Tolnai Népújság, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-25 / 224. szám
1999. szeptember 25. szombat ______ 1 5. oldal I ( ->_____•»________J + I 3V.firalmx:-i/1 I -j /j\ y iJf© i u j JíeezU \' ö\ Mértékkel és kulturáltan ajánlott a fogyasztása Gyógyít-e a szekszárdi bikavér? A szekszárdi bikavér, orvosságnál többet ér - tartja a mondás. Igaz-e ez, van-e gyógyító, védő hatása a vörösbornak? - kérdeztük dr. Rostás László főorvost, a Mosdóson lévő Somogy Megyei Tüdő- és Szívkórház kardiológiai osztályának vezetőjét, úgy is, mint egykori szekszárdi lokálpatriótát. nem a védő koleszterin szintjét is képesek kicsit megemelni. A vörösbor másik fontos hatása, hogy a vérlemezkék összecsa- pódását gátolja, a harmadik pedig, hogy a szervezetben előforduló értágító komponensnek, a nitrogén-oxidnak a termelését képes fokozni. A védő szerepet inkább a középkorú embereknél sikerült nagyobb statisztikai adatok alapján bizonyítani. Ezek a dolgok azért érdekesek és lényegesek, mert a mediterrán térségben számos vizsgálattal megállapították, hogy a vörösbort mérsékelten fogyasztó emberek között a szív-érrendszeri megbetegedések, különösen a koszorúér betegségek ritkábban fordulnak elő, mint az absztimás, az idegrendszeri és a koszorúér megbetegedések kialakulásában is indirekt szerepe van. — Mennyi az annyi? Mi az a bormennyiség, ami még nem káros, sőt esetleg még ajánlott is lehet? — Férfiaknál napi 2-3 dl, nőknél 1-2 dl vörösbor fogyasztása az elfogadott. Ha az ember előveszi a szekszárdi Aliscavin Rt. által megfogalmazott „borivók tíz parancsolatát”, akkor több más mellett a 9. pontban ezt olvashatja: Szeresd, de légy erősebb a bornál! - ami nagyon lényeges dolog. Amikor én a borról, borfogyasztásról beszélek, akkor mindenképpen az egészséges emberek által, kulturált módon történő, mérsékelt bor- fogyasztásra gondolok. Nyilvánvaló, hogy bizonyos betegségek, kórképek, arra érzékeny egyének - akik látszólag egészséges populációban is előfordulnak - számára semmi körülmények között nem megengedhető semmiféle alkohol, így a bor fogyasztása sem. — A vörösbornak is vannak különböző fajtái. Főorvos úr melyiket ajánlja? — Természetesen a szekszárdi vörösborokat, amelyek országosan a legkiválóbbak közé tartoznak. Nem véletlen, hogy a szekszárdi szőlőkről és a híres vörösborról olyan kiválóságok írtak, mint például Garay János, aki a szekszárdi kadarkát dicsérte vagy Babits Mihály, aki a havas dombokat örökítette meg Szőlőhegy télen című versében. A kulturált borfogyasztásnak ezen a tájon hagyományai voltak, ma is vannak és remélhetően a jövőben még inkább lesznek. F. Kováts Éva — Az egészséges emberek számára a bor, mégpedig a vörösbor mérsékelt és kulturált fogyasztása valóban védő hatású lehet - válaszolta kérdésünkre a kardiológus főorvos. - Erre a tényre a szakemberek figyelmét az úgynevezett „francia-paradoxon” irányította. A franciák ugyanis epidemiológiai vizsgálat-sorozatot végeztek. Az eredmények, melyeket 1992-ben tettek közzé, az orvosok számára megdöbbentőek voltak. Azt mutatták ugyanis, hogy Francia- országnak azon részein, ahol kulturált mértékű a bor- fogyasztás, sokkal alacsonyabb a szívérrendszeri megbetegedések száma. Ezt azóta többen megerősítették, de voltak akik cáfolták is, mondván, hogy nem erre, hanem a több zöldség fogyasztására vezethetők vissza a kedvező eredmények. — Gondolom, azóta végeztek újabb vizsgálatokat is ezzel kapcsolatban ? — Természetesen, és ezek az újabb vizsgálatok is ugyanezt az eredményt mutatták. — Miért éppen a vörösbornak van az érrendszerre jótékony hatása? — Azért, mert a vörösborban vannak meg azok a védőanyagok - bizonyos fenol tartalmú vegyületek -, amelyek védelmet jelentenek a szív-érrendszeri megbetegedések ellen. A fenol tartalmú vegyületek ugyanis bizonyos reakciókat befolyásolnak, illetve gátolnak a szervezetben. Az egyik, hogy a vérben előforduló alacsony fajsúlyú zsírkomponensek oxidációját gátolja a vörösbor, ami az érelmeszesedés kialakulása ellen hat. A vizsgálatok azt is igazolták, a vörösborban lévő anyagok nemcsak ennek a támadó, alacsony fajsúlyú koleszterinnek a szintjét befolyásolják kedvezően, hanensek között, illetve az ennél nagyobb mennyiségű bort fogyasztók körében. — Ezek a megállapítások az egyéb alkohol tartalmú italokra is vonatkoznak? — Nem, kizárólag a „szőlőből készült” vörösborra vonatkoznak. — Magyarországon köztudottan kiváló borok teremnek. Folytattak-e nálunk vizsgálatokat a vörösbor „orvosság-szerepéről ” ? — Igen, nálunk is végeztek ilyen irányú kutatásokat. Nemrégiben jelent erről az Orvosi Hetilapban egy cikk, amiben a szerző megállapította, hogy ezek a fenol tartalmú vegyületek a vörösborban hatszor-tízszer nagyobb mennyiségben fordulnak elő, mint a fehérborban vagy a roséban. — Ezek után bátran biztassunk mindenkit borivásra ? — Szó sincs erről, inkább azt mondanám, hogy azok az emberek, akik eddig is ittak vörösbort, mérsékelt mennyiségben és kulturáltan ezután is fogyaszthatják. Ugyanakkor a helytelen rövidital fogyasztás helyett inkább a vörösbort kellene előnyben részesíteni. Mert az alkoholnak egyéb hatásai révén a magas vémyoHívjon bennünket a zöld vonalon: 06-80-200-398 Testépítés, kisállattartás Szombaton 9-től 12 óráig Cser Gabriella, a szekszárdi Wesselényi utcai Fitt-Lesz női konditerem és aerobik center vezetője a testépítő tréningekről, a step és zsírégető aerobik kedvező hatásairól ad felvilágosítást azoknak, akik feltárcsázzák a Népújság zöld vonalának telefonszámát (06-80- 200-398). Nagy Éva Krisztina természetgyógyász pedig a frissítő és egészségmasszázsról, a helyes táplálkozásról, a gyógynövények gyógyító erejéről szerzett tapasztalatait osztja meg a telefonálókkal, személyesen érdeklődőkkel. Vasárnap 9-től 12-ig dr. Jakab Ferenc állatorvos a kis állatok tartásával, betegségeivel, nevelésével kapcsolatos kérdésekre válaszol. Tehát ingyen hívhatnak bennünket a 06-80-200- 398-as zöld számon, de személyesen is felkereshetik a Népújság standját az Alisca Expón, a Babits Mihály Művelődési Központban. Alisca Expo - hatodszor Ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit a közönség előtt tegnap délelőtt a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Házban az Alisca Expo ’99 kiállítás és Vásár. Megnyitó beszédében Kocsis Imre Antal, Szekszárd polgár- mestere hangsúlyozta, hogy az expo sikere és látogatottsága jól jelzi, ebben a városban működik a gazdaság, s bár kis megye vagyunk, kis megyeszékhely- lyel, egyben méltó társai gazdasági szempontból a régió más megyéinek, városainak. Ezt követően dr. Tollár Tibor, a megyei közgyűlés alelnöke szólt, a megye legnagyobb gazdasági rendezvényének nevezve az Alisca Expót, amely bemutatkozási lehetőség az itt élő iparosoknak, szolgáltatóknak, s az itt készülő termékeknek. Ezt követően adták át a vásárdíjakat. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának díját Módos István, az önkormányzat vállalkozásfejlesztési és turisztikai bizottságának elnöke nyújtotta át a Tolna Megyei Méhészeti Egyesületnek. A Fesztivál és Vásárszervező Iroda díját pedig Dránovits István, az iroda vezetője adta át, mégpedig a Matáv Rt-képvise- lőjének. A vásárdíjakat előzsű- rizést követően adták ki, de van még egy díj, amit vasárnap délután vehet át a nyertes. Ez pedig a közönségdíj, amit a látogatók szavazatai alapján nyújtanak át a legsikeresebb stand gazdájának. 1999. szeptember 24-26. Szekszárdi Szüreti Fesztivál Szeptember 25-26. szombat-vasárnap Borudvar 9.00: Kórház SE Vívószakosztályának bemutatója. 10.00: Bolondvár zenés bábshow a bábovi színház előadásában. 11.00: Krately Vilmos bohóc- show. 12.00: Jó ebédhez szól a nóta - Orsós Sándor és népi zenekara. Malacsült tálalása. 16.30: Tatabányai Majorettek színpadi bemutatója. 17.00: Nagy Bandó András és Nagy Natália humoristák műsora. 18.00: A szekszárdi szőlő és bor históriája száz versszakban. 18.30: Borrendi tagok avatása, Borlovagrendek bemutatkozása. 19.00: Divatbemutató, IH Forma 1 táncstúdió. 20.00: A színpadon fellép: Délhúsa Gjon. 21.30-02.00: Szüreti bál: az Asterix együttes közreműködésével. Szüreti felvonulás 15.00: Útvonal: Béla tér-Ga- ray tér-Prométheusz park. 16.30: Folklórműsor a Prométheusz parkban. Liszt Ferenc tér 11.00: A Tatabányai Majorettek zenés-táncos bemutatója. Augusz házi esték 19.30: Kinopuskin együttes. 21.00: Ferenczi György és a Herfli Davidson együttes koncertje. Esőhelyszín: Művészetek Háza. Újvárosi szüreti programok A Szekszárd-Újvárosi Római Katolikus Társaskör és a Vadrózsák Hagyományőrző Néptánc Egyesület szervezésében. Vármegyeháza díszterme 9.30: Magyarországi Borlovagrendek Órszágos Közgyűlése és Kongresszusa. Szeptember 26., vasárnap Borudvar 10.00: Paprika Jancsi visszatér. Zenés báb-mesejáték gyerekeknek. 11.00: Az Ippon karate egyesület bemutatója. 12.00: Dombóvári ugrókötél csoport bemutatója. 12.30: Tréfás vetélkedő gyermekeknek és felnőtteknek. 13.00: Fesztiválzáró gálaműsor. 13.00: Világslágerek, pop dalok gyerekek előadásában, a Tücsök klub műsora. 13.30: A Szekszárdi Big Band együttes koncertje. 15.00: Az Állami Artistaképző Intézet növendékeinek bemutatója I. 15.30: A Flamingó Táncegyüttes műsora. 16.00: A Dupla Kávé együttes előadása. 16.30: Az Állami Artistaképző Intézet növendékeinek bemutatója II. 17.15: Divatbemutató: Ih Forma-1 Táncstúdió. 18.00: Dáridó Pataky Attila módra. Közreműködnek: Ihos József humorista, Körmendi Péter Zenész, Payer András énekes. 21.00: Zenés tűzijáték a Prométheusz Parkból. 21.30: Fesztiválzáró bál. Közreműködik: Coctail zenekar. Prométheusz Park 10.00: Háry Kupa. Tréfás ügyességi és szellemi vetélkedő főzőversennyel egybekötve a szüret és bor jegyében. Résztvevő települések: Báta- szék, Bonyhád, Decs, Dombóvár, Dunafoldvár, Paks, Si- montornya, Szekszárd, Tamási, Tolna. A Korzó Aruház mellett 10.00: Bor a gasztronómiában - amatőr főverseny tűzgyújtása. A zsűri elnöke: séf Benke László, a TV2 mesterszakácsa. Liszt Ferenc tér Augusz házi esték 20.00: Földes László (HOBÓ) zenés irodalmi előadói estje. 22.00: Rock and Roll party a Jani B. Good együttes közreműködésével. Esőhelyszín: Művészetek Háza. I. Alisca Kupa hőlégballon verseny Szeptember 24-26: Felszállások helye: Gyakorló Általános Iskola, naponta 7.00 és 16.30 órától. A fesztivál ideje alatt nép- művészeti és kirakodó vásár, valamint vidámpark várja a vendégeket. Gazdasági rendezvények Alisca Expo ’99. Kiállítás és Vásár. Szeptember 24-26. Babits Mihály Művelődési Ház. nyitva tartás: szombaton 10.00- 19.00. Vasárnap: 10.00- 18.00. Tolna megye autós márka- kereskedőinek kiállítása. Helyszín: a Garay Gimnázium előtti, a forgalom elől ideiglenesen lezárt négysávos út.