Tolnai Népújság, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-06 / 155. szám

1999. július 6., kedd Megyei Körkép — Tamási, Simontomya És Környéke 5. oldal Felsőnyék kontra közigazgatási hivatal Több törvényességi észrevé­telt tett a Tolna Megyei Közigazgatási Hivatal a fel­sőnyéki önkormányzat szervezeti és működési sza­bályzatával kapcsolatban. A község képviselő-testülete múlt héten tárgyalt ismételten a hivatal észrevételeiről. A törvénysértőnek tartott helyi jogszabályok és határozatok egy részét már korábban kor­rigálta az önkormányzat. Ács István, polgármester előterjesztésére azonban az szmsz módosítására vonat­kozó felhívást a képviselő- testület tudomásul vette, de a rendeletet nem módosította. Az indoklás szerint a módosí­tás legalább olyan körültekin­tést igényel, mint a szabályzat elkészítése, ezért a Pécsi Jog- tudományi Egyetem közigaz- gatás-jogi szakértő csoportjá­nak véleménye, illetve az Or­szággyűlés adatvédelmi biz­tosának állásfoglalása után kerülhet sor a rendelet módo­sítására. (-h-c) Másfél hónap alatt elkészült a regölyi szennyvíztisztí­tómű. Július 12-én, hétfőn átadják a négy község kommu­nális szennyvizét befogadó tisztítóművet Regöly határában. A negyvenmilliós létesítményt Regöly, Szakály, Szárazd és Keszőhidegkút közösen, területfejlesztési támogatás igénybevételével finanszírozta. fotó: ó. r. Tamási elutasítja a megyei összevonást Egyhangúan elfogadta há­rom, megyei önkormány­zathoz tartozó intézmény összevonását aggályosnak tartó határozatát a tamási képviselő-testület. A Tolna Megyei Önkormány­zatnak a törvény szerint ki kell kérnie a helyi önkor­mányzatok véleményét a me­gyei intézmények átszervezé­sével kapcsolatban. A peda­gógiai intézet, a megyei sporthivatal valamint a köz- művelődési és idegenforgalmi központ egyesítését a tamási önkormányzat azért tartja ag­gályosnak, mert „a különböző ágazati feladatokat ellátó in­tézmények összevonásakor csorbulnak a szakmai érde­kek”. (-h-c) Hét falu OFA-pályázata Az Országos Foglalkoztatási Közalapítványhoz nyújt be pályázatot Keszőhidegkút gesztorságával hét település, amellyel harmincöt munka- nélküli jut munkához. A községek a Tolna Me­gyei Munkaügyi Központtól ígéretet kaptak: a továbbfog­lalkoztatáshoz támogatást nyújt a munkaügyi szervezet. A közhasznú munkások köz­épületek felújítását végzik majd. Egymilliárd a tamási szakiskolára Két Tolna megyei iskola ka­pott idén címzett támogatást: a szekszárdi Ady Endre Szakközépiskola 594 millió forintot rekonstrukcióra, a tamási Vályi Péter Szakkö­zépiskola és Szakmunkás- képző Intézet bővítésre egy és egynegyed milliárd forintot. Az Országgyűlés a harminc kedvezményezett közül mindössze kettőnek hagyott jóvá saját erő nélkül címzett támogatást. Az egyik a tamási szakközépiskola. Ha minden a tervek szerint megy, 2003-ra megvalósul a Makovecz Imre nevével fém­jelzett Makóna ügynökség ter­vezői által megálmodott épületegyüttes. Idén 35 millió forint az épület tervezésére, 2000-ben 135 millió, 2001-ben 244,9 millió, 2002-ben 487,9 millió, végül 2003-ban 361 mil­lió csordogál az iskola nagy­szabású átépítésére és bővíté­sére. A beruházásból 216 millió forinttal részesedik a 22 X 44 méter alapterületű tornaterem, amely egyben nemzetközi Az épület makettje. 2003-ban valóság lesz szabványoknak megfelelő kézi- labdapálya is lesz. Az épület egyes részeit: az oktatóhelyet, a kollégiumot, éttermet, torna­termet aula köti össze. Bővül a tantermek száma, egyrészt az­zal, hogy háromszintes lesz az épület, az irodahelyiségek pe­dig kikerülnek onnan. Jelenleg nincs a szakközépiskolában a szintén tervezett étterem és konyha, és két szintes lesz a fiúkollégium is. A most 40 ta­nulónak helyet adó diákszálló harmincnégy férőhellyel bővül. (Az iskola 540 diákja közt a helybeliek aránya csak 30 szá­zalék.) Vida Lajos, igazgató szerint a működtetés költsége nem fog jelentősen emelkedni, mivel korszerűbb fűtési rend­szert üzemeltetnek majd. (tf) Vízkár: tervek, tanulságok A legsúlyosabb változat következett be Tamásiban (Folytatás az 1■ oldalról.)- Bebizonyosodott, hogy vannak a vízfolyások, tavak védműveinek gyenge pontjai, a mostani helyzet megmutatta, hol kell erősíteni. Az körzeti ár- és belvízvédelmi tervekben jól értékeltük a helyzetet. A legsú­lyosabb változat következett be. A figyelem ráirányult az ár- és belvíz védelemre, a helyi vízkár elhárítás, a tervezés fon­tosságára.- Milyen volt az összhang a résztvevők, szakemberek, pol­gármesterek között?- Június 18-tól, megalakulá­sától a védelmi bizottság rend­szeresen értékelte a helyzetet, folyamatos védelmi ügyeletet tartott. A polgármesterek rend­kívül hatékonyan együttműköd­tek. A hőgyészi polgármester például segített Kalaznónak, ahol idős a lakosság, eszközök sincsenek, emberrel, géppel si­ettek segítségre Hőgyészről. Az újiregi tavaknál Magyarkeszi- ből és Udvariból érkezett segít­ség. Amikor a Keszőhidegkút és Majsapuszta között a közutat kellett megvédeni, a keszőhi- degkúti polgármester hívására részt vettek a védekezésben Gyünkről, Szárazdról, Belecs- káról, Regölyből. Önzetlenül segítettek vállalkozók is. Meg­ítélésem szerint jó volt az együttműködés a szakmai szer­vekkel: a vízügyi igazgatóság­gal, a vízgazdálkodási társulás­sal. A polgári védelemmel a feladatok koordinálásában, és a logisztikai munkában vettünk részt.- Többször elmondták: ke­vés volt az éló'munkaerő.- A megyei közgyűlés el­nöke - a tamási polgármester kérésére - elrendelte az ötven­két fős műszaki mentőcsoport készenlétbe he­lyezését. Ez „pa­rancs” volt, a szolgálat és a technikai eszkö­zök igénybevéte­lére. Jelentkeztek önkéntesek is, rádióamatőrök, akik összekötte­tést teremtettek az ügyeletek és a Balázs Sándor figyelőszolgála­tok között. Ez fontos le a vízkár elleni védekezésből?- Jelentős próbatétel volt, számomra is és a körzeti pol­gári védelmi parancsnokság számára is. Munkánkat határo­zottan segítette a Tolna Megyei Polgári Védelmi Parancsnok­ság, a többi közt a homokzsá­kok beszerzésében is. Kiderült, FOTÓ: ÓTÓS RÉKA volt, de mobiltelefon nélkül az egészet nehezen lehetett volna levezé­nyelni. Ezzel együtt igaz, hogy gond volt az élőmunkaerővel. Ä Magyar Honvédség kapos­vári logisztikai ezredétől érke­zett katonák kitöltötték ezt az űrt. Szükséges előre gondolni, melyek azok a vállalatok, üze­mek, ahol lehet mozgósítani, és arra kell törekedni, hogy a mozgósítás módszere bejára- tódjon. Kritika nélkül mondom: a Koppány-hídnál sokszor több volt a nézelődő, mint a segítő.- Milyen tanulságokat vont hogy az önkormányzatok nem nagyon rendelkeznek vízkárel­hárítási tervekkel. A mozgósí­tási tervekben, mint mondtam, előre kell gondolkodni, szükség lesz egy olyan adattárra, hogy az eszközökhöz, szivattyúhoz, homokzsákokhoz honnan lehet gyorsan hozzájutni. Felröppen­tek időnként rémhírek, valótlan információk is, amelyek sokkal súlyosabbnak mutatták a hely­zetet. Remélem a polgármeste­rek is értékelik munkánkat, el­mondják, mi lett volna az elvá­rás velünk szemben. (tf) KözTörvény Gyerektolvaj Meggyesen A hátsó ajtón surrantak be múlt hét szerdáján egy meggyespusztai büfébe, ahonnan egy pénztárca két­száz forinttal, egy személyi igazolvány, és egy arany­gyűrű tűnt el. A rendőrség nyomára bukkant az ott járt Opel tí­pusú gépkocsi utasainak, két székesfehérvári felnőttnek és egy tizenhárom éves fiú­nak, aki azt állította: egye­dül követte el a lopást. Kis­korúsága büntethetőséget kizáró ok. Álláskínálat A térség munkáltatói Tolna Megyei Munkaügyi Köz­pont tamási kirendeltségén keresnek: Tamásiba két pályakezdő asztalost, egy hentest, há­rom lakatost, egy vagyon­őrt, egy fafúvós zenetanárt, Hőgyészre húsz varrónőt, tíz betanított varrónőt, Simon- tornyára egy szűcsgépkeze­lőt, Pincehelyre öt teher­gépkocsi-vezetőt (vidéki munkára, négy órás foglal­koztatásra, határozott időre), Iregszemcsére, Be- lecskára, Felsőnyékre tíz-tíz varrónőt, és betanított var­rónőt, Fürgédre egy német­tanítót. A Hungária Bizto­sító értékesítési munkatár­sakat keres. Tamási körze­tén kívüli munkáltatók hét varrónőt, nyolc betanított varrónőt, tizenöt fűrészipari gépkezelőt, vagy segéd­munkást, két villanyszere­lőt, két lakatost, egy épí­tészmérnököt (szakmai né­met nyelvtudással) és egy konyhalányt alkalmazná­nak. Információ a tamási munkaügyi kirendeltségen, telefon: 471-022, és 471- 958. Hirdetésfelvétel Tamási: Tolnatourist, Sza­badság u. 43. Telefon/fax: 471-941. Új hirdetésfelvevő: Láisz- lóné Fülöp Zsuzsa, Tamási, 7090, Páva u. 2. a6-20-987- 5813.Szabó Gyuláné (BEZO-KERFU): Hőgyész 7090, Zrínyi u. 3. Üzenet a 488-378 telefonon. Bosnyák József, Tamási, telefon: 06- 30-460-727. Gyászközlemények: Szabó Gyuláné, Hőgyész, Zrínyi u. 3.488-378. Szó, szó, szó Két és fél millió forintot kap idén a tamási területfejlesz­tési társulás a térség komp­lex vidékfejlesztési prog­ramjának elkészítésére, te­rületfejlesztési pénzből (te­hát adóból). Természetesen minden hasonló pénzforrás üdvözlendő, mert mikor is adnának össze e szegény vi­déken 2,5 milliót egy komp­lex programra? Csak emlé­keztetőül: a társulás egyszer már megfizetett egy sokszá­zezres tanulmányt, mely szintén a térség fejlesztését célozta. Például a tolnané- medi téglagyár újraindítá­sának, vagy egy iregszem- csei agrárfőiskola máig por­lepte ötletével. Ne felejtsük: ma minden a programoknál kezdődik. Ahol a pénz, ott a szakértelem. (tf) Ezredvégi performansz: a giccsfestő fellázad A hetvenes (hatvanas?) évek hangulatát idézte némiképp aktualizálva két fiatal festő a múlt hét szerdai kiállítási na­pon a Tamási Galériában: egy ma már kiveszőben lévő műfajba, a performance-ba leheltek életet. Hoffer Ottó és Kiss Sándor egyébként békés természetű és ígéretes művészemberek har­mincon innen, akik szívesen dolgoznak plain air techniká­val. A tamási kiállításon erede­tileg impresszionista stílusú képekkel mutatkoztak volna be, a program azonban - Opitonak köszönhetően -, változott. Opito a 21. század elképzelt giccsfestője lelkében ugyanis megmozdult valami. Opito utánzó festő. Sorsa szomrú: Rippl-Rónai nőalakját mobilte­lefonnal, Jan van Eyck portre- tistáját számítógéppel koppintja le, nem sajnálva a festéket, laza határozott ecsetkezeléssel dol­gozik, Diktátor Galériás pedig uralkodik felette. Egy áramszü­net azonban megvilágosítja lel­két, fellázad a giccs-galéria- diktatúra ellen. Ennyi a történet. Az előadás közönsége, jó­részt általános iskolás diákok, Opitoval közösen összemázol­ják az utánzatokat, Galériást pedig megverik. A kiállítás jelenleg - és még július 25-ig -, ezt, a tönkretett giccset mutatja be. (tf)

Next

/
Thumbnails
Contents