Tolnai Népújság, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-11 / 108. szám

TEESZ ES TESZ: AZ UTAK TALÁLKOZNAK (5. oldal.) ff f _______________ _________________________MEGYEI NAPILAP __ 1 999. MÁJUS 11. KEDD ÁRA: 45 FORINT X. ÉVFOLYAM, 108. SZÁM RENDELJE MEG telefonon! H MUNKAIDŐBEN (8-16 h-ig): TOLNAI tNÉPÚJSÁG ELŐFIZETÉS: Az Űristen szaxofonozni nem tud Egy pálfai író rangos díja Rangos irodalmi díjat kapott a pálfai iskola pedagógusa, Horváth Lajos, három, az utóbbi években megjelent no- velláskötetéért. A Vaj tán élő, Pálfán tanító Horváth Lajosnak ítélték a má­sodízben átadott Bertha Bulcsu díjat az idén, amelyet a Magyar Művészeti Akadémián vehetett át az elmúlt héten. A díjat a két esztendeje elhunyt író, Bertha Bulcsu családja alapította, és azt évente a névadó születés­napjához, május 9-hez közeli időpontban adják át. A kitünte­tésről neves irodalmárokból álló négytagú kuratórium dönt, amelynek elnöke Gyurkovics Tibor, tagjai Kiss Dénes, Lázár Ervin és Szakonyi Károly. Horváth Lajos a 90-es évek elején tűnt fel, az Új idők című folyóirat novellapályázatára küldött Olaszcsizma című elbe­szélésével. Eddig három kötete jelent meg, 1993-ban az Olasz­csizma, egy év múlva a Bár az úristen mindenható, szaxofo­nozni nem tud, avagy nem számít semmi, csak a Fradi győzzön, 1997-ben pedig a Ké­sek című elbeszélésgyűjte­mény. Rendszeresen publikál a Lyukasóra, a Hitel és a Somogy című folyóiratokban. Hamaro­san megjelenik - az Ünnepi könyvhétre - első regénye, a LonDONország, amelyben hat, az angol fővárosban töltött nap emlékét kapcsolja össze hat kí­nos Don-kanyar menti nap tör­ténetével. Hűtlen kezeléssel gyanúsított bankvezetők Hűtlen kezeléssel gyanúsítják a Budapest Bank tamási fiók­jának 1995-ben leköszönt két vezetőjét. Az ORFK Szerve­zett Bűnözés elleni Igazgató­sága a napokban vádemelési javaslattal zárta le a több, mint három évig tartó nyo­mozást. Az eljárás még 1996 februárjá­ban indult csalás bűntettének alapos gyanúja miatt Zs. Béla és társai ellen. A gyanú szerint Zs. Béla, tamási vállalkozó ér­dekeltségébe tartozó cégeknek szabálytalanul nyújtott hitele­ket a Budapest Bank tamási fiókja. A nyomozás a napokban fejeződött be, az ügyet vádeme­lési javaslattal a Fővárosi Fő­ügyészségnek adják át. A bankvezetők, F. Attila és R. Fe­renc elleni gyanú változatlanul 310 millió forintra elkövetett hűtlen kezelés. Zs. Béla ellen korábban csalás miatt folyt vizsgálat, ezt azonban bűncse­lekmény hiányában megszün­tették. Jelenleg Zs. Bélát és a szintén tamási K. Pált csődbűn­tett és okirathamisítás, illetve Zs. Bélát és H. H. Pétert hűtlen kezelésben felbujtás, N. Zoltánt okirathamisítás bűncselekmé­nyének elkövetésével gyanúsít­ják - nyilatkozta lapunknak az ORFK illetékese. (tf) A dombóvári táncosok Szentlőrincen versenyeztek Könnyű léptű párosok A dombóvári Valcer Tánc- Sport Egyesület párosai nagy­szerű eredményeket értek el a szombaton Szentlőrincen meg­rendezett Szigó Kupa országos klubközi táncversenyen. A juniorok D osztályában par­kettre lépő Amma Tamás-Ap­pel Antónia duó a standard tán­cokban a nyolcadik helyet sze­rezte meg, az E osztályban ver­senyző Gubi Dániel-Lehőcz Szabina páros a második, Ki­rály András Marx Kittivel az oldalán a harmadik, Jáger And­rás és Icha Kata pedig az ötödik helyen végzett. A latin-ameri­kai táncokban az első páros a 7., a második az 5., a harmadik 6., a negyedik duó a 9. helyet érdemelte ki. glaub Vásárosnaményból, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből negyven gyerek nyolc órás fárasztó utazás után érkezett Szálkára, az alkotótelepre tegnap délután. Összefo­gott a község, hiszen az alkotótelep a területet ajánlotta fel, a község lakossága pedig össze­adta mindazt, amire a gyerekek ellátásához szükség van. Több szponzor, támogató, alapít­vány is segíti az árvízsújtotta területről érkezett gyerekek ellátását. A programot az önkor­mányzat áhította össze. Az egy hét alatt az első napon a kézműves foglalkozás után Paksra látogatnak a gyerekek, ahol az atomerőművet, majd a várost nézik meg. Kirándulnak Pécsre, erdei túrát tesznek Szálka környékén, pénteken pedig a megyeszékhellyel ismerkednek, a városházán Kocsis Imre Antal polgármester fogadja a vendéggyerekeket. A jövő héten az al­kotótelep ismét benépesül: Vámosújfaluból érkezik küencven vendég. fotó: ótós Réka Kemeniek látogatása Dombóváron Szombaton reggel Dombóvár németországi testvérvárosából, Kernenből a partnertelepülési kapcsolatot ápoló baráti kör huszonöt fős küldöttsége egy hetes magyarországi látoga­tásra érkezett. A vendégeket Zárth István, a Dombóvár-Kemen Baráti Kör elnöke fogadta Budapesten, majd városnézésre invitálta a kirándulás résztvevőit. A de­legáció délután Dombóvárra utazott, ahol. Tóth Attila pol­gármester adott fogadást a tiszteletükre. Este a partnerte­lepülési kapcsolatokat ápoló civil szervezetek tagjai közös vacsorán vettek részt. Vasár­nap a német vendégek a Szi­geterdő szoborparkjával, a Kapos-folyó menti várrommal és a szőlőhegyi pincékkel is­merkedtek. Hétfőn a város ön- kormányzatának néhány in­tézményét, a vasútállomást és a MÁV Rt. fűtőházát látogat­ták meg a küldöttség tagjai, sé­táltak a dombóváriak kedvelt kirándulóhelyén, a Tüskei- horgásztónál, majd a Kapos Alapítvány tánccsoportjának próbáját tekintették meg, este pedig a zeneiskola növendékei adtak számukra koncertet a városháza dísztermében.- Kedden Észak-Magyar- országra indulunk - mondta el érdeklődésünkre Gerd Man- nus, a Kemen-Dombóvár Ba­ráti Kör elnöke. Miskolcta­polca, Szilvásvárad, Aggtelek, Tokaj és Eger megtekintése után pénteken délelőtt még megnézzük a nemrégiben cso­dálatosan felújított gödöllői kastélyt majd hazafelé vesz- szük az irányt. -glaub­/ / u o Röviden Paks Pesten. Ma nyílik Buda­pesten az Industria ’99 kiállítás (tavaszi BNV), amelyen a Paksi Atomerőmű Rt. a Magyar Vil­lamosművek Rt.-vel közös standon szerepel. Fogadóóra. Potápi Árpád or­szággyűlési képviselő fogadóó­rát tart május 12-én, szerdán 15 órakor Pörbölyön a polgármes­teri hivatalban, majd 17 órakor a bátaszéki polgármesteri hiva­talban. Cserkész fogadalomtétel. A Szekszárd-Újvárosi 615. számú Cserkészcsapat ünnepi csapat­gyűlésen emlékezett meg Hi­dasi János alapító parancsnok­ról, halálának évfordulóján. Az ünnepség keretében hat cser­készjelölt tett fogadalmat. A tolnai katolikus templom­ban az elmúlt szombaton tartott bérmáláson hatvanhat fiatal ré­szére szolgáltatta a második szentséget dr. Mayer Mihály megyéspüspök. A Szekszárdi Szív és Élet klub soros összejövetelét május 12-én, szerdán, 17 órai kezdet­tel tartja a Szent István Házban. „Táplálkozzunk egészségesen” címmel kóstolóval egybekötött főzési bemutatóra várnak min­den érdeklődőt. Vízbetörés a pincében. Teg­nap - lapzártáig - szerencsére nem sok munkájuk akadt a me­gye tűzoltóinak. Délben egy ri­asztás érkezett a szekszárdi egységekhez, mely szerint a Remete utca egyik házának pincéjében vízbetörés történt. A kiérkező egységek mintegy öt köbméter vizet szivattyúztak ki az alagsorból. Találták. Kulcscsomót talál­tak tegnap késő este Szekszár- don, a Korzó Áruház előtti téren, a szobor mellett. Jogos tulajdonosa átveheti a Sajtóház portáján: Szekszárd, Liszt Fe­renc tér 3. O _> Egy darabig még jó a régi papír Nyártól: csak új diákigazolvánnyal Iskolalátogatási igazolással vagy felülbélyegzéssel május 31- ig még használható a régi diákigazolvány is. A hosszabbítást az indokolta, hogy mintegy 30 ezer tanulónak még a mai na­pig nincs sem ideiglenes, sem állandó okmánya - nyilatkozta lapunknak az illetékes miniszteri biztos. Racskó Péter, a diákigazolvá­nyokért felelős miniszteri biz­tos kérdésünkre elmondta, hogy naponta kétezer új diák­igazolvány-igénylés érkezik az oktatási tárcához. Vélemé­nye szerint ez a szám már nem is csökken, hiszen mindig lesznek olyanok, akik időköz­ben elköltöznek, iskolát vál­toztatnak, vagy elhagyják személyes irataikat.- A mostani határidő-mó­dosítás valószínűleg az utolsó lesz, hiszen nem lehet már to­vább halogatni a döntést, hogy be akarj uk-e vezetni az új diákigazolványt vagy sem - hangsúlyozta. Labsánszky István, a Köz­lekedési, Hírközlési és Víz­ügyi Minisztérium illetékes munkatársa nem érti, hogy az oktatási tárcánál miért véle­kednek így, hiszen a két mi­nisztérium közös megállapo­dás alapján döntött a további egy hónapos haladékról. A Közlekedési Hírközlési és Vízügyi Minisztérium csak ezután fordult a közlekedési társaságokhoz, hogy májusban még tegyék lehetővé az érin­tettek számára az utazási ked­vezmények igénybevételét.- Nem lenne helyes a diák­ságot büntetni azért, mert isko­lájuk később adta le a rende­lést, vagy esetleg a nyomda nem megfelelően teljesített - nyilatkozta. Arra a kérdésre, hogy vár­ható-e további időpont-módo­sítás, Labsánszky István el­mondta: a nyári szünetben, il­letve a következő tanévtől a régi diákigazolvány már nem jogosít fel senkit kedvezmé­nyes utazásra. Ez az egy hónap elég lesz ahhoz, hogy azok, akiket meg­illet, kézhez kaphassák az új „diákot”.-h. gy.­Új igazgatói pályázat Bonyhádon Új pályázatot kell kiírni a Pe­tőfi Sándor Evangélikus Gimnázium igazgatói állá­sára. A pénteken megtartott országos presbitériumi ülésen Sántha Lászlóné, a versenyben maradt egyetlen pályázó, az intézmény jelenlegi igazgatója nem kapta meg a szükséges számú szava­zatot. Az Evangélikus Egyház­nál ennél pontosabb felvilágosí­tást tegnap nem tudtak adni. A másik aspiránst, Ónodi Szabolcsot korábban az igazga­tótanács nem támogatta. A ne­velőtestület tagjai közül előző­leg Ónodi Szabolcsot huszon- hatan, Sántha Lászlónét pedig tizenhármán támogatták. Oláh Márta, Fodorné László Mária és Nepp Dénes munkái Decsi és szekszárdi siker egy budapesti bemutatón Gyöngygallér, szőttes és bőrmunkák A '99. kézműves remekei el­nevezésű pályázatra beér­kezett munkákból nyílt kiál­lítás a napokban Budapes­ten, az Iparművészeti Mú­zeumban. A kiállított mun­kák között a bőrtől a csu­háig, a népi iparművésztől, a fegyverkovácsig, a kalapo­sig sokféle alkotás megta­lálható. A decsi Oláh Márta a népmű­vészet ifjú mestere gyöngy­gyei, Fodorné László Mária népi iparművész pedig szőt­tessel vett részt a bemutatón. Fodorné László Mária három munkájából mind a hármat kiállították, közülük egy díjat is nyert. Az Oláh Márta készítette három gyöngygallérból kettő vett részt a kiállításon. Szek­szárdi díjazott munkát is lát­hatott a fővárosi közönség, mégpedig Nepp Dénes bőr­díszműves a lányával együtt vett részt a bemutatón. A színvonalas kiállítást má­jus 30-ig nézhetik meg Buda­pesten, az Iparművészeti Mú­zeumban az érdeklődők. péteri > 977086590202399108

Next

/
Thumbnails
Contents