Tolnai Népújság, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-02 / 230. szám
1999. október 2., szombat Sport 7. oldal A palánk mellől jelentjük Talpra állnak-e a paksiak? Kosárlabda, férfi NB I. Bp. Honvéd-Dombóvári VMSE: szombat, 16 óra. Molnár István: — Jól felkészültünk a soproniak játékából, de a lepattanók megszerzésénél még így is sok gondunk akadt. Az első félidő végén fegyelmezetlenül játszottunk, pedig már ebben a periódusban eldönthettük volna a mérkőzést. A második húsz percben már jobbára a mi akaratunk érvényesült, úgy vélem, megérdemelten nyertünk. A Honvéd játéka továbbra is a válogatott Sitku és az amerikai légiós, Davis köré épül. Kemény védekezésből indított gyors, lerohanásos támadójáték jellemző a fővárosiakra. A két új külföldi és a fiatal magyarok játéka még nem eléggé összehangolt, ezért rapszodikus teljesítményt nyújtanak. Eredményességüket nehéz megítélni, hiszen hazai pályán biztosan győzték le a Körmendet, idegenben pedig a két sztárcsapat, az Albacomp és a Szolnok otthonában szenvedtek vereséget. Ha sikerrel akarjuk venni az újabb akadályt, akkor elsősorban a lepattanókra kell jobban ügyelnünk. Sajnos, irányítónk, Pesics kézsérülése miatt az egész hetet kihagyta, játéka bizonytalan, pedig most különösen nagy szükségünk lenne rá. Annak a csapatnak, mely a nyolc közé akar jutni, és ezzel biztosan bentmaradni, idegenben is nyernie kqll. Megpróbáljuk! Atomerőmű SE-Matáv Pécs: szombat, 18 óra. Fodor Péter: — Eddigi bajnoki szereplésünk nem a terveinknek megfelelően alakult. Jó néhány tanulságot levonhattunk. Ha esélyesként lépünk pályára, akkor határozottabban kell kosárlabdáznunk. Ha egy rangadón eljutunk odáig, hogy nyerhetünk, akkor egy pillanatig sem könnyelműs- ködhetünk, végül egy csapatnak sem adhatunk egy félidő- nyi előnyt. Nem akarok mentegetőzni, de a kaposvári bajnokink előtt sűrű hetünk volt, vasárnap az Albacomppal mérkőztünk, majd szerdán Ljubljanában játszottunk Ko- racs-kupa meccset, nem voltunk kellően frissek. A Matáv összeállítása kérdéses, de úgy gondolom, Czigler játszani fog, s nem elképzelhetetlen, hogy a pécsiek egy új légióst is bevetnek. Nekünk elsősorban saját magunkkal kell törődnünk. Ha sikerül végig megfelelő szinten védekeznünk és támadnunk, illetve rá tudjuk erőltetni ellenfelünkre akaratunkat, s kihasználjuk a taktikánkban rejlő lehetőségeket, akkor eredményesen szerepelhetünk. Nyernünk kellene, a siker talpra állítaná a csapatot. Rutkai megsérült Kaposvárott, jó hír viszont, hogy több hetes huzavona után Siska János várhatóan pályára léphet. Női NB I. KSC Szek- szárd-FTC-Diego: szombat, 17 óra. Újhelyi Gábor: — Engem is meglepett, hogy a 25. percig - ameddig a lányok talán nem is gondoltak rá, hol játszanak -, milyen jól kosárlabdáztunk a PVSK otthonában. Sajnos, ahogy fizikálisán és idegileg is fáradni kezdtünk, szétesett a játékunk. Nem sikerült a mezőnyben feltartóztatnunk a hazaiakat, elnéztünk egy pár lepattanót, s már is eldőlt a meccs. A Ferencváros játékosai mindany- nyian válogatott kerettagok, ez alól csak második számú irányítójuk kivételével, ő csak junior válogatott. Egyetlen légiósuk, Mocut a román nemzeti együttes tagja . . . Minden tőlünk telhetőt elkövetünk, hajtani, küzdeni fogunk. Úgy vélem, siker lenne, ha szoros mérkőzést játszanánk. Mezőnyben kell a ferencvárosiakat megfognunk, mert egy-egy az elleni játékban „megesznek” bennünket. Tragédiának tartom, hogy a fiatal Császár térde ismét „megmozdult”, így a felépülése tovább húzódik, visszatérésének időpontja kérdéses. Sípszó előtt Megyei rangadókra készültek NB II, Nyugati csoport Sárvár-Atomerőmű SE: szombat, 14.30. V: Szökrény. Patkós István: — Jól kezdtünk az elmúlt héten, hiszen már a 8. percben 2-0-ra vezettünk, tizenegyesgóljuk azonban felhozta a lelkieket. A szünet után öngólt fejeltek a vendégek, mégsem dőlhettünk nyugodtan hátra, egy újabb nagy egyéni hibát kihasználva ismét felzárkóztak a Balaton-partiak. Szerencsére Varga Laci régi önmagát idézve, kirobbanó formában futballozott, három találatával megérdemelten nyertünk 4-3-ra. Sajnos, a középpályánk átjáróháznak bizonyult, középső sorunk védőmunkájának hatalmasat kell javulnia. A technikás labdarúgókból álló, egységes Sárvár otthonában nehéz dolgunk lesz, ám ha a védekezésünket sikerül hatékonyabbá tenni és Varga ismét az „éles” cipőjét húzza fel, végre pontosan térhetünk haza idegenből. A héten Fejes végig sérült volt, Aradi sem tudott rendesen edzeni, míg Vargának egy vasárnapi rúgás okozott kisebb kellemetlenséget. Mausz- Jávorka- Aradi, Magócs- Fejes, Benedeczki, Majsai, Debreczeni, Mersich- Osztermájer, Varga. NB III, Dráva-csoport Dunaszentgyörgy-Bonyhád Agraco FC: szombat, 14. Dienes Pál: — Minden csapatrészében jobb, a győzelmet jobban akaró együttestől kaptunk ki Dombóvárott. Vereségünkhöz természetesen kellett a mi gyenge játékunk is. Szombaton ismét az elmúlt hetek hozzáállását kell hoznunk ahhoz, hogy eredményesen vegyük fel a küzdelmet a bajnokságra törő Bonyhád ellen. Nehezíti a dolgunkat, hogy sérültjeink (Wi- esner, Fazekas) mellett Horváth Gábor ideiglenes külföldi munkavállalása miatt három hétre kiesik a csapatból. Szlanyinka- Takács, Horváth J., Kiss, Kovács- Klein, Magyar, Domonkos, Rogács- Horváth L., Krepsz. Teszler Vendel: — Nehezen indult, de a végére meggyőző teljesítménnyel sikerült hozni a Nagyatád elleni mérkőzést. A következő két fordulóban megyei rangadók várnak ránk. Dombóvári kisiklása kivételével eddig tiszteletreméltó eredményeket produkált a szentgyörgyi csapat, bizonyította, hogy van tartása. A végeredmény szempontjából döntő lesz a két együttes támadóinak teljesítménye. Sérülés nem zavarta a felkészülésünket, várhatóan mindenkire számíthatok. Bogyai- Somogy vári, Tóth, Nagy, Farkas- Martinov, Pusztai, Tálas vagy Walter, Hosszú vagy Biliczki- Molnár, Gergely. Paksi SE-Szekszárdi UFC: vasárnap, 14. V: Nemes. Haaz Ferenc: — Harkányban két durva védelmi hibánkat kihasználva, pontrúgásait értékesítve megérdemelten nyert a győzelmet jobban akaró hazai együttes. Támadójátékunk továbbra is beteges, önmagáért beszél, hogy a mezőnyben mi szereztük a legkevesebb gólt. Vasárnap igazi megyei rangadó lesz Pakson, két nagy tradícióval bíró, jobb sorsra érdemes csapat részvételével, sajnos, a magyar labdarúgás negyedik vonalában. Prantner játékára eltiltása miatt nem számíthatok. A szekszárdi gárdát jól ismerjük, az esélyekről az a véleményem, hogy mint minden rangadó, ez is háromesélyes. Játékosainktól bátor, nyílt megalkuvás nélküli sportszerű játékot várok. Pokorni- Jenei- Borsi, Szilágyi, Ledneczki- Farsang, Rupa, Taba, Nagy- Radics, Kindl. Kiss János: — Az előző fordulóban teljesen megérdemelten, a lehetőségeinket szinte maximálisan kihasználva győztük le a jó erőkből álló listavezetőt. Játékosaink remek teljesítményt nyújtottak, azon vagyok, hogy a siker ne szálljon a fejükbe és az eddigiek szerint folytassák. Nehéz összecsapás vár ránk Pakson, a Tolna megyei csapatok mindig felszívják magukat egymás ellen. A PSE mellett a hazai pálya előnye, mellettünk a győzelmi sorozatunk szól. Véleményem szerint döntő lesz, hogy a két együttes játékosai miképp tudnak ráhangolódni a találkozóra. Horváth B.- Novák, Fehér, Tóth V., Kiss- Vesztergombi, Mészáros, Boros, Ruff- Kvanduk, Galambos J. Kaposfüred-Dombóvári FC-Aramis For Men: vasárnap 14. V: Nagy I. Olasz János: — Sokáig vártunk a szombaton aratott 4-0-ás győzelmünkre. Az egy héttel korábbi ötgólos vereségünket követően meglepett a Szent- györgy elleni első félidei játékunk, kimondottan jól futballoztunk. Négygólos előnyünk birtokában a második félidei langyos teljesítményünk már korábbi formánkat idézte. Alaposan felkészültünk a kaposfü- redi csapatból, szeretnénk tisztes eredményt elérni a listavezető otthonában. Horváth Árpádra három sárga lapja miatt nem számíthatok. Bontovics- Kovács, Savanyú, Tóth, Vincze- Miszlai, Ötvös, Steiger, Szabotin- Fehér, Korosecz. Ifjúsági bajnokságok NB III, Dráva-csoport 1. Baja 8 841- 3 24 2. Tapolca 8 71 38-11 21 3. Szekszárd 8 5 328-11 18 4. Pécsi Postás 8 53 27-10 15 5. MáVNTE 8 53 24-15 15 6. Mohács 8 4 2 2 37-12 14 7. Bonyhád 8 4 1 3 19-12 13 8. Paksi SE 8 4 1 3 18-16 13 9. Dombóvár 8 44 28-15 12 10. Harkány 8 3 2 3 17-15 11 11. Kaposfured 8 3 1 4 20-22 10 12. Nagyatád 8 35 27-22 9 13. Tihany 8 35 17-33 9 14. Balatonfüred 8 17 7-63 3 15. Nagyberki 88 9-48 16. D.szentgyörgy Megyei 8 - - 8 II. osztály 7-56 1. Sióagárd 8 837- 0 24 2. Hőgyész 8 7 140- 6 22 3. Tengelic 4. Kisdorog 8 71 37- 8 21 7 61 16- 6 18 5. Ozora 8 5 1 2 27-16 16 6. Váralja 7 43 17-26 12 7. Magyarkeszi 7 3 1 3 22-13 10 8. Cikó 7 3 1 3 16-12 10 9. Pincehely 8 3 1 4 25-26 10 10. Gyönk 8 2 2 4 17-21 8 11. Tolna 8 2 1 5 21-35 7 12. Mucsfa 8 26 13-16 6 13. Majos 8 1 3 4 12-19 6 14. Izmény 8 1 1 6 14-42 4 15. Bátaapáti 8 17 10-29 3 16. Csikóstőttős 8 17 11-60 3 Női asztalitenisz Idegenben a SZAC A három magyar szuperalakulat, a BSE, a Statisztika és a Bp. Postás ellen elveszített mérkőzései után ma győzelmi esélyekkel áll asztalhoz a Szekszárd AC együttese a Klubcsapatok Szuperligájában. A szintén nyeretlen dunaszerdahelyiek ugyan két szlovák válogatottal, a fiatal Feketével és Sándorral fogadják Wirthé- ket, ám Sáth Sándor szakmai igazgató szerint lányainak nem okozhat gondot a papírforma érvényesítése. Vasárnap Linzben már nehezebb feladat vár rájuk. A sógorok keretében a román Encea és a honosított egyéni ifjúsági Európa-baj- nok Liu Jia mellett további két kínai asztaliteniszező található. Könnyen előfordulhat, hogy az osztrákok egyiküket sem küldik csatába, a Szuperliga menő budapesti klubok ellen tartogatva az ázsiaikat, ezzel együtt is a Linz az esélyes. A szekszárdiak nemrégiben egy olasz egyéni viadalon találkoztak a linziekkel, akkor Stancu életében először legyőzte honfitársát, Elceát, míg Wirth félig sérülten, nagy csatában maradt alul Liu Jiával szemben. Egy szoros eredmény tehát nem reménytelen. A SZAC útja egyébként veszélybe került a minap, miután Sáth Sándor autójába belehajtottak. A csapatot a szekszárdi Opel Centrum segítette ki. MTK-AEK Athén Az MTK a labdarúgó UEFA Kupa 2. fordulójában a görög AEK Athénnal mérkőzik - derült ki az UEFA pénteki, genfi sorsolásán. Az első mérkőzést október 21- én Budapesten rendezik, míg a visszavágóra november 4-én kerül sor. Az UEFA a sorsolást még fölcserélheti. Szekszárd Város Kézilabdázásának Napja Az elmúlt két évben nagy sikerrel megrendezett Labdarúgás, illetve Kosárlabdázás Napja után idén decemberben a kézilabdázás mutatkozik be a megyeszékhely sportágai közül a szekszárdi városi sportcsarnokban. A rendezvényen ismét találkozhatnak majd az elmúlt évtizedek játékosai, edzői, sportvezetői, játékvezetői. A nosztalgiázás mellett a jelen is szerepet kap, bemutatkoznak a szekszárdi felnőtt együttesek, a helyi utánpótlásnevelő műhelyek, pályára lépnek az általános és középiskolás korosztály képviselői. Áz egész napos kézilabda fesztivált, mérkőzéssorozatot a tervek szerint kézilab- dás bál zárja. Linka József a Szeged edzője Október 1-jétől az 54 éves Linka József a labdarúgó PNB- ben szereplő Szeged LC vezetőedzője. Az új edző 2000. június 30-ig szóló megbízást kapott. Segítője Beszédes Sándor és Lóczi István, valamint játékos státuszának megtartásával Urbán Flórián lesz. Nagylaki Kálmán, a klub elnöke elárulta, hogy azért esett Linkára a választás, mert szegedi kötődésű. A hétvége sportműsora Szombat Asztalitenisz: Női Klubcsapatok Szuperligája: Dunajska Streda (szlovák)-Szekszárd AC 11. NB I/B: Szekszárd AC-Közgáz 11. NB II: Fast- ron AC Tolna II-Budaörs 15. Első osztályú újonc leány ranglistaverseny a tolnai sportcsarnokban, 10. Autósport: V. Duna-kupa autokrossz bajnokság, Kölesd (9. futam), 10. Cselgáncs: Dél-magyarországi regionális rangsorverseny Szekszárdon a Gyakorló Iskola tornatermében, 11. Duatlon: Diákolimpia megyei döntő Simontomyán, 13. Kosárlabda: NB I, férfiak: Atomerőmű SE-Matáv-Pécs 18, Bp. Honvéd-Dombóvári VMSE 16. Nők: KSC Szek- szárd-FTC-Diego 17. Kézilabda: Női NB I/B: PE AC-T ÁS I-Thelena SK Tolna 17.45, Malév-Cece- Simontomya KC 13.30. NB II, nők: Tamási KC-Pécsváradi Spartacus 10.30, Ferropatent Szekszárd II-Varga Trans Fér UKSE Szekszárd 17. Férfiak: Nagykanizsa-Simontomyai TC 16. Labdarúgás: NB II: Sárvár-Atomerőmű SE 14.30. NB III: Dunaszentgyörgy- Bonyhád Agraco FC 14. Horváth Sport megyei I. osztály: Nagy mányok-B öleske (Botos) 12. Ökölvívás: Megyei egyéni bajnokság Pakson, a PSE edzőtermében, 14. Tájfutás: Bottyán-kupa Pakson, rajt Ürgemezőn, 10. Tenisz: Atom-kupa a Paksi SE tenisztelepén, 9. Timpa- non-Renault-kupa Szekszárdon, 9. Vasárnap Asztalitenisz: Női Klubcsapatok Szuperligája: ASKÖ Linz (osztrák)-Szekszárd AC 10. Első osztályú serdülő leány egyéni és páros ranglistaverseny a tolnai sportcsarnokban, 10. Kézilabda: NB II, férfiak: Dombóvári VSK-Keszthely 15. Tenisz: Atom-kupa a Paksi SE tenisztelepén, 9. Timpa- non-Renault-kupa Szekszárdon, 9. Labdarúgás NB III, Dráva-csoport: Paksi SE-Szekszárdi UFC, Kaposfüred-Dombóvári FC-Aramis For Men 14. Horváth Sport megyei I. osztály: Aparhant-Nagydorog (Schäfer), Bátaszék-Ocsény (Sebestyén), Döbrököz-Duna- földvár (Száraz), Tamási-Ka- kasd (Anzló), Kajdacs-Zomba (Rácz G.), Decs-Tevel (Dunai), Simontomya-Dunaköm- lőd (Rácz Z.) 14. Jubileumi mérkőzések (a Bölcske csapata harminc éve jutott fel először megyei I. osztályba): Bölcske-Nagydorog (serdülő) 9, Bölcske-Duna- kömlőd (öregfiúk) 11, Bölcske felnőtt-Magyar Öregfiúk válogatott 14. Megyei II. osztály: Ozora-Magyarkeszi (Bárány P.), Izmény-Cikó (Nagy Gy.), Majos-Sióagárd (György), Csikóstőttős-Kaposszek- cső-Kisdorog (Hermész), Hő- gyész-Mucsfa (Somogyi), Tengelic-Pincehely (Bajor), Tolna-Váralja (Horváth Z.), Bátaapáti-Gyönk (Csobot) 15. Megyei III. osztály: Északi csoport: Dalmand- Szedres (Stier), Pusztahen- cse-Nak (Bajor), Iregszem- cse-Tolnanémedi (Szűcs), Németkér-Kocsola (Beídek), Kölesd-Madocsa (Nagy), Du- naföldvári STE-Kéty (Kiss), Szakcs-Pálfa (Fábos) 15. Déli csoport: Závod-Alsó- nána (Tófalusi), Gerjen-Bo- gyiszló (Palkó), Harc-Báta (Vágner), Szálka-Bonyhádva- rasd (Horváth Z.), Lengyel- Mórágy (Nagy), Fadd-Györe (Petrovics), Mőcsény-Bony- hádbörzsöny (Sík) 15.30. Női labdarúgás: Kispályás megyebajnokság: IzményTolna 11. Női kézilabda NB I Dicséret az első félidőért Vasas-Hungaroweiss- Ferropatent Szekszárd SE 35-22 (13-13) Budapest, 400 néző. V: Horváth, Éles. Vasas: SIRINA- Csernus 3, OVTUS 5, Kovács 2 (1), Gallai, Mezőségi 5, ERDŐS 8 (2). Csere: Egri (kapus), Kenyeres 5, Tóth, Pőcze 4, Borbély 3, Löw. Edző: Be- rendi Antal. Szekszárd: Petrovics- Müller 1, POPOV 12 (5), Horváth 1, Samu 2, Csendes 2, BERNÁTH 4. Csere: Simon, Sajó. Edző: Katona Sándor. Hétméteresek: 4/3, ill 5/5. Kiállítások: 12, ill. 12 perc. Az eredmény alakulása: 10. p.: 1-1, 20. p.: 9-9, 25. p.: 10-13, 40. p.: 20-17, 50. p.: 28-19, 55. p.: 30-22. Az első félidő maga volt a csoda a Fay utcában. A fiatal szekszárdiak szuperjátékkal ejtették bámulatba a házigazdákat, a 4. percben a 17 esztendős Horváth Orsolya (képünkön) zseniális góljával már 4-1-re (!) vezetett a Ferropatent. A vendégek a Debrecen ellpni hazai bajnokijuk első félidejében nyújtott bátor, gyors játékukat tökéletesített változatát mutatták be Angyalföldön. Türelmesen támadva góllal fejezték be akcióikat, rendre visszaértek az ellentámadásoknál. Sajnos, előnyüket - önhibájukon kívül- ezúttal sem sikerült megtartaniuk a szünetig. A második játékrész elején első támadásából - a meccs folyamán először - vezetést szerzett a Vasas. A folytatásban a jól védő Sirina pontos indításait Erdős és Pőcze rendre gólokra váltotta, a hazai csapat fokozatosan ellépett az elfáradó vendégektől, s biztosan nyert. Katona Sándor: — Az első félidőben mintaszerűen játszottunk. A játékvezetők is szerepet játszottak benne, hogy csak döntetlennel fordultunk. Szünet után elpuskáztuk a helyzeteinket, rendre leindítottak bennünket. A Vasas pár gólos előnyét nem tudták feldolgozni fejben fiataljaink, így alakult ki a nagy különbségű végeredmény.