Tolnai Népújság, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-23 / 222. szám
a, ' Ax éhrtMl. * GS szeptember 23., csütörtök Vajon miért fizetünk 15 másodperces beszélgetés után is 30 másodperces telefondíjat? Avagy 1 perc 6 másodperc után is 1 perc 30 másodpercet? Az iménti kérdések most még jogosak, de már nem sokáig. Idén október 6-tól, 00.00 órától már másodperc, és nem 30 másodperces impulzus alapján számolja a beszélgetésre fordított időnket a Pannon GSM. — Ez így korrekt - mondja Király István marketing igazgató. — A vevő pontosan annyi másodperc díjat fizet, mint ameny- nyit valójában használ. Számomra külön öröm, hogy a Pannon GSM az országban az első olyan mobil telefon szolgáltató, mely ezt a fontos lépést, tehát az új rendszerre való átállást megtette. Nem kétséges, hogy a Pannon GSM mobilt használó ügyfelek rögtön megérzik - a zsebükön is - ennek az intézkedésnek a kedvező mivoltát. S van az éremnek még egy oldala is, ami ugyancsak nem lebecsülendő a mobilozók számára: a szolgáltató telefonáláskor nem számít fel kapcsolási díjat sem. Egyedül az eddigi első három másodperces ingyenesség szűnik meg, de ez az „ár” sokszorosan kiegyenlíthető a nyereség oldalon. Szimpatikus SIMpatika A mobil világ gyors fejlődését mi sem jelzi jobban, mint az, hogy míg a Pannon GSM indulásakor még csak ötven név és telefonszám fért rá egy úgynevezett SIM-kár- tyára, addig ma már ennek ötszöröse, maximum kétszázötvenöt. De miként is tekintheti át ezt az óriási adathalmazt az előfizető? — Viszonylag egyszerűen - válaszol a kérdésre Nagymihály László értékesítési igazgató. — Itt lép a képbe a SIMpatika szoftver, melynek segítségével a SIM-kártya memóriájában tárolt adatok személyi számítógépen is szerkeszthetők. Valamennyi képviseletünk ügyfélterében megtalálható az a SIM-kártya olvasóval ellátott számítógép, mely előfizetőink számára természetesen díjmentesen használható. Az okos programnak köszönhetően az ügyfelek akár telefonkönyvet is szerkeszthetnek a listájuk alapján, avagy bármikor felhasználható szöveges üzeneteket állíthatnak össze. Tehát ha éppen egy fontos tárgyalás kellős közepén csörren meg a mobil, akkor a legmodernebb készülékek egy gombnyomás után máris továbbítják hívóhoz az előre kész üzenetet: tárgyaláson vagyok, későbbi hívást kérek. A számítógépes szerkesztés a normál billentyűzetnek köszönhetően nyilvánvalóan technikailag is egyszerűbb és gyorsabb, mintha ugyanezeket a műveleteket a mobil készülék apró gombjainak nyomogatá- sával végeznénk. S ha netalán a képviseleten nem kerülne azonnal sorra az ügyfél, akkor várakozás közben érdemes igénybe venni a SIMpatika kényelmi szolgáltatásait. Minőség és megbízhatóság Már több mint öt éve annak, hogy megkezdte működését hazánkban a Pannon GSM Távközlési Rt. Az eltelt időszak eredményei bizonyítják: a cég helyes stratégiát követett abban a versenyben, melynek célja, hogy minél több ügyfelet állítson a saját oldalára. Björn J. Flakstad vezérigazgató norvég hazáját cserélte fel Magyarországgal. Mint mondja, ideérkezésekor még hitt „a magyarok mások” közhelyben, ám egy idő után rájött: azért itt is ugyanazok a piaci erők működnek, s azok ugyanúgy hatnak az emberekre, mint bárhol másutt a világon. Ez a látszólag egyszerű tapasztalat egyúttal meg is határozta az érzékelhetően erős egyéniségű vezető célkitűzéseit a Pannon GSM világában. Úgy látta - s az élet igazolta is őt - , hogy a magyar fogyasztók a nyugati viszonyokhoz képest szerényebb anyagi lehetőségeik ellenére is - meg- győzhetők és rábírhatók az új szolgáltatásra.- Visszatekintve az elmúlt évre, elsőként azt kell rögzítenünk, hogy a Pannon GSM történetében még soha ilyen mértékben nem növekedett az előfizetők száma - értékelte a tavalyi, több szempontból is kiemelkedően sikeres esztendőt Björn J. Flakstad. A majdhogynem viharos fejlődésnek a vezérigazgató szerint még koránt sincs vége. Saját háza tájáról vett példaként azt említi, hogy a skandináv Björn J. Flakstad, a Pannon GSM vezérigazgatója a kihívásokról országokban, így Norvégiában sem gondolta volna senki, hogy egyszer majd ötven százalékos lesz a lakosság lélekszámához viszonyított mobil-előfizetések aránya. Finnországban pedig egyes előfizetői csoportoknál a rádiótelefon-ellátottság már a száz százalékot is meghaladta. Az üzletemberek arrafelé a hivatali készülék mellett egy magáncélokra használt készüléket is tartanak. Becslése szerint ez a helyzet hazánkban sem a távoli jövő reménysége, hanem három, legfeljebb négy éven belül elérhető állapot. Mindez természetesen azt is jelenti, hogy a „mobiltelefónia” világa nem lesz mentes a versenytársaktól és a versengéstől. A Pannon GSM készséggel áll a kihívások elé: Björn J. Flakstad egészen bizonyosnak tartja, hogy idén és jövőre újabb izgalmas időszak vár az általa vezetett cégre.- Minőség és megbízhatóság: a Pannon GSM ezen legfőbb erényeire bizton lehet alapozni a piaci megmérettetésben. A hazai mobiltelefon piacon nem titkoltan domináns szerepre törekvő cég alapvetően az értéknövelt szolgáltatások minőségét és a választék gazdagságát tekintve kíván kiemelkedni a mezőnyből. Az árakról beszélve a vezérigazgató kiemeli a másodperc alapú számlázás jelentőségét és megjósolja: a Pannon GSM hálózatából induló nemzetközi hívások díja 2002 után radikálisan csökkenni fog.- Ahogy eddig, a jövőben is - más fontos célkitűzések megvalósítása mellett - komoly hangsúlyt kívánunk fektetni arra, hogy már meglévő előfizetők minél elégedettebbek legyenek szolgáltatásainkkal. Azzal a Pannon GSM-mel, melynek fejlődése elé csak képzelőerő szabhat határt. Képviseletek: egységes rendszer Üzenetek és üzletek: miért jut több munkához egy mobilos vízvezeték szerelő? Mobil készülékkel telefonálni - bármennyire is hihetetlen - olcsón is lehet. Suba János, a Pannon GSM sajtó- és információs igazgatója érzékletes példával támasztja alá az előbbi megállapítást. A kezdet időpontja 1994. márciusa. Ekkor még hazánkban csak egy bemutatóteremmel rendelkezett a Pannon GSM, természetesen Budapesten. Az azóta eltelt öt év a cég életében a fénysebességgel történő fejlődés időszaka: ma már ugyanis - ha ideszámítjuk a szekszárdi egységet is - huszonhat saját képviselet várja országszerte az érdeklődőket. S ekkor még nem is említettük a kiterjedt viszonteladói hálózatot — Az ügyfeleknek, illetve leendő ügyfeleknek nyújtott szolgáltatás - tehát egyebek mellett a készülék- és szolgáltatás-értékesítés, a teljes körű ügyfél- és szervizszolgálat - mindenütt azonos - mutat rá egy alapvető tudnivalóra Nagymihály László értékesítési igazgató. — Sőt, küllemükben is nagyon hasonlítanak egymásra a vidéki városokban általában öt fővel működő képviseletek. Ugyanakkor mindig tanulunk a korábbi példákból, ez pedig arra ösztönöz bennünket, hogy az újabb egységek kialakításánál bátran alkalmazzuk a tapasztalatokat. Ez például azt jelenti, hogy a szekszárdi képviselet valamelyik elemében biztosan jobb lesz, mint az ezt megelőzőek. Az épület küllemén túl Nagymihály László egy ennél is fontosabb tényezőre, az ott dolgozó kollégák személyére hívja fel a figyelmet. — A leglényegesebb az alkalmazható tudás, naprakész információtömeg, amivel munkatársaink rendelkeznek, illetve, amit átadnak az ügyfeleknek. A kiszolgálás egységes kell, hogy legyen mindenütt. Ennek megfelelően az ügyfél az ország bármelyik képviseletén ugyanazt a színvonalat ugyanabban a formában kapja meg. Mindemellett megjelenésüket, azaz ruházatukat tekintve az itt dolgozók egységes képet mutatnak, a Pannon GSM imázsának megfelelően. A Pannon GSM semmit sem bíz a véletlenre, éppen ezért komoly szűrő folyamatok után kiválasztott, leendő alkalmazottait kötelező jellegű tanfolyamokon készítteti fel. A beiskolázott munkatársaknak vizsgákon kell bizonyítaniuk azt, hogy valóban kellő módon elsajátították a szükséges tudásanyagot. — A vezetők kiválasztása még ennél is szigorúbb feltételek alapján történik. Itt már elengedhetetlen a felsőfokú végzettség, a kereskedelmi tapasztalat és a vezetői múlt. Egyébként mindezek alapján úgy gondolom, hogy Szekszárdon rátermett vezető képviseli cégünket. Ami pedig a nem lebecsülendő emberi tényezőt, azaz az ügyfelekhez való viszonyt, a velük kapcsolatos magatartást illeti, Nagymihály László hangsúlyozza: az összetett oktatás a szakmai tényanyagon túl ügyfélkezelési ismereteket is tartalmaz. Hiszen az életünket mégoly kellemessé varázsoló szupertechnika alkalmazása, a telefonos kapcsolat közepette sem mellőzhetjük az emberi kapcsolatokat, sem most, sem a jövőben. lérhetőség napi tíz forintért Kártya egy évre- Az akciós áron kapható, havonta 900 forintba kerülő Pannon Partnerkártya nemcsak, hogy a legkedvezőbb hazai mobil havi díj, de még a vezetékes telefonnál is olcsóbb. A másik lehetőség, amivel úgy an - csak komoly megtakarítás érhető el, a Pannon Praktikum kártya. Ennek az a lényege, hogy az ügyfél vásárol például egy 3600 forintos kártyát, s azzal a befizetett pénzösszeg értékéig beszél. A kártya ugyanakkor egy teljes évig érvényes, azaz, ha valaki kimeríti a 3600 forintot, még mindig elérhető mások által. Suba János azt kéri: számoljunk együtt, és kiderül, hogy minimális napi összegért a Pannon GSM ügyfelei - a megfelelő szolgáltatás igénybevétele esetén - nemcsak elérhetőek, hanem mobil módon elérhetőek egy esztendőn 3+ Már munkaeszköz- Egyvalamiben biztos vagyok- folytatja az igazgató.- Ha valaki a mobil telefonját arra használja, amire kell - például egy vállalkozó munkaeszközként - , akkor a havi több tízezer forintos számla sem drága neki. Ugyanis ez a befektetés megtérül! Mi azt is megvizsgáltuk, hogy mi lehet az oka a mobil telefon ilyen gyors ütemű térhódításának. Nem az, mint sokan gondolnák, hogy lehet vele villogni társaságban. Sokkal inkább az, hogy az emberek rájöttek: ez a nagyon hasznos kis készülék alapvetően megkönnyítheti életüket, segítheti munkájukat. A mobil telefonnal rendel- kp?ő xnrvpzeték szerelő biztos, hogy előbb megkapja a fontos üzeneteket - és az üzleteket - , mint mobil nélküli kollégája, így lehet tehát még a viszonylag drága is összességében olcsó, mármint, ha behozza az árát. Suba János ezzel együtt néhány költségcsökkentő tényezőt is megemlít. Mikor telefonáljunk? A beszélgetés idejét célszerű helyesen megválasztani. A csúcsidejű csevegés általában mindenütt drága. A Pannon GSM-nél a csúcsidő reggel 8- tól este 8-ig tart. Éppen ezért, ha valaki egy hosszasabb baráti beszélgetést szeretne lebonyolítani, annak érdemes este - és a hétköznapokhoz képest ugyancsak olcsóbb hét végén mobiloznia. Célszerű tájékozódni: az Ausztráliában élő nagynénit tehát ne pénteken délben hívjuk, hanem egy nappal később, vagy 8 óra előtt, illetve 20 óra után. S még egy figyelemre méltó információ a Pannon GSM készülékeikkel külföldre indulóknak: ha külföldről szólnak haza, az általában kétszer annyiba kerül, mintha Magyarországról hívnák őket. A készülék lelke Egy készülék megvásárlásakor kevesen gondolnak arra, hogy milyen hosszú életű lesz a telefonjuk. — A most forgalomban lévő készülékek gyakorlatilag örök életűek, ám időről-időre új, az előzőnél korszerűbb típusok jelennek meg a piacon. Egy alkatrészre kell minden esetben fokozottan ügyelni, nevezetesen az akkumulátorra, a készülék lelkére. Ha el akarjuk kerülni az idő előtti cseréjét, akkor hetente legalább egy alkalommal teljesen le kell meríteni, azaz addig kell beszélni a készülékkel, míg az akkumulátor ki nem merül. Ezután jöhet a feltöltés. így érhető el az, hogy ne másfél, hanem legalább öt évig működjön megbízhatóan az akkumulátor. Ez az apró alkatrész egyébként a telefon egyetlen környezet szennyező tartozéka, éppen ezért a rossz akkumulátort ne dobjuk el: azt átveszik a Pannon GSM bármelyik kirendeltségén. (58293)