Tolnai Népújság, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-25 / 197. szám

6. oldal Zöld Vonalon Az Állattartásról 1999. augusztus 25., szerda A termelői nyerstej kifogásolásának okairól Miért nem veszik át a tejet? A zöld vonalon visszatérő téma, hogy vannak települések, illetve termelők ahol és akiktől, egy ideig nem veszik át a nyers tejet. Az ok, nem megfelelő a minő­ség. Ennek megítélésénél a tej­átvevő és a gazdálkodó között gyakran alakul ki vita. Éppen emiatt a megyei állategészség­ügyi állomás élelmiszer-higié­niai kirendeltségétől kértünk vé­leményt arról, hogy milyen fel­tételeknek kell megfelelniük a tejtermelőknek, illetve mit kell tenniük a a hibák elhárításáért. A magas összcsiraszámnál a 400.000/ml felett figyelmeztetni kell a termelőt, a 1.000.000/ml felett pedig fel kell függeszteni a tej átvételét. Egészséges tehén tőgyében (a bimbócsatoma kivé­telével) nincsenek baktériumok. A fejés során a lehető legna­gyobb tisztaságra kell törekedni, és a tejet minél előbb le kell hű­teni lehetőleg +4 fok alá. A bak­tériumok származási helye: az istálló poros levegője, a tőgy szennyes bőre, az első tejsuga­rak, a fejő keze, ruházata, a fejő­gép belseje, a tejszűrő ruha, a mosogatórongy, a tejtároló edény zet. Az első tej sugarakat külön edénybe, s nem az alomra kell fejni! A fejőgépet minden fejés után szét kell szedni, ala­posan meg kell tisztítani. A tej- szűrő ruha mindig tisztított, fer­tőtlenített legyen. (Jobb az apró lyukú műanyag vagy fém szita.) A mosogató rongyokat pedig ki kell dobni és el kell felejteni! A kifejt tejet azonnal el kell vinni a tejgyűjtőbe, hogy a hűtése minél előbb megkezdődjön. Ha a tej egy-két órát melegen áll, a bak­tériumok rohamosan szaporo­dásnak indulnak benne. Mit jelent a magas szomati­kus sejtszám? Mint a neve is mutatja, ezek testi sejtek, nem baktériumok, a tőgyből szár­maznak, utólag már nem szapo­rodnak. Egy bizonyos számú sejt az egészséges tehén tőgyé­ből származó kifogástalan tej­ben is mindig jelen van. Kicsit nő a számuk ivarzáskor, jobban megnő az öreg fejős teheneknél, de a kifogásolt szintet csak tőgybeteg állatnál éri el. Ez a tőgy-gyulladás járhat a tej, vagy a tőgy szemmel látható elválto­zásával, de gyakrabban rejtett, úgynevezett szubklinikai tőgy­gyulladás fordul elő. Ez utóbbi is tejveszteséggel jár, és tőgy­gyulladást okozó baktériumok vannak a tejben. A beteg tőgy­ből származó tej fogyasztásra alkalmatlan! Figyelmeztetés jár a termelő­nek 500.000/ml sejt felett, fel­függesztés pedig 1.000.000/ml felett. A beteg gyanús tehenek vizsgálata és gyógykezelése ál­latorvosi feladat, bejelentésüket jogszabály teszi kötelezővé. Megelőzésében a kíméletes fe­jés (fejőgumik állapota, mérete, fejővákum nagysága, vakfejés elkerülése), a rendszeres bimbó­fertőtlenítés, a szúrólegyek tá­voltartása komoly szerepet ját­szik. A tőgy-gyulladást okozó baktériumok kézzel, fejőgéppel, tőgytörlő ruhával is átvihetők a beteg tehénről az egészsége­sekre. A fertőzött alom is segít a betegség terjedésében. Mit jelent a tejidegen gátló anyag? Ez mindig gyógyszer maradék, amikor, a tehén gyógykezelése után nem tartják be az előírt várakozási időt. Kimutatása felfüggesztéssel jár, mert veszélyezteti a fo­gyasztó egészségét. Kérdések a zöld vonalon Állattartással foglalkozó olvasóink részére a Tolnai Népújság szerkesztősége ismét biztosí­totta a zöld vonalat, melyen kérdéseket tehet­tek fel dr. Szabó Ákos bátaszéki állatorvos­nak. A nyár vége felé járunk, mindez olvasó­ink kérdéseiből is kitűnt. Most nem az apró­baromfi volt a leggyakoribb téma, hanem a sertés és a házi kedvencek, a cicák, kutyák. Egy bonyhádi olvasónknak nagy szomorú­ságot okoztunk azzal, hogy az általa leírt tüne­tek alapján úgy tűnt, hogy egy nagyon kelle­metlen fertőző betegséget „szedtek össze” a nyulai, aminek a következtében nagy valószí­nűséggel el kell pusztítani az állományát. Természetesen Szabó Ákos állatorvos most is, mint mindig, többször is hangsúlyozta, hogy telefonon keresztül nem lehet állatokat gyó­gyítani és a betegségüket megállapítani. Áh­hoz, hogy a gazda nyugodt legyen, megéri a költséget, érdemes időben a helyi állatorvos véleményét is megkérdezni, főleg akkor, ha a kár nagyobb lehet, mint amennyibe a vizsgá­lat kerülne. Nagyon sokan a szomszédtól kérnek in­kább tanácsot, sőt a maradék gyógyszert is kölcsön adják, noha nem biztos, hogy egy la­ikus meg tudja ítélni, hogy ugyanarról a be­tegségről van-e szó, vagy csak néhány tünet hasonlít rá. Zöld vonalunk egyik célja az is, hogy az állattartók megértsék, versenyképe­sek akkor lesznek, ha a tartás minden feltéte­lét betartják. Dinnyét is ehet a süldő, de vigyázzanak a héjával Hol nem szabad sertést tartani? K. János Ozoráról telefonált. Kocasüldőjének már második hete nagyon kemény a szék­lete. Emellett nem látszik be­tegnek az egy éves állat, fi­cánkol, élénk, mondja a gazda. — Ha az állat valóban egészséges, akkor a takarmá­nyozást érdemes átgondolni, mondta Szabó Ákos állator­vos. Fontos a lédús takar­mány, régi lekvárokat, sava­nyúságokat, tejet, tököt, ubor­kát, sőt ha van bőven a háznál, akkor dinnyét is lehet vele etetni. Ez utóbbinál azonban vigyázni kell a gyümölcs hé­jára, volt rá ugyanis példa, hogy apróra felvagdosta a gazda a dinnyét, az állat pedig egyben lenyelte és fennakadt a kemény rész a torkán. Állator­vosi segítség kellett a sertés megmentéséhez. Az étkezést ki lehet egészíteni keserűsóval is. (160 kilós állatnak 15 deka elég naponta az itatóba). A ke­serűsót azonban nem szívesen issza meg, ezért előtte szom- jaztatni kell az állatot, így szí­vesebben fogadja a keserű fo­lyadékot is. Ha ez sem segít, akkor a helyi állatorvos injek­ciós kúráját érdemes igénybe venni. Tolnáról telefonáló olva­sónk nevének az elhallgatását kérte, ugyanis a szomszédai­val és az önkormányzattal is összevitatkozott. A viszályko­dás oka a sertéstartás. Négy éve vásárolt a város központ­jához közel egy házat, mivel gazdálkodott addig is, itt is tar­tott állatokat, de az idén felje­lentették. Az Önkormányzat­nál is járt, de nem neki adtak igazat. A történtek nagyon megviselték, a disznókat el is vitte egy faluban, az édesany­jához. Kérdése: ki dönti el, hogy hol lehet állatokat ne­velni, a ház közelében tartani? Minden önkormányzat saját maga szabályozza azokat a feltételeket, melyek a haszon­állatok tartásáról rendelkez­nek. A helyi rendelet írásban van rögzítve, melyben meg van határozva az is, hogy mi számít belterületnek, kérje ki ezt és tanulmányozza át. En­nek alapján el lehet dönteni, hogy rá hogyan vonatkozik a helyi törvény. (A haszonállat­tartásról szóló rendelet telepü­lésenként változhat.) K. Imre Zombáról kérdezte: 160 kilós a disznója, második hete nem tud a lábára állni egyedül, csak segítséggel. Mi lehet a baja? Kicsit elkéstek a gyógyítással, mondta az állat­orvos, mert minél hamarább kezeltetik a sertést, annál na­gyobb az esély a gyógyulá­sára. Az állatorvosnak látnia kell az állatot. Nyulak és cicák Bonyhádi olvasónk az idén elő­ször próbálkozott nyulak tartá­sával. Nagy tapasztalata még nincs, de úgy tűnik, a vesztesége annál nagyobb lesz. Az állatok orrán, szemhéján, fülén apró göbök jelentek meg, a szúnyogcsípések helyén. Mi le­het ennek az oka, hogyan tudná kezelni, kérdezte, ugyanis több száz nyula van. — A leírtak alapján a nyu- lakra jellemző fertőző betegség­ről van szó. A szúnyogcsípéssel egy időben a vírust hordozó szúnyog fertőzi meg a nyulakat. Ennek a következményei az apró kis göbök, amik megjelen­nek az állat fején, majd hamaro­san el is pusztul a fertőzött nyúl. A betegség neve myxomatozis. Az állattartónak, az állategész­ségügyi előírások szerint, be is kell jelentenie a helyi állator­vosnak a betegséget, az továb­bítja a diagnózist a megyei állat­egészségügyi állomás felé, ahol elrendelik a védőoltást a még klinikai tüneteket nem mutató többi állaton. Ez az oltás, a fer­tőzés miatt, az egész településen elrendelhető. (A kötelező védő­oltás költségeit az állattartóknak kell fedezniük.) Vakcinázással a - myxomatozis megelőzhető. A betegség iránt az ember nem fo­gékony. Györkönyi olvasónk 6 hónapos kiscicája a házikoszt után állate­ledelt kapott, amit szívesen meg is evett, de azóta állandóan has­menése van. Mit tegyen? Az ál­lateledelt folyamatosan, kis, majd egyre nagyobb adagban, az állatot hozzá szoktatva kell be­vezetni, mondta Szabó Ákos ál­latorvos. A hasmenés alatt, 24 órán keresztül koplaltassa az ál­latot (csak vizet szabad adni), ha a tünetek nem enyhülnek, akkor állatorvoshoz kell fordulni. A Tolnai Népújság Mai Tévé- és Rádióműsor-ajánlata MTV 1 5.57 Hajnali gondolatok 6.00 Szabadság tér 9.00 Bor és hatalom 36. 9.35 Ficánkoló 7O.05Telemim 10.20 Tüskevár (sorozat) 10.55 Magyarország 2000 11.30 A homok titkai 83. 12.30 Szerelmek Saint-Tropez-ban 13.25 Nemzetiségi magazinok 14.25 A pampák királya 15.20 Kincsestár 16.50 Charlotte Sophie, avagy az érzelmek hatalma 17.45 Körzeti híradók 18.00 Gyerekszoba 18.10 Tükörkép (magazin) 18.40 Varjúdombi meleghozók 18.55 Rabszolgasors 15. 19.30 Híradó. Sporthírek. Idó'járás 20.00 Önök kérték! 21.001989 - hónapról hónapra 21.45 Klip-plusz 22.05 Aktuális 22.25 Kenő 22.30 MM 22.35 Oroszország titkai 23.20 Maria Schneider Jazz Orchestra MTV1, 16.50 Charlotte Sophie, avagy... Szerelmes estét, majd egy egész napot tölt együtt Albrecht és Sophie. A nő teherbe esik. TV2 5.50 Faluvilág 6.00 Reggeli kiadás 7.00 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 TV2 Matiné 10.00 Brooklyn-híd 10.25 Kakuk (talk-show) 10.55 Közvetlen ajánlat 11.20 Mindent tudni akarok! 11.25 Plusz 11.50 Holdtánc (angol film) 13.40 Stefanie (német sorozat) 14.45 Gazdagok és szépek (amerikai sorozat) 15.10 Baywatch (amerikai sorozat) 16.00 Sunset Beach (sorozat) 16.45 Kassandra (sorozat) 17.40 Luz María (sorozat) 18.30 Tények (hírműsor) 19.00 Szerencsekerék 19.30 Marimar (sorozat) 19.55 Friderikusz-szupershow 21.45 Jó estét, Magyarország! 22.30 Az oroszlán télen (angol film) 0.55 A Duna krónikája 1.20 A tegnap csodái 1.50 Vers éjfél után RTL KLUB 6.30 Reggeli 9.00 Recept Klub (ismétlés) 9.10 Rajzfilm Klub (ismétlés) 10.00 Az első' csók (ismétlés) 10.25 Második csók (ismétlés) 10.50 Klip Klub (ismétlés) ÍÍ.ÍOTelevásár 11.40 Pont hu (ismétlés) 12.10 Paula és Paulina 13.10 Élettér 13.20 Recept Klub 13.30 Televásár 14.00 Klip Klub 14.30 Rajzfilm Klub 15.10 Az első' csók 15.40 Második csók 16.10 Lois és Clark 17.05 Hajsza az időn át 77.55 Paula és Paulina 18.45 Híradó 19.15 Fókusz 19.50 Medicopter 117 20.45 Végsebesség (amerikai akciófilm) 98’ 22.35 Híradó. Időjárás 22.50 Pusszantlak, drágám! (amerikai sorozat 18/13.) 23.20 Dóra mozija 23.50 Mesék a kriptából tv2, 22.30 Az oroszlán télen. A XII. század végén II. Henrik uralkodik Angliában. Óvé fél Franciaország és a francia királytól elhódított Eleonora. RTL KLUB, 19.50. Medicopter 117. Baleset történik az antiszérumot előál­lító intézetben. A technikus belezuhan az óriáskígyó terráriumába. TV 3 5.50 Nap-kelte. 9.05 Dinasztia. 11.10 Video Hits No. 1. 14.35 Köz­vetlen ajánlat. 15.05 Jövőnéző. 75.35 Cinema. 76.00 Chicago Hope. 16.45 Beverly Hills 90210. 16.35 Robin Hood legújabb kalandjai. 18.30 Hír3. 19.00 Egy rém rendes család. 19.30 Anya csak egy van. 20.00 Az ég is tévedhet (amerikai vígjáték, 1989). 22.00 Nikita, a bér­gyilkosnő. 22.50 Murphy Brown. SZÍV TV 6.50 Tipp-top (ismétlés). 7.00 Music Box. 8.00 Csontritkulás elleni ge­rincjavító torna. Lazítson Cindy Crawforddal! 8.40 Music Box (inter­aktív kívánságműsor). 79.00Vendég- látás. Gasztronómia és hagyomá­nyok. 19.30 Hangoló (könnyűzenei műsor). 20.00 Utcai bűnügyek (ame­rikai akciófilm). 21.40 Music Box. 0.70 Tipp-top. 0.35 Music Box (in­teraktív kívánságműsor). MSAT 7.00-12.00 Nickelodeon-sorozatok. 12.00 Rajzfilmek. 16.30 Rocko. 77.00 Jaj, a szörnyek! 17.30 Cla­rissa. 18.00 Pete és kis Pete. 18.30 Sok hűhó. 19.00 News-da (zenei hí­rek). 19.30 Hír-M (közéleti híradó). 20.05 24 óra éjfélig (amerikai akció­film). 21.50 Út a pokolba (amerikai akciófilm, ismétlés). 23.25 Hír-M (is­métlés). 23.55 News-da (ismétlés). 7.00 Music Box. DUNA TV 5.30 Virradóra 9.00 Reggeli muzsika 9.30 Mondák 9.40 Világhajó (sor. 3.) 70.75 Marie (belga film, 1993) 71.45 Esti kérdés (ismétlés) 72.20 Gazdakör (ismétlés) 12.50 Heuréka! (ismétlés) 73.20 Táncház (ismétlés) 73.55 Hatlábú birodalom 14.30 Az albatrosz repülése 76.05 Teleenciklopédia 16.25 (kis) Mamaklub 17.00 A titkos küldetés 7 7.25 Mesefilmek 76.20 Szabad lélegzet (magyar film, 1973) FF 19.40 Vasúti variációk 20.70 Régiók 20.40 Esti kérdés 27.00 Híradó 27.25 Sportpercek 27.40 Űrhajónk, a Föld 21.50 Sötét középkor 22.35 A Csak visszatérése 22.50 A természet hangjai 23.15 Híradó 23.25 Vers 23.30 Borzfilm (portré) MTV 2 6.00 Szabadság tér 9.05 Aktuális 9.30 Kincsestár (ismétlés) 70.35A Karibu-út (sor. 3/2.) 7 7.00 Gyermekbarát 72.00 Éretlenek (sorozat) 12.35 Híradó. Időjárás 73.00 Tévémagiszter/repríz 14.00 Szünidőre 14.40 Tüskevár (sorozat 3.) 75.70 Nekem ne lenne hazám? 15.30 Bor és hatalom (ism.) 16.45 Musica Historlca 77.00 Nemzetiségi magazinok (szerb, német) 77.55Trópusi hőség (sor.) 18.50 Fűben-fában 19.10 Popzenei válogatás 19.30 Mesetár 20.00 Híradó. Sporthírek 20.30 Bolygónk portréja 27.25 A néma szemtanú 10. 22.75 TS - Atlétikai-vb A műsor és a kezdési időpont vál­toztatásának jogát minden tévéadó fenntartja, s ezért lapunk felelős­séget nem vállal. HBO 6.30 Jó barátok (amerikai sorozat) 7.00 Mozi! Mozi! Mozi! 7.30 Sztárközeiben: Joe Pesci 8.00 Száguldás életre-halálra (amerikai akciófilm) 96’ 9.40 Harc a másodpercekért (amerikai életrajzi film) 7 7.30 Merülés (amerikai kalandfilm) 73.05 Emma (angol film) 120’ 75.70 Spinédzserek (amerikai vígjáték) 94’ 16.45 Az ügyésznők (amerikai filmdráma) 88’ 18.20 Száguldás életre-halálra (amerikai akciófilm) 96’ 20.00 A szélhámos (orosz film) 21.35 A hazafi (amerikai akciófilm) 23.05 Jeffrey - Valami más (amerikai vígjáték) 90’ 0.40 Szemet szemért (amerikai krimi) 98’ 2.20 Larry Flynt - A provokátor (amerikai filmdráma) 125’ 4.25 Nirvána (olasz-francia-angol sci-fi) 109’ HELYI TÉVÉ-, RÁDIÓ- ÉS MOZIMŰSOROK TÉVÉK: Dombóvári VTV 9.00 Heti Híradó. 9.20 Lelátó. 9.30 Aktuális. 18.00 Heti Híradó. 18.20 Lelátó. 18.30 Aktuális. 18.50 Regionális Hír­adó (ismétlések). 20.00 Az élet muzsikája - magyar film. Szekszárdi VTV 17.00 Betegápoló. 17.30 Akarj élni. 18.00 Omega koncert. 18.30 Biztonsági zóna. 19.00 A Pécsi Körzeti Stúdió Hír­adója. 19.15 Bunyaszekszárd. 20.00 Ordas Iván - portré. 20.30 Nyár esti koktél. 21.30 Bűnös viselkedés. 23.00 Nyár esti koktél. RÁDIÓK: Alisca Rádió 91.1 MHz non-stop. Hírek: 7.00, 8.00, 12.00, 14.00, 16.00, 17.00,18.00, 20.00. 6.00-13.00 Névnapló, útinform, évfor­duló, születésnaptár, hajdan, lapszemle, helyi hírek, prog­ramajánló, könyvajánló. 10.30 Kiviműsor. A nap híre - A nap vendége. 13.00-21.00 Vízállásjelentés, zenei műso­rok, információk, érdekességek. A nap híre - A nap ven­dége. Kamarai percek - információk vállalkozóknak, ke­reskedőknek és szolgáltatóknak. 18.30 Kiviműsor. 21.00 Non-stop zenerulett. Rádió Antritt FM 105,1 MHz. 00.00-24.00 Non stop. Benne: óránként nyereményeső játék. Bajai Rádió 7.00 Jó reggelt! 7.30 BBC-hírek. 11.03 Egymás közt (Szer­kesztő-műsorvezető: Kühár Rita). 16.03 Hrvatski Odjeci (horvát nyelvű magazin). 18.00 Hírek. 18.03 Széles vász­non (filmmagazin, szerkesztő: Gulyás Gabi). 19.00 Hírek. 19.03 Kívánságműsor a Music Box támogatásával. Zenés kívánságokat kérni a 79/428-048-as telefonszámon lehet. Fortuna Rádió, Paks 00-0.5 Non-stop zene. 05-09. Reggeli magazin (félórán­ként hírek, időjárásjelentés, sport, útinform). 5.15 Névnap, születésnap. 5.50, 8.15 Rendőrségi hírek. 6.15, 7.15 Lap­szemle. 6.45,10.50,13.45 Tőzsdehírek. 7.45 Névnap, szü­letésnap. 8.30 Évforduló-Naptár. 9.05 Tegnap történt. 11.45, 15.45 Sport. 12.00-13.00 Fortunamix. 13.30 BBC- hírek. 17.00 Moziajánló. 17.30, 23.00 BBC-hírek. 19.00 Lemezkiadó ajánlóműsora. 19.30 Kívánságműsor. 22.00 Funky. Joker Rádió, Dombóvár 6.00- 10.00 Vekker. Reggeli információs műsor, riportok­kal. 7.00-18.00 Minden egész órában hírek. 11.30 Humor­percek. 12.00-13.00 Szieszta. 14.00-16.00 Csemegéző. 16.00- 18.00 Mozaik, délutáni információs műsor, riportok­kal. 19.00 Sport. 19.00-20.00 Zenei magazinműsor. Pécsi Rádió 6.00 Kossuth krónika. 6.15 Dél-dunántúli krónika. 6.30 A nagyvilág hírei. 6.38 Közlekedési információk. 6.45 A tér­ség hírei. 7.00 Kossuth krónika. 7.15 Dél-dunántúli krónika. 7.30 A nagyvilág hírei. 7.45 A nap témája. 8.10 Esemény­összefoglaló. 8.20 Riportok. 9.00-10.30 Horvát nyelvű re­gionális nemzetiségi műsor. 10.30-12.00 Német nyelvű regionális műsor. 12.00-13.00 Kossuth Déli Krónika. 13.05-14.00 Szerb nyelvű zenedélután. 14.00-18.03 Kira­kat. 18.30-22.30 Nemzetiségiekről 30 percben. MOZIMŰSOR Szekszárd, Panoráma, nagyterem: Taxi (15.30, 17.30, 20.00 óra). Kisterem: Okostojás (17.00,19.00 óra).

Next

/
Thumbnails
Contents