Tolnai Népújság, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-21 / 246. szám
4. oldal Megyei Körkép 1999. október 21., csütörtök Elektromos kerti grillsütőt nyert Ágoston Endre tengelici lakos a „Legyen a Vásárlónk!” elnevezésű augusztusi országos Coop akció keretében. A Siemens márkájú grillsütőt a Sárszeg Áfész kereskedelmi vezetője adta át tegnap a 82. számú Mini Coop üzletben a boldog nyertesnek. (60020) Elszármazottak találkoznak Alsónyéken Első alkalommal hívja találkozóra az alsónyéki önkormányzat azokat az egykori falubelieket, akik itt születtek, hosszabb időn át itt éltek, de elkerültek Alsónyékről. Az elszármazottak találkozójára szombaton kerül sor. Közel százötvenen jelezték részvételüket a rendezvényre. Köztük lesz többek között a jelenleg Budapesten élő Csö- tönyi Bálint, kinek az idén júliusban jelent meg a legújabb könyve, amely a község történetével foglalkozik, a kialakulástól egészen 1946-ig. A műsor délelőtt 10 órakor kezdődik a kultúrházban. Bogár Dezső polgármester mond ünnepi köszöntőt, majd bemutatja a képviselőtestület tagjait és az elmúlt kilenc év beruházásairól tájékoztatja a vendégeket. Ezt követően a program a templomban folytatódik, ahol Zeke Gyula, innét elszármazott, magyar-történelem szakos tanár emlékezik meg az első és második világháborúban elhunytakról, illetve az '56. október 23-i eseményekről. Sima Endre lelkipásztor ezután a templom felújításáról szól. Az alsónyéki hagyományőrző tánccsoport délután 14 órától ad műsort a kultúrházban, majd kötetlen beszélgetéssel zárul az egésznapos program. (Pt) Használt autóját piaci értékén beszámítjuk, és hozzá az új SKODA árát 100 000 Ft tál leszállítjuk. További részletek Skoda, váltson velünk márkakereskedésünkben. Dombóvári ünnep Emlékezés a forradalomra A dombóvári önkormányzat szombaton 9 órakor a városháza dísztermében tart megemlékezést az 1956-os forradalomról, melyen „Szabadok közé szállni ...” címmel a Művelődési Ház Kht. Galéria Csoportja ad ünnepi műsort. Azután a Bezerédj utcai emléktáblánál lesz koszorúzás, ahol Tóth Attila polgármester mond köszöntőt. Dombóvár polgári és keresztény pártjai, szervezetei szombaton délelőtt 11 órakor a város központjában álló Hősök Szobránál idézik fel az 1956-os forradalom eseményeit, majd koszorúzással zárul az ünnepi megemlékezés. Alisca Autócentrum 7100 Szekszárd, 56. sz. főút, a Déli városkapunál Tel.: (74) 510-870, Fax: (74) 510-872 VEGYE HASZNÁLT AUTÓJA HASZNÁT, ÍGY OLCSÓBBAN VEHET ÚJ SKODÁT! Hírek A Megyéből Kegyeleti futás 1956 tiszteletére A hagyományokhoz híven - a Paksi Atomerőmű Rt. támogatásával - Faddon ismét megtartják az 1956-os forradalom előtt tisztelgő emlékfutást. A résztvevők október 22- én, pénteken 14 órakor a művelődési ház elől vágnak neki a Volent-öbölig tartó, 1956 méternek. Ez alkalommal nemcsak futva, hanem kerékpárral, görkorcsolyával, kocogva, sőt sétálva is lehet teljesíteni a távot. Valamennyi induló ajándékot is kap a szervezőktől. Tájékoztató iskolaigazgatóknak A dombóvári térség önkormányzati társulásának vezetői a várongi művelődési házban csütörtökön 14 órakor tájékoztatót tartanak a város és a környékbeli falvak oktatási intézményeinek igazgatói számára a kisrégió fejlesztési programjairól, valamint az ifjúsági turizmus lehetőségeiről. / Egbőlpottyant mesék Levente Péterrel A Tolna megyei, szekszárdi gyökerekkel rendelkező népszerű előadóművész, Levente Péter várja - Döbrentei Ildikó előadóművésszel együtt - október 22-én, pénteken 10 órai kezdettel Szekszárdon, a Művészetek Házában a kisgyerekeket. A közönség a Ki kopog? és az Égbőlpottyant mesék című műsorokból kap ízelítőt. Magyar táncház a Somogy Zenekarral A dombóvári művelődési otthonban magyar táncház lesz péntek este nyolc órától, melyen az öt tagú Somogy Zenekar húzza a talpalávalót. Világbajnoki pöfékelés Brnoban A 424-es Dombóvári Pipa Club hat tagja is részt vesz a hét végén a csehországi Bmo- ban megrendezésre kerülő lassúsági pipaszívó világbajnokságon. Tehetségkutató tánciskola Az utóbbi időben sikert sikerre halmozó dombóvári Valcer Tánc-Sport Egyesület tehetségkutató tánciskolái tanfolyamot indít általános iskolás diákoknak vasárnap délelőtt 9 órakor a DVMSE Gyenis Antal utcai sportcsarnokában. Testületi ülés Dombóváron A dombóvári képviselőtestület hétfő délután három órakor kezdődő ülésén többek között a házi szakápolás vállalkozásban történő ellátására beérkezett pályázatok elbírálásáról és az Állami Számvevőszék vizsgálatának eredményéről lesz szó. Deák Attila tárlata Kurdon A Kapospulán élő festőművész, Deák Attila kiállítását a kurdi művelődési házban hétfőn 16 óra 30 perckor a házigazda község polgármestere, Cser István nyitja meg. Előadás konzultációval A megyei munkaügyi központ jogi osztályának vezetője „A Munka Törvény- könyvének aktuális változásai” címmel konzultációval egybekötött előadást tart hétfő délelőtt 10 órától a dombóvári városháza dísztermében a térségben működő intézmények, cégek és vállalkozások képviselőinek. Tárgyalás az összekötő útról Máté János, Jágónak polgár- mestere kercseligeti kollégájával hétfőn azért keresi fel a Somogy Megyei Közgyűlés elnökét, dr. Gyenesei Istvánt, hogy tárgyaljanak a két megyeszéli „zsáktelepülést” ösz- szekötő szilárd burkolatú út megvalósításáról. Vízözön után helyreállítás Következik a végelszámolás, az ellenőrzés A tavaszi-nyári árvíz és viharos időjárás az országnak mindent összeadva több mint 100 milliárd forintos kárt okozott - adott tájékoztatást tegnap Szekszárdon, a vármegyeháza kistermében dr. Bakondi György, a helyreállítási és újjáépítési tárcaközi kormánybizottság elnöke. Ugyanakkor a helyreállítás mindenütt jól halad, sőt, a vége felé közeleg. A kormánybizottság elnöke azt is elmondta, hogy a országszerte mintegy 4500 főt kellett kiöltöztetni részben víz alá került, részben életveszélyesen megrongálódott lakásából. Komoly sikerként értékelhető, hogy a kárvallottak döntő többsége ma már ismét biztonságos körülmények közepette él saját, helyreállított házában. Mindehhez természetesen kormányzati közreműködésre, segítségre volt szükség: csakúgy, mint a mezőgazdaság, az utak, hidak és nem utolsósorban az önkormányzati feladatok ellátását biztosító épületek - például iskolák - rendbehozatalakor. Az alapvető szempontok közé tartozott az is, hogy a létező, komoly gondok ellenére ne legyen akadálya a szeptemberi iskolakezdésnek. A gyors és hatékony intézkedés a védelmi szervek, az önkormányzatok és természetesen valamennyi érintett polgár munkáját dicsérik. A nem elhanyagolható károkat szenvedett Tolna megye a védekezési költségek kiegyenlítésére 43, a kötelező önkormányzati feladatok ellátására 81, a személyi tulajdonú lakóépületek rendbehozatalára 151, az utak, hidak megfelelő állapotának biztosítására 90 millió forintot kapott a központi kasszából. Koltai Tamás, Tolna Megye Közgyűlésének elnöke a tájékoztatón részt vevő újságírókkal azt is közölte, hogy szűkebb pátriánkban a helyreállítás immár 93 százalékban megtörtént. Még egy fontos állomás van csak hátra, a végelszámolás és ellenőrzés. Azaz, most derül fény arra, hogy valójában miként is teljesültek a szerződések. Az eddigi tapasztalatok egyébként azt bizonyítják, hogy az önkormányzatok törvényesen használták fel az állami pénzeket. -száO Posta Bank Megújuló betét és Takarékpénztár Rt. * ► Megújuló futamidő ► Kamatos kamat ► Kamatprémium Haszon megállás nélkül! A Postabank Megújuló betét már új futamidővel is köthető. Az eddigi 1 hónapos, 3 hónapos és 1 éves futamidők mellett, kiemelkedően magas 6 kamattal már 6 hónapra is lekötheti pénzét! havonta hasznosabb! Igénye szerint választHAT!