Tolnai Népújság, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-05 / 154. szám
1999. július 5., hétfő 3. oldal Megyei Körkép Mozdonyvezetők napja Dombóváron (Folytatás az 1. oldalról.) A vasutas-találkozón megjelent a horvát mozdonyvezetőszakszervezet három fős küldöttsége, élén Naned Morgen szakszervezeti elnökkel, valamint ott voltak a két nagy vasúttársaság vezetői, Kukely Márton a MÁV Rt. és Józsa Károly, a GYSEV Rt. vezérigazgató-helyettese. Katona Kálmán rövid megnyitóbeszédében a MÁV reformjával kapcsolatos határozott kormányzati lépésekről szólt. A MÁV-vezetők és a MOSZ csapatának barátságos futballmérkőzése előtt Kiss László, a szakszervezet elnöke a többi között arról beszélt: a szakszervezet tagjai ezúttal azt is megmutatják, nemcsak konfliktusok idején tudnak együtt lenni. Kukely Márton köszöntőjében hangsúlyozta: a vasútra szükség van Európában, és ezt most már nem csak a MÁV tudja, hanem a kormányzat is. Kijelentette: áttekinthető rendszer kell a magyar vasúton, el kell fogadni, hogy a MÁV a piacon él, pontos, korrekt, megbízható szolgáltatást kell nyújtania. (tf) Fotó: Gottvald Károly Szekszárdi Duna-híd: konkrét hiteltárgyalások- Vannak-e konkrét elképzelések a 6-os számú főútvonal bővítéséről? - kérdeztük Katona Kálmánt, a közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztert.- A bővítés finanszírozását vizsgáljuk, meg kell oldani ezt a közlekedési folyosót is - ennyi a konkrétum. Az, hogy a főút meddig lesz a jelenlegi nyomvonalon, és hogy új nyomvonalat hol kell építeni, a tervezőkre van bízva. A Budapesttől Dunaújvárosig vezető szakaszt kell először bővíteni, itt konkrétak az elképzelések. Egyébként az egész autópálya-program költségeit vizsgáljuk, és remélhetően tudunk „fogni” a pénzeken. Egy-két sikeres kísérleten túl vagyunk.- Említene egyet?- Jó példa a salgótarjáni elkerülő út, aminek költségeiből jelentősen faragnak le. Ha itt tíz százalékot meg lehetne takarítani, abból bőven meg tudnánk kezdeni a 6-os út munkálatait.- Hogy áll jelenleg a szekszárdi Duna-híd ügye?- Ez nem kérdés, már a konkrét hiteltárgyalások folynak. A szekszárdi híd állami pénzből fog megépülni, és 2001 december végéig át kell adni. A bajai híd októberben lesz kész, azután bunaföldKatona Kálmán várra mennek a bajai építők, ezt követően Dunaújvárosban építünk hidat.- Nemcsak a Tiszántúlon, Tolna megyében is sok kárt okozott a belvíz. A KHVM a maga részéről milyen segítséget tud nyújtani a károk enyhítéséhez?- A KHVM több, mint ti- zenötmilliárdot költött ár- és belvíz elleni védekezésre, tehát kitettünk magunkért. Az önkormányzatok külön-külön megsegítésére annyi pénzünk van, amennyit adományként a számlánkra befizettek, ez ösz- szesen 160 millió forint. Ezeket a területi vízügyi igazgatóságok ajánlására osztottuk szét. Hírek Milyen ruhát, fegyvert viseltek a honfoglalók? A kérdésre választ kaphatnak mindazok, akik július 7-én, szerdán 15 órától Szekszárdon, a vármegyeháza nagytermében megtekintik a Honfoglaló eleink viselete elnevezésű kiállítást. A tárlatot dr. Révész László régész, a Magyar Nemzeti Múzeum főosztályvezetője ajánlja az érdeklődők figyelmébe. Bogyiszlói küldöttség indul Németországba Bogyiszlói küldöttség indul a németországi Schlitz-be, Bogyiszló partnertelepülésére július 8-án, csütörtökön. A delegáció a két évente megrendezésre kerülő schlitz-i folklórfesztiválon vesz részt. Tűzoltók küzdelme Dombóváron a víz ellen Tegnap délelőtt Dobóváron a Latinca Sándor utca egyik házához vonultak ki egy kocsival a helybeli tűzoltók. A kazánházból és a pincéből mintegy tíz köbméternyi vizet szivattyúztak ki. Vaskakas és Petőfi-adaptááó Folytatódott a hétvégén a Si- montomyai Színházi Nyár és Fesztivál. Az egyik legszínvonalasabb és legszórakoztatóbb előadás a győri Vaskakas Bábszínház történelmi marionettjátéka volt (képünkön), melyhez hű környezetet jelentett a középkor hangulatát idéző Vár tér, és amelyre meglepően kevesen voltak kíváncsiak. Nagy sikert aratott Besenczi Árpád színművész Petőfi-adaptációja, a Helység kalapácsának feldolgozása. Tegnap a református istentiszteleten a decsi Kajsza Kvartett játszott, a Vár téren a többi közt népzenei találkozót rendeztek. (-h -c) Fotó: Gottvald Károly Egy év alatt hetven lakója volt a rehabilitációs otthonnak A közösség ereje Zsibriken „Ne add fel a reményt, hisz van megoldás! Jézusban, ki a Golgotán érted adta magát! Akármilyen életed volt eddig neked, Tudd meg, hogy Jézus Krisztus akkor is szeret!” A KIMMTA név ismerősen cseng a Tolna megyeiek számára. A Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Támogató Alapítvány rehabilitációs otthona Zsibriken működik, és hétvégén tartották hagyományos nyílt napjukat, sok érdeklődőt látva vendégül. Szabó Judit, az otthon lelkésze tartott áhítatot. Az elmúlt évet értékelve a lelkésznő elmondta, hogy januárban ment el az otthon alapítója, Viktomé Erdős Eszter a ráckevei rehabilitációs központba dolgozni, ezt követően - a kezdeti nehézségek után - március elejére már ki is alakult az új stáb. Jelenleg kilenc mentor dolgozik az otthonban, 24 órás váltásban. Az elmúlt egy év alatt hetven fiú fordult meg a zsibriki otthonban. Az úgynevezett diszkó-drogokról azt tartja a közvélemény, nem okoznak tartós károsodást. Ezzel szemben az otthonban idén négy diszkódrogot fogyasztó fiatal is él, akik úgy leépültek, hogy rehabilitációra volt szükségük. Jelenleg 15 lakója van az otthonnak. Egy év alatt huszonnégyen csinálták végig a nyolc hónapos terápiát, heten visszaestek, tizenöten abbahagyták. Tizennyolc fiút kellett elküldeni a mentoroknak, de közülük is négyen „tiszták” maradtak. Az elmúlt évben három halottja volt az otthonnak, eddigi lakói közül. A nyílt nap keretében csoportos beszélgetéseket is rendeztek a vendéglátók, amelynek keretében a szenvedélybetegekkel foglalkozó más intézmények képviselői is bemutatkoztak. Áz otthon lakói szintén vallottak önmagukról. Többek között beszéltek arról is, hogy az ittlét lehetősége, a közösség ereje elveszi a kísértés erejét. Itt szeretetet, figyelmet és bizalmat kapnak. Volt aki úgy fogalmazott, hogy amikor idejött, úgy érezte, ez egy börtön, ahonnan végül is bármikor elmehetne - de nem tette. Ez itt Zsibriken védett világ a fiúk számára, egy „keltető” az újrakezdéshez. má-ré A hálózaton keresztül elhelyezkedő tanulók mindig megkapják a pénzüket Diákmeló, változó bérekkel Az országos Meló-Diák Hálózat a megalapítása óta eltelt tíz év alatt sikeres szereplője lett a hazai üzleti életnek. Eves forgalma az egymilliárd forintot is meghaladja és mintegy 35 ezer tanulónak biztosít munkát egy esztendőben. Marosi László, a hálózat elnök-vezérigazgatója lapunknak elmondta: az ország legnagyobb városaiban élő diákcsoportokra alapozva, olyan vállalkozási rendszert alakítottak ki, amely a tizenhatodik életévüket betöltött nappali tagozatos diákoknak - közép- iskolásoknak, főiskolásoknak és egyetemistáknak egyaránt - rendszeres munkalehetőséget biztosít. Évente mintegy hatezer céggel kerülnek kapcsolatba, így meglehetősen széles körben helyezkedhet el a munkára váró 35 ezer fiatal. Az idénymunkának számító gyümölcsszedéstől kezdve a reggeli újságkihordáson és szórólapterjesztésen keresztül egészen a hostessmunkáig, vagy a titkárnő-helyettesítésig sokféle pénzkereseti lehetőség közül lehet választani. Van olyan munka, amire csak 150- 200 forintot fizetnek, de a szinkrontolmácsolással például akár több ezer forint is megkereshető egyetlen óra alatt. Számos előnnyel jár, ha a tanulók a Meló-Diák Hálózaton keresztül helyezkednek el. Az egyik, hogy a diákok nincsenek kiszolgáltatva a megbízónak, - hálózat védi a tagjaik érdekeit, figyelemmel kíséri a szerződések betartását. A másik, szintén nem jelentéktelen tényező, hogy a diákmunka-hálózaton keresztül szerződők mindig megkapják az őket megillető fizetést, még akkor is, ha a megbízó késve utalja át a pénzt a Meló-Diáknak. (h. gy.) Ha most vásárol mobilt előfizetéssel a Westel 900-nál. készülékéhez már az új, 16 kilobájtos MenüÁSZ kártyát kapja. Ncm kel1 *eJt}en tartania telefonszámokat, kódokat, mert menüből küldhet GSM- ttáviratban e-mallt. és közvetlenül hívhatja a MEGAPRESS 900 szolgáltatást is (közlekedés, időjárás, foci. Westel 900 akciók, vicc, horoszkóp),- például az Alcatel View SI kijelzőjén megjelenő - menüből. Sót más mobilokból is, amelyek kártyával együtt már bruttó 9000 Ft-tól" kaphatók Bruttó IOOO Ft kedvezményt kap, ha bankjának megbízást ad mobilszámlája lakossági folyószámláról történő rendszeres kiegyenlítésére. v I ' , % * ‘jl'í * |T Bus,-kei V,,éviink irr ,I how ,1 West.-! non egy újabb világszínvonalú szolgáltatást tesz elérhetővé az Ön számára. Arid Műszaki Aruház OoroTeü-Poto,; Pata. D6zu György u. 47. • Telkomp Kft., Szdozárdl Wnwlényl u. 19. bóvár, Oömbó Pál u. 7. * STGRN-KER Kft.: DunáftKWár, Rákóczi u. 6. »Aratnál Oztotház: BonjáiádSzabadfág tár 16. Tárnául. Szatudaág u. 39. * A fcéfidkák ewk W«td 700 döflzdöi kártyával ha*ználh#t6! "CukthWMMi WO MftlMdudkélávminnöiMsul amíg > kiüld un. # 4— A MwkláSZ «BIpiBiKái amk ■ fcwdéoárá rtkdm« ké« Mákokká vhdö igánybo. Ilf I További Métátok iá kodvorményoá ajJnlalok u Öltötökben. x Intormádd i* házhezMátlitáái 245-7210. 06-30/730*30*30 v«gy 184 tcuk o W»«t*f WO hátózotábél hívható - dlimonteaonl M{>i//*WW. WMM900.hU mim. 12- Is. . _ ... ej*,,,:;. AWwurt900«M*«**öuuwVUiyMjnokMg FftYCfc Keravill ofotért werrt.i A KAPCSOLAT