Tolnai Népújság, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-11 / 212. szám

1999. szeptember 11., szombat Sport 7. oldal A bajnokságban fedik fel lapjaikat A nyáron új korszak kezdődött az Atomerőmű SE férfi kosár­labda szakosztályának életében. A klub történetének eddigi legsikeresebb idényét produkáló, az NB I negyedik helyén végző, Magyar Kupa bronzérmes, a nemzetközi Saporta-ku- pában legjobb 32 közé jutó csapat öt alapembere közül csupán ketten maradtak hírmondónak. A kispadon is „új ember” ül, Fodor Péterre vár a csapatépítés embert próbáló feladata. — Zalaegerszegen és Pé­csett is elkövettük azt a hibát, hogy legyőztük a hazai csapatot - jegyzi meg ironikusan a Körmendről érkezett, két évre szerződtetett mester, amikor a felkészülési tornák tapasztala­tairól kezdünk beszélgetni. — Úgy határoztunk a csa­pattal, hogy a honi edzőmérkő­zéseinken nem próbáljuk ki a szervezett játékunkat. Helyette az egyéni megoldások és a két emberes szituációk kerültek előtérbe. A csapatjáték mellett ezek gyakorlása is elengedhe­tetlen, hiszen a bajnokikon számtalanszor fölbomlanak a rendszerek. A győztes kezdés ellenére a Göcsej- és a Matáv- kupán sem úgy szerepeltünk, ahogy ez talán elvárható lett volna, ám az eredményesség rovására is tartottuk magunkat az elhatározásunkhoz. — Gulyás, Boros és Stumbrys sincs már Pakson. Milyen lesz az új ASE? — Az új koncepció talán legfontosabb része, hogy hét­nyolc fősre kívánom bővíteni a csapatot, szeretném, ha nem egy-két húzóember formáján múlna a szereplésünk. A felké­szülés során aratott értékes győzelmeink alkalmával, a ZTE vagy a Matáv ellen, öten- hatan is tíz pont felett dobtak. Az említett találkozókon rend­kívül agresszívan védekeztünk, ezt feltétlenül állandósítanunk kell, a védekezés terén a koráb­biakhoz képest sokat kell ja­vulnia a csapatnak. A tervezett stílusunkban „élesben” csak a litván tornán kosárlabdáztunk, úgy gondolom, sikerrel. — Mikorra állhat össze együttese játéka ? — Természetesen igyek­szünk minél előbb jól és ered­ményesen megvalósítani az el­képzelt taktikát. A csapatépítés viszont hatalmas türelmet igé­nyel a játékosok, az edző és a szurkolók részéről egyaránt. Szokták mondani: az a lényeg, hogy a rájátszásra együtt le­gyen a csapat. Esetünkben sem elképzelhetetlen, hogy valóban fél évbe telik, mire összerázó­dik az együttes. Rendkívül kie­gyenlített az A-csoport mező­nye, egyszerűen nem lesz könnyű meccs. — Az együttes fejest ugrik a mélyvízbe, hiszen már négy nappal a dombóvári bajnoki nyitány után Koracs-kupa mér­kőzésen fogadja a Ljubljanát. — Tudom, hogy presztízst jelent a szombati mérkőzés. Megfelelően felkészültünk a Dombóvár ellen, szeretném, ha az extrém körülmények között a realitások dominálnának és érvényre juttathatnánk az eré­nyeinket. A Ljbuljana az ASE- hoz hasonlóan átalakult, kevés információval rendelkezünk a szlovénokról, de szombati baj­nokijukon megpróbáljuk feltér­képezni riválisunkat. Úgy ké­szültünk, hogy bírjuk a szerda­szombat ritmust. — A csapatépítés tükrében milyen helyezést vár el a klub­vezetés? — Furcsa talán, de eddig nem fogalmazódott meg konk­rét célkitűzés. Valóban nagyon nehéz behatárolni, hogy mire lehet képes a csapatunk, jóma­gam sem vállalkozom rá. Ami biztos, hogy minden mérkőzé­sen nyerni akarunk és a végső­kig küzdeni fogunk. Jó jel, hogy a ZTE és a Matáv ellen is vesztes állásból álltunk talpra. Mindenkitől megértést kérek, egy csapat felépítése rengeteg munkát igényel, s nem biztos, hogy annak azonnal megmutat­kozik az eredménye. Siska újra Pakson? Az együttes csütörtöki délutáni szurkolói ankétján a csapat szimpatizánsait részletes tájé­koztatást kaptak csapatukról. Fodor edző beszámolt az el­végzett munkáról, pár szóban bemutatkoztak az új játékosok: a fővárosi Kangyal Gergely, a Kecskemétről érkezett fiatal center, Csányi Tamás, és az amerikai Andre Reid. A 212 cm magas színesbőrű középjáté­kostól sokat vár az ASE szak­vezetője, mint mondta, jó keze van és a védőmunkája is első­rangú. Az alapozásba viszont két hét késéssel kapcsolódott be, s egy kisebb sérülés is hát­ráltatta a felkészülését, így utói kell még érnie magát. Az elmúlt két évben keve­sebb lehetőséghez jutott, ám az új idényben társai bizalmát él­vezve immár csapatkapitány­ként bizonyíthat Hencsey Ta­más. A keret egyébként még nem teljes, Fodor edzőnek az irányító poszton hiányérzetei vannak, ezért a klub felvette a kapcsolatot Siska Jánossal. A korábbi paksi játékos az elmúlt két évben a B-csoportos Tisza- újváros együttesében kosara­zott. Siska hamarosan csatlako­zik Mérészékhez - már csak a borsodi vezetőkvel kell vala- hára dűlőre jutniuk az atomo­soknak. Csűrös Dénes szakosztály elnök bejelentette, hogy várha­tóan még e hónapban gazdasági társasággá alakul a szakosztály. A fő támogató továbbra is a PA Rt. lenne, emellett feltétlenül számítanak az erőmű bel- és külföldi beszállítóira, gazda­sági partnereire is. (teszler) Az ASE-csarnokban megkez­dődött a bérletek árusítása. Egész éves belépő' ára 6 ezer forint, míg a jegyek 500 fo­rintba kerülnek. Az Atomerőmű SE játékoskerete 4 Hencsey Tamás 26 éves, irányító, 184 cm 5 Arunas Visockas (litván) 33, center, 200 6 Csányi Tamás 7 Szigeti John 8 Andre Reid (amerikai) 9 Mérész Tamás 10 Darius Lukminas (litván) 11 Lőrincz Viktor 12 Rajkó Zsolt 13 Rutkai Péter 14 Kangyal Gergely 15 Lukács Attila 16 Somodi Csaba 18, center, 207 26, center, 200 28, center, 212 26, bedobó, 195 31, bedobó) 194 17, bedobó, 192 28, bedobó, 192 20, bedobó, 190 24, bedobó, 193 18, bedobó, 185 16, bedobó, 195 A bajnoki menetrend: szeptember 11.: Dombó- vár-ASE 17. Szeptember 19.: ASE-Albacomp 18. Szeptem­ber 25.: Kaposvár-ASE 18. Október 2.: ASE-Matáv Pécs 18. Október 9.: Körmend-ASE 18. Október 16.: ASE-Szolnok 18. Október 27.: Danone-Hon- véd-ASE 18. Október 30.: ASE-Sopron 18. November 6.: ZTE-ASE 18. November 13.: ASE-Falco 18. December 4.: Debrecen-ASE 17. December 11.: ASE-Dombóvár 18. De­cember 18.: Albacomp-ASE 17. December 22.: ASE-Ka- posvár 18. 2000. január 15.: Matáv Pécs-ASE 18. Január 22.: ASE-Körmend 18. Január 29.: Szolnok-ASE 18. Február 5.: ASE-D.-Honvéd 18. Feb­ruár 9.: Sopron-ASE 18. Már­cius 4.: ASE-ZTE 18. Március 8.: Falco-ASE 18. Március 11.: ASE-Debrecen 18. A palánk mellől Női NB I. KSC Szekszárd- BSE: szombat, 17. Újhelyi Gábor: — A Zala Volán játék­tudásban és fizikálisán sem jobb csapatunknál. Győzhet­tünk volna, ezért fájó az eger- szegi vereségünk. Sajnos, az összeszokottságunk hiánya ki­ütközött a végjátékban. Az előttünk álló nehéz sorozat előtt különösen jól jött volna egy győzelem. A városmajoriak ha­sonló cipőben járnak, mint mi, új csapatot építenek. Azzal a különbséggel, hogy három alapemberük, Szumnyikova, Mészáros és Nagy válogatott szintű játékos és jobb légióso­kat igazoltak. A mi akaraterőnk viszont nagyobb lesz, nyerni szeretnénk! Elválik, hogy mi sül ki a dologból. Sportműsor Szombat Asztalitenisz: Női NB I: Oros- háza-Fastron AC Tolna 11. Női NB I/B: Szekszárd AC-Komá- rom 11. NB II, férfiak: Dom­bóvári VMSE-Celldömölk 11. Nők: Fastron Tolna-Kanizsa, Statisztika-Szekszárd AC 11. Kézilabda! Női felkészülési torna Simontomyán 9-15. Kosárlabda: NB I, férfiak: Dombóvári VMSE-Atomerő- mű SE 17, nők: KSC Szek- szárd-BSE 17. Tolnai Népúj­ság Fekete László férfi emlék- torna a szekszárdi városi sport­csarnokban, 7.30. Labdarúgás: NB III: Dom­bóvári FC-Aramis For Men- Balatonfüred, Dunaszent- györgy-Nagyatád 15.30. Me­gyei I. osztály: Zomba-Báta- szék 15.30. Megyei III. osztály, Észak: Madocsa-Pálfa 16. Dél: Szálka-Lengyel 16. Öregfiúk: Őcsény-Véménd 17. Teke: NB II: Dombóvári Spartacus-Zalaegerszeg 9.30. NB III: Dombóvári Spartacus II-Szekszárd 15. Tenisz: Férfi OB II, ráját­szás: Paksi SE-Fővárosi Víz­művek 11. Vasárnap Asztalitenisz: Női Klubcsapa­tok Szuperligája: Szekszárd AC-Bp. Postás 10. Női NB I: Fastron Tolna-Kecskemét 11. Kézilabda: Magyar Kupa, nők: Cece-Simontornya KC- Marcali 10. Férfiak: Simontor- nyai TC-Nagykanizsa 16. Tenisz: Férfi OB II, ráját­szás: Paksi SE-BEAC 11. Labdarúgás NB II: Atomerőmű SE-Dorog 16.30. NB III: Nagyberki-Szek­szárdi UFC, Tihany-Paksi SE, Bonyhád Agraco-Baja 15.30. Horváth Sport megyei I. osztály: Nagydorog-Simon­tomya, Döbrököz-Kajdacs, Őcsény-Kakasd, Bölcske-Ta- mási, Tevel-Aparhant, Duna- földvár-Nagymányok, Duna- kömlőd-Decs 15.30. Megyei II. osztály: Sióa- gárd-Bátaapáti, Cikó-Csikós- tőttős, Váralja-Majos, Pince- hely-Ozora, Hőgyész-Tenge- lic, Gyönk-Tolna, Mucsfa-Iz- mény 16.30. Megyei III. osztály, Dél: Bogyiszló-Mőcsény, Tolna II- Báta, Alsónána-Harc, Györe- Gerjen, Bonyhádvarasd-Zá- vodv Bonyhádbörzsöny-Fadd 16. Észak: Szedres-Kéty, Tol- nanémedi-Dunaföldvár, Ko- csola-Szakcs, Dalmand-Né- metkér, Iregszemcse-Puszta- hencse, Nak-Kölesd. Női labdarúgás: Kispályás bajnokság: Tolna-Madocsa 9. Asztalitenisz, női Klubcsapatok Szuperligája Stancu a SZAC első sikerét aratta Szekszárd AC­Statisztika PSC 1:6 Tegnap délután a sokszoros BEK- és Szuperliga-győztes Statisztika együttese látogatott Szekszárdra. A házigazdák a sérült Wirth Gabi nélkül álltak asztalhoz, ennek tudatában a fővárosiak két nagyágyújuk. Nagy Krisztina és Boros Ta­mara nélkül érkeztek. Fülöp István, a Stat vezetőedzője azonban így is nyugodtan te­kinthetett az összecsapás elé, hiszen a felnőtt válogatott Fa­zekas Mária és Éllő Vivien, valamint a rendkívül tehetsé­ges, serdülő Európa-bajnoki ezüstérmes Csemik Ildikó al­kotta trió számított a találkozó toronymagas esélyesének. A vendéglátóknál Stancu lépett elő első számú játékossá, Wirth Gabit a párosban Pata Erika, egyéniben pedig Gajda Szilvia helyettesítette. Bár a „nagyok” távol ma­radtak a szekszárdi mérkőzés­től, a városi sportcsarnok kis­terme ezúttal is szűknek bizo­nyult. A nézők pedig - eleinte legalább is - jól szórakoztak, hiszen a párosmeccsen a ta­valy az NB I-ben összecsiszo­lódó Stancu-Pata kettős ala­Larisa Stancu fotó: ótós posan megizzasztotta a Faze- kas-Éllő duót. Az első szettet nagy csatában 22-re nyerte a fővárosi pár, a másodikban vi­szont 5:0-ra, sőt 9:3-ra is a szekszárdiak vezettek. A foly­tatásban azonban újítani tud­tak Fazekasék, és 15-re hozták a második játszmát. Az első egyes kör első mér­kőzésén - milyen jó is ezt le­írni - egyenlített a Szekszárd: Stancu jó játékkal, két szett­ben nyert Csemik ellen. A folytatás azonban már papír­forma eredményeket hozott. A házigazdák fiatalja, Nagy Do­rottya csak a második játsz­mában volt partnere Fazekas­nak, a „beugró” Gajdénak ez egyikben sem sikerült Éllővel szemben. A második kör elején a szekszárdiak másodszor álltak győzelmi eséllyel asztalhoz, ám Nagy nem bírt Csemikkel. Sajnos, a Szuperliga idei soro­zatának első szekszárdi rész­sikerét elkönyvelő román ide­genlégiós nem találta a rutinos Éllő játékának ellenszerét, mint ahogy Gajda is kénytelen volt fejet hajtani Fazekas na­gyobb játéktudása előtt. A fővárosiak második csa­patukkal is biztos győzelmet arattak az ugyancsak tartalé­kos házigazdák ellen. A talál­kozó legnagyobb pozitívuma, hogy Stancu sikerével már nem nyeretlen a Szekszárd. (fekete) Eredmények, páros: Stan­cu, Pata-Fazekas, Éllő 0:2 (-22, -15). Egyéni: Stancu- Csemik 2:0 (17, 14), Nagy D.-Fazekas 0:2 (-9, -16), Gajda-Éllő 0:2 (-11, -4), Nagy D.-Csernik 0:2 (-14, -11), Stancu-Éllő 0:2 (-7, -11), Gajda-Fazekas 0:2 (-7, -7). Sípszó előtt Középmezőnybe vágyó atomosok IVB II, Nyugati csoport Atomerőmű SE-Dorog: va­sárnap, 16.30 óra. V: Mar- csok. Patkós István: — Pé­csett két teljesen eltérő félidőt láthattak a nézők. Az első negyvenöt percben mi irányí­tottuk a játékot, a szünet után érthetetlen módon hagytuk felállni ellenfelünket a padló­ról. Védelmünk rendkívül gyenge teljesítményt nyújtott. Az élet nem áll meg, hazai mérkőzéseinket eddig hoztuk, s hogy ne szakadjunk le a kö­zépmezőnytől folytatni sze­retnénk jó sorozatunkat a harmadik helyen tanyázó Do­rog ellen. Varga sérülés miatt az egész heti edzésmunkát ki­hagyta, játéka erősen kérdé­ses. A védelemben Debreczeni helyett Magócsot próbálom ki emberfogó szerepkörben. Mausz- Jávorka- Aradi, Magócs- Fejes, Benedeczki, Kiss, Majsai, Mersich- Osz- termájer, Varga vagy Sza­badi. NB III, Dráva-csoport Dombóvári FC-Aramis For Men-Balatonfüred: szom­bat, 15.30. V: Sebestyén. Olasz János: — Baján a haj­rában egy jogosan megítélt büntetővel veszítettünk. Ellen­felünk a második félidőben jobban akarta a sikert, táma­dóik határozottabbak voltak. A vereség után tovább kell lépnünk. Ellenfelünk két gyors támadóval rendelkezik, amúgy pedig idegenben zárt védekezésből kontrákra ját­szik. Döntő lesz, sikerül-e már a találkozó elején feltörnünk a védelmüket. Az eredményes­ség érdekében változtatok a csatársor összetételén, bár a sikerhez a középpályán is nagy javulásra lenne szükség. Szabados- Kovács, Sava­nyú, Tóth, Vincze- Ötvös, Horváth, Steiger, Szabotin- Miszlai, Nagy N. Dunaszentgyörgy-Nagy- atád: szombat, 15.30. V: Berki II. Dienes Pál: — Két ellentétes félidőt játszottunk Balatonfüreden. Álmosan kezdtünk, ráadásul komoly egyéni hibák előzték meg a hazai gólokat. Gyenge első félidő után sikerült talpra áll­nunk, és a kidolgozott helyze­teink alapján pontot kellett volna szereznünk. Más hozzá­állással és egy kis odafigye­léssel ezek a hibák elkerülhe­tők. Szombaton az ősszel még nyeretlen, de igen szoros mér­kőzéseket játszó Nagyatádot fogadjuk. Nagyon fontosnak tartom, hogy már az első perc­től, hozzuk magunkat, szá­munkra csak a győzelem az el­fogadható eredmény. Szlanyinka- Mosonyi vagy Wiesner, Horváth J., Horváth G., Kovács- Ro- gács, Fazekas, Domokos, Mizser- Horváth L., Krepsz vagy Magyar. Bonyhád Agraco-Baja: vasárnap, 15.30. V: Kovács N. Teszler Vendel: — Küz­delmes, izgalmas mérkőzést játszottunk Tapolcán. Akadt egy negyedórányi „üresjárat” a játékunkban, amiért pont­vesztéssel fizettünk. A sok fia­talt szerepeltető Baja kiszá­míthatatlan, meglepetésekre is képes csapat. Keményen meg- küzdenek a bajnoki pontokért, s csak egyenletesen jó telje­sítménnyel lehet őket meg­adásra késztetni. Nagyon sze­retnénk, ha ez nekünk sike­rülne. Sárga lapjai miatt Bi- liczki nem léphet pályára, a Tapolcán rúgást kapott Wal­ter, valamint Somogyvári sé­rüléssel bajlódik, játékuk két­séges. Bogyai- Somogyvári vagy Stumpf, Tóth, Nagy, Far­kas- Hosszú, Martinov, Tá­las vagy Walter, Pusztai- Gergely, Molnár. Nagyberki-Szekszárdi UFC: vasárnap, 15.30. V: Szabó. Kiss János: — Négy hét böjt után végre megszerez­tük első győzelmünket. A me­zőnyben ugyan a Tihany ellen játszottunk a leggyengébben, hiszen rengeteg átadási hibát követtünk el, a hat rúgott gól azonban önmagáért beszél. A hazai sikernek csak akkor van igazán értéke, ha a számunkra sötét lónak számító újonc Nagyberki otthonából is pon­tokkal térnénk haza. A győze­lem remélem megfelelő lökést ad a társaságnak. Kvanduk Gáborra vádlisérülése miatt hosszabb ideig nem számítha­tok, Bojás viszont játékra je­lentkezett, és Novák eltiltása is lejárt. Blazsó- Kiss Cs., Fehér, Tóth V., Novák- Ruff, Mé­száros, Máté, Vesztergombi- Boros, Galambos J. Tihany-Paksi SE: vasár­nap, 15.30. V: Nemes. Haaz Ferenc: — Játékosaim nem hitték el, hogy bátor, agresszív játékkal legyőzhető a Pécsi Postás. Hitehagyottan és ijed­ten futballoztunk. Nem köny- nyű feladat számomra a soro­zatos hazai kudarcok követ­keztében a játékosokba mé­lyen beleivódott önbizalomhi­ány feloldása. A Tihany ellen két meghatározó játékosunk nem szerepelhet: Borsi vasár­nap érkezik meg Németor­szágból, Farsang pedig mun­kahelyi elfoglaltsága miatt nem utazhat a csapattal. Nem kívánom az esélyeket latol­gatni, egy biztos, hogy edzői pályafutásom egyik legfonto­sabb állomásához érkezünk, remélem nem lesz visszhan- gos. Pokorni- Jenei- Prant- ner, Szilágyi- Pintér, Rupa, Kasza, Taba- Nagy, Radics, Kindl. Ifjúsági bajnokságok NB III, Dráva-csoport 1. Baja 5 5­­33- 2 15 2. Tapolca 5 5­­29- 6 15 3. Szekszárd 5 4 1­20- 7 13 4. Pécsi Postás 5 4­1 21- 4 12 5. MÁV NTE 5 3­2 12-10 9 6. Mohács 5 2 2 1 17- 8 8 7. Harkány 5 2 1 2 13-11 7 8. Bonyhád 5 2 1 2 10- 8 7 9. Paks 5 2 1 2 9-12 7 10. Nagyatád 5 2­3 16-15 6 11. Kaposfüred 5 2­3 11-17 6 12. Tihany 5 2­3 10-24 6 13. Dombóvár 5 1­4 6-13 3 14. Balatonfüred 5 1­4 6-31 3 15. Nagyberki 5­­5 7-27­16. D.szentgyörgy 5 5 5-30 _ Megyei II. osztály 1. Tengelic 5 5­­28- 5 15 2. Sióagárd 5 5­­17- 0 15 3. Kisdorog 5 5­­13- 4 15 4. Hógyész 5 4 1­30- 2 13 5. Qzora 5 3 1 1 12- 8 10 6. Gyönk 5 2 1 2 15-12 7 7. Magyarkeszi 4 2­3 15-11 6 8. Tolna 5 2­3 18-21 6 9. Pincehely 5 2­3 13-18 6 10. Váralja 4 2­2 8-14 6 11. Majos 5 1 1 3 8-13 4 12. Cikó 4 1­3 9-10 3 13. Bátaapáti 5 1 T 4 6-20 3 14. Izmény 5 ,1­4 10-32 3 15. Csikóstőttős 5 1­4 10-33 3 16. Mucsfa 5­­5 3-12-

Next

/
Thumbnails
Contents