Tolnai Népújság, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-16 / 138. szám

3. oldal Megyei Körkép 1999. június 16., szerda Ne tegyük a bankkártya mellé a PIN-kódot! Trükkös bonyhádi tolvajok Százhúszezer forintot sike­rült szereznie egy bankkártyatolvajnak, mert az ellopott pénztárcában megtalálta a kártya azonosí­tó kódját. Egy bonyhádi könyvelői iro­dában két ügyfél jelent meg. Egyikük elterelte az ügyinté­ző figyelmét, miközben mási­kuk elemelte annak pulton hagyott pénztárcáját. Hatvan­ezer forint készpénz és egy bankkártya volt benne. Saj­nos a kártya PIN-kódját is a tárcában tartották, így a tolvaj minden nehézség nélkül meg tudta csapolni az automatát: így újabb százhúszezer fo­rinthoz jutott illetéktelenül. A rendőrség felhívja a fi­gyelmet, hogy a kártya biz­tonságát szolgáló PIN-kódot semmilyen körülmények kö­zött ne tartsuk a bankkártya közelében. Célszerű a számot „rejtjelezve” felírnunk, ha semmiképp nem tudjuk meg­jegyezni. - háj ­A sértett volt a támadó Érdekes szerepcseréről szól az alábbi történet. Ez eset­ben ugyanis a sértett volt a támadó, mégis ő jelentette fel a másikat könnyű testi sér­tés miatt. Ezért aztán ezúttal a sértett fizeti a bűnügyi költséget a magánvádas ügy­ben, ugyanis a megyei bíró­ság helyben hagyva az első fokú ítéletet, felmentette a vádlottat. Tavaly december 21-én történt az eset egy Tolna megyei tele­pülésen, hogy a két férfi, a ké­sőbbi vádlott és a sértett egy presszóban összetalálkozott. Akiből a perben sértett lett, már régebben a presszóban volt, amikor a későbbi vádlott megjelent. Szóváltásba keve­redtek, amelynek során a vád­lott kritikai megjegyzést tett a helyi cigány önkormányzat működésére. Ezt a sértett olyannyira zo­kon vette, hogy támadólag in­dult meg feléje, de hogy össze is találkozzanak, azt a presz- szó tulajdonosa megakadá­lyozta. A vádlott az incidens után a felesége üzemeltetésé­ben lévő presszóba távozott. A későbbi sértett személygépko­csival utána ment, s belépve felszólította, hogy mint férfi a férfival, az utcán intézzék el a korábbi konfliktust. Ezt köve­tően megragadta a vádlottat és kiráncigálta az utcára, ahol dulakodni kezdtek. Ekkor a megtámadott férfi elkapta el­lenfele nyakát, amelyen az or­vosi látlelet szerint kis felületi hámsérülés keletkezet. Ezt követően a kisebbségi önkormányzatot védelmező sértett feljelentést tett könnyű testi sértés miatt. A magánvádló nem nyugo­dott bele az első fokú bíróság ítéletébe, amely szerint a meg­támadott férfi jogos védelmi helyzetben volt, s ennek mér­tékét sem lépte túl. A jogos vé­delem pedig büntethetőséget kizáró ok. A bíróság tehát a büntetlen előéletű vádlottat felmentette a könnyű testi sértés vádja alól, s a fellebbezési költséget is a magánvádlónak kell fizet­nie. Ihárosi Képzőművészek a decsi alkotótáborban Véget ért a két hetes decsi képzőművészeti alkotótábor. A hivatásos és amatőr képző­művészek a falu életében is részt vettek, s egy-egy művü­ket adományozták a faluház­nak. A Szabad Képző- és Iparművé­szek Szövetsége, valamint a Decsi Faluház hagyományos alkotótáborában amatőr és hi­vatásos képzőművészek dol­goztak együtt. A keramikusok programja ezúttal a különféle technikák elsajátítása volt - tá­jékoztatta lapunkat Schaffer Anna a keramikusok művé­szeti vezetője. Az alkotótáborban kilenc keramikus, nyolc festő, egy szövő és két fafaragó vett részt. Feltérképezték a temetőben a fém rácsokat, segítettek azok lefestésében. A község néhány Különleges színt kapnak a kerámiák házán még láthatóak a speciá­lisan decsi gipsz stukkók. Ezek, valamint a régi fényké­pek alapján a stukkókat újra öntötték, s visszakerülnek ere­deti helyükre. Felmérték a kü­lönleges faragott kapukat is, de ezek felújítására fafaragó tá­bort lenne érdemes szervezni. A Decsen készült munkák­ból később kiállítást szervez­nek. Rakuzás Szekszárdon fotó: ótós Réka Hírek Köztisztviselői nap lesz Pakson Köztisztviselői napot tartanak június 17-én, csütörtökön reg­gel 9-től a paksi polgármesteri hivatalban. Előadást tart dr. Csefkó Ferenc, a Magyar Tu­dományos Akadémia pécsi Regionális Kutató Intézetéből, dr. Bősz Endréné dr. Wéber Aranka a Tolna Megyei Köz- igazgatási Hivatal vezetője és Mohai András, a közigazgatási hivatal referense. Meghallgatás a bonyhádi zenedében Ma hallgatják meg a növen­dékjelölteket a bonyhádi zene­iskolában. Az általános iskola 1. és 2. osztályos tanulóinak meghallgatása 13 órától 18 óráig tart a zeneiskola Szabad­ság tér 1. alatti épületében. A grábóci kolostor történetéről A pápa bukaresti látogatásával kapcsolatosan a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége szekszárdi csoportja előadást szervez a katolikus plébánia udvarán levő Közösségi Ház­ban. A június 18-án, délután öt órakor kezdődő előadáson dr. Szilágyi Mihály helytörténész beszél a grábóci szerb ortodox kolostor történetéről is, mely a magyarországi ortodox szer­zetesképzés központja volt. Negyedmilliós Pinot Noir-lopás Kétszáznegyvenezer forint értékű Pinot Noir szőlőolt­ványt loptak el eddig ismeret­len tettesek az Eurobor Kft. kismórágyi, frissen telepített ültetvényéről. Zöld vonal: 06-80-200-398 Az állattartásról Várjuk hívásaikat Állattartással foglalkozó olva­sóink már megszokták, hogy a hónap közepe körül ingyen, zöld vonalon hívhatják fel a szerkesztőségünkben vára­kozó szakembert. Akik állat­tartással foglalkoznak, tud­ják, hogy számos olyan kér­dés merül fel a napi munká­juk során, melyre nem isme­rik a választ. Ezek a kérdések lehetnek egyszerűbbek, bonyolultak, kapcsolódhatnak a sertés, a ba­romfi, a szarvasmarha, a juh vagy a ház körül élő állatok, kutya, macska tartásához, ete­téséhez. Ha kérdéseik vannak, hívják a Tolnai Népújság zöld vonalát június 18-án, pénte­ken, délelőtt 9 és 12 óra között. Az eddigi nagy érdeklődésre való tekintettel folytatjuk a ha­gyományt, továbbra is biztosít­juk olvasóinknak azt a lehető­séget, hogy teljesen ingyen (hi­szen zöld vonalról van szó) te­gyék fel kérdéseiket telefonon, a szerkesztőségünkben vára­kozó szakembernek, dr. Szabó Ákos bátaszéki állatorvosnak, aki válaszol az Önök kérdései­re. Néhány téma ízelítőül: állat­tartás (sertés, baromfi, juh, szarvasmarha) takarmányo­zás, állategészségügyi kérdé­sek, betegségek felismerése, vemhesség, tőgy-gyulladás. Természetesen a felsorolta­kon kívül is tehernek fel kérdé­seket olvasóink. Telefonszámunk, melyen in­gyen hívhatnak bennünket: 06-80-200-398. Pénteken délelőtt tehát ér­deklődve várjuk telefon hívása­ikat a zöld vonal végén, 9 és 12 óra között. ALCATEL CLUB/SL*. ALCATEL MAX/SL készülék+kártya bruttó ERICSSON GF768/SL készülék+kártya aruttó A fiatalos Alcatel Club/SL* és Alcatel Max/SL* új előfizetéssel bruttó 9 000 Ft**, a GSM 900 és 1800 Mhz-en is tökéletes megoldást nyújtó Siemens C25/SL* Dual új előfizetéssel bruttó 15 000 Ft** , és a kicsi, de mindent tudó Ericsson GF 768/SL* új előfizetéssel bruttó 24 000 Ft**. WESTH. 900 mintabolt Szekszárd Arany J. u. A taL 06-74/415-900.04-30/900-9025 ______________ Hi vatalos üztatkőfflnk. 04-30/930-427106-30/930-5226______________________________________________ Tel t-Foto.: Paks. Dózsa György u. 47. * Teíkomp Kft.-. Szekszárd Wesselényi u. 15. • Ariel Műszaki Áruház: Dom­bóvár. Dombó Pál u. 7. • STERN-KER Kft Durwftfcfcár. Rákóczi u. 6 • Arzenál Ozietház Bonyhád Szabadság tér 16. * A készülék csak Westet 900 előfizetői kártyával használható* " Csak új Wesiel 900 eiőtiteléssei. kétéves szerződéssel. amíg a késztet tart További fedeletek és kedvezményes ajánlatok az úzietekfcetv információ és házhoz szállítás. 205-92*10. 04-30/930-30-30 vagy 184 lesafc a Wesíel ?00 hálózatéból hívható - díjmentesen) http:;/www.weste59ÖC.hu rorcfe lÁeravill ofotért (tóra ll ilesiel A KAPCSOLAT 0 r£*\

Next

/
Thumbnails
Contents