Tolnai Népújság, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-10 / 159. szám
4. oldal Megyei Körkép 1999. július 10., szombat — Tolna Es Környéke Megszépülve, megújulva fogadja a tolnai öregek napközi otthona a helyi időseket, két és fél hétig tartó tatarozási munkálatok után. Tegnap ünnepség keretében a tolnai egészségügyi gondnokság .vezetője és a polgármester köszönte meg a napközi dolgozóinak és a kivitelezőknek a megfeszített munkát, és azt kívánták az időseknek, hogy minél tovább erőben, egészségben tudják élvezni a kellemesebbé vált környezetet. Az ünnepség után grillparty-n látták vendégül a napköziseket. fotó: bakó jenó A mözsi csapat képviseli hazánkat a nemzetközi versenyen Futnak-e még a diáktűzoltók? (Folytatás az 1■ oldalról.) hogy a Nemzetközi Tűzoltó Szövetség megmérettetésein mások a versenyszabályok, a feladatok, mint amilyenek idehaza, illetve a többi volt szocialista országban. így, megfelelő tapasztalatok híján nem csoda, hogy ezen országok csapatai általában a „futottak még” kategóriában szerepeltek az eddigi versenyeken. A möZsi csapatnak - a kihívásnak megfelelően - tehát keményen kellett dolgoznia a tréningeken. Az elméleti felkészítés után tavasztól beindultak a gyakorlati foglalkozások, hetente egy alkalommal. A felkészülést a június végén-július elején lezajlott bölcskei tűzoltó (edző)tábor zárta, amelynek végére alakult ki a versenyre utazó, 9+1 fős keret. Ennek tagjai valameny- nyien fiúk, és immár négy éve tevékenykednek, mint diáktűzoltók. A versenyre való felkészülés egyébként nem csak a tűzoltó ismeretek gyarapítására volt hivatott. A franciaországi verseny egy hete alatt számos kiegészítő programra is sor kerül majd, így például az egyes csapatok kulturális bemutatóira. A mözsi fiúk egy botos táncot fognak előadni, amelyet csaknem két hónap alatt a bogyiszlói néptánc együttes vezetője tanított be nekik. A versenyen való részvétel a diáktűzoltóknak nem kerül semmibe. Köszönhetően a Magyar Tűzoltó Szövetség és a Tolna Megyei Tűzoltó Szövetség mellett a Mobilitás Ifjúsági Szolgálat, a mözsi iskola, a Fastron, a Tolnatext, a Luxin, a Herbária, a tolnai ön- kormányzat és dr. Németh Katalin iskolaorvos támogatásának. Arra a kérdésre, hogy ilyen felkészülés után „futnak-e még” a mözsi lánglovagok, Müller Ernő azt felelte, hogy a 22 ország negyven csapatát felvonultató nemzetközi mezőny ismeretében nagy sikernek lehetne elkönyvelni, ha a középmezőnyben végeznének a mözsi fiúk. A csapat ma kora délután autóbusszal indult Altkirch- be.-tsSzólamok főzőversenye: döntetlen A Mözsi Bartók Béla Női Kar népes serege - kórustagok és férjek - a múlt szombaton megszállta, „behangolta” Dombori Akácfa utcáját, ahol Schmidt Józsefné karnagy és férje hétvégi házában kora reggeltől várta a csapatot. A találkozó -egyik fő attrakciója volt a szólamok főzőversenye. Három bográcsban készültek az ételek: „csülökpörkölt Streemé Marika módra”, vegyespörkölt Streer Tamás és Nagyné Rózsika módra”, valamint „pulykacombos babgulyás Fögleinné Eszter módra.” A kórus egy-egy dallal, koccintással biztatta a tagok által megválasztott főszakácsokat. A verseny eredményhirdetésére a bográcsok kiürülése után került sor. A szavazás döntetlen eredményt hozott, így tehát van ok az ismétlésre. A főszakácsok jutalma egy- egy óriás főzőkanálra írt köszönet volt. A férjek, kukták egy-egy mosogatókendőt kaptak ajándékba. Az ebédet követő „kórusmű megszólaltatások” és a strandon való lubickolás után a kórus ismét együtt volt a nyaralóban. Az esti szerenád bizonyára sokáig emlékezetes marad — a szomszédoknak is. Az összejövetel két tételt igazolt ismét. Egyrészt, hogy sok jó ember kis helyen is elfér (54-en egy 36 négyzetméteres nyaralóban), másrészt, hogy a 26 együtt eltöltött év, a sok közös élmény igazi nagy családdá kovácsolta a kórust. Hír-Forrás Református tábor Medinán A korábbi évekhez hasonlóan idén is megrendezik a medinai református tábort. A program július 12-én, azaz hétfőn kezdődik. Több turnusban, augusztus közepéig várják a fiatalokat a Tolna megyei református egyházmegye medinai táborában. Szakszervezeti kirándulás A Tolnatext Kft. szakszervezeti bizottsága egy napos kirándulást szervez a tamási termálstrandra, jövő kedden. Indulás reggel fél nyolckor a tolnai gyár elől. A szociális rendelet- módosításról Tolnán A tolnai önkormányzat népjóléti bizottsága jövő héten hétfőn tartja soron következő ülését. A napirenden többek között szerepel az önkormányzat szociális rendeletének módosítása. (Mint arról korábban írtunk, a város egyes vezetői szerint a jelenlegi mértékű szociális kiadásokat nem bírja el tovább a város, az ilyen célú pénzek kiáramlását többek szerint le kell fékezni.) Szeretetszolgálat Lelki gondozásra szoruló, vagy egyszerűen csak a szívüket kiönteni kívánó polgárok számára tartanak fogadóórákat Tolnán, a Deák Ferenc utcai katolikus közösségi házban. A kezdeményezés elindítója Wessely Sándorné, nyugdíjas, aki évtizedes tapasztalatokkal rendelkezik a lelki gondozás terén. Célja az arra rászoruló emberek segítése, karitatív alapon, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül. Elképzelésit a helyi katolikus egyház is támogatja, amely helyiséget biztosított számára. A fogadórákra hetente szerdán és csütörtökön kerül sor, 14-től 17 óráig, a katolikus közösségi házban, a Deák Ferenc utcában, a Damjanich és a Rákóczi utca közötti részen. A lelki gondozó szeretné, ha az őt felkeresni kívánók személyesen vagy telefonon (445-432) egyeztetnék vele az időpontot. A közösségi házban rendelkezésre bocsátott két helyiség egyébként arra is lehetőséget biztosít, hogy egyfajta klubszerű tevékenység (újságolvasás, tere-fere, kártya) is folyjon a négyszemközti lelki gondozással párhuzamosan, a fogadóórák ideje alatt. Kölesdi programok ✓ Áldozat a Napistennek A Kölesdi Közéleti Egyesület csütörtök este kibővített ülést tartott az augusztusi kölesdi rendezvények programjainak összeállítása kapcsán. Ennek alapján augusztus 11-én, a napfogyatkozás napján a megyei tűzoltózenekar ad térzenét a művelődési ház élőit, majd a közönség a felvonul a vásártérre, ahol „áldozatot” fognak bemutatni a Napistennek, majd várják a nappali sötétséget. A Szent István napi ünnepségek alkalmából augusztus 19-én Pósa Endre kistormási festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás a művelődési házban. 20-án sportnap lesz a sportpályán, 21-én pedig a borünnep zajlik majd a művelődési ház udvarán, főzőversennyel, tűzijátékkal, irodalmi műsorral, bállal, és a főszerepben természetesen a kölesdi borokkal.-esFácánkerti nyugdíjasok Tartalmas kirándulás A Fácánkerti Nyugdíjas Klub minden évben nyár elején nagy kirándulást szervez. így történt ez idén is, amiről a klub vezetője szerkesztőségünkhöz küldött levélben számolt be. Az idei út igen tartalmas és hosszú volt, valósággal próbára tette az idősek tűrőképességét. Kora reggel, a Gemenc Volán kedvezményes autóbuszával - Velő József buszvezetővel - indultunk. Az első állomás Kaposvár volt, ahol megnéztük a Csiky Gergely Színházat, és fejet hajtottunk a 44-es gyalogezred bronzszobránál. Ezt követően Keszthelyen ellátogattunk a híres Festetich kastélyhoz, s gyönyörködtünk annak rendezett parkjában. Délután Hévízen körbejártuk a tavat. Utána már kissé fáradtan, ennek ellenére nó- tázva utaztunk Siófokra, ahol a bátrabbak megmártóztak a Balatonban. Az élménydús kirándulás végén megfogadtuk, hogy még az idén szervezünk fürdéssel egybekötött egész napos kirándulást. Szent Iván és a szomszédok A rendőrség vetett végett az elmúlt pénteken a tolnai zenészklub által a művelődési ház udvarán megrendezett, technikai okok miatt „dátum- csúszásos” Szent Iván éji bulinak, amelynek híre úgy tűnik, még a hazai sztárzenészek berkeibe is eljutott, legalábbis ha a barátaival a rendezvényen huzamosabb időt eltöltő „Cipőt”, a Republic énekesét is ebbe a kategóriába soroljuk. A rendőrségi közbeavatkozásra visszatérve: balhé ugyan nem volt, de hajnali fél kettő tájban a szomszédok már végképp nem tudták méltányolni a szabad téri muzsikát. Az ezen aktusban érdekeltek szerencséjére azonban akkorra a tűzugrás már lejátszódott, a közönség nagy része pedig még nyitva tartó Szent Iván tüze fotó: ch vendéglátó ipari egységek felderítésébe kezdett.-tsSzőlőhegyi ároktisztítás Medina-Szőlőhegyen meg- luban nagyon megemelkedett kezdődött a település víziévé- talajvíz szintje. A feladattal a zető árkának tisztítása. Erre medinai önkormányzat egy azért volt szükség, mert a fa- magánvállalkozót bízott meg. Rendőrőrs A disznóhúst nagyon kedveli Betörtek a faddi húsboltba. A tettes aj tóki feszítéssel hatolt be az üzletbe, és onnan 3 kiló kolbászt, 7 kiló sertéscombot, valamint 3 ezer forint készpénzt vitt el. Szakszerű automata-kifosztás A faddi Jockey söröző játékautomatája vált áldozatává egy profi gépfeltörőnek a hét közepén. A tettes ajtóbenyomás módszerével hatolt be a vendéglátó helyre, és szakszerűen szét, majd visszaszerelve a gép pénzt tartalmazó alkatrészeit, 80-90 ezer forint értékű 20, illetve 100 forintossal, valamint némi cigarettával és édességgel gazdagabban távozott. A kár így összesen kb. 100 ezer forint. Zárhatatlan ajtók és a besurranó Ugyancsak Faddon, a Dózsa György utcában egy lakatlan házból besurranással loptak el 3 ezer forintot. A tettes dolgát megkönnyítette, hogy az épület több ajtaját nem lehet bezárni. / Es megint csak egy faddi eset Egy Templom utcai házból a héten 35 ezer forintot vittek el. A rendőrség „begyűjtött” egy helyi illetőségű férfit, akit a tett elkövetésével gyanúsítanak. Az illető tagad, ugyanakkor a tőle lefoglalt mintegy 12 ezer forint eredetéről nem tud hitelt érdemlően számot adni és a kérdéses házba rendszeresen járt borért. (Az épületbe lopott kulccsal hatoltak be.) Szerencséje volt a károsultaknak Egy mözsi ház melléképületéből 500 forintot vittek el, az ajtó kifeszítése után. A bűn- cselekményt a tulajdonosok hozzátartozója vette észre. A károsult házaspár a betörés napján utazott hosszabb időre Gunarasra. A tulajdonosoknak a rendőrség megállapítása szerint szerencséjük volt, mivel például a ház több ablaka csak a szúnyogoktól volt védve, a garázsban álló autóban pedig benne volt a slusszkulcs. Aláírások, kontra közmegelégedés Mikor rendeljen a háziorvos? A mözsi háziorvosi rendelési idő napközbeni „széthúzását” kéri tizenhárom helybéli polgár a városi tisztifőorvoshoz írt levélben. Mözsi önkormányzati képviselők szerint nincs szükség változtatásra, a helyi orvosi szolgálat köz- megelégedésre működik. A tisztifőorvoshoz eljuttatott levél aláírói azt kérik, hogy állítsák vissza azt a ’90-es évek elejéig élt, mintegy fél évszázados gyakorlatot, amely szerint a mözsi rendelőben naponta délelőtt és délután is volt rendelés. Indoklásul elsősorban azt hozzák fel, hogy ha valamelyik napszakban szünetel a rendelés, és a mözsi betegek nem várhatnak délutánig, vagy másnap délelőttig, akkor be kell utazniuk Tolnára az orvosi ellátásért. A nehéz szociális helyzetben levők részére pedig a helyi járatú busz költsége is súlyos terhet jelent. Tolnán és a mözsi település- részen jelenleg valamennyi háziorvos - a gyerekorvosok kivételével - egyik nap délelőtt, másik nap délután rendel. A mözsi háziorvos péntekenként délelőtt és délután is fogadja a betegeket. Ezen évek óta működő gyakorlatot egyébként eddig nem kifogásolta senki. Panasz csak azután merült fel, hogy az orvost tavaly ősszel megválasztották önkormányzati képviselőnek. Ezt követően - az önkormányzati elfoglaltságaira való tekintettel - a hétfői napokon reggel 8-tól délután 1-ig rendel. A 13 lakos által aláírt levelet a tiszti főorvos elküldte a tolnai polgármesternek, aki az ügy kivizsgálása és az esetleges intézkedésre történő javaslattétel céljából továbbküldte azt a mözsi alpolgármesternek, és egy ugyancsak mözsi illetőségű képviselőnek, aki az ügyrendi és jogi bizottság elnöke is egyben. Mindkét képviselő úgy látja, hogy az ügyben nincs miért eljárni. A mözsi alpolgármester hangsúlyozta, hogy korábban egyetlen lakos sem tett ilyen irányú panaszt, a mözsi háziorvosi ellátás közmegelégedésre működik. Szerinte nem zárható ki az sem, hogy a beadvány aláíróit valaki esetleg más jellegű indíttatásból biztatta fel. Az alpolgármester mindenesetre azt mondta, hogy a témát felvetik a településrészi önkormányzat következő ülésén. -s-