Tolnai Népújság, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-21 / 117. szám
1999. május 21., péntek Sport 7. oldal Cselgáncs Európa-bajnokság Sikertelen rajt Pozsonyban Csütörtök nem a magyarok napja volt a pozsonyi cselgáncs Európa-bajnokság nyitányán, miután csak a kilencedikként záró Kovács Tamás (60 kg) tudott mérkőzést nyerni. Az előbbiekből már kiderül, hogy az Atomerőmű SE olimpiai- és világbajnoka, Kovács Antal nevét sem találhattuk a győztesek között. A paksiak kitűnőségét előbb a 100 kg-os súlycsoport német címvédője, Daniel Gürschner győzte le, majd - miután a német később az elődöntőig menetelt - a reményágon az 1998-as junior Európa-bajnok grúz Makarau jelentett megoldhatatlan feladatot az ASE dzsúsósa számára, így Anti helyezetlenül fejezte be a pozsonyi megméretést. A paksiak másik válogatottja, a 81 kg-os Kanczler István ma lép tatamira a pozsonyi Európa-bajnokságon. Leány kosárlabda OSK-döntő, Kecskemét Az ötödik hely előrelépés A hétvégén Kecskemét adott otthont a leány kosárlabda Országos Serdülő Kupa nyolcas döntőjének. A viadalon a BSE, az OSC-Közgáz, a Pécsi TÁSI, az Ikarus Kito, a Szolnoki SI, a GYSEV-Ringa és a házigazda Kecskemét mellett pályára léptek a KSC Szek- szárd fiataljai is. A szekszárdiak gyengén kezdtek, a csoportmérkőzések során mindhárom ellenfelüktől vereséget szenvedtek. A keresztbejátszásra, majd a helyosztóra azután már feljavult Harsányi Mária tanítványainak teljesítménye, így végül az elmúlt évekhez képest előrelépést jelentő ötödik helyen zárták az országos döntőt. A szekszárdiak eredményei: Ikarus Kito-KSC Szekszárd 56-47 (25-24). KSC: Apró (-), Horgos (-), Kniesz (7), Hegyi (18/3), Bogáncs (4). Csere: Moser (1), Szikszai (-), Szabó (-), Hadnagy (2), Nagy (8), Tolnai (7/3). Edző: Harsányi Mária. Pécsi TÁSI-KSC Szekszárd 80-47 (32-10). KSC: Moser (-), Apró (2), Kniesz (21/9), Hegyi (5), Bogáncs (2). Csere: Szabó (6), Horgos (-), Ratinland (-), Hadnagy (4), Nagy (4), Szikszai (-), Tolnai (3). Szolnok SI-KSC Szekszárd 83-73 (42-37). KSC: Moser (2), Apró (2), Kniesz (17/15), Hegyi (13), Hadnagy (8). Csere: Szikszai (-), Szabó (4), Horgos (-), Tolnai (3), Bogáncs (3), Nagy (21/3). Keresztbejátszás: KSC Szekszárd-G Y SE V-Ringa 71-67 (43-31). KSC: Szikszai (-), Szabó (2), Tolnai (12/12), Bogáncs (11), Nagy (10). Csere: Moser (1), Apró (-), Horgos (-), Kniesz (22/12), Hegyi (11), Hadnagy (2). Az 5. helyért: KSC Szek- szárd-OSC-Közgáz 66-61 (40-31). KSC: Szikszai (2), Szabó (-), Tolnai (11/9), Hegyi (22), Hadnagy (-). Csere: Moser (-), Apró (5/3), Kniesz (2), Bogáncs (4), Nagy (20). Végeredmény: 1. BSE, 2. Kecskemét, 3. Ikarus, 4. Pécsi TÁSI, 5. KSC Szekszárd, 6. OSC-Közgáz, 7. GYSEV- Ringa, 8. Szolnok. A KSC legjobbjának Kniesz Bernadett bizonyult, aki „mellesleg” a mérkőzések között rendezett tripla- és büntetődobó versenyben is a 2. helyen végzett. Új megyei sportévkönyv A Tolna Megyei Testnevelési és Sporthivatal gondozásban, a szövetségek, szakosztályok vezetőinek, illetve a sporthivatal munkatársainak (Vasz- kó Judit, Herczig Gábor, Föl- desi Gyula, Teszler Vendel) szerkesztésében készült el, s tegnap a Gemenc Hotelben ünnepélyes keretek között mutatták be Tolna megye 1998-as sportévkönyvét. Az immár hatodik alkalommal megjelent almanach a korábbiaknál bővebb kivitelben, 384 oldalon mutatja be 27 sportágban, valamint a diák- és szabadidősportban tevékenykedők nemzetközi, országos és megyei eredményeit, továbbá szőkébb pátriánk kitüntetett sportvezetőit, edzőit, a megye legjobb sportolóit. A kiadvány térítésmentesen jut el a sportági szak- szövetségekhez, valamint az évkönyvben szereplő szakosztályokhoz, de a szerkesztők remélik, hogy különböző csatornákon a sportévkönyv a megye valamennyi sportszerető polgárához eljut. Hexasakk Rudolf-Mackowiak csata a trónért Nyolc éve Pekingben holtversennyel zárul az első alkalommal megrendezett hexasakk világbajnokság: a lengyel Marek Mackowiak és Rudolf László nem bírtak egymással, így egyszerre két világbajnokot hirdettek a kínai fővárosban. A hexasakk megalkotójának, Wladyslaw Glinskinek váratlan halála után a Nemzetközi Hexasakk Szövetség évekre vezető nélkül maradt, a világbajnoki cím eldöntésének a kérdése lekerült a napirendről. A tavaly nyáron Tatabányán megrendezett V. Európa-bajnokságon azonban - lengyel javaslatra - a két ősi ellenfél megállapodott egymással, hogy idén párosmérkőzésen döntik el (JTMifflW il MSJKKU. («SaB« w»awww«a»** louiMuan M» ni:«/. O niSTRZOSTUO SVUATA w szacbacti heksagonalnych Bowy, 22 - 28.05.1989 Sotlzía Glómy - László Gátlás ÍWegry) a világbajnokság sorsát. Ennek első, hat játszmás felvonására május 22. és 29. között a lengyelországi Rowyban kerül sor. A tengerparti kisváros Kormoran Panziójában május 22én délelőtt 11 órakor kerül sor az ünnepélyes megnyitóra, ezt pedig sajtótájékoztató követi. A partikat délelőttönként 9 órától játsszák, a függőben maradt játszmákat délután 15 órától folytatják. A május 26-i szünnapon tengeri hajókiránduláson vesznek részt a játékosok és kísérőik. A párosmérkőzésre Rudolf Lászlót szekundánsként elkíséri a paksi Dallos Endre, az első számítógépes hexasakk program megalkotója, míg Gados László főbíró munkáját a lengyel Alfred Obszanski segíti. A párosmérkőzés folytatására, azaz újabb hat játszmára az év második felében Magyar- országon kerül sor. Vasutas EB a Balaton-parton A múlt történéseire szívesen tekint vissza az ember, különösen ha az emlékek kellemesek. Valahogy így lehetnek ezzel a Dombóvári VMSE kosarasai is, akik négy évvel ezelőtt - Magyarországot . képviselve - ezüstérmet szereztek Várnában, a vasutas Európa-bajnokságon. A dombóvári csapatban akkor Kozma, Erupkin, Kis S., Kis A., Kovács N„ Bosznai, Halmai, Panta, Krasznai és Szili léptek pályára... A jelenlegi vasutas legénység számára itt az újabb kihívás: az A-csoportba való bravúrosan fel-, illetve visszajutás után Molnár István szakvezető nem engedett lazítani játékosainak. A dombóváriak a Da- none-Honvéd elleni utolsó mérkőzést követő ünneplés után ugyanolyan intenzitással folytatták a munkát, mintha be sem fejeződött volna az idény. Nos, a vasutas legénységnek nem is, hiszen május 24. és május 29. között Magyarországon rendezik a 15. vasutas Európa- bajnokságot, amelyen Magyar- országot ismét a DVMSE képviseli. E sorok írójának nem tiszte véleményt alkotni, miért éppen a Balaton-partján bonyolítják le a kontinens találkozót, mindenesetre a döntés bizonyára mind a csapatnak, mind a velük jóban-rosszban kitartó szurkolótábornak fájó. Molnár István vezetőedző elmondta, hogy a feljutást kiharcolok egy kivétellel Krasznai Milánon a közelmúltban kisebb műtétet hajtottak végre - mind tagjai a magyar színeket képviselő együttesnek, hozzájuk az NB Il-es PVSK- Pécsvárad gárdájából Bán Gábor csatlakozik. A szakvezető szerint a mezőny erősebb, mint négy évvel ezelőtt, hisz két nagy kosárlabda hagyománnyal rendelkező nemzet, a lengyel és. az orosz egy-egy reprezentánsa is jelezte részvételét. A mieink számára azonban az erőviszonyok ismeretében is a döntőbe jutás a cél. Gaál István A DVMSE mérkőzései: Május 25., Fonyód: Lengyelo- Magyaro. 9, Magyaro.-Svájc 15. Május 26., Lengyeltóti: Lu- xemburg-Magyaro. 9, Ma- gyaro.-Belgium 15. Mini teniszfesztivál Szekszárdon. A Raiffeisen Bank rendezésében jó hangulatú mini tenisz-fesztiválra került sor tegnap a megyeszékhely központjában. A vállalkozó szelleműek - kettőtől negyvennyolc évesig - a „Leggyorsabb adogató” címéért vetélkedtek. Az abszolút rekordot 181 km/órás szervájával Dallos László állította fel fotó: gottvald károly A hétvége sportműsora Péntek Kosárlabda: Férfi NB II: Hévíz-Atomerőmű SE II 18.30. Labdarúgás: Öregfiúk mérkőzés: SimontomyaTm-i JB válogatott 17, Fadd-Bonyhád, Gerjen- őcsény 17.30. Szombat Kézilabda: Női NB I/B: Szombathelyi TK-Thelena SK Tolna 15.30. NB II, nők: Nagyatád-Ferropatent- Szekszárd SE II 12, férfiak: Tolnatej SE-PEAC (Palánkon) 13, Segesd-Simontor- nya 17. Női megyebajnokság, VI. forduló Németké- ren 9. Férfiak: Hőgyész- Fadd 17. Kosárlabda: Férfi NB II: Bonyhád-Nagykanizsa 11. Labdarúgás: NB III: Paksi SE-Pécsi Postás, MÁV NTE-Bátaszék 17. Női OB I-es teremlabdarúgó-bajnokság: Varga Trans-Fer Margaréta Tolna- Veszprém 13. Vasárnap Kézilabda: Női NB I/B: Cece-Simontomya KC-Pos- tás SE 12. NB II, nők: Tamási-Siófok 10.30. Kosárlabda: NB II, nők: GYSEV II-Bonyhád 11. Labdarúgás NB II: Atomerőmű SE- Bük, Jerking-Szekszárd UFC-Beremend 17. NB III: Bonyhád Ag- raco-Dombóvári FC Ara- mis-For Men, Harkány- Dunaszentgyörgy 17. Duna Sport megyei I. osztály: Decs-Dunakömlőd (Fazekas), Kajdacs-Nagy- mányok (Sebestyén), Ka- kasd-N agy dörög (Bajor), Döbrököz-Őcsény (Fábián), Simontornya-Bölcske (László), Aparhant-Hő- gyész (Rácz F.), Dunaföld- vár-Tamási (Rácz G.), Te- vel-Szálka (Tóth K.) 16.30. Megyei II. osztály: Báta- apáti-Izmény 11, Cikó-Pin- cehely, Magyarkeszi-Ozo- ra, Szedres-Madocsa, Kis- dorog-Tengelic, Csikóstőt- tős-Kaposszekcső-Majos, Tolna-Sióagárd 17. Megyei III. osztály: Észak: Pálfa-Gyönk, Pusz- tahencse-Iregszemcse, Kö- lesd-Nak, Kocsola-Tolna- némedi, Dunaföldvár II- Szakcs 16.30. Dél: Bonyhádvarasd-Al- sónána, Bonyhádbörzsöny- Báta, Harc-Bogyiszíó, Kéty-Závod, Gerjen-Len- gyel, Mórágy-Györe, Mő- csény-Váralja 16.30. magyarorszagi disztribútora piaci részesedésének további emelése céljából TERÜLETI KÉPVISELŐT keres. Feladatkör: a dél-magyarországi területen lévő viszonteladó partnerek folyamatos látogatása, új partnerek felkutatása. Elvárások: jó kommunikációs készség, értékesítési gyakorlat, dinamizmus, önállóság, műszaki érdeklődés, saját gépkocsi. Amit nyújtunk: biztos munkahely, versenyképes jövedelem (alapbér + célprémium), költségtérítés. Amennyiben szeretne egy fiatal, sikeres csapat tagja lenni, kérjük, küldje el önéletrajzát az alábbi címre: SKK Trade KFT. 1141 Budapest, Pitvar u. ló. Fax: 06-1-222-2488 lÁSSELsmcn-lai/iiiFKFT. I srjí-bónusz 160M§f-ft+á\jíi4 TAKARÍTHAT MEG ha részt vesz aktiónkban! NYÍLT NAPOT TARTUNK 1999: május 22-én. Érdeklődjön az építőanyag kereskedőnknél! Raab Karther Dél-Tüzép Rt. telep « 7030 Paks, Vasút u. 3. Éffk Tel.: 75/310-677 NYARALAS májusban és júniusban LAST MINUTE UTAK MALTA 1 héVfó 2 hévTő I máj. 24., 31., jún. 7., 14. 44 9001 59 9002 MALLORCA máj. 27., jún. 3., 10., 17. 44 9001 59 900S KRÉTA máj. 22., 29., jún. 5., 13. 349001 499001 TUNÉZIA jún. 14., 21., 28. 499001 599001 Áraink tartalmazzák a repülőjegyet, a transzfert, a szállást és a magyar nyelvű idegenvezetést. Érdeklődjön ingyenes katalógusunk és speciális kedvezményeink iránt! ScanHoi Utazási Iroda Kft. 1061 Bp., Jókai tér 6. Tel.: 332-3129,332-5107 Nyitva: H-P 9-19 óráig, S110-16 óráig E-mail: scanholiday@scanholiday.hu Partnerek Paks: 75/421 -114, Szekszárd: 74/316-775, k 74/312-144, 74/315-604 . ha többre vágysz akkor most különösen érdemes benézni hozzánk, mert azok között, akik május 31-ig fordfocus-t rendelnek, egy 300.000 forintos utazási utalványt is kisorsolunk. Ajánlott kenőanyag Shell ®T'V ' , "Y' 7100 Szekszárd, Rákóczi u. 138. Tel./fax (74) 410-520, 315-217 A FORD HIVATALOS MÁRKAKERESKEDŐJE ÉS SZERVIZE TOPONARY AUTOHAZ