Tolnai Népújság, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-18 / 218. szám

1999. szeptember 18., szombat Megyei Körkép 3. oldal Az SZDSZ frakcióvezetője Pakson Növekvő gazdaság, ingerült politizálás „Járai Zsigmond pénzügymi­niszter szerint az ország idei büdzséje minden idők legjobb költségvetése. Mások szerint viszont ideje lenne már min­den idők legjobb pótköltség­vetését elkészíteni” - mondta Kuncze Gábor Pakson. Az SZDSZ parlamenti frakció- vezetője a Liberális klub ven­dége volt csütörtökön este a művelődési központban. A szép számú hallgatóság előtt a gaz­daság és politika helyzetéről beszélt. Visszafogott hangvé­telű mondandója természetesen nem nélkülözte a jelenlegi kormánykoalíció kritikáját, de a bírálat nem hiányzott akkor sem, mikor saját pártjáról esett szó. A gazdaság helyzete jó - mondta a politikus - idén há­rom-négy százalék közötti nö­vekedést jeleznek, dacára a számos természeti katasztrófá­nak, amely az országot sújtotta. Ugyanakkor látni kell, hogy ez a folyamat még az előző kor­mányciklusban indult el - foly­tatta a volt belügyminiszter. Az elmúlt egy év két hónapban nem sok minden történt abból, amit a FIDESZ a választási kampányban ígért. Jele sincs az államháztartás reformjának. A meglévő struktúrák egyre ne­hezebben finanszírozhatók, az egészségügyben és oktatásban nagy bajok vannak. Igaz, hogy a gazdaság állapota nem a kor­mányzattól függ, ám az állam- háztartás „felzabálhatja” a nö­vekedés hozadékát - vélekedett Kuncze Gábor. Külön szólt a mezőgazdaság helyzetéről, egy érdekes ember érdekes programjának nevezve azt. Nem szabadna a támogatá­sokra szánt pénzeket szociális segélyként kezelni - állapította meg. A hallgatók kérdései nyomán az ország politikai helyzetéről is szó esett: Egyre idegesebb, ingerültebb a hangu­lat - állapította meg, elsősorban annak tudva be ezt, hogy az el­lenzék kritikáira a kormánykoa­líció oldaláról nem érkeznek válaszok, ehelyett személyes­kedő hangvételben vádakat rángatnak elő. Elismerte ugyanakkor, hogy az SZDSZ (és az MSZP is) vá­lasztási kudarcát önmagának köszönheti. A szabaddemokra­ták népszerűségének csökkené­sének okairól szólva az előző ciklus utolsó két évének az MSZP-vel való koalíciós vitáit, a választók számára vonzó program és karizmatikus párt­vezető hiányát jelölte meg. Emiatt potenciális választóik elbizonytalanodtak, csak egy kisebb mag maradt, a szavazók egy része balra, az MSZP, má­sik része jobbra, a FIDESZ felé tart. A következő választások felé tekintve nem zárt ki ugyan sem bal- sem jobboldali szövet­séget Kuncze Gábor, de hang­súlyozta, még egyszer nem vesznek részt olyan koalíció­ban, amelyben a nagyobb part­ner egyedül is parlamenti több­séggel rendelkezik, -rákosi­Házikerti praktikák Őszelő a konyhakertekben Mivel kertjeink talaja szinte száz százalékosan telített nedvességgel, számíthatunk arra, hogy a téli csapadék nagy részét nem fogadja be. A megfolyás, árkosodás, lemo- sódás réme főként a lejtős kerteket veszélyezteti. Ezért célszerű a földet a lejtő irányával keresztben 2,5-3 mé­teres szakaszokra osztani. Az első ásónyomot egy 30 cm szé­les ásatlanul hagyott csíkra dobni, a legutolsó ásónyomot pedig árokként meghagyni. Ha túl szalmás istállótrágyát, éret­len komposztot vagy egyéb zú­zalékot, szármaradványt dolgo­zunk a talajba a talaj szerkezet javítása miatt, adagoljunk hozzá most ősszel nitrogén mű­trágyát. Ezzel táplálékot bizto­sítunk a cellulózbontó baktéri­umoknak, s öntáplálásukra nem a talaj nitrogénkészletét vonják el. Már most ássuk ki a tavasz- szal ültetendő gyümölcsfák ül­tetőgödreit, hogy az új felületek omlóssá váljanak és a talajélet gazdagodjon. Csak betegségektől mentes szár-, szőlő- és gyümölcsfa lombmaradványokat tegyünk a komposztba. A gyümölcsfák, szőlőtőkék alól a moníliás, taf- rinás, lisztharmatos, botrytiszes levél- és ágmaradványokat fel­tétlenül takarítsuk fel, égessük el, mert jelentős forrásai lehet­nek a következő évi fertőzé­seknek. A betakarításra kerülő ter­mékeket, gyökérféléket (petre­zselyem, sárgarépa, pasztinák, cékla, retek), hagymát, burgo­nyát, gyümölcsféléket az idén óvatosan szedjük le és gondo­san válogatva tegyük a szintén alaposan előkészített tárolóhe­lyekre, mert a sok csapadék mi­att e termékek szövetállománya laza, ütésre, nyomásra érzé­keny. A sérülések pedig köny- nyű kapui a fertőzéseknek. Szakái László Évkezdés és elköszönés. A két esemény egyidőben zajlott le tegnap délután Szek- szárdon, a Művészetek Háza aulájában. Itt tartották ugyanis a Gábor Dénes Főiskola Szek­szárdi konzultációs központjának tanévnyitóját, illetve a diplomát szerzett hallgatók búcsúz­tatását. A résztvevőket Doszkocs László igazgató köszöntötte, aláhúzva, hogy az itt elsajátí­tott tudás és diploma kiváló ajánlólevél a munkahelyeken. fotó: ótós Réka Stájerország segíti Dél-Dunántúl gazdasági fejlődését Fába vésett kapcsolatok A három megyében ezerre tehető a faiparban érdekelt cégek száma Ausztria tudatosan segíti a magyar gazdaság fejlődését, és ebben külön feladatokat kaptak a tartományok. A Dél-du­nántúli régiót Stájerország patronálja az EU-ba vezető úton. Idén egy együttműködést segítő találkozó-sorozatot kezde­ményeztek, aminek következő állomása Kaposvár lesz. November 4-én és 5-én kerül sor arra a faipari üzleti talál­kozóra, amit Steiermark tar­tomány kezdeményezett a Dél-Dunántúl gazdaságával való együttműködésének javí­tása érdekében. Somogyvári Imre, a pécsi tiszteletbeli oszt­rák konzulátus vezetője teg­napi sajtótájékoztatóján el­mondta: ezzel egy lehetőséget szeretnének felkínálni a régió faiparban működő vállalkozá­sainak, hogy osztrák partner­vállalatokra találjanak, és üz­leti kapcsolatokat létesítsenek. — Stájerország erdészete és faipara a legerősebb az osztrák tartományok közt, és ezen a területen méltó partnere lehet a Dél-Dunántúl — mondta a konzul. — A kaposvári talál­kozó szervezésekor maximáli­san szem előtt tartjuk a ma­gyar cégek igényeit. A stájer tartományi kormány azokat a cégeket keresi meg, amelyek a jelentkező magyar vállalkozá­soknak a legígéretesebb part­nernek tűnnek. Somogyvári Imre szerint Somogy, Tolna és Baranya megyében közel ezerre tehető a faiparban érdekelt cégek száma, és Steiermarkban is már többen érdeklődtek a le­hetőség iránt. Mint mondta, figyelemmel kísérik a kapcso­latok alakulását, kellő érdek­lődés esetén megismétlik a ta­lálkozót, és már keresik a kö­vetkező ágazatot, ahol további cégek találhatnak egymásra. Ez feltehetően az autóalkat­rész-gyártás lesz. V. O. Pollenhelyzet Magas a parlagfű pollenkoncentrációja Magas a parlagfű virágporának légköri jelen­léte és az idei szezonban immár másodszor vi­rágzó, ugyancsak erős allergiát kiváltó üröm vi­rágpora is nagy mennyiségben fordul elő a lég­körben - tartalmazza az Állami Népegészségü­gyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ANTSZ) Aerobi- ológiai Hálózatának jelentése. Az országban 13 helyen felállított pollencsapdában a parlagfű vi­rágporából 300-400 szemet mértek légköbmé­terenként, s ez nagyon magas értéknek minősül. A mérések szerint enyhén növekszik a libatop- félék pollenjének légköri koncentrációja is. A pázsitfűfélék virágzása a csalánéval együtt tart még, azonban ezek a növények a korábbinál kevesebb pollent bocsátanak a levegőbe. Az al- lergén penészek légköri mennyisége az ala­csony és a közepes szint között váltakozik. Hírek Polgármesteri fórum civil szervezeteknek Tóth Attila, Dombóvár polgár- mestere ismerteti szeptember 21-én 15 órakor a következő önkormányzati ülés legfonto­sabb témáit a város civil szer­vezeteinek és egyesületeinek képviselőivel. Szüreti felvonulás lesz ma Harcon Szüreti felvonulást és bált ren­deznek ma Harcon. Délután há­rom órakor a szüreti menet tán­colva, énekelve vonul végig a község utcáin, majd a program a művelődési házban az este nyolc órakor bállal zárul. Min­den érdeklődőt szeretettel vár­nak. Kukorica fajtabemutató A Minerág Kft. és a megyei ag­rárkamara közösen rendezi meg azt a kukorica fajtabemutatót, melyre szeptember 23-án, 10 órakor kerül sor. A bemutató helyszíne Szekszárd határában (Paks felé) a 6-os főút melletti kísérleti telep. Az érdeklődők tájékoztatást kapnak a kukorica piaci lehetőségeiről, gyomirtási technológiájáról, valamint a fajta-tulajdonságokról. Testületi ülés Csikóstőttősön A csikóstőttősi önkormányzat szeptember 20-án 18 órakor kezdődő ülésén átadják a „Szö­vetségalapító község” kitüntető címet, majd a térségi feladato­kat is ellátó Kapaszkodó Hu­mán Szolgáltató Központ tevé­kenységéről számol be az in­tézmény vezetője, Ruzsits Éva, azt követően pedig szociális ügyekben határoznak a képvi­selők és Pintér Szilárd polgár- mester. Nagydorogon a gabonatároló égett A megyei tűzoltóság ügyelete­sétől pontatlanul kaptuk az in­formációt, így az módosításra szorul. Csütörtökön délután, Nagydorog határában nem a volt dohánybeváltó területén keletkezett tűz, hanem a szom­szédos Gabonadorog telephe­lyén kellett az egyik tartályt ki­üríteni a szállítószalag izzása miatt. A fülgyertyázásról az egészség klubban A népi gyógymódok sorozat­ban a fülgyertyázásról lesz szó Bonyhádon a Vita Nova Klub­ban. A program szeptember 23- án, csütörtökön délután öt óra­kor kezdődik. Békés, összefogott munkát szeretnének megvalósítani Eskütétel, ezredfordulós tervek Szálkán Szálka község képviselőtestületének legutóbbi ülésén elsőként a választási bizottság elnöke, Torda István adott tájékoztatót az időközi polgármester-választás eredményéről. Ezt követően az új polgármester, dr. Sarkadi Sándor és a belépő új képviselő, Györke Tibor mondott esküt. Halálos kutyakaland A baleseti ambulanciáról je­lentették a rendőrségnek csütörtökön, hogy Szek- szárdon délután három em­bert is megharapott egy ku­tya. Az eb nyakán 2-3 cen­timéterre lelógó lánc volt. Ebből arra is lehet következ­tetni, hogy az állat a láncot elszakítva szökött meg ott­honról. Az utcán akkor is támadott, ha nem ingerelték. Este hét előtt a Béri Ba­log Ádám utcában a közle­kedési járőr megpróbálta egy fához kötni az állatot, de az támadott. A járőr-társa ekkor célzott lövéssel lelőtte az ebet. A lövés embert nem veszélyeztetett. A tetemet a hatósági állatorvoshoz szál­lították. Alpolgármesternek Janovich Istvánt választotta a testület. Megállapították a polgármester és alpolgármester tiszteletdíját és megkezdte munkáját az új testület. Pappert Józsefné gaz­dasági főelőadó adott tájékozta­tót az 1999. év költségvetésé­nek első félévi teljesítéséről. Az eredmények között kiemelke­dik az 1100 főnél kisebb telepü­lések óvodát, iskolát fenntartó önkormányzatok pályázatán nyert 610 ezer forint, ami csak a gondok enyhítésére elegendő. Hasonló nagyságrendben sike­rült telekingatlant értékesíteni. Meg van a remény, hogy az elő­irányzott működési hitelt csak nagyon kis mértékben kell igénybe venni. Kilián Orsolya jegyző ismer­tette a társulási megállapodás­tervezetet, mely Szekszárd Me­gyei Jogú Város Önkormány­zata és Szálka Község Önkor­mányzata között jön majd létre a Családsegítő Központ és Gyermekjóléti Szolgálat tevé­kenységére vonatkozóan. Határozatokat fogalmazott a testület olyan feladatok végre­hajtására, melyek záros határ­időn belül látványos, jövőt meghatározó célokká, megva­lósítható tervekké válnak. Leg­fontosabbnak tekintik a lakos­ság tájékoztatását, a kölcsönös párbeszédet, az együttműkö­dést, a békés, összefogott mun­kálkodást. A testületi ülés hivatalos be­zárása után, éjszakába nyúló beszélgetés következett. Ekkor fogalmazódtak meg a legsürge­tőbb feladatok, melyek a hely­ben lakók igényeit szolgálva a település fejlődését jelzik. Fele­lősöket neveztek minden fel­adat végrehajtására. így a Vo­lán Rt., a Közúti Igazgatóság, a DDGAz, és a községhez kötődő cégek vezetőivel való tárgyalá­sok sürgős megkezdésére. Az utak és utazás, a vízminőség es vízdíj, a gázberuházás lehető­ségének megteremtése, az ide­genforgalom és mindenek előtt az intézmények, az óvoda, az iskola működésének biztosítása az új képviselő-testületnek bő­ven ad feladatot. Elhatározták, hogy a munkatervtől függetle­nül gyakrabban üléseznek, tá­jékoztatják egymást és a lakos­ságot a végzett feladatokról. Szálka adottságai, három kisvárostól való egyenlő távol­sága, a megyei jogú várossal való körjegyzősége frissebb szemléletű képviselői gondol­kodást követel. Ezt fogalmaz­ták meg a testület tagjai és es­küjük szellemében akarnak dolgozni az ezredfordulóhoz méltóan. Decsi Kiss János A törvényesség őrei A Szekszárdi Borutak Egyesület felügyelő bizott­sága alakuló ülést tartott tegnap délután a megye- székhelyen. A résztvevők a szervezeti és működési sza­bályzat megfogalmazása mellett megválasztották a testület elnökét is. Csillag Sándor két évre kapott veze­tői megbízatást. Mint az el­nök lapunknak elmondta, a felügyelő bizottság elsődle­ges feladata - az egyesületi törvényből adódóan - a mű­ködés törvényessége feletti őrködés. — Munkánkat alapve­tően megkönnyíti, hogy a bizottság valamennyi tagja valamilyen módon érintett és éppen ezért alapvetően érdekelt az egyesület jó mű­ködésében - mutatott rá Csillag Sándor.

Next

/
Thumbnails
Contents