Tolnai Népújság, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-03 / 205. szám

____ ______ _____ MEGYEI NAPILAP _______ 1 999. SZEPTEMBER 3. PÉNTEK ÁRA: 45 FORINT X. ÉVFOLYAM, 205. SZÁM FÜRDŐSZOBAFELSZERELÉS II mm vasta PEI 5-ös padlólapok: 1610,-Ft 34x34mm-os==f===f beltéri pa^lófapúh: Az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója dr. Rónaky József A paksi atomerőmű fizikusát, dr. Rónaky Józsefet nevezték ki szeptember 1-től az Orszá­gos Atomenergia Hivatal fői­gazgatójává. Az újonnan kinevezett főigaz­gató előzőleg az atomerőmű balesetelhárítási vezetője volt. Dr. Rónaky József az ELTE Természettudományi karán szerezte fizikusi diplomáját. Dolgozott a Központi Fizikai Kutatóintézetben, majd a paksi atomerőműben különböző be­osztásokban. A FIDESZ-MPP tagja, 1990. óta, már a harma­dik ciklusban Paks városában önkormányzati képviselő, az 1998-as helyhatósági választá­sok óta képviselőként tevé­kenykedik Tolna megye köz­gyűlésében is. Számos alka­lommal vett részt a világ szinte minden táján - az Egyesült Ál­lamoktól Azerbajdzsánig - atomerőművek ellenőrzésében nemzetközi szervezetek szakér­tőjeként. Jól beszél angolul és oroszul. -rg­Víz alatt a kurdi lovaspálya A kurdi lovaspálya a magas talajvíz miatt ismét használhatatlanná vált, ezért a kettesfogat-verseny szervezői úgy döntöttek, hogy a község futballpályáján rendezik meg a hétvégi megmérettetést. A harmincnégy induló szombat délelőtt kilenc órától maraton-, va­sárnap reggel nyolctól díj-, délután pedig akadály hajtásban méri össze tudását. A művelődési házban a szombat esti lovasbálon a bikali Flott együttes zenél. 2000-től tehetséggondozási alap Tamásiban Közművelődés: 1995, fordítva A Diákcentrumot jelölte ki a tamási képviselő-testület teg­napi ülésén a közművelődés helyszíneként. A művelődési házat részben vállalkozóknak adják ki. A döntés hasonlít az 1995-ben hozott „megszorító intézke­désre”, azzal a különbséggel, hogy akkor a Diákcentrumot zárták be, de azt teljesen. A mostani racionalizálás a na­gyobb épületben működő mű­velődési házat érinti, részlege­sen. A Hajdics József, polgár- mester által előterjesztett javas­lat szerint eredetileg évi har­minc alkalommal a ház nagy­termét közösségi célokra a vá­ros rendelkezésére kellett volna bocsátani, ez azonban kimaradt a végső határozatból. Az épület vállalkozásba adásáról gazda­sági háttérvizsgálat készül, ez hivatott kideríteni, megéri-e például üzleti alapon a mozit működtetni. Az átköltözésre nem szabtak meg határidőt, és egyelőre nem tudni, mekkora megtakarítást hoz a lépés. A ha­tározatot több képviselő külön­böző okokból nem támogatta. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának a művelő­dési intézményeknél végzett szakfelügyeleti vizsgálatáról a szeptember végi ülésen kap tá­jékoztatást a testület. Kisebb vi­tát váltott ki egy másik, intéz­ményi átszervezéssel össze­függő előterjesztés, amely a nyáron létrehozott Gazdasági Ellátó Szervezet számára java­solt félmillió forintot számító­gépek és programok beszerzé­sére. Két iskola vezetője visz- szautasította az ezzel kapcso­latban elhangzott állítást, mi­szerint az intézmények nem ad­ták volna át a számvitelhez használt számítógépeket. Te­hetséggondozási alapot hoz létre 2000-től a város önkor­mányzata helyi, felsőoktatás­ban tanuló fiatalok részére. Az alapot 2000-ben félmillió fo­rinttal „tölti fel” a város, és ek­kora központi hozzájárulás várható. Az összeg így mintegy húsz fiatal havi ötezer forintos támogatásához elegendő, (tf) Ilyennek vártuk az iskolát! - mondta Hosszú Krisztina és Vörös Vero­nika (képünkön balról jobbra) akik a szekszárdi Garay János Ének-Zenei Általános Iskola 1/b. osztályában kezdték meg diákéveiket. A két kislány nem az iskolában barátkozott össze, együtt jártak a gyakorló oviba, s mivel mindketten nagyon szeretnek rajzolni, nem volt kér­dés, hogy ebbe az osztályba iratkoznak, ahol kiemelt óraszámban szerepel a rajz tantárgy. Határozottan állítják, hogy senki sem „ijesztgette” őket az iskolával, s már nagyon várták, hogy elkezdődjön a tanév. Nagyon tetszenek nekik a könyvek is, szépek, színesek, akár a mesekönyvek. Az sem baj, hogy az órákon csendben kell ülni és nagyon figyelni kell, nekik ez is tetszik. A beilleszkedéssel sem volt gondjuk, nem csak az óvodából, hanem a zeneiskolai előképzőből is bőven akadtak ismerősök. fotó: ótós réka Tanévkezdés, megszorításokkal Becsengettek. Hogy kezdték a tanévet néhány völgységi isko­lában? Ennek jártunk utána. Bonyhádon az önkormányzat korábban döntött arról, hogy hetvenhárom álláshelyet meg kell szüntetni az iskolákban. Váralján megszűnt a felső tago­zat, az izményi igazgató pedig - aki „civilben” a Kisiskolák Tolna Megyei Szövetségének elnöke - átigazolt Baranyába. Néhány kiragadott tény, amely valamelyest jellemzi az évez­red utolsó induló tanévét. Az önkormányzati fenntartású bonyhádi iskolák közül egye­dül a Vörösmartynak van pá­lyázat útján kinevezett igazga­tója. Két iskolában megbízott vezető irányítja a munkát. Egy évre szól a közgazdasági szakközépiskola vezetőjének megbízatása is. A szakmun­kásképzőben sem sikerült a je­löltek közül választani, ott a korábbi helyettes látja el a ve­zetői feladatokat. Az egyházi működtetésű bonyhádi gimná­ziumban vezetőváltás történt: Ónodi Sz.abolcsot - a pályázati folyamat eredményeként megbízást kapott a tanév elin­dítására - várhatóan a napok­ban nevezi ki az evangélikus egyház országos presbitéri­uma. Kéttannyelvű képzés, Informatika, tánc A Vörösmarty iskolában - a hozzá tartozó speciális tago­zattal együtt ötszáznegyven diák tanul - tudtuk meg Po- gátsa Alajostól az intézmény igazgatójától. A gyerekekkel összesen huszonhat tanuló- csoportban foglalkoznak. Ti­zenöt településről száztíz ta­nulójár az iskolába. A tanulók kétharmada a kéttannyelvű, egyharmada pedig a német nemzetiségi oktatásban vesz részt. Új dolog, hogy a diákok kö­telező tantárgyként tanulnak informatikát, sőt, az osztály- főnöki órák keretében táncot is oktatnak nekik. Az önkormányzat megszo­rító intézkedései nyomán egy pedagógus közalkalmazotti munkaviszonyát szüntették meg. Az intézménynek kilenc technikai dolgozót kellett leé­pítenie: közülük egy nyug­díjba vonult, kettőt rokkant­sági nyugdíjba helyeztek, ha­tot pedig elbocsátottak. Áz intézményben egy új vendégtanár érkezett Mün­chenből, a régi ugyanis Bony- hádot Chilére cserélte fel. (Folytatás a 4. oldalon.) 9 770865 902047 99205 Röviden A faddi idősek napi rendez­vény szervezőbizottsága meg­tartotta első összejövetelét. El­döntötték, hogy az eseményt október 10-én rendezik meg. Váralján ingyen kapják az első osztályosok a tankönyve­ket. A helyben tanulók fejen­ként kétezer forint tanévkezdési támogatásban részesülnek. Az önkormányzat döntött arról is, hogy a gyerekek napi 56 forin­tért kapják az ebédet az iskolá­ban. Mai ajánlatunk: J HETI MŰSORMELLÉKLET A Kisdorogért - Német-Ma­gyar Kulturális és Közművelő­dési Egyesület Németország­ban és Áusztriában járt. Csibi Krisztina vezetésével tizenkét diák töltött két hetet a Rolf Sta- iger vezette egyesület meghívá­sára Burgriedenben illetve az Ausztriai Mellauban. Bányásznapot tartanak va­sárnap délután Nagymányokon. A bányász emlékműnél délután háromnegyed háromtól a Nagymányoki Ifjúsági Fúvós- zenekar ad térzenét. Három órakor megkoszorúzzák az ál­dozatul esett bányászok em­lékművét, majd négy órakor a sportcsarnokban kezdődik az emlékműsor. Ezen Brandt Já­nos, a Bányász Szakszervezet Nagymányoki Szervezetének elnöke mond beszédet. Az ün­nepi vacsora után este nyolckor bál kezdődik a Czehmann együttes muzsikájára. Exlex állapot a bonyhádi óvodában A bonyhádi óvodának nincs a képviselő-testület által elfoga­dott pedagógiai programja, holott azt legkésőbb szeptember 1-jéig el kellett volna készíteni. Az intézmény megbízott veze­tője utasítást kapott arra, hogy a korábbi vezetőt beosztott óvónőként alkalmazza az in­tézményben. E helyzet annak nyomán alakult ki, hogy a bonyhádi önkormányzat kése­delmesen hirdette meg a veze­tői pályázatot. Lőrinci Andrásné vezetői megbízatása július 31-én le­járt. A bonyhádi önkormány­zat azonban csak az augusztus 25-i ülésen hirdette meg az ál­lást. A testületi ülésen bejelen­tették, hogy a vezetői felada­tokkal - az SZMSZ szerint - Zsák Antalnét bízták meg. A megbízott vezető megerősí­tette értesülésünket, miszerint azt az utasítást kapta, hogy Lőrincinét végzettségének és képesítésének megfelelő munkakörben alkalmazza az intézményben. Hogy mi lesz a korábbi vezető munkája, arról egyelőre nem határozott, de a döntését rövidesen meg fogja hozni. A testületi ülésen jog­szabályokra hivatkozva indo­kolták, hogy a bonyhádi óvoda esetében miért nem bízhatják meg a pályázati eljárás végéig a volt vezetőt. Kérdésünkre, hogy kinek a hibájából nem jelent meg a pá­lyázati kiírás korábban Oroszki István polgármester nem válaszolt. Elmondta, hogy a munkáltatói jogokat részben a képviselő-testület, részben pedig ő maga gyako­rolja. Az állás késedelmes meghirdetését nem kell meg­indokolnia. Az intézménynek nincs elfogadott pedagógiai programja. Zsók Ántalné el­mondta, hogy az óvoda a maga részéről elvégezte az ez­zel kapcsolatos munkát. A tes­tület korábban egy technikai jellegű hiba miatt levette napi­rendjéről a kérdést. Ez a cso­portok számának meghatáro­zása volt. A program és a tes­tület által elfogadott szűkítő intézkedések harmonizálása még nem történt meg, mondta Oroszki István. Megkerestük Lőrinci Andrásnét is, de ő nem kívánt nyilatkozni. Hangyái Elbocsátották a képviselő asszonyt is Más iskolában sem taníthat Politikai indíttatású döntések születtek - hangzott el a Paks Városért Mozgalom tegnapi sajtótájékoztatóján, amelyet a Móra Ferenc Általános Iskola pedagógusainak létszámleépíté­sének személyi következményei ügyében tartottak. Mint ismert, a Móra iskola új (egy évre megbízott) igazga­tója, Iker Istvánná kezdemé­nyezte a gyermeklétszám csök­kenése okán a pedagógusok lét­számleépítését és ezt a város képviselő testületé jóváhagyta. Nyolc pedagógusnak kellett tá­voznia az iskolából, közülük négy állás nélkül maradt. Utób­biak között van dr. Ferenczy Istvánná is, aki önkormányzati képviselő az ellenzéki oldalon. A képviselő asszony az előző önkormányzati ciklusban az ok­tatási bizottság elnöke volt, előzőleg a város pedagógus szakszervezetének elnöke. El­bocsátása különösen felhábo­rító - fogalmaz a Paks Városért Mozgalom (amelynek tagja) elnökségének állásfoglalása. A harminc éve tanárként dolgozó, kiváló szakmai képességekkel és nagy tapasztalattal rendel­kező pedagógus több alkalom­mal szót emelt a város oktatá­sáért, a pedagógusokért, iskolá­jáért. A jelenlegi hatalomnak így kényelmetlenné vált. Fel­mentése a következőket is tar­talmazza: „foglalkoztatására nincs mód sem a Móra Ferenc Általános Iskolában, sem az önkormányzat által fenntartott más oktatási intézményben. ” A sajtótájékoztatón jelen volt Fülöpné Szűcs Mária a Tolna Megyei Pedagógus Szakszer­vezet elnöke is. Felháborító a mód, ahogy az elbocsátások történtek - mondta. Vélhetően már korábban, az igazgató pá­lyázat meghirdetése és elbírá­lása során megfogalmazódtak az „elvárások”. Tolna megyé­ben megindult egy iskola át­szervezési, összevonási hullám, amelyet politikai szándékok vezényelnek. A hatalom úgy érzi, eljött a számla benyújtásá­nak ideje, közben pedig a köz­vélemény felé költségvetési, takarékossági okokra hivatkoz­nak - fogalmazott Fülöpné Szűcs Mária. -rákosi­9770865902047

Next

/
Thumbnails
Contents