Tolnai Népújság, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-22 / 247. szám
4. oldal Bonyháp és Környéke 1999. október 22., péntek Képviselők az elmúlt egy évről Az önkormányzati választások óta eltelt egy év. Megkértük a bonyhádi önkormányzati képviselőket, értékeljék a mögöttünk hagyott esztendőt. Összeállításunkat mához egy hétre folytatjuk. Dr. Égi Csaba, a város alpolgármestere (Fidesz, MDF, FKGP, KDNP listáról): — Sikernek érzem, hogy a város pénzügyi egyensúlyát, fizetőképességét sikerült megtartanunk. Ugyanakkor sajnálatos, hogy, hogy ez a feladat szinte minden erőnket felemésztette. Bízom benne, hogy a termálvíz hasznosítása kapcsán megmozdult valami, lehetőség látszik a továbblépésre. Sajnálom, hogy az ön- kormányzati munka során viszonylag kevés mozgásterünk volt. Úgy érzem, hogy a testületi ülések előkészítésében változtatásokra van szükség. A bizottságoknak nem a testületi ülés hetében kellene tárgyalniuk, hanem hetekkel előtte, így a bizottsági álláspontok beépíthetőek lennének az előterjesztésekbe. Úgy látom, a lakosság ülésekről való tájékoztatásában az azt megelőző és az azt követő rövid televíziós összefoglalókkal sikerült előrelépnünk. Dr. Koncz István (MSZP- Agrárszövetség listáról): — Elégedetlen vagyok az önkormányzatok állami támogatásával. A város azért is került ilyen nehéz anyagi helyzetbe, mert az Orbán kormány jelentősen csökkentette az állami támogatás mértékét. Ez a kritikus anyagi helyzet érezhető a város belső viszo- • nyaiban és külső képében. A város és különösen a környéke még soha nem volt ennyire elhanyagolt, ami nem az ezzel foglalkozó emberek hanyagságát mutatja, hanem a pénztelenséget. Elégedetlen vagyok amiatt is, hogy ebben a helyzetben a testület jobboldali tagjai a polgármesterrel az élen az ilyenkor szokásos forgatókönyvet választották. Megszüntettek több, mint hetven álláshelyet, óvodai csoportokat és „rábírták az egyik MSZP-s képviselőt”, hogy ne pályázzon az általa már több mint tíz éve betöltött iskolavezetői állásra. Azok, akik többségüknél fogva betarthatnák választási ígéreteiket, esetenként némán ülik végig a testületi üléseket, és csak felemelik a kezüket, amikor kell. Szerencsére az utóbbi időben ezek a képviselők is rájöttek arra, hogy van más út is, az, hogy ténylegesen az őket megválasztó emberek érdekeit képviseljék. Pogátsa Alajos (MSZP- Agrárszövetség listáról) — Meglehetősen hosszú ideig nem alakult ki egyeztetés a polgármester és a képviselőcsoportunk valamint a különböző képviselőcsoportok között. Az SZMSZ módosításában és a bizottsági elnökök megválasztása előtt nem volt egyeztetés, ahogy az oktatásügy módosítását célzó változtatás előtt sem. Pedig ez utóbbi volt a legtöbb vitát kiváltó csomag, jelzi ezt az a közel ötezer aláírás, amit a szülők, a választópolgárok nyújtottak be ez ügyben. Ugyanakkor bizonyos értelemben eredménynek tartom, hogy tudjuk kezelni az alulfinanszírozásból adódó problémákat, valamint: a hetvenhá- rom álláshely megszüntetésében kialakult egyfajta közös vélemény még akkor is, ha az óvodára vonatkozó részeknél viták vannak. — Úgy vélem, el kellene gondolkodnia a polgármester úrnak, hogy vajon mi lehet az oka, hogy egyik oldallal sem tud együttműködni. A másik az ipari park ügye: úgy látom, hogy az elmúlt kilenc évben éppen ő gátolta meg annak létrehozását, furcsa, hogy ezt most a testületen kéri számon. A hibák ellenére elfogadhatónak tartom az elmúlt évben végzett munkát. Ónodi Szabolcs (Fidesz, MDF, FKGP, KDNP, 8. körzet) Pozitívnak értékelem, hogy a nehézségek ellenére a város sportra szánt pénze nem volt kevesebb, mint tavaly. Egyetlen gyereknek sem kellet a versenyektől távol maradnia. Az intézmények összevonásánál az bántott, hogy nem volt meg a testületnek az a kellő bölcsessége, hogy gondolatokat ébresszen, hogy a keresés bölcsességével erősítsük egymást. Ehelyett - számomra nehezen érthetően - szekértábor formájában feszültünk egymásnak. Rossz üzenetet hordozott ez az iskolák és a szülők számára. A testületben voltak, akik megpróbáltak ellenségképeket felállítani, amit én helytelenítek. A millenniummal kapcsolatban sok volt a társadalmi kezdeményezés, nekünk pedig nem volt erőnk, hogy koordinátorai legyünk ennek. A jövő hónap elején meg kell alakítani egy bizottságot, amely ezt a munkát elvégzi, millenniumi parkról szóló testületi döntést pedig meg kell valósítani. Hahner Ferenc (MSZP-Agrárszövetség listáról) — Eredményesnek tekintem az elmúlt egy évet. Sok dologhoz kellett hozzányúlni, a pénz pedig jóval kevesebb volt, mint amennyi kellett volna. A változtatások nagy részével egyet értek, hiszen a költségvetésünk mínuszos volt. Remélem, hogy jövőre több pénzből, jobban tudunk gazdálkodni. Nagy probléma, hogy fejlesztésre az idén nem jutott pénz. Úgy látom, hogy a két oldal az utóbbi időben közelített egymáshoz. — Furcsállom, hogy a polgármester úr úgy találja, nem működik együtt vele a képviselő-testület. Szerintem türelmesebbnek kellene lennie, mert egy új csapattól nem lehet annyit elvárni, mint azoktól, akik régebb óta képviselők. Dr. Erményi Tibor (Fidesz, MDF, FKGP, KDNP, 6- os körzet) udvariasan bár, de elhárította érdeklődésünket. Mint mondotta: nem akarja értékelni a testület munkáját. (Folyt, köv.) Vita a bonyhádi víz körül Ellenőrzik egymást a hatóságok Egy „jól értesült olvasónk” tudni vélte, hogy a legújabb mérések szerint igenis van klórbenzol a bonyhádi ivóvízben. Hogy ez így van-e, rövidesen kiderül. Érdeklődésünkre dr. Bez- erédy Márta, az ÁNTSZ Tolna megyei közegészségügyi osztályvezetője elmondta: a mérési eredmények miatt korábban vita alakult ki a különböző hatóságok között. Ezért úgy döntöttek, hogy - a bizalom erősítése érdekében - ezentúl egyidőben vesznek mintát a szolgáltató kutakból, így az illetékesek kölcsönösen ellenőrizhetik egymást. Erre első alkalommal szerdán került sor, amikor az ÁNTSZ Baranya Megyei Intézete és az Országos Közegészség- ügyi Intézet megbízottja közösen vett mintát a déli vízbázis kútjaiból. Az eredményre körülbelül egy hetet kell várni. A témával nemrégiben a Magyar Televízió is foglalkozott. A híradás nyomán többen úgy értették: ma is vannak veszélyes anyagokat tartalmazó hordók Hidason, s ezért aggodalmukat fejezték ki. Mint az ÁNTSZ-nél megtudtuk, ellenőrizték: nincsenek ilyen hordók a vegyiműveknél. - háj A jó ló jellemet ad az embernek Ha Magyarországon kialakul a középosztály, akkor nagyon sokan lesznek, akik lóval fognak foglalkozni, sőt a lovakról szóló ismeretek az általános műveltség részévé válnak - vélekedik a bonyhádi Bányai Béla, aki fiával, Gáborral együtt cége, a Generál Kft. sportegyesületének színeiben országosan is kiváló eredményeket ér el távlovaglásban. — Érthető, hogy ma még csak egy szűk réteg engedheti meg magának, hogy lovagoljon, s főleg: hogy lovakat tartson, hiszen ez nem olcsó sport. Mindenesetre bízom abban, hogy ha kialakul a hazai középosztály, akkor a lovaglásnak is több híve lesz, s a ló mint hétköznapi életünk témája szerepel beszélgetéseinkben - mondja Bányai Béla. — Honnan a lovak szereteted — Gyermekkoromban kedveltem meg a lovakat. Nagyszüleimnek mindig voltak lovai. Ma már nekem is vannak, egy barátommal, Arató Józseffel közösen a Pécs melletti Bükkösdön van egy ménesünk. Ez elég messze van, ezért a cégemnél kialakítottunk egy istállót. Gabinak először egy pónilo- vat vásároltak. A ma nyolcadikos fiú is már arab lovakon versenyez. Apjával együtt hetente többször is nyeregbe pattannak, s edzenek a soros versenyre. Általában húsz kilométert lovagolnak. — Tíz éves kortól érdemes elkezdeni tanítani a gyermeket lovagolni - mondja Bányai Béla.- A távlovaglásra milyen lovak alkalmasak?- Az arab lovak kedvelik a táv- és túralovaglást. Egyébként is: elég csak ránézni: az arab ló szépsége, mozgáskultúrája magával ragadó. Fontos, hogy a ló kezelhető és fegyelmezett legyen: tehát ne rúgjon, ne harapjon. Kiválasztásához türelem kell. Vannak erre szakosodott emberek, a lókereskedők, közülük azoktól vásárolok, akikben megbízom. Minden lónak van származási lapja. Magyarországon már régóta nem is lehet olyan lóval versenyezni, amelyiknek nincs ilyen okmánya. Ez is mutatja, hogy nálunk a lótenyésztés megindult az igényesség felé. — Mire kell odafigyelni a lótartásban? — A lovat először is gondosan ápolni kell, megfelelő körülmények között kell tartani. Tudni kell, melyek azok a mozdulatok, amelyektől megijed, mi okozhat sérülést, mi idegesíti. Egyébként a lótenyésztés nagyon kockázatos tevékenység. A lovak ugyanis négy éves koruktól kezdhetnek versenyezni, s ez idő alatt igen kell vigyázni, nehogy megsérüljenek. — Mindezt honnan tanulta meg? — Szakemberektől illetve szakkönyvekből. Van egy kollégánk, Dörmer Tibor, aki nagyon ért a lovakhoz, nálunk ő készíti fel őket. Nélküle nem tudnánk ezeket a sporteredményeket elérni. — A ló jellemet ad az embernek. Ha idegesen ülünk a nyeregbe, megérzi a ló. Tehát meg kell nyugodnunk, rá kell hangolódni a lóra, ha azt akarjuk, hogy jó teljesítményt érjünk el. Ha ezt nem tesszük meg, könnyen baleset érhet bennünket. Körültekintően kell lovagolnunk: fel kell készülnünk a körülményekre, amelyek a lónak félelmet okozhatnak. Apa és fia több országos versenyen szerepel remek eredménnyel. Mindketten számos kupát őriznek, A Magyar Távlovagló Bajnokságon - rövid távon - Gabi tavaly összesítésben második lett. Legutóbb Izsákon nyolcvan kilométeren ő Gazai nevű lovával második, édesapja Kozák nevű lovával negyedik lett. Negyven kilométeren már csak az apa indult, ott Astrá- val az első helyen végzett. — Hatalmas-élmény, hogy együtt versenyezhetünk - mondja Bányai Béla. Azt hiszem nincs is még egy sportág - a korosztályi megkötések miatt - , ahol apa és fia ezt együtt megteheti. Én már elég későn kezdtem el ezt a sportot, de Gabira reményeim szerint még igen szép eredmények várnak. Hangyái kötőanyag barnaszén KONIX feketeszén