Tolnai Népújság, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-03 / 205. szám

1999. szeptember 3., péntek 3. oldal Megyei Körkép Jegyzet írta: Bencze Mariann Balatoni nyár y 'ó hírrel szolgált a minap az egyik rádióállomás, amikor a déli hírek között a magyarok vendéglátásban elkönyvelhető' si­kereiről számolt be. Jobban mondva a balatoni élményekről. El­múlt ugyan már régen a napfogyatkozás keltette láz és várakozás. Sőt, a bosszankodás és a düh is csitul, amit a látásukban károso­dott emberek elővigyázatlansága miatt érzünk. De - ujjongta bol­dogan a hírolvasó - a turisták, bár szeptember van, még mindig szép számmal süttetik a hasukat a tó partján. A szállodatulajdono­sok is elégedettek lehetnek, hiszen a külföldi vendégeken kívül akad magyar is, amelyik igénybe veszi a hotel nyújtotta kényelmet. Él­jen! C sakhogy létezik egy falu a Balaton déli partján, ahol a minap olyan „jelenség” szemtanúja voltam, mint máshol ed­dig soha. Adott egy étterem. Bocsánat, legalább fél tucat vendéglő van egy szűk utcán, de a történet konkrétan csak egyhez kapcsoló­dik. Telik napra nap és folyik az „egészséges" rivalizálás az étter­mek között. Mígnem a szóban forgó vendéglátóegységünk főnöké­nek fejéből ki nem pattan az isteni szikra: kiállít két lányt „vendég­fogónak ” a kapuba. A lányok mosolyognak egy-egy étlappal a ke­zükben, és annyi nyelven csacsognak az arra járók felé, ahányon csak tudnak. Leginkább meggyőzni akarják a turistákat, hogy ná­luk vacsorázzanak. Intelligens, egyetemista fiatalok. Egy egész nyarat húznak le a Balatonon, csakhogy legyen egy kis ösztöndíj­kiegészítőjük . . . D e hát most már ők is föllélegezhetnek. Igaz, egy kicsit meg­alázó a munka és nem is éppen ezt beszélték meg a tulajjal a nyár elején, de mindent a cél érdekében. Ezért a fantasztikus sta­tisztika-javulásért megéri a napi tizenkét órás ácsorgás. Majdnem egy hónappal a napfogyatkozás után is... Szakádét: Kiskórusok találkozója Az elmúlt vasárnap délután a szakadáti Kisebbségi Ön- kormányzat és Hagyomány- őrző Egyesület szervezésében „Kiskórusok Találkozóját” tartottunk. Délután négy órai kezdettel a kórusok műsort adtak a falu la­kosságának és az érdeklődők­nek. A meghívott kórusokat kö­szöntötte Krémer György, az Országos Kisebbségi Önkor­mányzat szekszárdi irodájának vezetője, Laszk Gábor, Szaka- dát polgármestere és Kanter Jó­zsef, a szakadáti Német Kisebb­ségi Önkormányzat vezetője. A meghívott vendégszereplők Ba­ranya megyéből, Lánycsókról és környékünkről, Gyönkről és Hőgyészről érkeztek. Az estét vacsorával és egy vidám együttléttel, tapasztalat- cserével zártuk. Kékesi Istvánná a Hagyományőrző Egyesület vezetője Ikerpatisszon, Kisbödőből. Ilyenkor ősszel furábbnál furább formájú zöldségfélék kerülnek elő a kiskertekből. Leg­utóbb Ruip László egy Szekszárdon, a Kisbödőben termett ikerpatisszont hozott be szerkesztőségünkbe, hogy megoszt­hassuk a látványt olvasóinkkal. fotó: gottvald károly APEH-sajtó tájékoztató Nőtt a nyereséges cégek száma Még mindig népszerű a „fekete foglalkoztatás” Az APEH megyei igazgatóságának idei tevékenységéről, az 1998. évi társasági adóbevallások megyei tapasztalatairól és a járulékigazgatóság tevékenységéről tartott sajtótájékozta­tót dr. Bíró Zoltán, az APEH megyei igazgatója és Szabó Ár­pád igazgatóhelyettes tegnap délelőtt Szekszárdon. Mint elhangzott, az általános forgalmi adó bevallások adatai alapján megállapítható, hogy Tolna megyében az év első hét hónapjában a villamosenergia ipar volt a „húzóágazat” 40 százalékot meghaladó bevétel­emelkedésével, de az átlagot meghaladta az emelkedés a feldolgozóiparban is. A keres­kedelem bevétele minimálisan nőtt, a mezőgazdaságé viszont a tavaly ilyenkori szint alatt maradt. A megyei adózók 1998. évi gazdálkodása ösz- szességében kedvezően ala­kult, akárcsak az ÁFA és a személyi jövedelemadó bevé­telei. Ehhez az is hozzájárult, hogy az APEH megyei igazga­tósága kiemelt feladatként ke­zelte a hátralékállomány fo­lyamatos felülvizsgálatát és a megállapított hátralék besze­dését. Az országos helyzettel ellentétben a megyében nincs ÁFA-befizetési lemaradás. A társadalombiztosítási járulék beszedése az új rendben szin­tén szépen alakul, a teljesít­mény itt is meghaladja az or­szágos átlagot. Ellenőrzések A július végéig elvégzett el­lenőrzések száma több mint 5 és félezer, nagyrészt adóelle­nőrzés, s általában a kis- és középvállalkozásokat érin­tette. A feltárt 31 millió forin­tos járulékhiány pedig elfo­gadható eredménynek számít. Arra is fény derült, hogy még mindig „szeretik” jogosulatla­nul felvenni az áfát és a külön­féle támogatásokat egyes vál­lalkozók, s bizony a „fekete foglalkoztatás” felszámolása is nehézségekbe ütközik. Ez utóbbi esetében a várható új jogszabályok remélhetőleg változást hoznak majd. Több mint 200 közérdekű bejelentés érkezett az igazgatósághoz, ezeknek mintegy 40 százaléka bizonyult az ellenőrzések so­rán valósnak. Társasági adózók Az 1998. évre vonatkozóan 331-gyei több társasági adó­törvény hatálya alá tartozó szervezet nyújtott be társasági adóbevallást, mint azt meg­előzően. Négyszer annyi ala­pítvány és több mint kétszer annyi egyéb szervezet nyújtott be társasági adóbevallást, mint 1997-re vonatkozóan. A me­gyére alapvetően a kisvállal­kozások jellemzőek, 1998. végén mindössze 73 olyan cég működött, amely 100 főnél nagyobb létszámú munkaerőt foglalkoztat. Bár a vállalkozá­soknak mindössze 1,7 száza­léka ez a 73 cég, mégis ezek realizálták a nettó árbevétel közel 47 százalékát. Az adó­bevallások szerint a vállalko­zások tavaly 314,9 milliárd fo­rint nettó árbevételt számoltak el, 23,2 százalékkal többet, mint az azt megelőző évben. Mindez optimizmusra adhat okot, a korábbi időszak gazda­sági stagnálása után némi fel­lendülés mutatkozik. A nyere­séget realizáló cégek száma 11,7 százalékkal, míg a vesz­teséget vallóké 8,6 százalékkal emelkedett az 1997-es ada­tokhoz képest, a „nullszaldót” elérőké viszont harmadára csökkent. Az utóbbi évek ta­pasztalatai azt mutatják, hogy folyamatosan nő a nyereséges cégek száma. A nemzetgazda­sági főágak vonatkozásában a megyében legnagyobb ütem­ben az ipar és az építőipar bő­vült, legkevésbé a mezőgazda­ság, a kereskedelem és a szál­lítás. Járulék-egyeztetés Az APEH hatáskörébe került 1999. január 1-től a társada­lombiztosítási járulék befize­tésével kapcsolatos feladatkör. Ez magába foglalja a járuléka­lanyok nyilvántartását, a be­vallások, önellenőrzések fel­dolgozását, a járulék-folyó­számla vezetését, a be nem fi­zetett járulékok beszedését, behajtását, az ellenőrzést. A járulék-folyószámla egyezte­téseket már január második fe­lében megkezdték a megyé­ben, a feldolgozottság 70 szá­zalékos. Itt hívja fel mindenki figyelmét a megyei igazgató­ság, hogy a járulék-folyó­számla egyeztetésre saját ér­dekében jelenjen meg min­denki. Az egyeztetés célja, hogy az új folyószámlára pon­tos nyitó egyenleg kerüljön. A hatályos jogszabályok pedig lehetőséget adnak a 10 ezer forint alatti járuléktartozás és a hozzá kapcsolódó bírság, ké­sedelmi pótlék elengedésére, valamint a tőketartozás esetén akár nagy összegű késedelmi pótlék és bírság elengedésére is. vem Ötödikén időközi választás Négy polgármesterjelölt Szálkán Nagy Ferenc lemondásával megüresedett a szálkai polgár- mesteri szék. Szeptember ötödikén, vasárnap négy jelölt kö­zül választhat a falu népe. Lejárt a szálkai időközi vá­lasztások jelöltállítási határ­ideje. A névjegyzékre, aki va­lamilyen okból lemaradt róla, pénteken 16 óráig vetetheti fel magát. A választás napján is lehet személyi igazolvánnyal igazolni a helyi választásra való jogosultságot. A szavazás reggel hattól este hétig tart. Az úgynevezett kislistás vá­lasztáson a szavazólapra az kerülhet fel, aki a választópol­gárok öt százalékának ajánlá­sát bírja. Polgármester az lesz, aki a legtöbb szavazatot kapja, feltéve, ha érvényes a válasz­tás. Ehhez viszont az kell, hogy a választópolgárok több, mint a fele elmenjen szavazni. Szálka esetében jelölt lett az, akit 23, vagy annál több helyi választópolgár a törvény előírásainak megfelelően je­löltnek ajánlott. Az előírt hir­detmény a jelöltek adataival már napvilágot látott a falu­ban. Mind a négyen függet­lenként indulnak a polgármes­teri szék elnyeréséért. Hesz Zoltánná főhivatású anya, főállásban szeretné be­tölteni a posztot, 42 éves, je­lenleg a képviselőtestület tagja. Janovicz István és a másik két jelölt társadalmi megbíza­tásban vállalja a polgármester­séget. Foglalkozása erdész, 39 éves, képviselő. Dr. Sarkadi Sándor házior­vos, 39 éves, képviselő, alpol­gármester. Vanya József 59 éves, nyugdíjas. Az új szolgáltató ajánlatai Szekszárdon Megbeszélés a fűtési szeztr előtt Mint ismeretes, az Alfa Nova Kft. átvette a szekszárdi távhőel- látás üzemeltetését. Tegnap délután a cég képviselői találkoz­tak a távfűtött lakások közös képviselőivel. Pomázi Csaba, a kft. ügyvezető igazgatója a cég terveiről, il­letve konkrét programjáról tá­jékoztatta a fogyasztókat. Is­mertette a közös képviselőkkel az úgynevezett keretprogramot, an iy a lakók komfortérzetét nö ;li, s ösztönöz a takaréko­sabb fogyasztásra. Igazságo­sabb költségmegosztást bizto­sít, mert a tényleges fogyasztást méri. Ajánlatot tettek azoknak is, akiknél már van úgynevezett lom, .statikus szelep, de nin­csen még költségelosztó. Ezek f i illéséhez az anyag- és se elési költségeket a cég állja, amennyiben a program egy­szeri beruházási hozzájárulásá­nak a felét a fogyasztó fizeti. Átalánydíjas karbantartási szerződés is tartozik az ajánlat­hoz, amelynek keretében egye­bek között elvégzik a csurgá- sok, csöpögések elhárításához szükséges javításokat, karban­tartják magát a szelepet, szük­ség esetén cserélik is. Elvégzik a költségelosztók ampulla-cseréjét, kiértékelését, valamint a radiátorok szükség szerinti légtelenítését, javítását, ha nem javítható, akkor a cseré­jét is. Vállalják a fűtési csőhá­lózat javítását, cseréjét. Mind­ezekért átalánydíjat kell fizetni. Amely épületekben megvalósul a program, ott a három százalé­kos fűtési hődíj-kedvezmény jár folyamatosan, minden év­ben. A lakók által radiátoron­ként befizetett beruházási hoz­zájárulást az ALFA Nova Kft. átadja az önkormányzatnak, s azt elkülönített számlán tartják nyilván. Ennek a fogyasztók érdekeiben történő felhasználá­sáról később döntenek. Évente mintegy 800 lakás korszerűsí­tését tudják elvégezni. A kivite­lezés jelentkezési sorrendben történik, de előnyben részesül­nek azok a lakóépületek, ame­lyek egy hőközponthoz tartoz­nak, s teljeskörűen jelentkeznek a programra. Ihárosi PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pincehely Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete PÁLYÁZATOT HIRDET JEGYZŐI ÁLLÁS BETÖLTÉSÉRE. Pályázati feltételek: Igazgatásszervezői vagy állami- és jogtudományi képesítés. Két éves szakmai gyakorlat. Bérezés az 1992. évi XIII. tv. alapján. A pályázatot Pincehely Nagyközség Polgármesterénél kell leadni személyesen vagy posta útján Pincehely, Kossuth u. 81. címre. A pályázat benyújtásának 1999. szeptember 16. (57533) Az AXA Colonia Biztosító Rt. Dél-dunántúli Régió Igazgatósága PÁLYÁZATOT HIRDET megyei igazgató munkakörbe Tolna Megyei Igazgatóságára október 1 -jei munkakezdéssel. Előnyt jelent a felsőfokú végzettség, a biztosítási piacon szerzett szakmai, vezetői, valamint toborzási gyakorlat és készség. A bizalmasan kezelt fényképes pályázatokat AXA Colonia Biztosító Rt. Dr. Marenics János régió igazgató, 7621 Pécs, Citrom u. 2. címre 8 napon belül kérjük megküldeni. (57441 ) Hírek Rendszerváltozás a Magyar Rádióban Ezt a címet viseli Rózsa T. Endrének, a Magyar Rádió fő­munkatársának nyilvános elő­adása, mely ma este hat órakor kezdődik Szekszárdon, a Vál­lalkozók Háza II. emeleti kon­ferenciatermében. Az előadó a Szekszárdi Német Nemzetiségi Egyesület és a Szekszárdi Ma­gyar-Izraeli Baráti Társaság meghívására érkezik a megye- székhelyre. Családi nap Pakson a horgászoknál Családi napot rendez a Paksi Atomerőmű Horgász Egyesület szeptember 4-én, szombaton az erőmű mellett fekvő tavain. A reggel héttől kezdődő prog­ramban horgászversenyek, kö­zös ebéd, tombola és célbadobó verseny is szerepel. A tavakon ezen a napon horgászati tilalom lesz. Jágónaki támogatás a diákoknak Az általános iskolások tan­könyveinek megvásárlásához ötven százalékos támogatást nyújtott a jágónaki önkormány­zat, a középiskolások ötezer fo­rintot, a főiskolások és az egye­temisták pedig nyolcezer forin­tot kaptak tanulmányaikhoz. A tolnai könyvtár szombaton is nyitva A tolnai könyvtár szeptember 4-től, azaz holnaptól ismét nyitva tart szombatonként is. A könyvbarátokat a pihenőnapo­kon reggel nyolc órától délig várják a tolnai bibliotéka dol­gozói. Új gyógyszertár nyílt meg Dombóváron A kertvárosi betegek eddigiek­nél jobb ellátását szolgálja majd az az új gyógyszertár, mely a hét közepén nyűt meg Dombóváron, a Rákóczi utcá­ban. Magyarkesziben: együttes ülés Együttes ülést tartanak Ma­gyarkesziben a települési és a roma kisebbségi önkormányzat képviselői szeptember 6-án, hétfőn, este hat órától. Az ülé­sen az elmúlt egy éves műkö­dés tapasztalatait értékelik. Polgármesteri fogadóóra Tóth Attila, Dombóvár polgár- mestere hétfő délután két órától fogadóórájára várja a város la­kóit. MUNKALEHETŐSÉG! Paksra kézbesítő munkatársat keresünk A TOLNAI NÉPÚJSÁG KÉZBESÍTÉSÉRE. MIT VÁRUNK?- A Népújság kézbesítését reggel 7 óráig az előfizetők részére- Az előfizetési díjak havi beszedését- Az előfizetői kör bővítését, együttműködve a Kiadóval és ügynökséggel. MIT NYÚJTUNK?- Biztos, teljesítményarányos bérezést. JELENTKEZNI: Hanoi Józsefné Paks, Pál u. 61. Tel: 75/313-981, 17 órától

Next

/
Thumbnails
Contents