Tolnai Népújság, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-01 / 203. szám

Humor TOLNAI «»NÉPÚJSÁG SZEPTEMBER 1. SZERDA Sok-sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő EGYED és EGON nevű kedves olvasóinkat. Névnapok története: Egyed. Görög eredetű név, jelentése: pajzs­hordozó. Védőszentje: Szent Egyed apát (+721), kolostoralapító. Az ortodox és a görög katolikus naptárban az egyházi év kezdete (Indiktosz). Oszlopos Szent Simeon. E napon született 1878-ban Szeika Majama, japán regény- és drámaíró. E napon hunyt el 1400-ban Franco Sacchetti, olasz no­vellista, költő. Hajdan: Szeptember elsején 300 éve, 1699-ben I. Lipót Tolna vármegyének címert adományoz s ezzel elismeri az önálló nemesi joghatóság megalakulását. 225 éve, 1774-ben Mária Terézia enge­délyt adott a gyönki református templom építésére. 90 éve, 1909- ben a dombóvári állami elemi iskolában ifjúsági egyesületi ének­kart szervezett Párti József, aki az együttes karmestere is lett. 65 éve, 1934-ben a Tolnamegyei Hírlapban dr. Fábián Ármin szek­szárdi orvos találmányáról adtak hírt: villanygéppel lehelet finom púderezést és arcfestést tett lehetővé szerkezete. E napon hunyt el Kálmán Károly szekszárdi tanító, tankönyvíró, 11 gyermek atyja. A napi igék: Katolikus: Kol. 1,1-8. Lk. 4,38^14. Református: Én. 7. Mt. 27,57-66. Evangélikus: Mk. 3,31-35. Mt. 14,13-21. Ortodox: 2Kor. 13,3-13. Mk. 4,35-41. A Nap kél 6.02 órakor, nyugszik 19.26 órakor. A Hold kél 22.35 órakor, nyugszik 12.08 órakor. Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 84 cm, Paks 223 cm, Dombod 235 cm, Árvízkapu 612 cm. A Sió Palánk­nál 184 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) A festőművész Garay. A Garay család nemcsak Jánost adta a művészetnek, hanem Ákost is. A költő öccsének, Antalnak a fia azonban nem a vers, hanem a festészet mellett kö­telezte el magát. A hosszú életű Garay Ákos (1866-1955) műveinek jelentős része a Wo- sinsky Mór Múzeumban található, s ebből a gyűjteményből rendezett tegnap kiállítást az in­tézmény Szekszárdon, a vármegyeházán. A tárlatot Szilágyi Miklós, az MTA Néprajzkutató Intézetének igazgató helyettese ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. fotó: ötös Réka Mobillal kószálnak a labirintusban A látogatók új módját lelték meg annak, hogy ha eltévedtek, miként jussanak ki a világ leg­hosszabb sövénylabirintusából: mobilon tele­fonálnak a labirintus személyzetének. Amivel persze a személyzet nem sokra megy. A se­gélykérők olyan támpontjaival, mint pl. „itt va­gyunk egy sövényfal tövében egy jobbra kanyar előtt” nemigen lehet mit kezdeni. A sövénylabi­rintus Wiltshire-ben van, 2,8 kilométer ösvé­nyeinek összhossza, sövényfala pedig 5,2 ki­lométernyi. A „karbantartók” természetesen életveszély esetén, bemennek a labirintusba, hogy segítsenek a rászorulón, ám a mobilon te­lefonálóknak általában csak azt tanácsolják, hogy menjenek tovább, míg egy olyan táblához érnek, amely megmutatja a kiutat. Egyébként meg: ha valaki bemegy egy labirintusba, az ne csodálkozzon, ha eltéved benne. Az iskolatáska... — Hogy haladsz az iskolá­ban Zolika? - kérdi a szomszéd néni kedveskedve. — Köszönöm, jól. — És melyik tárgyat tartod a legnehezebbnek? — Az iskolatáskát! - hang­zik a kis elsős válasza. Találd ki Papa! — Papa, találd ki, melyik az a vonat, amelyik legtöbbet ké­sik? — Nem tudom. Melyik? — Hát az, amelyiket még karácsonyra megígértetek. Menetrend A papa késő este villanyvona­tozik Balázskával a szobában. Egyszer csak megszólal a tele­fon. A mama fölveszi. — Ki telefonált? - kérdi a papa. — Az alattunk lakó szom­széd. Azt kérdezte, hogy mikor indul ma este az utolsó vonat. Szülinapi kívánság — No, Péterke, mit kérsz a születésnapodra? — Szeretnék megnézni egy videofilmét. Azt, amelyikhez még túl kicsi vagyok. Készülődés Felelős szerkesztő: D. Varga Márta. Tel.: 416-211, fax: 415-508. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhád: Hangyái János 455-239. 06/20/9669-185. Dombóvár: Glaub Róbert 460-618; és 06/20/9860-530. Dunaföldvár: Pataki Dezső, művelődési ház, 75/342-618. Paks Rákosi Gusztáv, 75/316-388, 06/20/9687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Graf papa ismét megnősült Peter Graf, Steffi Graf német teniszcsillag apja, feleségül vette lá­nya egykori gyerekvigyázóját. A 61 éves Graf "papa" a múlt héten titokban kelt egybe a 41 esztendős Brittával, akit 11 éves kora óta ismert, s aki hajdanán Stefiire felügyelt. A 30 éves teniszsztár ugyancsak jelen volt az esküvőn. Apja egyébként alig fél éve vált , el 57 éves - immár csak volt- -feleségétől. — Rablás Pesten Budapesten a III. kerületben hétfőn reggel a Vízimolnár utca egyik házának lépcső­házában két fegyveres férfi rátámadt H. János 47 éves postai kézbesítőre, majd el­vitték táskáját a benne lévő negyvenhét ezer forinttal és egyéb postai küldemények­kel együtt. Valum Szekszárd Kft.: vásárdíj a legrangosabb hazai szakkiállításon Hozzáértők egybehangzó véleménye szerint az asztalos- és fa­ipari szakma talán legjelentősebb hazai találkozója a soproni Ligno-Novum Szakkiállítás. Az idén augusztus végén immár 9. alkalommal megtartott, nemzetközi rendezvény szép sikert ho­zott egy szekszárdi cégnek. A Valum Szekszárd Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (7100 Szekszárd, Mátyás király u. 66, tele- fon/fax: 74/311-971) a bútorszerelvény-bútorvasalás kategóriá­jában első helyezést ért el. — Cégünk idén december­ben lesz kilenc éves, tevékeny­ségünk kifejezetten a bútori­parhoz köthető - adott tájékoz­tatást a kft.-ről dr. Márkus Ist­ván ügyvezető, okleveles fa­ipari szakmérnök. — Olaszor­szágból, közvetlenül a gyártótól hozunk be bútorszerelvényeket, vasalatokat, s ezeket a termé­keket gyárakhoz vagy viszont­eladókhoz szállítjuk. — Kiterjedt a Valum Szek­szárd Kft. partneri hálózata ? — Igen, hiszen az ország kü­lönböző pontjain található, nagy bútorgyárak szinte mind­egyikével kapcsolatban állunk, akárcsak számos viszonteladó­val. Annak ellenére, hogy tevé­kenységünk jellegéből adódóan az asztalosokkal nem közvetlen a kontaktusunk, Szekszárdon is meglehetős ismertségnek ör­vendünk. A Mátyás király utcai telephelyen a fiam vezette Már- Ker Kft.-vel osztozunk. — Említet­te, hogy cége bútor szerel­vényeket és vasalatokat forgalmaz. Mely termé­kek tartoznak ezekbe a ka­tegóriákba ? — Minden idetartozik, ami a bútor gyártáshoz kell: a reper­toár tartal­mazza a különböző fogantyú­kat, gombokat, zárakat, fió­kcsúszókat, görgőket, asztallá­bakat és így tovább. — 5 nyilvánvalóan ezekkel a tartozékokkal jelentek meg a soproni - egyébként 16 ezer ér­deklődő által megtekintett - szakkiállításon. — Természetesen. Nagy örömünkre szolgált, hogy az öt­százhúsz céget képviselő száz- nyolcvan kiállító egyikeként ilyen rangos elismerésben ré­szesültünk. Amúgy már nem először vettünk részt ezen szakkiállításon, s fogalmazha­tunk úgy is, hogy már nagyon érett ez a siker. — Készült egy fotó is a Va­lum Szekszárd Kft. standjáról. SZEKSZÁRD — Ezt a negyvennégy négy­zetméteres pavilont teljes egé­szében mi építettük, s mi készí­tettük a bemutató tablókat is. Ami azonban igazán érdekes, az az új termék skála, amivel felvonultunk. A figyelmes szemlélő fa és fém kombiná­ciós bútorfogantyúkat, gombo­kat, asztallábakat, tolóajtó vasa­lásokat, záró profilokat profilo­kat fedezhet fel a felvételen. S mindez csak egy töredéke több mint 1600 féle termékünknek! — A zsűri bizonyára meg is indokolta, hogy miért éppen a Valum Szekszárd Kft.-t illeti a vásárdíj... — A szakértő, rangos bírá­lóbizottság - élén Molnár Péter úrral, az Országos Asztalos- és Faipari Szövetség elnökével - tetszését bútorszelvények kate­góriában elsősorban a bútor fo­gantyúk és gombok nyerték meg. Az esztétikai megjelenés, valamint a termék jellemzők - benne maga az anyag, a mére­tek, a kidolgozás - kategóriájá­ban egyaránt mi kaptuk a leg­több pontot. Ez számunkra már csak azért is jelentős fegyver­tény, mert az országban létez­nek nálunk lényegesen na­gyobb, patinásabb nevű termék forgalmazók is. Ám itt és most - s indoklásában ezt is hangsú­lyozta a zsűri - még a konku­rencia is elismerte, hogy a szekszárdi Valum Szekszárd Kft. joggal vehette át az első dí­jat. ^ (57389) A Valum Szekszárd Kft. pavilonja Láttam írta: D. Varga Márta Barackszezon M ég életemben nem szerencsétlenkedtem annyit semmivel, mint idén a barackkal. Merthogy nem kellett senkinek. A történet még jó tíz évvel ezelőtt kezdődött, amikor úgy döntöt­tünk, hogy kopaszbarack fákat ültetünk a kivágott szőlő helyére. Mert ugyebár, ha mi szeretjük, akkor másoknak is ízlik, ráadá­sul Salzburgban méreg drágán, darabonként árulták és roppant előkelőén nektarinnak hívták. Teremtek is a fácskák szépen, szegény Mama, míg el nem ment közülünk a termést a piacon árulgatta. Aztán azt a pár szemet, amit később hozott vagy el­lopták, vagy megettük mi magunk. De ennyi, mit idén soha nem volt a fákon. El kell adni - mondtuk - és körútra siettünk a zöld­ségesekhez. Hat helyen jártunk, volt ahol azt mondták, köszö­nik, de nem kell, másutt szemérmetlenül ötven forintot adtak volna kilójáért, miközben kétszázért árulták. A nektarin az ismerősök bendőjében, a mélyhűtőben, a lekvá­ros üvegben, a cefrés hordóban és a fa alatt végezte be re­ményteli életét. Most meg már nem is tudom, mit gondoljak Kert-Magyarország dúsan termő lankáiról, a családi gazdál­kodás ideájáról. Merthogy Görögországban kétszer akkora ba­rackokat láttam, s csudák csudája: vették, mint a cukrot. Egy egyetemista táviratban ér­tesíti az öccsét: „Megbuktam a vizsgán, készítsd fel atyánkat. Hamarosan megérkezik a vá­lasztávirat: „Atyánk már felké­szült, most te is készülj!” Rendes szomszédok Bandika boldogan dicsekszik a barátainak: — Ezeket a le­mezeket a szomszédoktól kap­tam! — És milyen alkalomból? — Volt egy lemezem, állan­dóan azt hallgattam. A szom­szédok már annyira unták, hogy vettek másikat. Már megint az anyós! — Minek örülsz ennyire, öregem? — Családi örömök elé né­zek. — Nocsak! A feleséged gyermeket vár? — Dehogy, csak elutazik két hétre az anyósommal. Néhol zápor Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGALAT Média Kapcsolatok Osztálya ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE 23 22 23 ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS A Brit-szigetektől az Alpokig, a Keleti-Kárpátoktól az Uraiig egy né­hány száz kilométeres sávban naposra, szárazra fordult az időjárás. A konti­nens más vidékein azonban frontok vonulnak. Az északi tájakra sok felhőt, de viszonylag kevesebb esőt hoznak. A déli tájakon ezzel szemben még napsütés is van, a záporok, zivatarok helyenként azonban nagyon hevesek lehetnek. Nálunk egy lassan-lassan mozduló front helyenként még esőt okozhat, egyébként már napsütésben is reménykedhetünk az ország jó részén. ORVOSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL A néhány, még mindig esős helyen átmenetileg nedvessé, csúszóssá válnak az utak, s a vezetés bizonytalanságát fokozhatja az, hogy a változásra különösen érzékenyek reflexei nem a megszokottnak megfelelően működnek. Az igazi front ugyan ma már elhagy bennünket, teljesen azonban még nem válik nyugodttá időjárásunk. Időnként még beborul az ég, és akkor helyenként futó zápor lehet. Egyre jobban élénkül, néha meg is erősödik az északias szél. A kora délutáni hőmérsékletet ezért a valódinál kevesebbnek érezhetjük. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 20 Velencei-tó: 20 Szelidi-tó: 20 Fertő-tó: 18 Tisza: 19-21 Duna: 17-19 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 22 Paks: Siófok: 21 Pécs: Szekszárd: 22 Mohács: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: Tisza-tó: Kaposvár: Siófok: Szekszárd: 45-55 45-55 45-55 45-55 45-55 Velencei-tó: Fertő-tó: Paks: Pécs: Mohács: 45-55 45-55 45-55 45-55 45-55 Országos előrejelzés (5 napos 120 Ft+ÁFA/perc): 06-90-304-631 Speciális élő tájékoztatás (240 Ft+ÁFA/perc): 06-90-504-001 Széljelentés: 06-60-505-055 Balatoni élő tájékoztatás (180 Ft+ÁFA/perc): 06-90-490-015 TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 416-211. Telefax: 415-508. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügy­nökségei. Árusítását a PANNONHÍR Híriapkereskedelmi Rt. végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 745,- Ft, negyedévre 2235,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket.

Next

/
Thumbnails
Contents