Tolnai Népújság, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-19 / 141. szám

2. oldal Világtükör - Hazai Tükör 1999. június 19., szombat A gépjárműlopások felderí­tésének összehangolását tartja a magyar fél az egyik legfonto­sabb feladatnak - jelentette ki pénteken Kijevben Pintér Sán­dor belügyminiszter, aki ukrán kollégája meghívására tett egy­napos látogatást Ferenci László dandártábornok, az ORFK bűnügyi főigazgatója és Kiss Kálmán vezérőrnagy, a Határ­őrség megbízott parancsnoka társaságában. Ötéves munkássága és a páneurópai szervezet eredmé­nyes magyar elnökségének nyújtott segítsége elismeréséül a magyar államfő a Köztársa­ság Arany Emlékérmével tün­tette ki Dániel Tarschyst, az Európa Tanács főtitkárát. A magas elismerést pénteken Joó Rudolf helyettes külügyi állam­titkár adta át Strasbourg-ban. Köztársasági elnökké vá­lasztották a lett parlament tagjai Vaira Vike-Freiberga asszonyt. A 61 esztendős, kanadai-lett ál­lampolgárságú pszichológusnő a 100 tagú lett parlament 53 tagjának szavazatával nyerte el az ország legfőbb közjogi mél­tóságának tisztét, míg Valdis Birkavs külügyminiszter 20 szavazatot kapott. Véget ért pénteken Romániá­ban a pedagógussztrájk, a kor­mány és az érdekképviseletek megegyezése nyomán. Az egész oktatási rendszerre kiter­jedő munkabeszüntetés tíz na­pon át tartott. Megszavazta az orosz tör­vényhozás pénteken második és harmadik olvasatban is az amnesztiatörvényt, amely ki­hirdetése napján életbe is lép. A közkegyelem várhatóan 94 ezer, kisebb bűncselekménye­kért szabadságvesztésüket töltő elítéltet érint, vagyis mintegy 10 százalékát az orosz börtönök és fegyházak lakóinak. Ezzel jelentősen enyhül az orosz bör­tönök hírhedt túlzsúfoltsága is. Először utazott beiktatása óta Lhászába, Tibet fővárosába a kínai kommunista kormány ál­tal Tibet második számú vallási vezetőjének, a pancsen láma re­inkarnációjának választott ki­lencéves Idsfiú. A száműzetés­ben élő dalai láma, Tibet első számú vallási vezetője 1995- ben Peking ellenében egy má­sik kisfiút választott ki az 1989- ben elhunyt pancsen láma utód­jának. Elmaradt az a ceremónia a két Korea közötti tűzszüneti vona­lon lévő Panmindzsonban, amelynek keretében pénteken az észak-koreaiak négy katona földi maradványait adták volna át az ENSZ-békeerők képvise­lőinek. A phenjani küldöttség tagjai egyszerűen nem jelentek meg a helyszínen. Ismeretlen tettesek pokolgépet robbantottak Szkopjéban Lefegyverzik az UCK egységeit Lassan körvonalazódnak a koszovói orosz részvétel feltételei Robin Cook brit külügyminiszter a holocausthoz hasonlí­totta a koszovói albánok tömeges száműzetését és a KFOR által most feltárt tömegmészárlásokat. Mindamellett hozzá­tette, hogy a koszovói események méreteikben nem vethetők össze a zsidók nácizmus alatti megsemmisítésével. Az amerikai elnök szerint si­került tisztázni a legtöbb kér­dést a Koszovóba vezényelt orosz csapatkontingens körül támadt vitában. Bili Clinton erről Kölnben nyilatkozott, ahol megkezdődött a legfejlet­tebb ipari országok (G7) és Oroszország vezetőinek ta­nácskozása a többi között a Balkán jövőjéről. Az amerikai elnök nem ne­vezte meg pontosan, milyen értelemben közeledtek egy­máshoz az álláspontok. Oroszország ragaszkodik ah­hoz, hogy katonái önálló szek­tort ellenőrizzenek a dél-szer­biai, zömmel albánok lakta tartományban. Az Egyesült Államok és a NATO viszont ellenzi ezt, mivel attól tart, hogy egy ilyen engedmény Koszovó tartós megosztását eredményezné. Pokolgép robbant péntek hajnalban a nemzetközi ko­szovói békefenntartó erők ma­cedóniai főhadiszállása előtt, Szkopjéban. A detonáció kö­vetkeztében senki sem sérült meg. A pokolgépet egy parko­lóban álló kisteherautó alatt rejtették el. A robbanás, amely hajnali 3 órakor történt, meg­semmisítette a járművet. A Bundeswehr pénteki köz­lése szerint korlátozták a ko­szovói albán haderő mozgás­terét Prizrenben. Éjféltől kezdve az UCK emberei nem viselhetnek fegyvert a német KFOR-csapatok által ellenőr­zött városban, és UCK-egyen- ruhában sem mutatkozhatnak az utcán. A NATO-tagországok vé­delmi és külügyminiszterei Brüsszelben gyűltek össze megbeszélésre. A találkozóra a belga fővárosba utazott Mar- tonyi János külügyminiszter és Wachsler Tamás, a honvé­delmi minisztérium közigaz­gatási államtitkára is. „Elképzeléseink szerint az általános jugoszláviai válasz­tásokkal párhuzamosan ősszel a vajdasági magyarság is megválaszthatja saját nemzeti tanácsát” - mondta pénteken Budapesten Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnöke. A poli­tikust Orbán Viktor miniszter- elnök fogadta hivatalában. A megbeszélésen jelen volt Né­meth Zsolt, a Külügyminiszté­rium politikai államtitkára, va­lamint Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnöke. „A magyar kormány a le­hető legteljesebb mértékben kíván érvényt szerezni azok­nak az autonómiaelgondolá­soknak, amelyeket a Vajda­ságban élő magyarok dolgoz­tak ki saját jövőjük érdeké­ben” - hangsúlyozta Orbán Viktor. A miniszterelnök bízik abban, hogy e téren minden parlamenti párt támogatja a kormányt. „Létrejötte után a nemzeti tanács jogilag is fel lesz vér­tezve, hogy a jugoszláviai élet legfőbb kérdéseiben a vajda­sági magyarság álláspontját képviselje” - szögezte le a kormányfő. Orbán Viktor a megbeszé­lések után elmondta, hogy az eszmecserén egyetértés ala­kult ki Ágoston Andrással az autonómiakoncepcióról. A vajdasági magyar politikus pedig kifejtette: a hármas au­tonómiaelképzelést illetően régóta folyik az egyeztetés a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a VMDP között. Clinton és Schröder fotók: feb/reuters Visszaküldik a magyarokat Az orosz határőrök vízumot kérnek Az orosz külügyminisztéri­umnál jegyzékben kíván til­takozni a Magyar Köztársa­ság moszkvai konzulátusa, mert az orosz határőrök a se- remetyevói repülőtéren több magyar állampolgártól meg­tagadták a beléptetést, noha a Malév-géppel érkezők ren­delkeztek a kétoldalú vízum­egyezmény által előírt okmá­nyokkal - jelentette ki Mol­nár Lajos vezető konzul. A magyar diplomata jelezte, hogy kérni fogják a repülési költségek megtérítését a felelő­söktől, bár erre kevés a remény. Molnár Lajos szerint a Moszk­vában dolgozó magyarok egy része most igyekszik a bizton­ság kedvéért konzuli meghívó- levelet is beszerezni, tekintettel arra, hogy az orosz határőrség immár csoportosan fordítja vissza a magyarokat a határról. Az orosz határőrök az orosz külügyminisztérium akkreditá- ciós kártyáját sem fogadják el, hanem vízumot, illetve meg­hívólevelet követelnek. A jelenség nem új, hiszen már hónapok óta egyre szapo­rodnak a példák arra, hogy az orosz határőrség megtagadja magyar állampolgárok belépte­tését, eddig azonban csak egyedi esetekről volt szó. Csütörtökön Seremetyevóból viszont négy magyar állampol­gár kényszerült visszatérni Bu­dapestre. Figyelemre méltó, hogy az orosz határőrök a ma­gyar házaspár esetében a fele­séget beengedték, a férjet vi­szont nem, noha mindketten ugyanolyan kiküldetési rendel­vénnyel utaztak, ezért az asz- szony is úgy döntött, hogy nem lép be Oroszország területére. Génvizsgálat Pándy-ügyben Bizonyítékok a többszörös gyilkos ellen Magyarországon vett gén- mintákkal egyértelműen be­bizonyították, hogy a Belgi­umban legalább hat gyilkos­sággal vádolt Pándy András az édesapja egyik mostoha­lánya fiúgyermekének. A belga hatóságok nemrégiben vizsgálóbizottságot küldtek Magyarországra, hogy felderít­sék a bűnügy egyelőre még homályba vesző szálait. A láto­gatás során génmintákat vettek a Pándy család ott élő tagjaitól. Az elvégzett genetikai vizsgála­tok révén megcáfolhatatlanul sikerült bebizonyítani, hogy a ma már 35 éves asszony gyer­meke saját mostohaapjától származik. Ezt a tényt egyébként Pándy maga soha nem tagadta. Véde­kezésül azonban azt állította, hogy nem volt nemi érintkezés közte és mostohagyermeke kö­zött, hanem a lány egy közös törülközőjük használatától esett teherbe. Pándy ezt a kijelenté­sét csütörtökön is megismé­telte, amikor brüsszeli börtöné­ből kihallgatásra szállították, és ott szembesítették a magyaror­szági minták génvizsgálatának eredményével. Június végén a belga igaz­ságügyi hatóságok újabb vizs­gálati utat tesznek Magyaror­szágra. Addig is folytatódik a magyarul beszerzett dokumen­tumok fordítása holland nyelvre. Az űrhajó 2002 januárjában száll le a vörös bolygón Virtuális utazás a Marsra A NASA, az Egyesült Álla­mok Űrhajózási Hivatala bárkinek lehetőséget ad arra, hogy az interneten feliratkoz­zék Mars-utazásra. Aki szeretné nevét a Marson látni, most jelentkezhet. Már­mint az aláírásával. A szignó egy CD-ROM-ra kerül, a ko­rongot pedig a Mars Surveyor nevű űrrakéta viszi majd magá­val a távoli bolygóra. Az űrjármű indítását 2001. április 10-re tervezik, és a Sur- veyomak több millió kilométer megtétele után 2002. január 22- én kell leszállnia a vörös boly­gón. A berendezés kamerát visz magával, a felvételeket továb­bítja majd a Földre, amellett ki­bocsát egy kis járművet, ame­lyet - a hajdani Hold-expedí­cióhoz hasonlóan - távirányí­tással lehet mozgatni, hogy fel­derítse a bolygó titkait. S természetesen ott lesz a Mars felszínén a CD-ROM is, rajta a sok ezer névvel. A NASA azt nem tudja megígérni a jelentkezőknek, hogy a lézer­lemezt, rajta a nevekkel, valaha valaki olvassa majd, de maga az a lehetőség, hogy az embe­rek neve a Marsra kerülhet, máris nagy érdeklődést keltett. A sajátos „űrutazás” ingyenes, bárki feliratkozhat az alábbi interneteimen: http://spacekids . hq.nasa.gov/2001. FEB Röviden Röviden Röviden Veszélykezelés. Az utóbbi napok esőzései miatt a Polgári Védelmi Országos Parancsnok­ságon újból megkezdte műkö­dését a veszélyhelyzet-kezelő központ - közölte tegnap Schi­eber József, a szervezet szóvi­vője. Elmondta: a központ csak öt napja szüntette meg műkö­dését, miután februártól folya­matosan dolgozott a hóhelyzet, majd az ár- és a belvizek elhárí­tásán. Válaszok a jövőnek. Ezzel a címmel tartja első országos ren­dezvényét szombaton Budapes­ten az MSZP 2000 Közösség és Hálózat nevű elnökségi munka- csoport. Kiss Péter, a szocialis­ták ügyvezető alelnöke pénteken elmondta: az elnökség felada­tául kapta, hogy a párt megújítá­sával váltópárttá tegye az MSZP-t. Ennek egyik eszköze a hálózatépítés, amely egyszerre jelenti a társadalmi kapcsolatok bővítését, és új média-, illetve informaúkai eszközök, például az internet alkalmazását. Nyílt levél. A romákat érintő diszkriminációs és erőszakos cselekmények megfékezése ér­dekében Orbán Viktor sürgős politikai állásfoglalását és ha­tékony kormányzati intézkedé­sek megtételét kérik cigány fia­talok a miniszterelnökhöz és az egész magyar társadalomhoz intézett nyűt levelükben, ame­lyet tegnap ismertettek. Nincs megállapodás. Nem sikerült megegyezni a szociális partnereknek az Országos Munkaügyi Tanács (OMT) pénteki ülésén abban, hogy a 22 500 forintos minimálbért jú­lius 1-jétől 25 500 forintra emeljék. A szakszervezetek kezdetben 3000 forint emelést javasoltak, visszakozva most már 1000 forintnyi emelés megfontolását kérték a szociá­lis partnerektől. A munkaadói oldal a jövő héten vitatja meg az indítványt saját érdekképvi­seleteivel. Keretmegállapodás. A Ma­gyar Katolikus Püspöki Kar nyári konferenciáján nem zár­kózott el attól, hogy az 1800-as tenderre jelentkező mobiltele­fon-szolgáltatók bizonyos ese­tekben egyházi ingatlanok tete­jére is telepíthessenek antenná­kat. Minden ilyen ügyben a dön­tést, a bérleü díj kérdését a terü­letileg illetékes megyés püspök hatáskörébe utalta. Tegnap egy közleményben az MKPK je­lezte, hajlandó keretmegállapo­dást kötni a tender győztesével. Tvr-hét A tévénézés a programválasztásnál kezdődik Válasszon a legjobb helyről! Áttekinthető műsorismertető, legtöbb háttérinformáció a Tvr-hét-ben A hét sztárja: Geszti Péter Szilikontól dagad a keblünk Meglódult John Travolta szekere Hátrányos-e a bal kéz? Tvr-hét - a műsorújság Előfizetői forródrót Telefon: 488-5621 Fax: 488-5689 t V

Next

/
Thumbnails
Contents