Tolnai Népújság, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-30 / 228. szám
7. oldal Gazdasági Tükör 1999. szeptember 30., csütörtök / Átcsoportosított összegek az FVM-nél Eddig hiányoztak a törvényi feltételek a szabadabb gazdálkodáshoz A múlt évi vidékfejlesztési támogatások megmaradt pénzösszegeit, mintegy 9,2 milliárd forintot a kormány átcsoportosította az idei agrártámogatások növelésére. Környezetterhelési díj. Pepó Pál környezetvédelmi miniszter egy szakmai rendezvény megnyitóján tegnap bejelentette, hogy a tárca környezetterhelési díj bevezetését tervezi. Vetésjelentés. Eddig csaknem 214 ezer hektáron került földbe a kalászosgabona, illetve az őszi káposztarepce magja - közli a Földművelésügyi és Vidék- fejlesztési Minisztérium legfrissebb, tegnapi összegzése. Az idén a kalászosgabonákból, illetve az őszi káposzta- repcéből összesen mintegy 1,5 millió hektárt szeretnének vetni a gazdák; eddig a tervezettnek 14 százalékán végeztek a munkával. Az őszi búzából került legkevesebb a földbe, a vetésterületnek csupán egy százalékával végeztek. Régióelsőség. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a régió legjobb tőzsdéje, hiszen a BÉT esetében a legkedvezőbb a részvénykapi- talizáció GDP-hez viszonyított aránya, 30 százalékos - közölte Dunavölgyi Mária, a Budapesti Értéktőzsde ügyvezető igazgatója szerdán. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 401,82 Euró 256,85 Japán jen (100) 228,10 Svájci frank 160,37 USA-dollár 243,88 Átváltási arányok: 1 eur; 6,56 frf, 1,96 dem, 1936,27 itl, 13,76 ats. A földművelésügyi tárca 1998. évi 130,4 milliárdos költségvetéséből 121 milliárdot tett ki az agrártámogatásra szánt összeg. Az előirányzott összeget növelte a vidékfejlesztési támogatásoknál keletkezett felhasználható maradvány, az általános tartalékból a nem biztosítható elemi károk mérséklésére elkülönített 1,5 milliárd, valamint a piacra jutást segítő támogatások fejezetében szereplő, az állam által felvásárolt búzakészlet értékesítéséből tervezett 5,5 milliárd forint bevétel. így összesen 145 milliárd forinttal gazdálkodhatott a múlt évben az agrártárca, amelynek 92,1 százalékát használta fel. A fő - piacra- jutási, termelési, beruházási - támogatásokat teljes mértékben kimerítette a minisztérium, a vidékfejlesztésre szánt pénzek fel- használása azonban nagymértékben elmaradt a lehetőségektől, ezeknek csupán 31 százaléka realizálódott. A privatizációs bevételekből rendelkezésre álló pénzeknek is mindössze 47,9 százaléka került felhasználásra. A vidékfejlesztésre elkülönített összeget a programok ütemezése, csúszása miatt csak késve, ez évben tudta volna felhasználni. A tárcák közötti munkamegosztás kapcsán a Földművelés- ügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz került át a vidékfejlesztési támogatás a hozzárendelt forrásokkal együtt, viszont a hatályos törvény nem tette lehetővé, hogy a vidékfejlesztésre szánt pénzekből a szaktárca átcsoportosíthasson a termelési, piacrajutási és beruházási támogatásokra. A kormánynak csak az idén - egy törvénymódosítás kapcsán - teremtődött lehetősége arra, hogy agrártermelési, piacrajutási és beruházási támogatásokra pénzt csoportosíttathasson át. így most születhetett meg a döntés, hogy a múlt évben keletkezett pénzmaradványokkal, 9,2 milliárddal növelje az idei agrártámogatást.- ug A tudás: gazdasági hatalom A 20. század közepe óta a szolgáltatások túlsúlyba kerülése és az információs társadalom kialakulása megváltoztatta a termelés keretfeltételeit. Az információs technológia az emberi érintkezést és az üzletkötést végtelenül mozgékonnyá tette, s az interneten keresztül valamely árufajta teljes világkínálata megismerhető. így rövidebbé válik a termékek élettartama, s a divattal változó, egyedi, vagy kis szériájú fogyasztási cikkek a versenyképesek. Egyediesedik a termelés. Az óráiról ismert japán cég 3000féle órát árul, az egyik elektronikában jeleskedő vállalatnak 800 féle tévékészülék szerepel a programjában, egy amerikai konfekcióüzem 400 nadrágmodellt mutat fel. A cégek ki is telepítenek bizonyos funkciókat, nyitott céghatárú hálózatokká alakulnak át,, s így a világ egyetlen szupermarketté válik, ahol mindent lehet vásárolni, árut, szolgáltatást, technológiát, tudást, tehetséget és információt. A cégek versenyképességét az határozza meg, hogy gyorsabban és jobban tudnak-e „tanulni’’, mint versenytársaik. Ez munkahelyt, munkakört, szakmát, önálló vállalkozást és alkalmazotti viszonyt rugalmasan felcserélni képes, konvertibilis tudású, „fregoli"-típusú munkaerőt tételez fel, amelynek talán az a fő vonása, hogy gyorsan és alaposan tudja elsajátítani az újat. Ezzel a munka világában az emberi szellem ismét közvetlen termelési tényezővé válik, s a jövedelem, a társadalmi presztízs attól függ majd, hogy mennyire képes valaki nem rutinszerűen, hanem kreatívan, folyamatosan tanulva és felejtve dolgozni. Nem véletlen, hogy ma a leggazdagabb ember Bill Gates, akinek a nyersanyaga az anyagtalan tudás, s nem az olaj vagy a rádium. A szocializmusban azt hirdették, hogy a tudomány válik közvetlenül termelő tényezővé. Valójában a tudás, a mindenkori tudományos vívmányok gyors elsajátítása és alkalmazása válik azzá. A mai tapasztalatok szerint erre a munkaerő egyötöde alkalmas. Jobb felkészüléssel - aminek talán már a bölcsödében el kell kezdődnie -, továbbá az ember befogadó és önváltoztató képességeinek állandó fejlesztésével ez a hányad bizonyára növelhető. Mert akinél ez nem következik be, aki csak termelési rutinmunkát tud végezni, annak tudása, szakmája, munkája leértékelődik, s társadalmilag lecsúszik. Bácskai Tamás Ellenőrzéssel a feketegazdaság ellen Turisztikai javaslatok Infrastrukturális fejlesztéssel, speciális magyar kínálat megteremtésével lehet hosszú távon sikeres ágazattá tenni a turizmust - foglalt állást a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Idegen- forgalmi Kollégiuma, miután véleményezte a Gazdasági Minisztérium készülő kormány-előterjesztését. Tegnap a Sopronban rendezett szakmai megbeszélés után Horváth István kollégiumi elnök elmondta: az idegenforgalom a GDP 9 százalékát adja; ez jelzi az ágazat nemzetgazdasági jelentőségét. Hozzátette: a testület egyetértett abban, hogy lépéseket kell tenni a belföldi turizmus fellendítése érdekében, hiszen mindenhol a belföldi turizmus az idegenforgalom bázisa. Ezt a célt szolgálná a kollégium javaslata szerint például az utazási csekk kiteijesztése. A kollégium indítványozza az úthálózat fejlesztését, a vízi turizmus lehetőségének kiépítését is, továbbá konferenciaközpont létesítését. Fontos a köz- biztonság megszilárdítása; ennek egyik megoldása lehetne idegenforgalmi rendőrség felállítása a turisztikailag frekventált területeken. A feketegazdaság elleni fellépés lehetőségét a szakmai ellenőrzés szigorításában látná a testület. Ez annál is sürgetőbb, mivel a feketegazdaság évente mintegy 100 millió vendégéjszakát rabol el a törvényesen működő vállalkozásoktól. Átalakuló kamarák A kormány középtávú stratégiája szerint évente 4-5 százalékkal nő a gazdaság, és 2002-re az infláció 5 százalék alá csökken - hangoztatta Gulácsi Gábor, a Gazdasági Minisztérium államtitkára a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szerdai gazdasági fórumán. A Kamarák az új évezred küszöbén című fórumon az államtitkár a kamarai rendszer átalakításának irányairól szólva elmondta, hogy a hagyományos funkciók megtartása mellett megmarad a közfeladat ellátása. A most érvényben lévő hármas kamarai rendszer átalakul: a kézműveskamara integrálódik a kereskedelmi és iparkamarába. Az így létrejövő rendszer a versenyszférába tartozó vállalkozásokat tömöríti, szemben az agrárkamarával, amely az állam által befolyásolt szférában működik. A kamarák átalakításának fontos eleme lesz a kötelező tagság megszüntetése. Az önkéntes tagsági viszonyon alapuló rendszer úgy jön létre, hogy minden regisztrált vállalkozó választó lesz, de csak az önkéntes tagságot vállalók választhatók. Kötelező tagdíj helyett a kamarák finanszírozása a szolgáltatási díjbevételből és a kiegészítő állami támogatásból oldható meg. A kormány a törvény módosításakor arra is javaslatot tesz, hogy bővüljön a kamarák gazdasági szerepvállalási lehetősége. A Tolnai Népújság Mai Tévé- és Rádióműsor-ajánlata MTV 1 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Szabadság tér 9.05 Bor és hatalom 10.00 A pampák királya 11.10 Erdészház Falkenauban 13.05 Rondó (magazin) 14.05 Szenzáció 14.50 MC (ismétlés) 15.05 A homok titkai 15.35 Egészségedre 15.58 Hírek. Időjárás 16.00 Thalassa (francia sorozat) 16.35 Pearl (amerikai sor.) 16.58 Hírek. Időjárás 17.30 Útmutató 17.50 Körzeti híradók 18.00 Híradó. Időjárás 18.15 Európa Tanács 15/9. 18.30 Időkerék (angol sor.) 18.40 Vészhelyzet (am. sor.) 19.30 Híradó. Sporthírek. Időjárás 20.00 Kisváros 21.00 Show-bálvány 21.50 Kenő 22.00 Híradó. Időjárás 22.05 Aktuális 22.30 Magyar Szalon 23.00 Amíg még élünk MTV1,23.00Amíg még élünk. Végre megnősül Miles. Ettől fogva a többiek élete is megváltozik. Váratlanul űj vendég toppan be a bulira... TV 3 5.50 Nap-kelte. 9.05 Dinasztia. 13.00 Közvetlen ajánlat. 13.30 Az olasz meló. 15.2572 óra. 15.55Chicago Hope. 16.45 Beverly Hills 90210. 17.35 Conan, a kalandor. 18.30 Hír3. 19.00 Egy rém rendes család. 20.00 Csillagkapu (amerikai sci-fi sorozat). 20.50 A légy 2. (amerikai sci-fi-horror, 1989). 22.40 A dumagép. 23.10 Hír3 (ismétlés). 23.40 72 óra (ismétlés). TV2 5.40 Faluvilág 5.50 Reggeli kiadás 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 8.30 Gazdagok és szépek 8.55 Riviéra (ismétlés) 9.25 Airport (sorozat) 9.50 Kiskedvencek klinikája 10.20 Hurrá, utazunk! 10.50 Közvetlen ajánlat 11.25 Édes hármasban 11.50 Sunset Beach (ismétlés) 12.35 Riviéra (sor. 19.) 13.00 Egy majdnem tökéletes kaland (olasz vígjáték) 14.45 Gazdagok és szépek 15.10 Szuper csapat 16.00 Sunset Beach 16.45 Rosalinda (sorozat) 17.40 Luz Maria 18.30 Tények (hírműsor) 19.00 Szerencsekerék 19.30 Marimar (sorozat) 20.20 Nyolc mesterlövész 21.45 Jó estét, Magyarország! 22.30 A gonosz lady (kalandfilm) 0.20 Magyarország holnap 0.50 Magyarok a délszláv háborúban 1.35 Vers éjfél után tv2, 16.00 Sunset Beach. Caitlin ellátogat Cole új munkahelyére. Itt meglepetés éri. Annie tagadja, hogy kábítószert adna Caitlinnek és Seannak. SZÍV TV 7.00 Tipp-top (ismétlés). 7.10 Music Box (interaktív kívánságműsor). 8.00 Meditációs jóga. 8.18 Terhestorna. 8.45 E hét sztárja 5 percben: Brunner Márta. 8.50 Music Box. 18.30 Könnyűzenei turmix. 19.00 Lesen (ismétlés). 20.00 Jeges csillogás (amerikai film). 21.45 E hét sztárja 5 percben: Brunner Márta. 21.50 G1 Gyorsulás. 22.20 Music Box. 0.10 Tipp-top. 0.35 Music Box. i RTLKLUB ő.ÖÖPont hu (ismétlés) 6.30 Reggeli 9.05 Élettér (ismétlés) 9.15 Recept Klub (ismétlés) 9.25 Lois és Clark ItffS Barátok közt 10.45 Top Shop 11.15 A farm, ahol élünk 12.10 Paula és Paulina 13.10 Élettér 13.20 Recept Klub 13.30 Top Shop 13.55 Lili, a virágangyal 14.25 Klip Klub 14.45 Lassie (sorozat) 15.10 Az első csók 15.40 Második csók 16.10 Lois és Clark 16.55 Mire gondolok? 17.00 A farm, ahol élünk 17.55 Paula és Paulina 18.45 Híradó 79.05 Fókusz 19.30 Barátok közt 20.00 Az ördög háromszöge (am. krimi) 102’ 21.45 Este (hírmagazin) 22.15 Papi védőbeszéd (amerikai film) 95' RTL KLUB, 20.00 Az ördög... Tökéletes ellentéte egymásnak a két asz- szony, Nicole és Mia. Egy dologban mégis hasonlítanak egymásra... MS AT 7.00-12.00 Nickelodeon-sorozatok. 12.00 Rajzfilmek. 16.00 Hé, Arnold! 16.30 Rocko. 17.00 Jaj, a szörnyek! 17.30 Clarissa. 18.00 Kenan és Kel. 18.30 Sok hűhó. 19.00 Kapásjelző. 19.30 Hír-M (közéleti híradó). 20.05 Vegas Vice (amerikai akciófilm, ismétlés). 21.45 Bűnügyi különítmény (amerikai akciófilm). 23.25 Hír-M (ismétlés). 23.55 Tipp-top. 0.15 Kapásjelző (ismétlés). 1.15 Music Box. DUNA TV 4.15 Plussz egy óra... 5.30 Virradóra 9.00 Reggeli muzsika 9.10 Régiók (ismétlés) 9.40 A Zene Arcai (ism.) 10.10 Halld, Izrael! (ism.) 10.40 Szavak zenéje 10.50 Dr. Finlay (skót sorozat) 11.40 Esti kérdés (ismétlés) 72.20 Táncpercek 12.30 Mezei próféta (magyar film) 13.55 Kamera a hátizsákban 14.20 Album (dok.-film) 15.20 A legtöbb, mi adható 75.25 Teleenciklopédia 15.45 Mesék a vadonból 7 7.75 Nyelvőrző 7 7.30 Mesefilmek 18.00 Híradó 18.20 Az orléans-i szűz 19.55 A tihanyi Kálvária története 20.05 Hej, hej, helyes beszéd! 20.10 Váltó (magazin) 20.40 Esti kérdés 21.25 Sportpercek 21.40 Mű-terem-tés 22.70 Nappali álmodozók (dokumentumfilm) 85’ 23.35 Híradó MTV 2 6.00 Szabadság tér 9.05 Bécsi melódiák 10.00 Vadászat holdjáróval 70.50 Nemzeti értékeink 7 7.00 Segélykoncert Sitkén 12.00 Bor és hatalom (ism.) 13.05 Thalassa... (sorozat) 13.35 Hírmagazin 14.05 Delta 2000 14.35 Médiamix (ismétlés) 75.05 Jani házhoz megy 75.30 Táncpanoptikum 16.00 Iskola utca - Tudóra 17.25 Magyar Ház Palackposta 7 7.50 TS - FTC-Teplice UEFA-kupa labdarúgó-mérk. 19.50 Esti mese 20.00 Híradó. Sporthírek 20.30 Bűnözők arcképcsarnoka (amerikai dok.-film-sorozat) 21.30 Hárman párban (amerikai-spanyol film) 23.15 Záróra 60’ A műsor és a kezdési időpont változtatásának jogát minden tévéadó fenntartja, s ezért lapunk felelősséget nem vállal. HBO 6.30 Szederkert - Nagy hegyek 7.00 Jó barátok (am. sor.) 7.30 Hollywoodi csemegék 8.00 A kis szökevények (angol kalandfilm) 78’ 9.30 Az ellenség bőrében (ausztrál romantikus vígjáték) 7 7.75 Nicsak, ki beszél még! (amerikai vígjáték) 77’ 12.40 Műszak után, Las Vegas! (angol filmdráma) 14.25 Északi fények (kanadai-angol filmdráma) 16.00 Napok romjai (am. filmdráma) 129’ 18.15 Áldatlan állapotban (amerikai vígjáték) 100’ 20.00 A rózsa vére (magyar krimi) 100’ 21.45 Copland (Amerikai thriller) 101’ 23.30 Az ördög ügyvédje (amerikai thriller) 139’ . 07.50 Szigorúan bizalmas (amerikai thriller) 133’ 4.10 Az áruló csókja (amerikai krimi) 94’ 5.50Álmodozások ideje (olasz rövidfilm) 20’ HELYI TÉVÉ-, RÁDIÓ- ÉS MOZIMŰSOROK TÉVÉK: Dombóvári VTV 18.00 Dombóvári Arcképcsarnok. 18.40 Gi Joe (rajzfilmsorozat). 19.05 Regionális Híradó (ism.). 19.15 Derrick. 20.00 Az inkák kincse (bolgár film). 21.30 Képújság. Szekszárdi VTV 8.00 Híróra. 9.00 Körzeti híradó. 17.00 Teleklub - Országos színházi körkép. 18.05 Tempó autósport. 18.35 Művészportré. 18.45 Mese. 19.00 Híróra. 20.00 KP - gazdasági magazin - Területfejlesztés. 20.30 Betegápoló - Klimax. 21.00 Híróra (ism.). 22.00 Kerekasztal (ism.). 22.30 Szüreti Fesztivál ’99. 23.00 Híróra (ismm.). 24.00 Képújság. RÁDIÓK: Alisca Rádió 91,1 MHz non-stop. Hírszolgálat: 6.00, 7.00, 8.00, 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 17.00, 18.00, 20.00. 6.00-13.00 Lapszemle, útinform, születésnaptár, névnapló, évforduló, bűnügyi krónika, helyi hírek, állásajánlatok, programajánló, könyvajánló. 9.00 Nap híre, nap vendége. 10.30 Élő kívánság műsor. 13.00-21.00 Vízállásjelentés, zenei műsorok, információk, érdekességek. 15.00 Nap híre. Kamarai percek: információk vállalkozóknak és szolgáltatóknak. 19.00 Élő kívánság műsor. 21.00-6.00 Non-stop zenerulett. Rádió Antritt FM 105,1 MHz. 00.00-24.00 Non stop. Benne: óránként nyereményeső játék. Bajai Rádió 7.00 Jó reggelt kívánok! (információk, félóránként hírek, lapszemle, állásajánlat, közlekedési hírek). 7.30 BBC-hí- rek. 16.03 Négy évtized rocktörténete (ism.). Fortuna Rádió, Paks 00-0.5 Non-stop zene. 05-09. Reggeli magazin (félóránként hírek, időjárásjelentés, sport, útinform). 5.15, 7.45 Névnap. 5.50, 8.15 Rendőrségi hírek. 6.15, 7.15 Lapszemle. 6.45, 10.50, 13.45 Tőzsde. 17.00 Programajánló. 11.45,15.45 Sport. 12.00-13.00 Fortunamix. 13.30,17.30, 23.00 BBC-hírek. 17.00 Programajánló. 19.00 Lemezkiadó ajánlóműsora. 19.30 Kívánságműsor. 22.00 Csensz. Joker Rádió, Dombóvár 6.00- 10.00 Vekker. Reggeli információs műsor, riportokkal. 7.00-18.00 Minden egész órában hírek. 11.30 Humorpercek. 12.00-13.00 Szieszta. 14.00-16.00 Csemegéző. 16.00- 18.00 Mozaik, délutáni információs műsor, riportokkal. 19.00 Sport. 19.00-20.00 Zenei magazinműsor. Pécsi Rádió 6.00 Kossuth krónika. 6.15 Dél-dunántúli krónika. 6.30 A nagyvilág hírei. 6.45 A térség hírei. 7.00 Kossuth krónika. 7.15 Dél-dunántúli krónika. 7.30 A nagyvilág hírei. 7.45 A nap témája. 8.10 Eseményösszefoglaló. 8.20 Riportok. 9.00- 10.30 Horvát nyelvű regionális nemzetiségi műsor. 10.30-12.00 Német nyelvű regionális műsor. 12.00-13.00 Kossuth Déli Krónika. 13.05-14.00 Szerb nyelvű zenedélután. 14.00-18.03 Kirakat. 18.30-22.30 Nemzetiségiekről 30 percben. MOZIMŰSOR Szekszárd, Panoráma, nagyterem: Ösztön. (15.30, 17.30, 20). Kisterem: Minta hurrikán. (17,19).