele. Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Tolna Megyei Igazgatósága (*240*)

Next

/
Thumbnails
Contents