Tolnai Népújság, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-03 / 153. szám
1999. július 3. Fiatalokról, fiataloknak Tizenegyedik oldal I Garbi mindenkit szívutazásra hív Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csinos, fiatal, vidám lány, aki élete értelmét a modellszakma mellett az éneklésben találta meg. A barátok egy idő után javasolták neki: kösse össze valamilyen módon jó hangját és megnyerő külsejét. így iratkozott be Kósa Zsuzsa énektanárhoz, akivel együtt szép lassan megtalálták azt a stílust, ami a legjobban illik Garbihoz. A szőke hölgy arra törekszik, hogy zenei stílusa azt az irányvonalat kövesse, amit ma az amerikai Jennifer Paige vagy a svéd Emília testesít meg: vagyis semmi ne legyen mű, se külsőre, se belsőre. Éppen ezért slágereinek refrénje egyszerű és köny- nyen megjegyezhető, hogy az emberek tudják dúdolni ezeket a fülbemászó dallamokat. Most megjelent első, Szívutazás címet viselő albumán is ez a törekvés érhető tetten. Egyébként csupa olyan téma szerepel a korongon, aminek köze van egy huszonéves lány érzéseihez, gondolataihoz és életéhez. A lemezen szerepel három lassabb, romantikus hangvételű felvétel is, amelyben az énekesnő nagy kedvence, Mariah Carey volt a példa. Garbi mint mondja, örül, hogy végre itt a nyár, s nemcsak azért, mert ilyenkor lazább ruhákat lehet viselni, hanem azért is, mert reméli, hogy kedvenc évszaka idén a várva várt énekesnői befutást is meghozza számára. Figyelem, játék! A Record Express fővárosi lemezkiadó jóvoltából az alábbi három kérdésre helyesen válaszoló olvasóink között egy Garbi kazettát sorsolunk ki. 1. Az éneklés mellett mivel foglalkozik Garbi? 2. Mi a neve kedvenc külföldi énekesnőjének? 3. Hányadik nagylemeze Garbinak a Szívutazás? A megfejtéseket levélben kérjük a Tolnai Népújság címére - 7100, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. szám alá - eljuttatni. A nyereményt postán küldjük el. Előző (Palace klub mix) rejtvényünk megfejtője: Simon József decsi olvasónk. A legújabb divat - férfiaknak Milánóban már megtartották a következő télre szóló férfidivat bemutatóját. Kiderült, hogy az oly kedvelt tarka nyakkendőknek végképp leáldozott, nincs többé pálmafa, kisoroszlán, kottafej, stb. A divatot tudatosan alkalmazó urak világszerte egyszínű, sötét, többnyire fényes szaténből készült nyakkendőt viselnek. Színük az inggel harmonizál. Hideg napokra is gondoltak a tervezők: ilyenkor kasmírból készült nyakravaló emelheti a férfi öltözékének eleganciáját. Szintén elvesztették „szalonképességüket” a csíkos és világoskék inget, az egyszínű, sötét, visszafogottan mintázott ingek felelnek meg a legújabb elvárásoknak. Az öltöny továbbra is tartja előkelő pozícióját, de nem kell feszengeni benne, hiszen sztreccs flanellből készítik, hogy igazán kényelmes legyen, ráadásul nem gyúródik. Még egy jó hír a kényelmet kedvelő uraknak: a sportos fazonú cipő immár ünnepi alkalmakra is hordható. A feketén csillogó, vastag gumitalpú bőrcipő is polgárjogot nyert az olasz férfidivatban. FEB Az első nap mikor megláttalak Azonnal jó fejnek találtalak Láttam magunkat később ötven évvel Ujjunkon karikagyűrűvel. És mindig, mikor újra látlak Mindig ugyanúgy megcsodállak Miközben nézem a menésed S hallgatom puha, halk lépted. Imádom gyönyörű szemed Lágy hajad, karcsú tested Gyönyörű vörös ajkad Ami meseszépen beszél, hallgat Álmodozni lehet, de az senkit sem érdekel Mert a szerelemhez két ember kell Egyedül hiába is teszek bármit Kérlek segíts! S az álom valóra válik. Laci Vicces! A nyaraló házaspár befizet egy helikopteres túrára. Mindketten életükben először ülnek ezen a légi járművön. A feleség egyszer csak megkérdezi: —Szerinted mi az ott a gép tetején? —A ventilátor - válaszolja határozottan a férj. —Honnan tudod? —Onnan, hogy mióta leállt, borzasztóan izzad a pilóta... Kovács elhatározza, hogy leszokik a dohányzásról. Elmegy az orvoshoz —Doktor úr, kérem, segítsen leszokni a bagóról! —Próbálkozzon meg a rágógumival - javasolja az orvos. —Már próbálkoztam, de sehogy sem akar meggyulladni! Magyarország védett állatai Nagy éjjeli pávaszem A lepkék az ízeltlábúak világában a legkönnyebben felismerhető rovarok. Látványos színezetük és könnyed mozgásuk miatt a leginkább^ közkedvelt gerinctelenek/ közé tartoznak. Két pár szárnyukat vál-l tozatos színű pikkelyek' fedik, ezek adják a lepkék" gazdag és változatos színvilágát. Ám a legkisebb érintésre is könnyen a kezünkre tapad ez a porszerű anyag. A világon eddig közel 150 ezer lepke fajt írtak le, elsősorban a trópusi területekről. A Magyarországon élő 3500 lepkefaj közül a legnagyobb és az egyik leglátványosabb a ma már igen ritkán szem elé kerülő nagy éjjeli pávaszem. Méretére jellemző, hogy szárnyfesztá- volsága elérheti a 15 cm-t. Teste zömök, gyapjas szőrű. Színezetében megtalálhatók a barna legkülönbözőbb árnyalatai. Nagy felületű, tarka, fehér sávval szegélyezett szárnyain levő feltűnő színes folt, a pávaszem szinte ijesztően rikít, elriasztva az állat ellenségeit. Az éjjeli pávaszem báb formájában telel át és április végétől júniusig rajzik. Elsősorban kőrisen, kökényen vagy vegyszermentes gyümölcsfán él. Elterjedési területe Közép-Európa és Földközi-tenger környéke. Régebben országszerte gyakori volt, ám az erdős sztyepp zóna pusztai tölgyeinek visszaszorulásával állománya kritikusan lecsökkent. Napjainkban szinte csak az Alföld keleti peremterületein látni nagyobb meny- nyiségben. Magyarországon 182 lepkefaj áll védelem alatt. A nagy éjjeli pávaszem természetvédelmi eszmei értéke 50 ezer forint. Játék! A Világ Természetvédelmi Alap (WWF) Magyarországi Képviselete az alábbi három kérdésre helyesen válaszoló játékosok között egy színes, nagyméretű, leopárdot ábrázoló posztert és WWF emblémát sorsol ki. 1. Hány lepkefaj él Magyarországon? 2. Mekkora az éjjeli pávaszem szárnyának fesztávolsága? 3. Hol él hazánkban nagyobb tömegben ez a lepke? Címünk: Tolnai Népújság, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Jelige: Magyarország védett állatai. Előző rejtvényünk nyertese: Pánczél Éva faddi olvasónk.