Tolnai Népújság, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-25 / 275. szám
5. oldal 1999. november 25., csütörtök Megyei Körkép — Dunaföldvár, Paks És Környéke Gerjen és Dunaszentgyörgy Szomszédok egymás között Együttes ülést tartott Gerjen és Dunaszentgyörgy képviselő testületé. A ger- jeni megbeszélés célja a tapasztalatcsere volt. A dunaszentgyörgyi képviselő-testület kérésnek tett eleget a geijeni testület. Először Hermann János Dunaszentgyörgy polgármestere köszöntötte a helyi vezetőket, majd Molnár József Gerjen polgármestere üdvözölte a vendégeket. Ezután Gerjen polgármestere az elmúlt évben végzett falu fejlesztésekről számolt be. Elmondta, hogy az 1999-es esztendőben több mint 35 millió forint értékben sikerült beruházásokat végezni. A beruházásokhoz rendszeresen készített a falu pályázatokat, melyek nélkül nem lehetett volna ilyen sok fejlesztést végrehajtani. Fontosabb munkálatok az elmúlt évben: művelődési ház, járda építés, orvosi rendelő ellátása kommunikációs eszközökkel, védőnői szoba felújítása, ahol a gyermekjóléti szolgálat is működik, katolikus templom felújítása, futballpálya megvétele, konyhai fejlesztések, iskola tetőzetének cseréje, óvoda felújítása, közvilágítás felújítása, komp felújítás, sportcsarnok átalakítás. A polgármester kitért arra is, hogy mindezen beruházások a gerjeni képviselő-testületben uralkodó egészséges gondolkodás eredménye, mely nem azt jelenti, hogy nincsenek viták, sőt. Ám a viták végén a testület mindig ki tud alakítani egy közös véleményt, melyhez minden képviselő szigorúan tartja is magát. Molnár József a továbbiakban elmondta, hogy fontosnak tartja a tájékoztatás, az információ átadást, ezért a képviselő-testület létrehozta a sajtótanácsnoki feladatokat, mellyel Máté Dénes képviselőt bízta meg. Máté Dénes sajtótanácsnok beszámolt az elmúlt év munkájáról, — helyi újság létrehozása, kiadvány készítése, weblap az interneten és kapcsolatok építése a Tolnai Népújsággal, helyi rádiókkal, tévékkel — reményét fejezte ki, hogy az elmúlt egy évben sikerült Geijen községet megismertetni a megyével és talán az országban is ismerik. Kihangsúlyozta, hogy a jövő még sok munkát tartogat annak elérésében, hogy Gerjen község ne legyen elszigetelve a külvilágtól. Majd helyi képviselők beszéltek a képviselő-testület munkájáról és falu lakosainak hozzáállásáról, véleményéről. Genye Benő képviselő többek között elmondta, hogy a gerjeni emberek mindig készek voltak a falu fejlődéséért tenni. A múlt nagy sikerére emlékeztetett, amellyel elsők között sikerült egy faluban minden utat szilárd burkolatúra építeni, és nem ijedt meg a falu egy sportcsarnok építésétől sem. Mindannyian kihangsúlyoz- * ták, hogy jó tervek, haladó gondolkodás nélkül nem lehet ma már kis településeken eredményeket elérni. Ehhez összefogó egyet akaró képviselő-testületre van szükség. Domsa Ferenc sporttanácsnok beszélt a gerjeni lovassport sikereiről, terveiről. Meghiúsult utazás Nem repült el Amerikába Paksi résztvevő nélkül zajlott Los Angelesben a Natural Testépítő Világbajnokság, annak ellenére, hogy Fülöp Zsolt megszerezte a jogot az indulásra. A magyar bajnokság megnyerésével - a 175 centiméter feletti újonc kategóriájában, majd a többi kategória első helyezettjeivel történő összevetésből a „bajnokok bajnokaként” került ld, mint azt egy hete megírtuk - Fülöp Zsolt paksi versenyző jogot szerzett a világbajnokságon való részvételre. A repülőgép azonban - fedélzetén a magyar csapat többi tagjával - nélküle szállt fel, a sportoló ugyanis nem kapta meg az Amerikai Egyesült Államokba történő belépéshez szükséges vízumot. Történt mindez annak ellenére, hogy a versenyt szervezők, az utazást bonyolítók mindent megtettek a szükséges irat beszerzése érdekében. Fülöp Zsolt is megszerezte a kellő okmányokat, kérésére még a Paksi Városi Bíróság is soron kívül tárgyalta folyamatban lévő ügyét. A bíróság igazolta, hogy az eljárást megszüntették, az USA nagykövetsége mégis elutasította a testépítő bajnok vízumkérelmét, azzal az indokkal, hogy nem bizonyítható kétséget kizáróan szülőhazájához való kötődése. Hiába, ez Amerika! -vtVéleménykülönbség van, háború nincs Építményadó változások nélkül Paks önkormányzata és a város vállalkozóinak jelentős részét tömörítő Iparoskor között a kapcsolat ha nem is felhőtlen, de mindenképpen jónak mondható. Éppen ezért keltett feltűnést egy, a múlt szerdai testületi ülésen elhangzott vélemény. Hajdú János képviselő, a gazdasági bizottság elnöke alapos kritikával illette az Iparoskor javaslatát, amelyet a helyi adókkal, pontosabban az építményadó tervezett változásaival kapcsolatban juttattak el az önkormányzathoz. Kovács Sándor, az Iparoskor elnöke szerint nem történt egyéb, mint az egyesület tagjainak, a vállalkozóknak véleményét fogalmazták meg írásban és ezt juttatták el a kérdéskört előkészítő gazdasági bizottsághoz. Nem állja meg a helyét az a kritika, amely az ülésen elhangzott Hajdú János részéről, miszerint a javaslat csak az Iparoskor tagjainak érdekeit szolgálja. Sávos adórendszert javasoltak ugyanis a foglalkoztatottak számának arányában és így ez mások, szervezetükhöz nem tartozó vállalkozások számára is kedvező lehetett volna. Az Iparoskor egyébként is kinyilvánítottan érdekképviseleti szerveződés, tehát nem lehet furcsa a demokrácia gyakorlatában a véleményalkotás. Az alapelv, amelyből kiindultak a megfogalmazásnál, hogy ne csökkenjen a beruházási kedv. Ugyanakkor a javaslat elfogadása esetén mindössze tizenegy millió forinttal lett volna kevesebb a város adóbevétele, amely nem jelentős tétel. Ismerve az atomerőmű helyzetét, az Iparoskor hosszabb távra, húsz évre előre gondolkodik - mondta Kovács Sándor - és az uniós csatlakozás után is versenyképesek akarnak maradni. Ehhez viszont tőke és fejlesztések szükségesek. Hajdú János megkeresésünkre hangsúlyozta a gazdasági bizottság szívesen vette az Iparoskor véleményét, hiszen ők azok közé tartoztak akik reagáltak a megkeresésre. A kapcsolatuk eddig is jó volt - a versenyeztetési szabályzat kapcsán például több javaslatukat is elfogadták és beépítették a rendeletbe. Csupán egy adott kérdésben megfogalmazott véleménykülönbségről van szó, nem ellenséges szándékokról - mondta. A gazdasági bizottság alaposan vizsgálta a javaslatot és'úgy találta nem indokolt a kedvezményes sávok olyan mértékű szétdarabolása, amelyeket az Iparoskor megfogalmazott. Különösképpen nem értettek egyet a tíz fő alatti alkalmazottat foglakoztató cégek építményadójának eltörlésével. Ezek többségükben kereskedők, szolgáltatók, kis alapterületű üzletekkel, irodákkal - többségük nem is tartozik az Iparoskörhöz. Ha olyan javaslat érkezett volna, amely a termelő tevékenységet folytató vállalkozásokat támogatására szólt volna, azt a bizottság minden bizonnyal fontolóra veszi. Azt viszont meg kell érteniük a vállalkozóknak, hogy nem lehet olyan adórendeletet hozni, amely csak egyetlen cégre érvényes - a jelenlegi helyzet így is azt mutatja, hogy az építményadó nyolcvannyolc százaléka az atomerőműtől folyik be, a fennmaradó tételt pedig hetvenhét vállalkozás fizeti. A nyilatkozatok szerint tehát háború nincs Pakson a vállalkozók és az önkormányzat között. Az építményadó nem változott a tavalyihoz képest, így a költségvetés bevételi oldala sem rendül meg, és - mint Kovács Sándor elmondta - a vállalkozók is elérték céljukat.-rákosiEmlékek rajzokban elbeszélve Nyílt hetet rendezett Paks ön- kormányzata októberben - mint arról akkor beszámoltunk. A Városházára ellátogató diákok rajzban emlékeztek élményeikre, ezekből kis kiállítást rendeztek a helyszínen, a ház előcsarnokában. A képek többsége a képviselő testület üléstermében szerzett benyomásokat rögzíti, mint például a Bezerédj iskola negyedikes diákja, Szabó Laura rajza. FOTÓ: GOTTVALD Felkészültek a rendkívüli helyzetre Az atomerőmű nem havazhat el A tél rohama különleges intézkedésekre kényszerítette a paksi atomerőművet is. Az üzemvitellel gond nincs ugyan, ám a személyzet munkába jutása megoldásra várt. Az első problémát az okozta, hogy a keddről szerdára éjszaka ügyeletben lévők közül, akik távolabb laknak nem jutottak haza. Őket a Duna szállóban helyezték el, étkezésükről, pihenésükről gondoskodva. Tegnap délután kettőkor azokat, akik nem közvetlenül az üzemvitelhez tartoznak haza irányították, ne legyen később gond a közlekedési nehézségekkel. Számítva a további havazás miatt adódó akadályokra, az erőmű vezetése megvizsgálta, hogyan pótolható az üzemvitelhez szükséges, de távolabbi településeken lakó, az erőműbe eljutni nem tudó személyzet. Számba vették mindazokat, akik jelenleg más területeken dolgoznak, de megfelelő képzettséggel, jogosítványokkal rendelkeznek az operatív munkához és Pakson laknak. Őket a helyzetre tekintettel, különleges áthelyezéssel üzemviteli feladatokra osztották be. A Paks és az atomerőmű közötti út egyelőre járható, minden eszközzel igyekszik ezt fenntartani az erőmű is. Ha mégis akadályok lennének, készenlétben áll egy vasúti szerelvény, amely a városból munkahelyükre viheti a műszakhoz szükséges embereket. -rákosiHírBlokk Paks sajtótörténete Megjelent Paks sajtótörténetének második kötete. Be- regnyei Miklós munkája a Jámbor Pál Társaság kiadásában, a Paksi Atomerőmű Rt. nyomdájában készült és a hatvanas, hetvenes évek paksi sajtójának történetét ismerteti. Rendhagyó - de nem példátlan - módon az első kötet még várat magára, mert a múlt század végének, az jelenlegi első felének feldolgozásához még további kutatásokra van szükség. Testületi ülés Gerjenben Gerjen képviselő testületé november 29-én, hétfőn 15 órától tartja következő ülését, amelynek napirendjén a sajtóreferens beszámolója, az idei adóbevételek teljesítése, a jövő évi költségvetési irányelvek meghatározása is szerepel. Buszmegálló épül Gyapán A közigazgatásilag Pakshoz tartozó kistelepülés lakosságának kérése nyomán buszmegálló épül Gyapán, leállósávval és kiemelt járdaszigettel, mert eddig sok bosszúságot és baleseteket is okoztak a mostoha körülmények. Az elmúlt héten kezdett munkát sajnos akadályozza a rendkívüli havazás, így csak az aljzatbeton készült el eddig. Ha az időjárás engedi az aszfaltozás következik, mégpedig egy eddig Pakson még nem alkalmazott módszerrel. Az útfelbontásból származó aszfalttörmeléket felmelegítve újra hasznosítsák, ez pedig nem csak költség, de környezetkímélő megoldás is, hiszen az aszfalt különleges kezelést igénylő hulladék. Az így készült burkolat minősége megfelelő, jól alkalmazható kisebb javításoknál, kátyúzásoknál. Újra teremfoci Megkezdődött Gerjenben a negyedik teremfoci bajnokság, igaz az ünnepélyes megnyitót csonka forduló követte, a mostoha időjárási viszonyok és az áramszünet miatt csak két mérkőzéssel. Az elmaradt meccseket később játsszák le. Eredmények: Atomix - Gerjen Bulls 5-13, Bab Lencse - Kairó FC 8-3. Paks, Tolnai út 17. Tel.: 75/311-828 $ SUZUKI-—m ....... S zekszárd, Alkony út 1. Tel.: 74/415-611 SUZUKIT SUZUKIRA CSEREAKCIÓ!!! Használt Suzukija nálunk most 100.000 Ft-tal többet és új Suzuki vásárlása esetén! Nálunk most akár 250.000 Ft-ot megtakaríthat! 800.000 Ft hitel esetén 17.400 Ft havi részlet EXTRA közalkalmazotti kedvezmény: 50.000 - 140.000 Ft-ig! Óriási őszi raktársöprés! Használt Suzukik 900.000 Ft-tól , 0% előleggel is! Hívjon fel, biztosan megegyezünk! -1295Önkormányzati támogatással A Hepatitis B megelőzésére Paks önkormányzatának egészségügyi és szociális bizottsága határozott a fertőző májgyulladás elleni védőoltás támogatásáról, a középiskolások számára a szükséges három oltásból egyet a város fizet. Az „akció” megkezdődött, az első Hepatitis B védőoltásokat már megkapta a lehetőséggel élő fiatalok nagyobb része - mondta el dr. Vöröss Endréné egészségnevelő, az egészségügyi bizottság tagja, aki a szervezésben is komoly részt vállalt. A jelentkezők aránya egyébként a gyógyszergyár szerint Pakson jónak ítélhető, az országos átlagnál magasabb. Az érintett korosztály létszáma mintegy ezerkettőszáz fő és ötszáznál valamivel többen igénylik a lehetőséget. Három középiskolában az iskolaorvos adta be az oltásokat, míg a Vak Bottyán Gimnázium diákjai gyermekorvosuktól kaphatták meg. A gyermekorvosok egyébként is oroszlánrészt vállaltak a sikeres lebonyolításban. Az oltáshoz szükséges anyagot az első körben a város bármely gyógyszertárában ki lehetett váltani, a decemberben sorra kerülő második oltáshoz - ezt fizeti az önkormányzat - egy patikába, a Dózsa György úton található Arany Kígyóba szállítja a gyógyszergyár a szervezési bonyodalmak elkerülése miatt. A harmadik oltás az elsőhöz számított hat hónapra következik. -rgSzerencsésnek mondhatja magát a kép jobb oldalán álló fiatal hölgy, hiszen az országos Coop akció keretében az egyik ajándéktárgyat épp ő nyerte. Az országból húszán dicsekedhetnek üyen nyereménnyel. Nagydorogon az 1. számú Mini-Coop ABC-ben vásárolt termékkel egy Rowenta típusú takarítógépet nyert. Máté Anitának az üzlet vezetője gratulált, miközben átnyújtotta a nyereményt, melynek természetesen rendkívül örült a vásárló. (1284)