Tolnai Népújság, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-21 / 246. szám
PAKSON ELÉG EGY FELNŐTT CSAPAT dl. oldal.) ff r MEGYEI NAPILAP ___ . _____________________ 1 999. OKTÓBER 21., CSÜTÖRTÖK ÁRA: 45 FORINT X. ÉVFOLYAM, 246. SZÁM Hirdetésünk az 5. oldalon! A gazdag helytörténeti gyűjtemény bemutatására szolgáló gyulaji faluházat a június végi hatalmas esőzés megrongálta. Az 1,8 millió forintért helyreállított épületet dr. Bakondi György, az Újjáépítési Tárcaközi Bizottság elnöke tegnap avatta fel. fotó: gottvald Értelmi fogyatékosokat támogatnak Adományok, jó célra Két évvel ezelőtt Szekszárdon is megkezdte munkáját az az alapítvány, amely egy nemzetközi, a világ legnagyobb humán szolgáltatásokat támogató nonprofit hálózatának a része. Ma 34 országban vannak jelen. A United Way Tolnatáj Alapítvány munkáját hét tagú kuratórium irányítja, önkéntes aktivisták munkájára támaszkodva segítik a támogatásra szomló réteget. Koncz Annát, az alapítvány titkárát a legújabb akciójukról kérdeztük. — A Tolnatáj Alapítvány elsősorban nem kormányzati pénzekre támaszkodik, hanem adománygyűjtésekből, állami és magáncégek segítségével igyekszik egy adott réteget segíteni. A működésünk óta ösz- szegyűlt pénzből most pályázatot írtunk ki az értelmi fogyatékosokat otthon ellátó szervezetek anyagi és szakmai támogatására. A pályázaton kiosztásra kerülő összeg 500.000 forint. — Kik pályázhatnak erre a pénzre? — Bíróságon bejegyzett, önálló jogi személyiséggel és bankszámlával rendelkező megyei szervezetek (alapítványok, egyesületek) pályázhatnak. November közepéig lehet a pályázatot beadni. De emellett az alapítványunk a rászoruló egyénnek, családoknak is szeretne segíteni abban, hogy információt ad, hová és kihez forduljanak gondjaikkal. — Beszélgetésünk során több területet is említett, melyeket szívesen támogatnának. — Tevékenységünk alapvetően eltér a hazánkban megszokott alapítványi működési módtól, hiszen mi nem a saját szervezetünk számára gyűjtünk forrásokat. Az adományokkal más szervezetek programjait kívánjuk támogatni. Adománygyűjtési stratégiánk elsősorban olyan területre irányul, amelyet eddig nem, vagy kevés sikerrel céloztak meg más szervezetek. Az adakozás lehetőségét és formáinak a köztudatba való beépülését kívánjuk elősegíteni. Példaként említem a közösségi klubokat, mentálhigiénés közösségeket, pszichológiai tanácsadásokat. Mauthner Több százezer forintos büntetések fekete munka miatt Bekerített szüretelők Tolna megyében a napokban befejeződött a szüret. Az idén azonban nem csak az időjárás okozott fejfájást a termelőknek, hanem a munkaügyi központ felügyelőségének munkatársai is. Ugyanis rajtaütés-szerű ellenőrzéseikkel riogatták a szőlőben dolgozó embereket. A részletek felől Török Tibort, a megyei munkaügyi központ munkabiztonsági és munkaügyi felügyelőségének vezetőjét kérdeztük. — Nagy visszhangja volt a szekszárdi borvidéken a felügyelőség ellenőrzéseinek, miért került erre sor? — Olyan méretű volt már a feketén való foglalkoztatás a szüretek idején, hogy szükség- szerűvé vált az ellenőrzés. Érdekes, hogy éppen az idén volt ennek nagyobb visszhangja, mert a múlt évben gyakoribb és átfogóbb ellenőrzéseket végeztünk. Az idén elsősorban Báta, Szedres, Bátaszék térségében tartottunk rutinszerű ellenőrzéseket, ott, ahol egyes vállalkozók nagyon megszokták, hogy ők azt csinálnak, amit akarnak. — Hány munkaügyi felügyelője van a megyei központnak? — Hét felügyelőnk van, akik területi elvek szerint végzik a munkájukat. — A borvidéken nagyon sokan rendelkeznek kisebb- nagyobb területekkel, ezért érdemes elmondani, hogy hogyan kell „szabályosan" szüretelni, vagyis milyen szerződést kell kötni a dolgozókkal? — A kisebb családi szürete- lőket nem volt célunk ijesztgetni, hiszen tudjuk, hogy sokan kalákában, egymásnak visszasegítve szüretelnek, de vannak vállalkozók, akik feketemunkások beállításával próbálják megoldani a szüretet. Ami elfogadható az az, hogy legyen konkrét szerződése a szüretelőnek a vállalkozóval. Legkésőbb a szüret kezdetén ez legyen kitöltve, megnevezve a munkakört, a bért és a helyet, ahol a szüret folyik, valamint mindkét fél adatai, aláírása legyenek feltüntetve rajta. — Milyen tapasztalatot szereztek az ellenőrzéseik során? — írásos szerződést általában nem tudtak bemutatni a szüretelők és a vállalkozók. A helyszínen jegyzőkönyvet vettünk fel, melyben rögzítettük a tényeket. A bírság 50 ezer forinttól 3 millió forintig teijed- het. Jogszabály határozza meg azt is, ha külföldieket foglalkoztatnak engedély nélkül, akkor a büntetés összege az idén: 22.500 forint emberenként. Erre is akadt példa, román állampolgárokkal szüre- teltettek, feketén. Ellenőrzéseink alatt több százezer forintos bírságot szabtunk ki. — Hogyan zajlott le egy ilyen ellenőrzés? — Rajtaütés-szerűen körbezártuk a területet. Az ellenőrzésben segítettek a rendőrség, az adóhatóság munkatársai is. Mauthner Röviden Református tisztújítás. A hat évente tartott általános tisztújításnak megfelelően október 24-én, vasárnap 10 órától a szekszárdi református egyházközség is megválasztja - a délelőtti istentisztelet keretében - huszonnégy presbiterét és két gondnokát. A tolnai Szent Mór Katolikus Általános Iskola ma, azaz csütörtökön és holnap, pénteken kézműves tábort rendez az intézményben, 8-tól 15 óráig. Jutalomkirándulásra viszi a szekszárdi Bezerédj Pál Általános Iskola mintegy negyven diákját. A kiválasztottak az osztályfőnökök javaslatai alapján vehetnek részt az utazáson. Az idei tanév első ilyen kirándulását novemberben tervezik, Pécsre és annak környékére tesznek látogatást. Véradás. A megyei kórház vértranszfúziós állomása ma, október 21 -én Cikón, a kultúrház- ban tart véradást 10 órától 16 óráig. Tengelicen október 26- án lesz véradás, ugyancsak a kultúrházban 9.30 és ló óra között. A Dombóvár és Dalmand közötti útszakaszon szerdán 18 órakor felborult egy személy- gépkocsi. Az autóban lévő két személyt a dombóvári tűzoltók szabadították ki. A baleset okát vizsgálják. Három személygépkocsi ütközött össze tegnap a hatos fő- közlekedési úton a 143-as kilométernél, Szekszárd határában, délután fél négykor. Személyi sérülés szerencsére nem történt. Az autókban keletkezett kár összesen mintegy 1 millió forint. Búcsúi bál Attalában. Vasárnap este hét órakor az attalai művelődési házban búcsúi bál kezdődik, ahol az Oázis Zenekar szolgáltatja a muzsikát. Bátaszéki megemlékezés Az 1956-os forradalom és a Magyar Köztársaság kikiáltásának évfordulóján az Art ’999 Tolna Megyei Képző- és Iparművészeti Egyesület kiállítása nyílik október 23- án, délelőtt 10 órakor Báta- széken, a Petőfi Sándor Művelődési Házban. A huszonhárom alkotó munkáiból összeállított kiállítást Decsi Kiss János újságíró nyitja meg. Az ünnepi megemlékezés és koszorúzás 10.45-kor kezdődik az 1956-os emléktáblánál. Ünnepi beszédet dr. Tollár Tibor, a megyei közgyűlés alelnöke mond, majd az 1956-os emlékparkban gyertyát gyújtanak az elhunytak emlékére. „A kisded magból idővel termő tölgyfa lesz Széchenyi verseny Bonyhádon A Nemzeti Színházat (ő egyszer már) a Duna-partra álmodta meg. A Lánchidat készen soha nem láthatta, pedig kevés dolog volt számára fontosabb. Legnyomasztóbb rémálmaiban sem gondolhatott arra, hogy az ő távollétében avatják fel a hidat, s hogy épp Haynau lesz az, aki elsőként végigmasíroz majd rajta. A legnagyobb magyar életutjához kapcsolódóan hét év után ismét országos versenyt tartanak ebben a tanévben a bonyhádi Széchenyi István Általános Iskolában. 1992-ben, Széchenyi születésének kétszázadik évfordulóján rendeztek hasonló versenyt Bonyhádon. Az iskolán kívül most is a nagycenki Széchenyi Kör, a Buday Miklós nevével fémjelzett Széchenyi Alap és Bonyhád polgármestere, Oroszki István vesz részt a szervezésben. — Akkor hatalmas volt az érdeklődés és nagy sikere volt határokon innen és túl - emlékeztetett Adorján Gyöngyi, a fennállásának 15. évfordulóját ünneplő bonyhádi Széchenyi iskola igazgatója. — A versenybe 1278 csapat nevezett, köztük 11 Szlovákiából, Romániából és Jugoszláviából - mondta Dudás Olga főszervező. A vetélkedő írásbeli versenyekkel indul. Ezekből az év folyamán három fordulót tartanak. A rendezők most is sok résztvevőre számítanak, azt azonban sajnálják, hogy anyagi okok miatt ezúttal kimarad az elődöntő és hogy a legeredményesebb csapatok közül most csak hatot hívhatnak meg a döntőre. November 20-án, a Lánchíd avatásának százötvenedik évfordulóján már útban lesznek az első írásbeli forduló kérdései, hisz a nevezési határidő november 15. A döntőt Széchenyi halálának 140. évfordulója tiszteletére áprilisban tartják. A három fős csapatok jeligével vesznek részt a versenyben. A döntőn rangos zsűri előtt adhatnak számot felkészültségükről. A legjobban szereplők jutalma külföldi utazás lesz. Hangyái Decsi millennium A decsi képviselő-testület millenniumi emlékbizottságot hoz létre azzal a céllal, hogy méltón ünnepelhessék az ezredfordulót. Ebből az alkalomból több rendezvényt is szerveznek. A Magyar Millenniumi Kormánybiztos Hivatalához pályázatot nyújtott be az önkormányzat egy oszlop felállítására. A decsi Öreg utcát az 1500-1600 között elpusztult Ete nevű mezőváros lakói népesítették be és ők építették tovább e települést. Az elpusztult város és a többi középkori, ma már csak dűlők nevében őrzött mintegy 25 környékbeli település emlékére parkot létesítenek és oszlopot állítanak az erre a célra elnyert 600 ezer forinton. Az avatás egy találkozó keretében zajlik majd, ahol a honfoglalástól napjainkig bemutatják Sárköz múltját, a sárközi ember életét, Szokásait, hagyományait. A 2000. április 27-29. között tervezett rendezvényen szentelik fel, áldják meg a millenniumi emlékzászlót is. A tanyavilágból - Bogra, Cserenc, Alföldszállás, Gyöngyösoldal - elszármazottak találkozóját a népművészet napi rendezvénysorozattal egy időben tartják. A 460. éves református egyházközség kezdeményezésére 2001. augusztus 20-án az ősi református temetőt emlékparkká kívánják nyilvánítani, Magyarországon egyedülálló síremlékei és temetkezési kultúrája miatt. (p. téri)