Tolnai Népújság, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-13 / 265. szám

■■■■■■ TOLNAI# NÉPÚJSÁG NOVEMBER 13. SZOMBAT Sok-sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő SZILVIA nevű kedves olvasóinkat. Névnapok története: Szilvia: A latin Szilvius név (jelentése: erdei) női párja. Védőszentje: Szent Szilvia, Nagy Szent Gergely pápa édesanyja, aki utolsó éveit elvonultságban töltötte, (+592). Virága: a begónia. A magyarországi katolikus naptárban a magyar szentek és boldogok em­léknapja. A nagy számú magyar szent nem mindegyike kerülhetett be a magyar naptárba, ezért ezek számára közös ünnepül a mai napot je­lölték ki. Az ortodox és a görög katolikus naptárban Aranyszájú Szent János konstantinápolyi érsek. Hajdan: November 13-án 235 éve, 1764-ben Jeszenszky Sándor, Csibrák földesura levélben panaszolta, hogy jobbágyai fellázadtak, végrehajtóit megtámadták. 90 éve, 1909-ben gyorsított vonatjáratokat ígértek a szekszárdi-rétszilasi vasútvonalon s fölmerült egy Nagyvárad- Dombóvár vonal kiépítésének terve is. November 14-én 420 éve, 1579- ben Vejsz budai basa Ernő főhercegnek megírta, hogy Simontomyára küldött embereit a hajdúk megtámadták s juhokat raboltak el. 140 éve, 1859-ben született Dunaföldvárott Névery Sándor, aki a középkori egyetemekről írta doktori értekezését. 75 éve, 1924-ben Kurd szülötte, Sebestyén Géza lett a pesti városi színház igazgatója. . A napi igék: Katolikus: Bölcs. 18,14-16.19,6-9. Lk. 8,1-8. Reformá­tus: Jer. 44,1-14. ApCsel. 26,1-23. Evangélikus: 2Thessz. 2,1-12. Jak. 4,13-5,6. Ortodox: IIKor. 11,1-6. Lk. 9,1-6. A Nap kél 6.45 órakor, nyugszik 16.11 órakor. A Hold kél 11.10 órakor, nyugszik 20.13 órakor. Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár -24 cm, Paks 81cm, Dombori 66 cm, Árvízkapu 496 cm. A Sió Palánknál 248 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Sza­kaszmérnökségétől kapott adatok.) Szekszárdi ügyeletes újságíró : Ihárosi Ibolya. Telefonszám: 74/511-520. Fax: 511-500. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhád: Hangyái János 455-239. 06/20/9669-185. Dombóvár: Glaub Róbert 460-618, és 06/20/9860-530. Dunaföldvár.: Pataki Dezső, művelődé­si ház, 75/342-618. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/316-388, 06/20/9687- 292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Telefonhívás a sírból Nem akármilyen riadalmat okozott a lengyelországi Slupca város te­metőjében egy sírból érkező hang. Éppen egy temetés zajlott, ami­kor a föld mélyéből telefoncsengetés hallatszott. A gyászolók köré­ben óriási pánik tört ki. Egy asszony elájult. Szerencsére a hang nemsokára elhallgatott: a mobiltelefon eleme kimerült. Mint ki­tűnt, egyszerűen az történt, hogy egy halottat maroktelefonjával együtt hántolták el, újabb bizonyítékaként annak, hogy a lengyelek nehezen válnak meg hordozható tárgyaiktól. Krisna-völgy a márványteremben Gyöngyök és selyem: India egyúttal a színek kavalkádja FOTO: GOTTVALD KAROLY Egy estére Szekszárdra, a Babits Mihály Műve­lődési Ház márványtermébe települt a somogyvá- mosi Krisna-völgy. A település Indiai Kulturális Központjának és Biofarmjának művészeti együt­tese a rejtelmekkel teli szubkontinens hamisítat­lan hangulatát varázsolta a közönség elé. A füstölő pálcikák egzotikus illata terült szét a teremben, ahol az alaphangot kisvártatva a harmonium, a fuvola, a cintányérok és a mri- dang nevű agyag dob jellegzetes összhangzata adta meg. Erre a ritmusra és dallamra vonult be az együttes, bengáli és szanszkrit énekekkel és táncokkal. A publikum ízelítőt kapott a Bharatnatyam kéz- és arckifejezésekkel elmesélt történetéből, illetve diavetítés révén India szent helyeiről, évezredes templomairól, mindennapi valóságáról. A filozófiai jellegű előadás a jóga tudományába, a reinkarnáció, a lélekvándorlás tanába, az ősi meditációs gyakorlat pedig a tel­jes nyugalom megteremtésének lehetőségébe ve­zette be a résztvevőket. S mintegy ellenpont­ként, az estet egy úgynevezett mantra rock zár­ta, ahol a fellépők nyugati hangszerekkel szólal­tatták meg a Kelet hangját. A fesztivál nemcsak a művészeti bemutatók, hanem az erre az alka­lomra kapcsolódó programok - népművészeti ki­állítás, vegetáriánus ételek kóstolója, ajurvédikus gyógyászati tanácsok - által is bete­kintést nyújtott egy távoli, több ezer éves kultú­rába. HUMOR Menjünk világgá! Évente több mint 100 ezer brit gyermek „megy vüággá. A szi­getországban 16 éveskorára minden kilenc gyerekből egy vagy önszántából szökik el, vagy rákényszerítik a távozás­ra. A szökések egyik fő oka az otthoni erőszakos légkör, a fizi­kai fenyítés, a másik az iskolai problémák előli menekülés. Kis méret, nagy fütöérték szén... írta: Mauthner Ilona Az alternatív gyerek A következő történetnek sajnos nem voltam a tanúja, csak el­mesélték, de tanulságos volta miatt nem árt, ha többen is megisme­rik. A helyijáratú buszon nem volt ülőhely, az idősebb hölgy az egyik kapaszkodót szorította. Türelmesen viselte, hogy mellette, a széken ülő hat év körüli fiúcska ütemesen rugdossa a ruháját. Egy nagyobb rúgásnál azonban elszakadt a cérna. A gyermek mellett kényelme­sen elterpeszkedő fiatalasszonynak mondta, hogy szóljon rá a fiára, ne rugdossa őt. A hölgy nem éppen udvarias hangnemben kioktatta az idős hölgyet, hogy ő az alternatív nevelés híve és ez nem teszi le­hetővé, hogy a gyermeket a cselekvésében megakadályozza, mert ez­zel korlátozná a személyiségének a kibontakozását. Az esetnek töb­bek között egy kamaszos külsejű fiatalember is a fültanúja volt, aki mind eközben bőszen rágózott. Mindenki egykedvűen nézett maga elé. A következő megállónál felállt a helyéről a fiatalember, kivette a rágógumit a szájából és a fiatal anyuka homlokára „ragasztotta", majd annyit mondott: engem is alternatív módszerrel neveltek a szüleim. És leszállt a buszról. Az utasok pukkadoztak a nevetéstől. A fülig pirult anyuka, nagyot csapott a kisfiú még mindig rugdosó lábára, aki meglepetéstől még sírni is elfelejtett. Segélykérés a rendőrségen Izgatott hang szólal meg az ügyeletes rendőr telefonján:- Jöjjenek gyorsan, mert az előbb fejbe vágtam a felesége­met egy hamutartóval.- És meghalt?- Nem, dehogy halt meg, de ha utolér, nem tudom mi lesz velem. Tisztesség Egy illető, aki állandóan köl­csönkéréssel zaklatta ismerőse­it, találkozik egy régi haverjával a vendéglőben és nyomban ked­vesen megszólítja:- Pista, kölcsönadnál nekem ezer forintot?- Lehetne róla szó, de mi a ga­rancia, hogy vissza is adod?- Nem elég neked egy tisztes­séges ember becsületszava?- De igen! Keríts egy ilyet és vele gyere hozzám! Jószívűség- Anyu, adsz nekem ötven fo­rintot egy idős bácsi részére? Az édesanya meghatódva:- Hát ez igazán szép tőled Pis­tikém. - Hol van az idős bácsi? Pistike sugárzó arccal:- Ott áll és fagylaltot árul... Székely koma az orvosnál Bemegy a székely az orvos­hoz. Türelmesen vár, míg rá ke­rül a sor. Az orvos behívja, és így szól:- Kérem, vetkőzzön le! A székely szabadkozik, de az ismételt felszólításra anyaszült meztelenre vetkőzik.- Na és mi a baja? - kérdi az orvos.- Hát tetszik tudni, egy szekér száraz bükkfám volna eladó és ha esetleg kéne a doktor úrnak, hát eladnám! i potyautas Husi jegyző falusi jegyző Fizetés nélkül, szekérrel vi­teti magát a falu jegyzője be a városba, és méghozzá a legna­gyobb dologidőben. Porosz- kálnak a lovak a porban, el-el szunnyadozva néha, de a szé­kely a világért se szólna rájuk. Amikor már a gyalogosok is elkerülik a szekeret, a jegyző, nagyon mérges lesz és így szól:- István bá, nem tudnánk gyorsabban menni?- Mi igen, jegyző úr, de ak­kor kire hagyjuk a lovakat? - kérdez vissza az atyafi ártatlan képpel. etkímélő tulajdonságai miatt alkalmazását a Környezetvédelmi Minisztérium is javasolja. feketeszén • növeli a fűtőértéket, • megakadályozza égés közben a brikett szétesését • biztosítja az egyenletes égést • egyenletes szemnagyságé, • Kevésbé porllkmintaszén * hosszan eltartható minőségromlás nélkül • könnyen adagolható, okOZStOS felmelegítést biztosít • a hazai tüzelőberendezésekhez kiválóan alkalmas • az égés sebessége beállítható • • folyamatosan, hosszantartóan, egyenletesen ég • alacsony a hamrutartalma •abeápftéttKQNIX égésjavító a kéményt tisztántartja, a fémszerkezetet védőréteggel látja el • formájának és méretének köszönhetően maradéktalanul, tökéletesen elég • kötőanyag • égésjavító adalékanyag, • megakadályozzaa korom, kátrány, kén lerakódását • növeli a felújítási ciklusidőt • 5% fűtőanyag megtakarítás is elérhető összetartja a szénszemcséket, növeli a fűtőértéket biztosítja a vízállóságot Felhős, párás idő Ma többnyire felhős lesz az ég, csak néha szakadozhat fel kissé a felhőzet. Párás lesz a levegő, ködfoltok is kép­ződhetnek, és néhol esetleg egész dél­előtt megmaradhat a köd. A változó irányú, többnyire keleti, délkeleti szél gyenge lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6,7 fok körül várható. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 7 Paks: Siófok: 6 Pécs: Szekszárd: 7 Mohács: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Nem változik időjárásunk, folytatódik ma is a többnyire erősen felhős idő, csak néhol alakulhat ki jelentéktelen szitáló eső. Sokfelé lesz párás a levegő, hajnalban és a reggeli órákban több helyen képződhet köd, ami helyenként napközben is megmaradhat. Inkább csak északon, északkeleten szaka­dozhat fel időnként a felhőzet, és esetleg rövid időre kisüt a nap. A változó irányú szél gyenge illetve mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5, 10 fok között várható. ORVOSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Hazánktól a légköri frontok továbbra is távol vannak, fronthatásra nem kell számítanunk. Még a különösen érzékenyeknél sem okozhat problémákat az időjárás. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-tó: 20-25 15-25 Velencei-tó: Fertő-tó: 15-25 20-25 Balaton: 8 Velencei-tó: Kaposvár: 20-25 Paks: 15-25 Szelidi-tó: 7 Fertő-tó: 6 Siófok: 15-20 Pécs: 20-25 Tisza: 5-10 Duna: 6-10 Szekszárd: 20-25 Mohács: 20-25 Országos előrejelzés (5 napos 120 Ft+ÁFA/perc): 06-90-304-631 Speciális élő tájékoztatás (240 Ft+ÁFA/perc): 06-90-504-001 Országos előrejelzés 30 napra: Orvosmeteorológia (120 Ft+ÁFA/perc): 06-90-304-628 06-90-304-612 barnaszén • jó brikettalapanyag, • könnyen meggyújtható Laliim BRIKETT TOKODI SZÉNFELDOLGOZÓ RT. TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARAS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYUR1CZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 511- 510. Telefax: 511-500. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. végzi. Előfizethető a ki­adónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítóknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hó­napra 745,- Ft, negyedévre 2235,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon, rejtvénypályázatokon résztvevők ál­tal megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer - Budapest Kiadói Kft., Axel Springer - Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket.

Next

/
Thumbnails
Contents