Tolnai Népújság, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-26 / 120. szám

1999. május 26., szerda Sport 11. oldal Fehérvári Tamást választották elnökké a rögbisek „Megtisztelő felkérés, kihívó feladat” A hét végén a Magyar Rögbi Szövetség rendkívüli közgyűlé­sén a küldöttek Fehérvári Tamás dombóvári parlamenti képviselőt választották elnökükké. Az Országgyűlés Ifjúsági és Sportbizottságának tagját a hazánkban egyelőre csak éle­dező sportágról kérdeztük. — Hogyan került kapcso­latba a „tojáslabdásokkal" ? — Hosszú évekig lakóhe­lyem utánpótláskorú triatlon- versenyzőinek edzéseit irányí­tottam, akik közül többen ki­tűnő eredményeket értek el a különböző országos bajnoksá­gokon, ám a rögbihez, ehhez a világszerte sokak által kedvelt, igazán férfias sportághoz ko­rábban semmilyen kötődésem nem volt. Országgyűlési kép­viselővé történt választásomat követően barátaimon keresztül kerültem kapcsolatba egy fő­városi klub vezetőivel, akikkel azóta is gyakran találkozunk. Ők vetették fel nemrégiben, hogy az évek óta „vegetáló” hazai rögbi megújulása érde­kében Vállaljak tisztséget a szövetségben. A pénteki rend­kívüli közgyűlésen aztán a csapatok képviselői leváltot­ták az addigi vezérkart, és új elnökséget választottak. — Mi jellemzi jelenleg a hazai rögbi életet? — Tizennégy felnőtt csa­patjátszik a magyar bajnokság két osztályában. Ezeknél a kluboknál már junior és kadett korosztályú fiatalokból után­pótlásgárdákat is szerveztek. Az utóbbi időben egyre több helyről érdeklődnek a sportág iránt. — Mit szólt a család a ki­nevezéshez? — A felkérés megtisztelő volt számomra és komoly ki­hívásnak tekintem a feladatot. Feleségem ugyan nem örül az elnöki poszttal járó távollé­teknek, de elfogadta döntése­met. A jövőben úgy próbálom majd szervezni a munkámat, hogy a családommal is sok időt tölthessek. — Mik lesznek az új elnök legfontosabb feladatai? — Célom a nálunk „gye­rekcipőben” járó sportág nép­szerűsítése, valamint az után­pótlás-, az edző- és a játékve­zető-képzés eddigieknél ma­gasabb színvonalon való meg­szervezése. Ezen kívül a szö­vetség számára szeretnék egy Fehérvári Tamás vagy több, tőkeerős támogatót megnyerni, hogy segítségük­kel a válogatott csapatok ver­senyeztetése finanszírozható legyen. — Milyen megmérettetése­ken vesznek részt legközelebb a válogatott csapatok? — A hétvégén a juniorok és a felnőttek Bécsben, egy nemzetközi tornán lépnek pá­lyára. A sportág iránt érdeklő­dők június 12-én és 13-án a Ferencváros Üllői úti stadion­jában láthatják számos nem­zeti válogatott társaságában a legjobb hazai „tojáslabdáso- kat”.-glaub­XV. Vasutas Kosárlabda Európa-bajnokság Két győzelemmel kezdtek a mieink Hétfőn Balatonbogláron 10 nemzet részvételével nyitották meg a XV. Vasutas Kosár­labda Európa-bajnokságot. Az első napon Magyarország sza­badnapos volt, ugyanakkor két helyszínen, Fonyódon és Len­gyeltótiban rendeztek már csoportmérkőzéseket. Magyarország válogatottja - amely az NB I A-csoport- jába frissen feljutott Dombó­vári VMSE gárdájára épül -, kedd délelőtt lépett először pá­lyára Fonyódon és magabiztos győzelmet aratott Lengyelor­szág ellen. A B-csoportban: Magyar­ország-Lengyelország 96-39 (42-17). Magvaroszág: Panta (17), Szőke B. (15), Jani (12/6), Trupp (3)’ Bosz- nai (-). Csere: Tamás (16), Szili (-), Pesics (4), Bán (5/3), Érsek (24/3). Edző: Molnár István. A nap második, délutáni összecsapásán a svájciak két vállra fektetése sem okozott gondot a dombóváriaknak. Magyarország-Svájc 132-57 (55-25). Magyaror­szág: Panta (26/3), Szőke B. (8), Jani (7/3), Pesics (5/3), Bosznai (4). Csere: Tamás (11/3), Balogh (19/6), Érsek (29/15), Trupp (7/3), Bán (11/3), Szili (5/3). Ma Lengyeltótiba teszi át székhelyét a magyar együttes, ahol délelőtt Luxemburg vá­logatottjával méri össze erejét, délután pedig a legfontosabb csoportmérkőzésre kerül sor Belgium ellen. A találkozó tétje a csoportelsőség. További eredmények: A csoport: Németország­Oroszország 37-85, Francia- ország-Görögország 76-27, Oroszország-Bulgária 96-53, Németország-Franciaország 53-79. B-csoport: Belgium­Lengyelország 102-62, Lu- xemburg-Svájc 52-66, Bel- gium-Luxemburg 123-38. Gaál István Női NB II GYSEV Ringa II-Bonyhád 85-50 (49-20). Sopron, 100 néző. V: Tóth, Lipics. Bony­hádi Kék (-), Felszegi (5), Palkovics (13), Balogh (-), Szabó N. (21/9). Csere: Ko­vács (8/6), Magyar (3). Edző: Harsányi Mária. A Nyugati csoport élmezőnyéhez tartozó soproni fiatalok ellen nagyon gyengén kezdett az erősen tar­talékos bonyhádi csapat. Rosszul védekeztek és pontat­lanul dobtak a vendégek, így fokozatosan elhúzott és a fél­idő végére tetemes előnyre tett szert a hazai csapat. A második játékrész kie­gyenlített küzdelmet hozott, felváltva estek a kosarak, de faragni nem tudtak hátrá­nyukból a völgységiek. A szezon utolsó mérkőzésén a bonyhádiak első félidei ka­tasztrofális teljesítményük­nek köszönhetően nagy kü­lönbségű vereséget szenved­tek az erőteljes kosárlabdát játszó soproniaktól. A megyei II. osztályú labdarúgó bajnokságért • • Ot helyszínen a vendégek örülhettek Bátaapáti-Izmény 2-3 (0-2). Bátaapáti, 100 néző. V: Csapó. Bátaapáti: Boros- Ömböli J., Molnár, Udovisits, Gaál- Koleszár, Tubik (Öm- böli Zs.), Schmidt (Szabó), Sári- Kőkúti, Deák. Edző: Juhász Béla. Izmény: Bálint G.- Szabó, Köteles, Szilágyi Cs., Szilágyi Z. (Bakó)- Se­bestyén Z., Balázs, Sebestyén Cs., Sebestyén L.- Jakab (Ju­hász), Balogh M. Edző: Bi- szak Lajos. A szerencsésebb csapat győzött. G: Szabó 2, il­letve Sebestyén L., Sebestyén Z., Jakab. Jók: Kőkúti, Tubik, Molnár, Szabó, illetve az egész vendégcsapat. Sári József Csikóstőttős-Kaposszek- cső-Majos 0-2 (0—0). Csikós- tőttős, 200 néző. V: Csepregi. Csikóstőttős: Nyári- Péter, Pataki, Schott, Porcsa- Mar­tinka, Geréd (Szabotin), Papp (Böjthe), Szekeres- Surján, Csordás (Márton). Edző: Iván József. Majos: Schan­zenbacher- Németh , Jónás, Birinyi, Kővári- Dávid, Ba­bai, Búzás, Tallósi (Bíró)- Miklós (Jakab), Günther. Edző: Babai László. A gyen­gén játszó hazai csapat ellen megérdemelt vendéggyőzelem. Kiállítva: Martinka, illetve Ba­bai a 70. percben. G: Kővári, Dávid. Jók: Nyári, illetve Schanzenbacher, Jónás, Kő­vári, Dávid. Papp Péter Cikó-Pincehely 3-5 (1-2). Cikó, 200 néző. V: Nagy G. Cikó: Csibi- János, Farkas, Forrai P., Nagy- Kiss Cs., Márton, Palkó, Kiss H.- For- ray T., Szököcs. Edző: Pólyák Antal. Pincehely: Zajtai- Császár I (Orsós), Illés, Paj- csics, Kántor- Pintér (Csá­szár II), Győré T. (Szabó J.), Gómán- Márkus, Szabó R. (Csömör), Győré J. Edző: Szelei Ferenc. Hatalmas küz­delemben megérdemelt ven­dégsiker. G: Szököcs 2, Forrai P., illetve Márkus 3, Császár II, Győré J. Jók: Forray T„ Kiss Cs., Forrai P., illetve Zajtai ve­zérletével az egész vendégcsa­pat. Törő' József Szedres-Madocsa 4-2 (0-1). Szedres, 150 néző. V: Papp. Szedres: Baka- Szalók, Szabó, Bátai, Farkas L.- Vajda Cs., Farkas J., Bíró, Mester- Kirimi, Haszeg (Vajda G.). Edző: Bottyán István. Madocsa: Araczki- Takács, Szabó, Besenczi, Ko­vács (Árki)- Bertók, Aradi, Szintai, Budai- Vörös, Aradi. Edző: Szabó István. A mado- csai „fúró” ezúttal nem forgá­csolta a szedresi acélt. G: Bátai 2, Kirimi, Haszeg, illetve Vö­rös, Besenczi. Jók: Az egész hazai csapat, illetve Vörös, Aradi. Ferkelt Zoltán Mucsfa-Zomba 0-2 (0-2). (Hétközben játszották.) Mucsfa, 180 néző. V: Krekó. Mucsfa: Bogos- Radványi, Lórencz, Bernáth (Szikra), Rózsa- Végvári, Guzorán, Juhász, Pfeifer- Fábián (Fü- löp), Krum. Edző: Fláding János. Zomba: Rács (Fa­ragó)- Pál, Stölkler, Márton I A., Márton II A.- Simcsik, Márton R. (Fazekas), Márton K. (Gellai), Horgos- Kalmár (Misóczki), Tóth. Edző: We- itner Ádám. A vendégek job­ban használták ki helyzeteiket. Jók: Radványi, Bogos, illetve Rács, Kalmár, Horgos. Szikra Ferenc Magyarkeszi-Ozora 1-0 (0-0). Magyarkeszi, 250 néző. V: Petki. Magyarkeszi: Tóth A.- Sándor, Molnár, Franke L. , Macher (Tóth Gy.)- Pá­czelt, Pataki, Takács (dr. Lück), Franke F.- Teplán, Végh. Edző: Kiss Sándor. Ozora: Papp- Sarudi, Mik­lós, Ortner, Szűcs- Siklósi, Barát (Dobos), Túrós, Bran- nauer- Tóth, Tischler. Edző: , Ifj. Cziráki József. Egyenlő erők küzdelmét egy bombagól döntötte el a hazaiak javára. G: Teplán. Teljesítményéért mindkét csapatjátékosait dicsé­ret illeti. Pintér József Tolna-Sióagárd 1-0 (0-0). Tolna, 120 néző. V: Led- neczki. Tolna: Becze- Fekete, Réhm, Rusznák (Herczig)- Nagyváradi, Trázer (Takács), Nagy (Gödör), Tóth, Wéber- Kiss (Dömötör), Fauszt. Edző: Bernáth József. Sióa- gárd: Szegletes- Gayer, Ke­resztes, Sörös S., Simon- Acsádi (Kilián), Kelemen, Paulovics (Tóth), Dombi (Fá­bián)- Horváth (Sörös J.), Dér. Edző: Ódor László. Nagy küzdelemben egy jól játszó el­lenfelet győzött le a tolnai együttes. G: Tóth. Jók: Réhm, Tóth, Kiss, illetve Szegletes, Acsádi, Sörös S. Tarjáni Gyula Kisdorog-Tengelic 1-2 (1-1). Kisdorog, 100 néző. V: Sajgó. Kisdorog: Kadosa- Forrai N. (Mészáros L.), Stölkler Á., Berta, Fábián- Boda (Balogh), Fazekas, Bordi, Miklós (Kiss)- Fodor, Läufer. Edző: Palkó Lajos. Tengelic: Mészáros G.- Nyúl, Váli, Lakatos, Bogyó- Mol­nár Sz., Nagy, Soós, Károly (Budavári)- Vida, Róth. Edző: Molnár József. A haza­iak jobb helyzetkihasználással akár meglepetést is okozhattak volna. G: Bordi, illetve Buda­vári 2. Jók: Bordi, Fazekas, il­letve Budavári, Lakatos, Soós. Bittner Levente A bajnokság állása 1. Zomba 26 17 6 3 60-29 57 2. Tengelic 26 17 5 4 57-26 56 3. Majos 26 15 5 6 56-29 50 4. Mucsfa 26 14 8 4 53-34 50 5. Magyarkeszi 26 12 5 9 50-36 41 6. Tolna 7. Csikóstőttős 8. Cikó 9. Ozora 10. Pincehely 11. Sióagárd 12. Izmény 13. Kisdorog 14. Szedres 15. Bátaapáti 16. Madocsa 26 11 5 10 44-31 38 26 10 8 8 44-36 38 26 11 5 10 40-41 38 26 11 3 }2 .35-39 36 26 9 5 12 41-53 32 26 8 5 13 35-40 29 26 8 5 13 44-52 29 26 9 1 16 35-49 28 26 7 2 17 36-80 23 26 4 8 14 35-54 20 26 5 4 17 32-68 19 Ifjúságiak: Cikó-Pincehely 6-1, Magyarkeszi-Ozora 2-3, Bátaapáti-Izmény 3-2, Szed­res-Madocsa 4-3, Kisdorog- Tengelic 4-0, Csikóstőttős- Majos 2-7, Tolna-Sióagárd 1-1, Mucsfa-Zomba 6-1. Challenge Day ’99 Mozogj Szekszárdon (is)! Május 26-án, szerdán nulla órától az egész országban, így Tolna megyében is kezdetét veszi a hagyományos, (remél­hetőleg) tömegeket megmoz­gató rendezvény a Kihívás Napján. A Challenge Day ’99 szek­szárdi programja a hagyomá­nyokhoz híven igen gazdag, és benne minden korosztály meg­találhatja a kedvére valót. A rendezvény éjfél előtt öt perc­cel vette kezdetét a Városi Sport- és Szabadidőközpont­ban: az intézmény idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját. Éjféltől azután - negyedórás in­tervallumokban - labdarúgó-, kézi- és kosárlabda villámtor­nára került sor, de az éjszaka sportolni vágyók igénybe ve­hették a kondicionáló és az asz­talitenisz-terem szolgáltatásait is. A szervezők az éjszakai program valamennyi résztvevő­jét meglepetéssel várták. A kihívás napi programból természetesen az idén sem hiá­nyozhat a „központi” futás, mely ezúttal is a Béla térről in­dul (14 óra), és a szervezők - a Sportcsarnok érintésével - a Prométheusz-parkban jelölték ki a célt. Valamennyi, a távot teljesítő futó a célban sportfa­latkákkal pótolhatja (f)elhasz- nált energiáit. A Prométheusz parkban egyébként különböző ügyességi versenyek várják az óvodásokat és iskolásokat, va­lamint az őket elkísérő szülőket is. A városi uszoda reggel hét­től este hétig várja a felfrissülni vágyókat. A megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokságért Dél bajnoka: a Váralja Mai sportműsor Kézilabda: Férfi megyebaj­nokság: Gyönk-Hőgyész 18. Totó Tippek Tippjeink a totó 21. heti mérkőzéseire: 1. Ferencváros-Dunaferr 1 2. Debrecen-MTK x 3. Győr-Haladás 1 4. Siófok—Diósgyőr 1 5. Vác-Vasas 2 6. Bochum-Rostock x 7. Diusburg-Wolfsburg 2 8. Frankfurt-Kaiserslautern x 9. Stuttgart-Bremen 1 10. Hertha BSC-Hamburg 1 11.1860 München-Schalke 1 12. Nürnberg-Freiburg x 13. M’gladbach-Dortumnd x Plusz 1 mérkőzés: 14. Leverkusen-B. München x Déli csoport Mőcsény-Váralja 3-4 (3-1). Mőcsény, 120 néző. V: Hor­váth G. A hazaiak kétgólos elő­nye sem volt elég a győzelem­hez, a vendégcsapat bajnoki aranya megérdemelt. G: Beke, Mátyás, Törő, illetve Pfeil, Sárközi, Galla, Halász. Jók: az egész hazai csapat, illetve Szi­geti, Ócsai, Galla, Pfeil. Bonyhádvarasd-Alsónána 2-3 (0-3). Bonyhádvarasd, 80 néző. V: Nagy. Jó iramú mér­kőzésen két ellentétes félidőt láthattak a nézők. A csapatok­nál csak a játékvezető hibázott többet. G: Kotics, Jakab Z., il­letve Veres, Balázs, Horváth. Jók: Jakab Z., Kotics, Lángi, Domokos, illetve Kiss, Hor­váth, Orbán, Sztankovics. Bonyhádbörzsöny-Bata 0-0. Bonyhádbörzsöny, 70 néző. V. Palkó. Sportszerű mérkőzésen igazságos döntet­len született. Jók: László, Papp, Csoboth Zs., Csoboth T„ illetve Száraz, Andrási, Besszer. Harc-Bogyiszló 0-1 (0-0). Harc, 50 néző. V: Szakács. A Harcnak a nagyképű játék há­rom pontjába, és a harmadik he­lyébe került. G: Rakó. Jók: El- mont, Győrfi, Farkas, illetve Rakó vezérletével az egész vendégcsapat. Kéty-Závod 0-1 (0-0). Kéty, 100 néző. V: Tölgyesi. A szerencsésebb vendégcsapat nyert. G: Fábián. Jók: Fodor, Erős Sz., Obrácz, illetve Fá­bián, Spiel, Nagy Z„ Tolnai. Gerjen-Lengyel 6-2 (3-1). Geijen, 150 néző. V: Vincze. Mérsékelt teljesítménnyel is hazai győzelem a lelkes vendé­gek ellen. G: Beda 3, Palásti 2, Lampert, illetve Gyergyói, Se­lyem. Jók: Beda, Lampert, Szabó, Lazányi, illetve Gyer­gyói, Selyem. Mórágy-Györe 8-1 (4-0). Mórágy, 150 néző. V: Csi- zolszky. A hazaiak ilyen arány­ban is megérdemelten nyertek. G: Kovács B. 3, Puskás, Hor­váth P. 2-2, Kolompár, illetve Zubut. Jók: Horváth, Kovács, Simon, illetve Zubut. A bajnokság állása 1. Váralja 24 18 3 3 86-25 57 2. B.börzsöny 24 13 8 3 45-21 47 3. Gerjen 24 14 2 8 72-37 44 4. Závod 24 12 6 6 50-37 42 5. Harc 24 13 3 8 47-36 42 6. Alsónána 24 12 3 9 55-46 39 7. Báta 24 10 7 7 56-43 37 8. Bogyiszló 24 11 4 9 30-37 37 9. Mőcsény 24 9 5 10 43-47 32 10. Mórágy 24 7 5 12 43-50 26 11. Kéty 24 7 3 14 34-57 24 12. B.varasd 24 5 6 13 29-53 21 13. Lengyel 24 3 5 16 27-63 14 14. Győré 24 1 6 17 19-84 9 Északi csoport Pálfa-Gyönk 2-4 (1-1). Pálfa, 120 néző. V: Balogh. Jó iramú mérkőzésen nyertek a jobb já­tékerőt képviselő vendégek. G: Ignácz, Parádi, illetve Szabó 2, Nedves, Heidt. Jók: Deres, Wiszberger, Balogh J., illetve Szabó, Müller, Bechner. Pusztahencse-Iregszemcse 5-0 (2-0). Pusztahencse, 200 néző. V: Besenczi. Sportszerű mérkőzésen a minden csapatré­szében jobb hazai gárda na­gyobb arányban is nyerhetett volna. G: Borza 2, Peti, Portik- hegyi, Lakatos. Jók: Tancsa ve­zérletével az egész hazai csa­pat, illetve Árvái, Kras- nyánszky. Kocsola-Tolnanémedi 3-2 (1-0). Kocsola, 300 néző. V: Nagy J. A szép számú közön­ség hosszú idő után hazai győ­zelmet láthatott. G: Reizinger K., Lajos, Reizinger A., illetve Kökény, Bagdi. Jók: Reizinger K., Reizinger A., Somogyi, il­letve Kökény, Győré. Kölesd-Nak 6-2 (5-2). Kö- lesd, 150 néző. V: Botos. Ma­gabiztos hazai győzelem. G: Bredák J„ Varga 2-2, Szép, Nagy G., illetve Rácz, Ta­pasztó. Jók: Varga, Nagy, Szép, illetve Kovács, Nagy. Dunaföldvár II-Szakcs 1-3 (0-2). Dunaföldvár, 100 néző. V: Nyitrai. A szerencsésebb csapat győzött. G: Dunai, il­letve Tobak 3. Jók: Holler, il­letve Tobak vezérletével az egész vendégcsapat. A bajnokság állása 1. Gyönk 21 13 4 4 52-24 43 2. Pusztahencse 20 13 2 5 55-28 41 3. Kölesd 20 12 4 4 53-27 40 4. Pálfa 21 11 4 6 52-38 37 5. Dalmand 20 10 4 6 37-29 34 6. Kocsola 20 7 4 9 26-32 25 7. Dunaföldvár II21 7 4 10 42-51 25 8. Szakos 21 7 4 10 32-56 25 9. Németkér 20 7 2 11 27-37 23 10. Nak 20 6 5 9 35-55 23 11. Tolnanémedi 20 4 2 14 45-60 14 12. Iregszemcse 20 3 5 12 25-44 14

Next

/
Thumbnails
Contents