Tolnai Népújság, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-18 / 269. szám
1999. november 18., csütörtök Hazai Tükör 5. oldal Köd, sár, latyak Kétmilliárd a téli úttisztításra Vitathatatlanul beköszöntött a tél: tegnap az ország szinte minden pontján hullott egy kis hó. A meteorológus szerint a következő 4-5 napon marad ez a ködös, bo- rongós, latyakos idő, de nem valószínű, hogy „befagy” a közlekedés. A megyei közútkezelő társaságok mindenesetre felkészülten várják az igazi, kemény telet is. Aigner Szilárd szerint nem lehet százszázalékos képet adni hetekre, hónapokra előre, az előrejelzések csupán néhány napra megbízhatóak. A hét végéig marad a tegnapihoz hasonló időjárás. Ez 0 Celsius-fok körüli átlaghőmérsékletet, gyakori enyhe havazást, havas esőt és ködöt jelent. Aigner úgy véli: a síléceket még korai elővenni, a hó a hegyekben sem marad meg. Egyelőre nem kell hóakadályokra számítani, csak egy kicsit csúszósabb utakra. Az országban 30 ezer kilométernyi állami tulajdonú és 100 ezer kilométernyi önkormányzati közút kanyarog. A forgalom 70 százaléka az állami közutakra összpontosul. Mint azt Tímár József, az Állami Közúti Műszaki és Információs Kht. műszaki igazgatója elmondta, 1999-ben útfenntartási és fejlesztési célokra 76 milliárd forintot kaptak. Kifejezetten téli munkálatokra úgy 2 milliárd forinttal számolnak, nem feltételezve, hogy ismét áradások lesznek. 520 sószóró autó, 540 tehergépkocsi és 202 hómaró, síkosságmentesítő jármű áll rendelkezésükre. Az ön- kormányzati utakért maguk a helyi önkormányzatok a felelősek, s arról, hogy mennyi pénzt költenek a téli szezonra, maguk döntenek - mondotta a szakember. (szalóky) Átalakuló szövetkezetek Ami mindenkié, az senkié sem - idézte a minap a régi mondást egy részvénytársasággá frissen átalakult mezőgazdasági termelőszövetkezet elnöke. Az idén eddig több mint 20 szövetkezet alakult át gazdasági társasággá. A MOSZ adatai szerint jelenleg 1700-1800 mezőgazdasági szövetkezet létezik Magyarországon. Ezek közül azonban csak mintegy 1300 működik ténylegesen. Az idén átalakultakkal együtt az 1990-es évek elejétől összesen száz szövetkezet tagjai döntöttek úgy, hogy a jövőben vagyonukat gazdasági társasági formában kívánják működtetni. Filipsz László, a Mezőgazda- sági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) titkára szerint ennél sokkal több szövetkezet esetében vetődött fel az ötlet, hogy a jövőben gazdasági társaságként működjön. Tapasztalatai szerint azonban azok a taggyűlések, amelyek e kérdés eldöntését napirendre tűzték, túlnyomórészt mégis az átalakulás ellen határoztak. A MOSZ titkára úgy látja, hogy a szövetkezetek vezetői gyakran azért szeretnék a társasági forma megváltoztatását, mert megítélésük szerint gazdasági társaságként - általában a részvénytársasági formát választják - könnyebb a döntések meghozatala. A szövetkezetek egy tag-egy szavazat elvével szemben a részvénytársaságokban mindenki a tulajdoni hányadával arányos szavazattal rendelkezik. Nehéz az örökbefogadás A gyermekvédelmi törvény életbe lépése óta sem lett könnyebb az állami intézményekben gondozott csecsemők örökbefogadása. Jelenleg is nagyon sokan várnak arra, hogy felneveljék a családjuk által magukra hagyott gyermekeket, a szülői jog azonban a szakemberek szerint olykor a gyermek jogánál is erősebb. „Valóban kevés a pénz, de nem kizárólag a gyermekotthonok lakóinak gondozása kerül sokba, hanem az egész korosztály számára több anyagi forrást kellene megnyitni” - hangsúlyozta egy budapesti konferencián Kálié Éva, a csecsemőket és kisgyermekeket befogadó otthonok szövetségének titkára. A szakemberek arról számoltak be, hogy a két évvel ezelőtt bevezetett törvény óta nemhogy javult volna a gyermekotthonok helyzete, de sok esetben a korábbi színvonalat sem tudják tartani. Előfordul, hogy egy nevelőnek egyszerre tiz gyermekkel *is foglalkoznia kell az ideálisnak mondható nyolc helyett. Az elmúlt években megnőtt a hivatásos nevelőszülők száma, ők azonban nem mindig vannak felkészülve egy idegen gyermek nevelésére. Olykor meggondolják magukat, és rövid időn belül visszaadják az otthonnak a gyermeket, akinek ez komoly törést okoz a fejlődésében. A családban való elhelyezés nyújthatja a legnagyobb biztonságot a gyermek számára, ezt azonban csak komoly mérlegelés után lehet megtenni - vélekedtek a konferencia résztvevői. Ápolni kell a jó kapcsolatokat. Orbán Viktor miniszterelnök évente kötetlen beszélgetésre invitálja a történelmi egyházak vezetőit. Tegnap a Parlamentben folytatott eszmecserén részt vettek a katolikus, az evangélikus és a református egyház főpapjai, valamint a zsidó hitközségek szövetségének elöljárói. fotó: feb/diósi imre A korrupt rendőrt kiveti a testület Sem a korrupciós ügyek, sem más bűncselekmények nem kerülik el a rendőrség, vagy a határőrség dolgozóit. Pintér Sándor belügyminiszter tegnap aláírta a rendvédelmi szervek belső korrupciójának visszaszorítására készült programot. A jövőben valamennyi rendőr köteles leleplezni megvesztegethető társát - hangzik többek között a belügyi tárca vezetőjének rendelkezése. A kormány korrupcióellenes programjával összhangban a belügyminiszter a rendőrségnél és a határőrségnél dolgozók közül szeretné mielőbb kiszűrni a bűncselekményre kapható kollégákat. Aki a jövőben rendőrnek, határőrnek jelentkezik, az eddigieknél szigorúbb vizsgálatra számítson. Múltját, kapcsolatait, esetleges mellékállását tüzetes ellenőrzésnek vetik majd alá. A tervek szerint a felvételi vizsga kiterjedne a leendő rendőr lélektani megfigyelésére is. Ennek során ki kell derülnie annak, hogy a jelentkező alkalmas-e erre a nehéz hivatásra. A rendőr ugyanis a munkája során gyakran van kitéve kísértésnek, miközben fizetése - enyhén szólva - nem a legmagasabb. Az elképzelések szerint másodállást is csak abban az esetben engedélyezhet a felettes, ha a kiszemelt munkahely minden szempontból „tisztának” minősül. Az idén valamelyest emelkedett a rendőrök által elkövetett jogsértések száma. (Lásd grafikonunkat.) A 2280 felderített bűncselekmény közül 14 volt korrupció. Az állomány tagjai által elkövetett bűncselekmény a klasszikus vesztegetésen túl a hivatali visszaélésben és a befolyással való üzérkedésben is megnyilvánulhat. Ezekhez a cselekményekhez más jogsértés, például okirat-hamisítás vagy jogosulatlan adatkezelés is társulhat. A határőrségnél az idén feltárt 820 jogsértés közül 15 volt vesztegetés. A közterületen szolgáló rendőrök korrupciója elleni fellépés első fázisaként fél éven belül 86 rendőrrel növelik a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának létszámát. A titkosszolgálati eszközöket és módszereket is alkalmazó szervezet fejlesztése mellett az ORFK Mobil Ellenőrző Szolgálata is erősítésre számíthat. A belügyminiszter rendelkezése értelmében ingyenes zöldszámon várják bárkinek a bejelentését, aki rendőri korrupcióról szerez tudomást. H. M. A közkonyhákon a jövőben a mosogatóknak is vizsgázniuk kell Szigorodnak a közétkeztetés szabályai Várhatóan még az idén új rendelettel szigorítják a közétkeztetés szabályait. Becslések szerint jelenleg Magyarországon naponta kétmillióan étkeznek valamilyen közkonyhán. A szakemberek az ellátás minőségének és a higiénés helyzetnek a javulását várják a szigorításoktól. Dr. Horváth Mária országos tiszti főorvos a Ferenczy Europressnek elmondta, hogy az egészségügyi, a gazdasági, valamint a földművelődési és vidékfejlesztési tárca közösen dolgozta ki azt a rendelettervezetet, amely a vendéglátás és a közétkeztetés terén jelentős változásokat hoz. A szigorítás lényege az lesz, hogy szakképesítéshez kötik a konyhák vezetését, az éttermekben dolgozó személyzet számára pedig úgynevezett „minimumvizsgát” írnak elő. A rendelet hatályba lépése után az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat ellenőrzései során a szükséges tanfolyam elvégzéséről szóló vizsgaigazolást kérhetnek a felszolgálóktól, a mosogatóktól és a takarítóktól is. Dr. Rigó János professzortól, a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetségének elnökétől megtudtuk, hogy évente mintegy 300-an szereznek tanfolyami szakképesítést. Egyre több az olyan konyha, amelynek élén főiskolai végzettségű dietetikus, táplálkozástudományi szakember áll. A neves tudós szerint idegrendszeri és egyéb szervi problémákat okozhat a rendszertelen, kapkodó étkezés. Ez a veszély főként az iskolásokat és a középkorú, dolgozó embereket fenyegeti. A legtöbb munkahelyen nincs megoldva, hogy az alkalmazottak elérhető áron, kultúrált körülmények között meleg ebédet kapjanak. Egyre inkább kiderül, hogy a közétkeztetés nem a múlt rendszerből visszamaradt csökevény, hanem hosszú távon sem nélkülözhető társadalmi, gazdasági szükségszerűség. A közkonyhák üzemeltetőinek fel kell készülniük arra is, hogy európai uniós csatlakozásunk feltétele lesz a tisztasági minőségbiztosítás bevezetése. Ennek költsége - a jelenlegi árakon - egy kisebb óvodai konyha esetében 300 ezer forint, míg egy nagyobb kórházi konyhánál 1 millió forint felett jár. Még kérdéses, hogy ezt a fenntartók miből fogják kigazdálkodni, hiszen a közétkeztetési normák adagonként 100-300 forint körüliek. A konyhák többsége olyan leromlott állapotban van, hogy a tisztasági rendszabályok betartása igazi bűvészmutatvány. A legtragikusabb helyzetben a kórházi konyhák vannak. Az ország 167 fekvőbeteg-intézményének kétharmada a leg- elavultabb berendezésekkel működik. Németh Zsuzsa Hírek röviden Egyjegyű infláció Idén az átlagos infláció feltételezhetően 10 százalék alatt marad, a gazdasági növekedés pedig 1999- ben eléri a 4 százalékot - közölte Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerdán. Az MNB monetáris politikai irányelvei szerint az infláció 2000-ben tartósan egy számjegyűvé válik. Önkormányzati ösztöndíj Kísérleti jelleggel tehetséggondozó, illetve a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek támogatását célzó programot indít az Oktatási Minisztérium. Pokorni Zoltán miniszter tegnap beszámolt arról is, hogy jövőre azok az önkormányzatok, amelyek a középiskola után továbbtanuló diákokat ösztöndíjban részesítik, a minisztériumtól a juttatással megegyező összeget kapnak. Gátavatás A kormány teljesítette azt az ígéretét, miszerint a tavaly novemberi árhullám levonulása után azonnal hozzálát a gátak megerősítéséhez - hangoztatta Katona Kálmán szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tarpán, ahol felavatta a felső-tiszai gátrendszer megemelt és szélesített töltésszakaszát. A vízügyi miniszter elmondta: a kormány az idén összesen 2,4 milliárd forintot fordított a Felső-Tisza legkritikusabb szakaszának megerősítésére. Igazi ipari parkok A Gazdasági Minisztérium a jövőben az Ipari Park címet csak azoknak a pályázóknak ítéli oda, akik megteremtették a park működési feltételeit és működtetik is a vállalkozásokat - mondta Hónig Péter helyettes államtitkár. A kötelezettségeiket nem teljesítőktől a tárca megvonja a címet. Miniszteri szemle Az új stratégiai koncepció célja, hogy a Magyar Honvédségben a XXI. századhoz méltó életkörülményeket teremtsünk - hangsúlyozta Szabó János szerdán. A honvédelmi miniszter az Alföldi Kiképző Központban megszemlélte a bevonulást, beszélgetett az újoncokkal és a szülőkkel. A miniszter - aki először találkozott bevonuló fiatalokkal - megállapította, hogy fegyelmezett, színvonalas munka folyik Kalocsán. Harmincéves a Kaláka együttes. Generációk nőttek föl a Gryllus-fivérek, Radványi Balázs és Bencze Gábor zenéjén. Felvételünkön: a tegnapi próba, amelyen a csapat - egykori tagjaival kiegészülve - a jubileumi koncertre készül. A nagy eseményre a Zeneakadémia nagytermében kedd este kerül sor. fotó: feb/kallus györgv