Tolnai Népújság, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-18 / 243. szám
Lottószámok TOLNAI f NÉPÚJSÁG OKTÓBER 18. HÉTFŐ Sok-sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő LUKÁCS nevű kedves olvasóinkat. Névnapok története: Lukács. Latin eredetű név, jelentése: Luciánia tartományból (Dél-Itália) való férfi. Védőszentje: Szent Lukács evanglista, aki Szent Pál apostol tanítványa és kísérője volt. Ő írta a harmadik evangéliumot és az Apostolok Cselekedeteit. Az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent Lukács evangélista emlékezete. E napon született 1894-ben Déry Tibor író, és e napon hunyt el Thomas Alva Edison amerikai feltaláló. Hajdan: Október 18-án 275 éve, 1724-ben Styrum-Lymburg gróf Bécsből megküldte szerződését, amelyben a vármegye simontornyai működésének feltételeit szabta meg, eszerint az ellátást a gyűléseken és a rabtartásban is az ő terményeiből fogják fedezni. 125 éve, 1874-ben Gerjen szülötte, Kenessey Albert a Vasárnapi Újságban A vízből való élet- és vagyonmentés s eszközei címmel közölt cikket. 100 éve, 1899-ben a belügyminiszter azzal utasította el a szekszárd-csörgetói úszómester megjutalmazását, hogy igaz, két öngyilkosjelöltet kimentett, de saját élete nem forgott veszélyben. 90 éve, 1909-ben svéd énekesnő adott hangversenyt Szekszárdon. A napi igék: Katolikus: 2Tim. 4.9-17.Lk. 10.1-9. Református: Jer. 27. ApCsel. 16.11-24. Evangélikus: 5Móz. 27.11-26. Jób. 5.17-27. Ortodox: Filip. 4.10-23. Lk. 7.36-50. A Nap kél 6.06 órakor, nyugszik 16.52 órakor. A Hold kél 13.53 órakor, nyugszik 23.22 órakor. Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár -4, Paks 130 cm, Dombori 142 cm, Árvízkapu 530 cm. A Sió Palánknál 185 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) A szekszárdi Garay János Gimnázium 1959-ben érettségizett évfolyamának öregdiákjai találkoztak egymással szombaton délután az intézmény dísztermében. A közel száz résztvevő örömmel fogadta azt a műsort, melyet a jelenlegi diákok adtak tiszteletükre. Ezt követően a sokat - a háború végét, 1956-ot, a konszolidációt, a rendszerváltást - megélt korosztály tagjai felidézték ifjúkoruk időszakát, azokat az éveket, amikor még valamennyien az egykori alma mater gimnazistái voltak. fotó: gottvald károly A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 41. játékhéten megtartott sorsolás alapján az ötöslottó számai a következők: 42, 48, 57, 73, 87. Joker-szám: 7 6 8 6 7 1. A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 41. játékhéten tartott sorsoláson a hatoslottón a következő számokat húzták: 9,16,23,27,29,42. Pótszám: 24. Loren, az anya A Valenciai Filmfesztivál díszvendége, Sophia Loren kifakadt a személye körül kialakult mítosz ellen, és kijelentette: „Soha nem tekintettem magam oltárra emelt istennőnek, egyszerű családanya vagyok, nem több” - írta az El País. A lap szerint Sophia Loren egyrészt rendkívül közvetlen modorú, másrészt hallatlanul kifinomult és elegáns. A 65 éves színésznő még mindig nagyon szép. Felelős szerkesztő: Gyuricza Mihály Tel.: 416-211, fax: 415-508. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhád: Hangyái János 455-239. 06/20/9669-185. Dombóvár: Glaub Róbert 460-618; és 06/20/9860-530. Dunaföldvár: Pataki Dezső, művelődési ház, 75/342-618. Paks Rákosi Gusztáv, 75/316-388, 06/20/9687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. A hobbija: könyvjelzőgyűjtés Javul a világrekord könyvjelzőgyűjtésből. Lapjelentés szerint egy 14 esztendős svéd kislánynak, Katarina Olssennek 2359 darab különböző könyvjelzőt sikerült eddig összegyűjtenie. A Norrköpinben élő diáklány hat éves korában kezdte a gyűjtést, de nem kellett a „nulláról” indulnia: anyja neki adta az ötvenes évekből származó könyvjelzőit - írta a Folkbladet című lap. Az eddigi világrekordot a brit Ralph Saville tartja 1416 darab könyvjelzővel. Szökésben! A németországi Weissen- burg környékén napok óta egy szökevény nandut üldöz a rendőrség. A madár kedden szökött el Bergenben lakó gazdájától, mert egy alacsonyan repülő helikopter megrettentette. A 70 kilógrammos hím állat sebessége óránként a 70 kilométer/órát is elérheti. SZEYOKO KFT SZEKSZÁRD TEL.: 06-74-415-933 Lehet-e még újat mon- m '" - | doni az ezredvég szenzációs X. kisautójáról, melynek erőforrása nem- rég az Év Motorja ‘99 dijat is elnyerte? igen, lehet! Októbertől a Yaris az egyliteres VVT-i motor mellett 1,3 literes 86 lóerős VVT-i motorral Is kapható! A számtalan technikai újdonságnak, az autó különlegesen kedvező tömeg/teljesítmény arónyónak valamint kiváló áttételezésének köszönhetően a viszonylag kis lökettérfogatú motor 10,7 másodperc alatt gyorsítja oz autót 100 km/h sebességre! Az új motorral egyidejűleg mutatkozik be a Linea Luna felszereltség. A titán színezésű hű- tőrács még jobban kiemeli az autó sportos jellegét, o különleges kárpitok és felszereltség oz autó eleganciáját és kényelmét emelik. Ha szeretné, hogy az autózás ne csak merő helyváltoztatás, de volodi elvezet legyen, keresse fel a legközelebbi Toyota márkakereskedőt, és érdeklődjön az autó kipróbálásának lehetősegéről! .. .és ha már beült, legyen nagyon óvatos! Bízhat a jelben Hallottam írta: Szeri Árpád Mű-tét LJlvasom az újságban a beszélgetést a szike nélkül operáló „természetgyógyászról", s azonnal eszembe jut ismerősöm, aki - miután tartott a hagyományos műtéttől - ugyancsak egy hasonló gyógymódot vett igénybe gondjai megszüntetése végett. A budapesti „természetgyógyász szalonban” a pácienst azonnal biztosították arról, hogy semmiféle műtétre nem. lesz szükség, hála annak a csodálatos kézrátételes módszernek, ami garantált sikert eredményez. Az ígért egy, azonnali hatású kezelésből azután három lett, majd öt (lett volna), ráadásul ismerősömnek különböző hang- és videokazettákat - darabja 3000 forint - is feltétlenül meg kellett volna vásárolnia, otthoni hallgatásra. Mondani sem kell talán, hogy egészségügyi problémája - a többi, csodaváró beteg társáéhoz hasonlóan - időközben egy cseppet sem javult, pénze viszont, tekintettel a borsos honoráriumra, vészesen fogyott. Ekkor - miután már eltelt egy hónap - értesítette kezelőorvosát, feltárva előtte, hogy mivel próbálkozott. A közismert, jó nevű sebész fejcsóválva jegyezte meg: amit a testből műtéttel kell eltávolítani, az nem tűnhet el nyomtalanul kézráté- tellel. Majd hozzátette: ez egyszerű fizika. Konfuciusz az interneten Konfuciusz felkerült az internetre. A nagy kínai filozófusnak nemrég ünnepelték születése 2.550-ik évfordulóját. Internetes honlapja hat fejezetből áll. A honlap címe a következő: http://www.chma kongzi.com. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy id. KOCSI JÁNOSNÉ (tolnai lakos) életének 77. évében hosszantartó betegségben elhunyt. Temetése 1999. október 20-án, 15 órakor a tolnai temetőben lesz. A gyászoló család (X) Csak estefelé felhősödés A Skandmav-felsziget föle húzódott vissza a korábban Nyugat-Európa fölött lévő, erős anticiklon. Azóta sokat veszített erejéből. A messze északkeleten örvénylő ciklon is elvonulóban van, ezért egyre inkább gyengül a kontinens belseje fölött az északiészakkeleti légáramlás. A hideg levegőnek ezért megszűnik az utánpótlása a következő napokban. Akkor egyre inkább a nyugaton erősödő alacsony nyomású rendszer, és az általa szállított, jóval melegebb levegő válik uralkodóvá. Az igencsak hideg hajnali-reggeli órák után kellemesebb idő következik napközben. Legfeljebb néha lesz felhő az égen, eső sehol sem várható. A keleti, északkeleti szél néha kissé még megélénkül, a korábbiaknál azonban jóval gyengébb lesz. A nappali fölmelegedés még elmarad a megszokottól. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 10 Velencei-tó: 10 Szelidi-tó: 10 Fertő-tó: 9 Tisza: 8-16 Duna: 10-14 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 11 Paks: 11 Siófok: 9 Pécs: 12 Szekszárd: 11 Mohács: 12 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 20-30 Velencei-tó: 20-30 Tisza-tó: 20-30 Fertő-tó: 20-30 Kaposvár: 20-30 Paks: 20-30 Siófok: 20-30 Pécs: 20-30 Szekszárd: 20-30 Mohács: 20-30 ORVOSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL A levegő még kristálytiszta, igen jók a látási viszonyok. A felkelőben, illetve a lemenőben lévő nap azonban éppen ezért elvakíthat. A huzamosan szabadban tartózkodóknak meleg ruházatról kell gondoskodniuk, hiszen csak a napon van meleg. Országos előrejelzés (5 napos 120 Ft+ÁFA/perc): 06-90-304-631 Országos előrejelzés 30 napra: 06-90-304-628 Speciális élő tájékoztatás (240 Ft+ÁFA/perc): 06-90-504-001 Orvosmeteorológia (120 Ft+ÁFA/perc): 06-90-304-612 TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 416-211. Telefax: 415:508. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 745,- Ft, negyedévre 2235,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon, rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer - Budapest Kiadói Kft., Axel Springer - Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket.