Tolnai Népújság, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-16 / 138. szám

1999. június 16., szerda Gazdaság 7. oldal Elnökválasztás. A Buda­pesti Árutőzsde felügyelő­bizottságának elnökévé Tóth Bélát, a Gyermely Rt. igazgatóját választották a keddi bizottsági ülésen - közölte Varga Andrea, a BÁT ügyvezető igazgatója. Az ügyvezetőnő elmondta azt is, hogy az árutőzsde ta­nácsa a keddre tervezett megbeszélést csütörtökön tartja, ekkor választják meg a tőzsdetanács elnökét és al- elnökét. TÍIV-tananyag. Várhatóan több felsőfokú intézmény is bevezeti a következő tanév­ben a minőségügyi refe­rensi, valamint a minőségü­gyi rendszerfejlesztői okle­velet nyújtó képzést a TÜV Rheinland Akadémia tan­anyaga alapján - nyilatkozta Major Ágnes, a TÜV Rhein­land Akadémia Kft. oktatási vezetője. Kötvény. Újabb 8 milliárd forint össznévértékű köt­vényt bocsátott ki az Euró­pai Beruházási Bank (EIB) 20 milliárd forintos köt­vénykibocsátási programjá­nak keretében - derül ki a bank nyilvános ajánlattéte­léből, amelyet a Magyar Tőkepiac közölt kedden. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 385,45 Japán jen (100) 199,75 Svájci frank 156,60 USA dollár 240,26 Euró 249,53 Átváltási arányok: 1 euró = 6,56 frf, 1,96 dem, 1936,27 itl, 13,76 ats. Kamatmentes kölcsön, közmű-hozzájárulás Beruházásélénkítő támogatás A Gazdasági Minisztérium a feldolgozóipari beruházások támogatására pályázatot hir­det. Olyan beruházásokat kí­vánnak támogatni, amelyek magasan feldolgozott, az Eu­rópai Unió piaci követelmé­nyeinek megfelelő, verseny- képes termék előállítására al­kalmas gyártókapacitást hoznak létre. A támogatás az ilyen beruházá­sokhoz felhasznált alkatrészek, csomagolóanyagok gyártásá­nak fejlesztésére is igénybe ve­hető. A beruházási költségek 25 százalékáig - de legfeljebb 200 millió forintig - kamatmentes kölcsön kapható, amelyet a be­ruházás befejezését követő egyévi türelmi idő után, 5 éven belül, részletekben kell vissza­fizetni. A 3 milliárd forintot meghaladó beruházások támogatása a 400 millió forintot is elérheti. A közmű- és hálózatfejlesz­tési hozzájárulás költségeinek nagyságában kölcsön helyett vissza nem térítendő támogatás igényelhető. További részletek a Gazdaságfejlesztési pályázati útmutatóban olvashatók, amely a Magyar Befektetési és Keres­kedelmi Kht.-nál, díjmentesen beszerezhető. A pályázatokat november 30-ig lehet levélben a GM cí­mére elküldeni.-kt­A másodvetésekről Mennyi legyen a sor- és tőtávolság? A másod vetés, most június hónapban főként olyan növé­nyekkel indokolt, amelyek már kora tavasszal is földbe kerültek és bírják a hosszú­nappalos időszakot is. így egész nyáron át szakaszosan friss termést biztosítanak a konyha számára. Mivel meleg nyári időszak kö­vetkezik, amikor nagyobb a pá­rologtatás, kevesebb a termé­szetes vízutánpótlás, szigorúb­ban be kell tartani a sor- és a tő­távolságokat. A növényeknek a fejlődéshez, a terméshordáshoz elegendő élettér szükséges. Ha ezt nem tartjuk be, sűrűbben ve­tünk, kétségessé válhat a má­sodtermelésünk sikere. Néhány kerti zöldségféle ajánlatos sor- és tőtávolsága a vetéskor beöntözött vetőágy-, fészek mellett, centiméterben: Karósbab: 70x70, bokorbab sorba: 40x5, cékla: 40x10, spárgatök: 150x100, uborka: 80x20, sárgarépa (rövid tenyé­szidejű): 50x30, fodros levél­petrezselyem: 30x5, cukkini: 100x80, patisszon: 70x70, új- zélandi spenót: 60x60, cseme­gekukorica (rövid tenyészi­dejű): 70x30, bimbóskel (rövid tenyészidejű): 70x50. Ha nyáron öntözünk, azt soha ne a növényre, a növény tövére, hanem a sorközökbe vagy a tövek mellé vágott ár- kocskákba, gödröcskékbe te­gyük. Permetező öntözést csakis este végezzünk és foko­zottan figyeljünk a növényi kórokozók megjelenésére, melynek ez esetben nagyobb a veszélye. Szakái László lm m a - >. f --1­Tolna*íílPfyMegyei Kereskedelmi és Iparkamara 1 .... ■ '' Is merje meg a EU tenderek piacát Tudják-e megyénk vállalkozói,hogy magyar cégek 1994 óta diszkrimináció mentesen, te­hát teljes jogúan vehetnek részt a tagállamok közbeszerzései pályázatain, és azt, hogy ez a jog a tagállamok vállalkozóit csak 2004 után fogja megilletni? Kár nem odafigyelni egy 900 milliárd ECU nagyságrendű, a szomszédunk­ban kezdődő piacra, ami 2004 (2002?) után az EU tag magyar vállalkozók természetes moz­gástere kell (kellene), hogy legyen. Tudják-e megyénk vállalkozói, hogy a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a BAU-DOK Alapítvány között létrejött szerző­dés alapján heti rendszerességgel ügyfélszol­gálatainkon keresztül hozzáférhetnek az EU tenderkiírások magyar nyelvű összefoglalóihoz és konkrét érdeklődés esetén lekérhetik az eredeti nyelvű ajánlatkérést és a pályázati dossziét? Tudják-e megyénk vállalkozói, hogy mi­nimális díjazásért megrendelhetik a saját tevé­kenységi körükre vonatkozó EU-tender infor­mációkat? Kár nem élni a lehetőséggel, hogy Önök mi­nimális díjazásért, külön adatbázisban keres­gélés nélkül a folyóiratok megjelenése előtt két héttel hozzájuthatnak a magyar nyelvű, EU tagállamokbeli (döntés-előkészítő) tender­anyaghoz. Tudják-e megyénk vállalkozói, hogy a naponta megjelenő 400-500 EU tenderfelhívás között sok olyan termék szerepel, amelyeket a Közösség a hazainál lényegesen nagyobb da­rabszámban igényel, illetve vannak olyan ter­mékek amik gyárthatók lennének, bár a ma­gyar piacon eladhatatlanok? Kár nem kihasználni azt a lehetőséget, hogy igény-, illetve piacfelmérő pályázatok beadá­sával már 1999-ben megkezdjék a felkészülést a teljesjogű tagsággal járó előnyökre (hátrá­nyokra). Hűli Tudják-e megyénk vállalkozói, hogy az előbb említett pályázatokhoz a Budapest 1054. Kossuth tér 6-8 alatt, az országos kamarai épü­let földszintjén megvásárolhatók már előre megkért, megkapott tenderfüzetek, amelyek címjegyzékét ügyfélszolgálati irodáink meg­kapják? További információ Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ügyfélszolgá­latain, illetve a kereskedelem-fejlesztésen. Ügyfélszolgálati irodáink: Dombóvári Kép­viselet: Dombóvár, Szabadság u. 8/b., Ta­mási Képviselet: Tamási, Szabadság u. 54. Bonyhádi Képviselet: Bonyhád, Rákóczi u. 6., Paksi Képviselet: Paks, Deák F. u. 3. Zenészek és revütáncosok vizsgáznak A vendéglátóipar új kategóriákba sorolt üzlete­iben július elsejétől, a vonatkozó miniszteri rendelet értelmében, kizárólag szakvizsgával rendelkező szórakoztatózenészek, énekesek, revütáncosok és lemezbemutatók szerepel­hetnek. Tekintettel a területen eddig minősítés nélkül dolgozók magas számára, az Országos Szó­rakoztatózenei Központ júniusban és július­ban, különböző típusú szakvizsgákkal biztosít lehetőséget a szükséges működési engedé­lyek megszerzéséhez. Baranyában és Tolná­ban ezeket a vizsgákat Pécsett és Szekszár- don az Art-Tour Alapítvány bonyolítja, orszá­gos vizsgabizottság előtt. A jelentkező zené­szeknek szakmai (elméleti és gyakorlati) a re­vütáncosoknak gyakorlati vizsgát kell tenniük a kiírt feltételek szerint. Ennek alapján juthatnak egyéni, csoportos, indokolt esetben pedig ha­táridős szakvizsga bizonyítványhoz. Részletes felvilágosítást adnak és jelentkezéseket fo­gadnak el a 72/328-167-es telefonszámon, az Art-Tour Alapítvány Titkárságán munkanapo­kon 10-14 óráig. Kedveszegett állattartók Önkéntesen döntöttek a termelés mérsékléséről Csaknem 50 milliárd forintos ajánlatával nyert az amerikai-német konzorcium Kihirdették a pályázat győztesét A Prímatel nevű amerikai-német konzorcium 48,5 milliárd fo­rint koncessziós díjas ajánlatával nyerte meg a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium DCS 1800-as mobiltávköz­lési tenderét - jelentette be tegnap Budapesten Katona Kál­mán, a tárcát vezető miniszter. A Tej Terméktanács az ez évre szóló szerződésekben meghatározott éves tej- mennyiség 5 százalékos mérséklését rendelte el. Az önkorlátozó intézkedés különféleképpen érinti a szarvasmarha-tenyésztőket - derül ki az agrártárca most közzétett jelentéséből. A szarvasmarha-ágazatban azok vannak gondban, akik az elmúlt években vemhes üsző beállítására állománynövelő támogatást vettek igénybe. A létszámtartási kötelezettség miatt most nem selejtezhet­nek, így a tejmennyiséget nem tudják csökkenteni. A vágómarhapiacon az el­múlt hónapban tovább rom­lott a helyzet, az ország egyes térségeiben a felvásárlási ár A nettó átlagkereset 12,9 százalékkal emelkedett az év első négy hónapjában. Ez reálértéken 3,1 százalékos emelkedésnek felel meg az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Sta­tisztikai Hivatal. Áprilisban a bruttó átlagkere­set 73 033 forint, a nettó 47 898 forint volt, ami 16,5 il­letve 12,9 százalékkal maga­sabb az egy évvel korábbinál. Az év első négy hónapjá­ban a nemzetgazdaságban tel­jes munkaidőben alkalmazás­ban állók havi bruttó átlagke­resete 71 170 forintot tett ki, ami 16,6 százalékkal maga­sabb az előző év azonos idő­nem érte el a rendeletben elő­írt minimumárat, ezért a ter­melők igényt tartanak az in­tervenciós támogatásra. A déli határrészen leállt a vá­gómarha-értékesítés, ezzel a felvásárlás is a minimumra csökkent. A sertéstenyésztők egy ré­sze igyekezett májusban meg­szabadulni a hízott sertéstől, mert félt, hogy a vágóhidak a kötelező 193 forintos áron nem akarnak majd sertést venni. A többi gazda nem adta olcsóbban a jószágot, arra számítva, hogy június el­seje után többet kap majd érte. Kedveszegettek a terme­lők a baromfiágazatban is. A feldolgozó integrátorok a na- posbaromfi-kiadás késlelteté­sével szabályozzák a brojler- csirke-nevelést. - ug ­szakának átlagkereseténél. A versenyszférát 15,3 százalé­kos, a költségvetés finanszí­rozta területeket 19,5 százalé­kos keresetemelkedés jelle­mezte az első négy hónapban. A versenyszférában dolgozók 70 780 forintot, míg a költ­ségvetési szervezeteknél al­kalmazásban állók 72 180 fo­rintot kerestek. A legjobban fizető gazda­sági ág a pénzügyi tevékeny­ség volt, ahol 157 480 forint volt a bruttó átlagkereset. A legkisebb bruttó átlagkerese­tet, 44 950 forintot a textil­iparban és a cipőgyártás terü­letén mérték. Á vendéglátás­ban 46 410 forintos átlagkere­set alakult ki. A miniszter indoklásában kifej­tette, a Prímatel megfelelő refe­renciákkal rendelkezik, a pályá­zatban benyújtott üzleti tervében pedig színvonalas, olcsó szolgál­tatást ígért. A győztes konzorci­umot az amerikai-német érde­keltségű AirTouche-Voda- fone-RWE Telliance cégek hoz­ták létre. Az új szolgáltatóval a koncessziós megállapodást az eredményhirdetéstől számított 21 napon belül kell megkötni, a koncessziós szerződést pedig e megállapodást követően 75 na­pon belül, de legkésőbb szeptem­ber 7-ig kell aláírni. A Prímatelnek legkésőbb au­Farkas Sándor, a mezőgazda- sági bizottság elnöke szerint a szövetkezeti törvény megvál­toztatása hosszú távon elkerül­hetetlen, eredményes azonban csak akkor lehet, ha tartós megoldást tud nyújtani a mező- gazdasági szövetkezetek prob­lémáira és a kívülálló üzletrész­tulajdonosok is megtalálják a számításaikat. A fideszes poli­tikus szerint a jogszabály mó­gusztus 23-ig meg kell alapítania azt a szolgáltató társaságot is, amelyben az Antenna Hungária és a Magyar Posta együttesen legalább 25 százalék (plusz 1 szavazatnyi) részesedéshez jut, a szolgáltatást pedig a koncessziós szerződés aláírásától számított 6 hónapon belül kell megkezdenie. A Prímatelnek a szerződésben megállapítandó díj első felét a koncessziós szerződés aláírását követően 8 napon belül, míg a másik felét 12 hónapon belül kell kifizetnie. A díj 30 százaléka a költségvetést illeti meg, míg 70 százaléka az úgynevezett fejezeti kezelésű előirányzathoz folyik be dosítását várhatóan csak a jövő év tavaszán tűzi napirendjére a Országgyűlés. Az agrártárcának nem áll szándékában szétverni a terme­lőszövetkezeteket, de nem hagyhatja figyelmen kívül a külső üzletrész-tulajdonosok érdekeit - fűzte a témához Csa­tári József kisgazda képviselő. A honatya fontosnak tartja ugyanakkor, hogy a törvény át­- tájékoztatott Bölcskei Imre, a KHVM helyettes államtitkára. Ennek az összegnek a felhaszná­lásáról szintén a költségvetési törvény rendelkezik. A váltnál nagyobb koncesz- sziós díj minden bizonnyal ked­vezően befolyásolja a költségve­tés mérlegét is. A jelenlegi 380 milliárdos államháztartási hiány akár tíz százalékkal is csökken­hetne, ha a díjat egy összegben azonnal kellene befizetnie a ten­dergyőztesnek. Az elemzők mégis úgy vélik, a vártnál na­gyobb összeg ellenére is 60-100 milliárdnyi megszorításra van szükség. A tender második és harmadik helyezettje - az Orange Hungária és a CG Sat-Mannesmann Euro- com - még nem nyilatkozott ar­ról, hogy elfogadja-e a döntést. (sts) alakítása minél kevesebb vesz­teséggel és minél nagyobb kon­szenzussal járjon, lehetőleg hatpárti egyetértéssel jöjjön létre. Orosz Sándor, a mezőgazda- sági bizottság alelnöke viszont nem látja szükségesnek a szö­vetkezeti törvény módosítását. A szocialista politikus szerint a kormány enélkül is segítséget tudna nyújtani a termelőszö­vetkezeteknek abban, hogy az üzletrésztulajdon körül kiala­kult problémákat megoldják. A honatya károsnak és szükségte­lennek ítélt minden külső be­avatkozást a szövetkezetek életébe. U. G. FELVESSZÜK A RITMUSÁT & CIB BANK 7100 SZEKSZÁRD, GARAY TÉR 1. Telefon: (74) 529-340 Érvényes: 1999. május 3-tól BETÉTEK VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE Lekötési idő Éves kamat, 1M Ft felett (%) (EBKM 1 hét 9,000 (9,13) 2-3 hét 11,500 (11,66) 1-2 hó 13,500 (13,69) 3 hó 13,500 (13,69) 6 hó 13,000 (13,18 Folyószámla 3,00 (3,04) 50 E Ft-5 MFt 5-10 MFt 10 M Ft felett Betétek éves kamat (%) EBKM éves kamat (%) EBKM éves kamat (%) EBKM 1 hó 13,500 (13,69) 13,625 (13,81) 13,750 (13,94) 3 hó 13,500 13,69 13,625 13,81 13,750 (13,94) 6 hó 13,000 (13,18) 13,125 (13,31) 13,250 (13,43) Folyószámla és kártyaszámla 0-100 E Ft-ig éves kamat (%) 3,500 3,55 100 E Ft-500 E Ft 6,000 6,08 500 E Ft felett 10,500 10,65 A KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E Ft) éves kamat (%) EBKM 3 hónap 14,000 14,19 6 hónap 13,500 13,69 12 hónap 13,000 13,18 Lejárat előtti visszaváltás elsetén: 30 napon belül: 0% 30 napon túl: fix 5% A KINCSEM 2000 kötvény kamata magánszemélyek •észére (min. 100 E Ft) éves kamat (%) EHM* 1 hó 14,000 14,00 3 hó 14,000 14,00 6 hó 13,500 13,50 12 hó 13,000 13,00 1 Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezőek. HITELEK Éves kamat (%) ■IUF prime rate 16,950-ombardhitel magánszemélyek részére 300 E-5 M Ft-ig 19,950 5 MFt felett 19,450 Cl B^\o6 40 242 242 A BANCA COMMERCIAL ITALIANA-CSOPORT TAGJA Nőttek a reálbérek Hosszú távon elkerülhetetlen a szövetkezeti törvény megváltoztatása Jövő tavasszal várható a módosítás Az agrártárca vezetője korábban kilátásba helyezte az üzlet­rész-tulajdonosok kiválásának lehetőségét és a szövetkezetek átalakulásának átmeneti leállítását, ám elképzeléseit sem a ka­binet sem a kormánypártok nem támogatták. így a törvényho­zás második félévi menetrendjében nem szerepel a szövetkezeti törvény módosítása.

Next

/
Thumbnails
Contents