Tolnai Népújság, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-12 / 160. szám
1999. július 12., hétfő Megyei Körkép 3. oldal (Folytatás az 1. oldalról.) A főpapi liturgia a pravoszláv egyház szertartása szerint zajlott. A templom az istentisztelet idején annyira megtelt hívőkkel és érdeklődőkkel, hogy egy gyufaszálat sem lehetett volna leejteni. A szerb búcsú két neves vendége volt Rusz Boriszláv, a fővárosi szerb önkormányzat elnöke és Lásztity Péró, a országos szerb önkormányzat elnöke. Velük a szertartást követően beszélgettünk. — Mivel folytatódik a program az istentisztelet után ? — Amint látja, a kolostor kertjében már meggyújtották a bográcsok alatt a tüzet, főzünk, beszélgetünk. Délután kerül sor a kalász-szentelésre, este pedig táncolunk, vigadunk. Csodálatos a környezet, olyan, mintha valóban Szerbiában lennénk, a dombok, a fák ezt idézik. Nem véletlen, hogy Szerb búcsú Grábócon ide épült ez a kolostor, amit még az 1587-ben, a Dalmáciából érkezett szerb telepesek alapítottak. A mai formáját a XVIII. században kapta. Akkor még nagyon sok szerb élt a környéken, így Grábóc a térség szellemi központja volt. — Mára alig néhány szerb nemzetiségű él a faluban. — Ennek a „fogyásnak” évszázados története van. A Rákóczi szabadságharc idején elűzték a magyar területekről a szerbeket, őket is idegenekként kezelték. Később, 1921- től, az új dél-szláv állam megalakulásától kezdve folyamatos volt a kitelepülés, amit már a saját elhatározásukból vállaltak a magyarországi szerbek. — A kérdés lehet, hogy ünneprontó, de megkerülhetetlen: a háború után először találkoznak itt Magyarországon a különböző településeken élő szerbek. Hogyan vélekednek az elmúlt nagyon nehéz időszakról? — Örülünk, hogy vége, de a kisebbségi politikát nem lehet F16-sokkal megoldani -, mondta Rusz Boriszláv. — Nagyon ellentmondásos érzésekkel küszködve éltük meg a háború napjait - mondta Lásztity Péró. Egyrészt az anyaország, ahol élünk, mint a NATO szövetségese vett részt a háborúban, és ez ismét elszigetelt bennünket, másrészt ismerjük a szülőföldünk történetét. Koszovóban 1300 szerb kolostor és templom van, ezek mindegyike több száz évvel ezelőtt épült. Fájó pont ez, nehéz róla beszélni. Közben egyre több helyen készült el a bográcsban főtt ebéd. A kemény szavakat ismét az ünnep hangulata, a vidámság váltotta fel. -mau- Fotó: Bakó Jenő menu.EgJ GVEReKJATÉK kezelni v Friss információk gombnyomásra ljirBe &t<Ci Ha »őst vásárol nobák etófawéssel a Weste! «joo-imí toísüllehéhei már az új, 16 kálofeájtos MenüÁSI kártyát kapja. I Nem kell fejben tartama teMonszásnokat kódokat, mert menüből küldhet GSM- táviratian e-maik, és kűrvedenü! hívhatja a MEGAPRE5S 900 szolgálta last is íköitekedés. időjárás, foci, Westei 900 akcióét, vicc. horoszkóp). ~ például az AlCilK'l View SL‘ kijelzőjén metyelenö - menüből. Sót más mobdokböt ss, amelyek kányával együtt már bruttó 9000 Ft-tÓl" kaphatók. Bruttó IOOO Ft kedvezményt kap, ha bankjának megbízást ad mobüszámiája lakossági folyószámláról történő rendszeres kiegyenlítésére. egy újabb világszínvonalú szolgáltatást tesz elérhetővé az ón számára. WESTS. MB mintabalt Szaka** Anmy J. u. 4 toL «-NttlWM. 0S-»Wá025 Tetl-Foto , Pata. Dózsa GySrjy u. 47, • Telkomp Kft.; SKtezánl Wesselényi u. Í5. • Ariéi Műszaki Aruház. Dom- bMr. Oombő Pit u. 1. • STB9J-KSZ WC OuraBkMr. Rákóczi u. 4. • Aranit Ürirthá* BonyhM. Szabadság Mr H Tamási. Szabadság u. 3S. ■ Csak iii WtsM 100 «M&fafaMi kátfafa sanAdfasel amis * készlet tel ksüdeMdxn. Worm*» fa hárhozsitílftfa 2CS-R10. 06-ÄV»-30-» vagy 186 (csak a Westei 900 hálózatába hívható - díjmentesen) hnpiő'wwyv vwstet900.hu Wtti Keravill ofotért Wesm IMfe A KAPCSOLAT Hívjon a zöld számon: 06-80-200-398 A telefonnál: dr. Sudár Géza Lóháton a honfoglalók nyomában Több mint négyezer kilométer, méghozzá lóháton. Egyes vélemények szerint ez nagyobb megterhelést jelent, mint az ugyanekkora távot befogó gyaloglás. Ám az 1996-os, a Honfoglalás ezerszáz éves évfordulójának tiszteletére szervezett túra résztvevői mégis úgy döntöttek, hogy - híven az ősökhöz - lóra pattanva járják be az Uraitól a Vereckei szorosig tartó szakaszt. Kedves Olvasóink ebben az esztendőben is havi rendszerességgel hívhatják a Tolnai Népújság Szerkesztőségét az ingyenes zöld számon, ahol szakemberek válaszolnak az egészségüggyel, egészséges életmóddal kapcsolatos kérdéseikre. így lesz ez ma is, amikor dr. Sudár Gézának, a Szekszárd tisztifőorvosának tehetik fel az önöket érdeklő kérdéseket, általános- és egyedi problémáikról. Várjuk kérdéseiket általános- és közegészségügyi témákban, tanácsokat kérhetnek a nyári „szezonális” megbetegedések, járványok, fertőzések, ételmérgezések, stb. elkerülésére. Természetesen más, egészséggel, egészségüggyel kapcsolatos kérdéseikre is választ kaphatnak. Várjuk hívásaikat a zöld vonalon ma délelőtt, 9 órától 12 óráig. Hívjanak tehát minket a zöld számon: 06-80-200- 398. Újra hívható! Herczeg Kata asztrológus vonala Kos éi 06-90-330 501 Bika tíf 06-90-330 502 Ikrek « 06-90-330 503 Rák 06-90-330 504 Oroszlán Rt 06-90-330 505 Szűz Jé, 06-90-330506 Mérleg m 06-90-330 507 Skorpió 06-90-330 508 Nyilas f* 06-90-330 509 Bak U 06-90-330510 Vízöntő A 06-90-330 511 Halak m 06-90-330 512 Címünk: AS-B Kft Audlottx 1539 Bp. Pl. 591. Hívás díja: 88 Ft +Áfeíperc A tíz fős, vállalkozó szellemű csapat 1996. április 11-én sar- kantyúzta meg hátasait, s vágott bele az augusztus 20-án záruló lovastúrába. A csoport egyik tagja, Petraskó Tamás a napokban Szekszárdon, a Honfoglalók ruháit bemutató kiállításon számolt be élményeiről. — Az itt látható, korhű öltözékeket mi is viseltük, természetesen csak jelesebb alkalmakkor. Ezek jórészt díszruhák, ezért vigyáztunk rájuk: hiszen ma sem az érettségi öltönyünkben megyünk kertet ásni. — Voltak veszélyei ennek a hosszú útnak? — Olyan veszélyben nem voltunk, mint előttünk ezerszáz évvel a honfoglalók, akiket akkor ellenséges csapatok is szorongattak. Az általunk átszelt területek egy részén politikailag zavaros helyzet uralkodott ugyan, de biztonságunkat ez szerencsére nem befolyásolta. Helyi régészprofesszorok, történészek vállalkoztak arra, hogy egy-egy darabon elkísérnek bennünket. Ezt meg is tették, s mindenben segítettek, ami lehetőségükben állt. Az egyszerű orosz és ukrán emberekkel minden esetben nagyon jól szót értettünk. — A lovakat, vagy lovasaikat viselte meg jobban a közel öt hónapig tartó vándorlás? — Napi penzumunkat úgy terveztük meg, hogy a lovat és lovasát egyforma, elviselhető megterhelés érje. Az ellátmányt állat és ember pontosan kapta. Nem is történt egyszer sem sérülés vagy lesántulás. Az egyszerű, magyar félvér lovak jelre vizsgáztak, bár ehhez hozzá kell tenni azt, hogy eleink legjobb tudomásunk szerint ázsiai vadlovakon, azaz más néven tarpánon vagy takin érkeztek új hazájukba. Ebből a fajtából Magyarországon csak mutatóba van néhány. -száSzépen hordanak a méhek Párás a levegő, nappal jó meleg van - ahogy a méhészek mondják: igazi nektárképző idő van. A méhek szorgalmasan hordják a nektárt a kaptárakba, s most van is miből válogatniuk. Virágzik a napraforgó, a sárga somkóró és a mezők virága, a kígyószisz. Nemere István: A legnagyobb kockázat 19. Hetedik rész Menekülés Az előző részben Bert, a titkos szuperügynök nyélbeüt egy ötvenmillió dolláros üzletet, ahol kokain cserél gazdát - fegyverért. Megbízói ennek révén nyomon követhetik majd úgy a kábítószerek, mint a törvénytelenül eladott fegyverek útját egészen a felhasználókig. *** Az előkelő floridai szálloda bejáratát valóságos fényszórók világították meg. A londinereknek alig volt árnyékuk, mindenfelől áradt rájuk a fény. Gyönyörű kocsik fékeztek a piros szőnyeg mellett. Nem rendeztek fogadást; itt mindig így volt. A Continental csak magas rangú, vagy ismert vendégeket fogadott és a személyzet kötelezően jól- nevelten viselkedett. Akinek nem volt egy „egyszerűbb” szobára is napi párszáz dollárja, a legjobb esetben elsétálhatott előtte - az utca túlsó oldalán ... Az a vendég taxin érkezett, ami már feltűnést keltett. Néhá- nyan csodálkozva néztek rá. De a recepcióban meghajoltak, amikor elhangzott a neve:- Reggis vagyok. A titkárommal foglaltattam lakosztályt.- Igen, uram! - a titkár ugyan nem volt látható, Mr. Reggis a jelek szerint egyedül jött, de ezen nem akadhatott fenn a Continental személyzete. Járt már itt milliomos, aki szakadt farmerban közlekedett, és volt excentrikus európai művész, aki félméteres villás bajuszt viselt, ehhez skót szoknyát és a fején mexikói sombrerót. Ezekhez képest Mr. Reggis maga volt a normalitás. Felment szobájába, nagy borravalót adott a bőröndjeit cipelő két londinernek. Körül sem nézett a szobájában, máris a szálloda menedzserét hívta:- Reggis vagyok. Ma este kis fogadást adok a barátaimnak.-Igen, uram, rendelkezésére állunk. Ha bizalmas üzleti találkozóról van szó, ajánlhatnám a tizenkettedik emeleti kistermünket. Teljes kiszolgálással, természetesen. Értesítsem a konyhát és a pincérek főnökét?-Igen. Hat személyről lesz szó, plusz néhány testőr ... Nekik esetleg egy mellette lévő helyiségben lehetne teríteni. Semmi zene, gépi sem. Csend és diszkréció.- Igenis, uram, meg lesz velünk elégedve. Kezdés időpontja?- Kilenc óra harminc. A rendőrséget is értesítettük. Tudom, ezzel kockázatossá válik a dolog, de a szálló vezetősége csak így egyezett bele. Féltik a hírnevüket. Még így is megkövetelik a teljes diszkréciót.- Nem csoda. Ha kiderül a dolog lényege, az életük is veszélybe kerülhet. Valamelyik pórul járt csoport esetleg bombát helyez el a szállodában ...- Ne fessük falra az ördögöt. Mi kell még?- A kellékek együtt vannak. A pincérek helyét az utolsó pillanatban veszik át olyan ügynökeink, akik szintén ismerik a pincérszakmát. Ők teszik ártalmatlanná a testőröket. A kis ebédlőt is felkerestük már előtte ...- Akkor csak azt kívánjuk, megérkezzenek az üzletfelek és köztük az is, aki a legnagyobb halnak számít majd a ... hálóban! Bert a hallban várta vendégeit. Azok két csoportban érkeztek. Két bajuszos, szemlátomást déli külsejű űr két-két testőrrel. Ezek egyike hozott egy nagy bőrtáskát. Az urak Rodriguez és Seballa néven mutatkoztak be. Bert meg volt győződve, hogy hamis nevek, ezekben a körökben ez természetes volt. Pont ő akadt volna fenn ezeken, akit igazából nem Reggisnek hívtak? Mégis így mutatkozott be és a kemény kézszorítást sem mulasztotta el. A másik három közül kettő amerikai volt, ezt kiejtésük azonnal elárulta. A harmadik európai lehetett. Az amerikaiak karcsú, kisportolt, őszes férfiak voltak. Az európai volt köztük a legfiatalabb, még negyven sem lehetett. Szőke, nyílt arcú, megnyerő vonásait és tekintetét tudatosan használó férfi benyomását keltette. Reggis észrevette, hogy egy elmenő hölgy rámosolyog az ismeretlenre. Tetszik a nőknek, hódító típus - jegyezte meg gyorsan. Szüksége lesz minden apróságra ahhoz, hogy később elkészítsék az illető pszichológiai képét is.- Martin.- Dewaert. És az európai is kezet nyújtott:- Lansky. (Folytatása következik.)