Tolnai Népújság, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-21 / 117. szám

1999. május 21., péntek Megyei Körkép 3. oldal Képek az ördög udvarából. Sara Atzmon ma Izra­elben él, ám 1933-ban Magyarországon, Debrecenben szü­letett. Mint szinte valamennyi zsidónak minősített kortár­sát, őt is elhurcolták 1944-ben az egyik náci megsemmisítő táborba. Sara Atzmon túlélte a megpróbáltatásokat, majd - immár új hazájában - vásznon is megörökítette szörnyű em­lékeit. Festményeiből tegnap nyílott kiállítás Szekszárdon, a főiskola aulájában. A szervezők, azaz a Szekszárdi Ma­gyar-Izraeli Baráti Társaság nevében Mayer Rezső köszön­tötte a jelenlévő művésznőt, valamint a méltató beszédet tartó dr. Fenyőházi Elemér alpolgármestert és Yaron Mayert, Izrael magyarországi nagykövetségének első titká­rát. FOTÓ:GOTTVALD KÁROLY Ajánlások szociális szakembereknek Vélemény az etikai kódexről Az egy évvel ezelőtt huszon­két alapító által létrehozott Tolna Megyei Gyermekjó­léti és Gyermekvédelmi Szakmai Egyesület tegnap ülést tartott Dombóváron A szociális munka készülő eti­kai kódexéről volt szó. A ma már három megye 19 te­lepülésén tevékenykedő' szer­vezet elnöke, Borbás László bevezetőjében elmondta, hogy céljuk a régióban a gyermekvédelmi rendszer minél magasabb szakmai színvonalon való működteté­sének az elősegítése, elsősor­ban érdekvédelmi és képzési feladatok felvállalásával. A Szociális Szakmai Szö­vetség etikai munkacsoport­jának tagja, Deákné Orosz Zsuzsa vitaindítójában az emelte ki, hogy a szociális szférában tevékenykedők számára készülő kódex kidol­gozását a néhány éve létrejött és azóta is töretlenül fejlődő „szociális szakma” indokolja. Az adott területen dolgo­zók számára szeretnének egy­séges iránymutatással és szemléletalakítással segítsé­get nyújtani a különböző élet­helyzetek kezeléséhez vala­mint a szakemberek viselke­déséhez. A készülő kódex alapjait a nemzetközi szociá­lis szervezetek etikai ajánlása­iban megfogalmazott elvárá­sok adják, de szükség van a hazai gyakorló szakemberek véleményének megismerésére is. A tegnapi megbeszélés ezt a célt szolgálta. -glaub­• • Üveghuta helyett Püspökszilágy? Illés Zoltán (Fidesz) az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának legutóbbi ülésén bejelentette, hogy javasla­tot tesz Orbán Viktor miniszterelnöknek egy vizsgálat le­folytatására á kis és közepes aktivitású radioaktív hulla­dékok tervezett üveghutai elhelyezése körüli problémák ügyében. A vizsgálattal arra keresne választ a bizottság elnöke, hogy miként alakult az eddig végzett kutatások finanszíro­zása, illetve miért nem oldot­ták meg a munkákkal foglal­kozó közhasznú társaságnál fennálló irányítási és ellenőr­zési összeférhetetlenséget. A vitában részt vett Wekler Ferenc, az Országgyűlés SZDSZ-es alelnöke is, aki be­jelentette: a témakört fel­ügyelő miniszternél vizsgála­tot kezdeményez az ügyben tapasztalható szabálytalansá­Szekszárdi döntő A megyei versenyre összesen 111 csapat jelentkezett, az első két forduló írásbeli eredményei alapján a tíz leg­jobb csapat, valamint a ven­déglátó iskola csapata ver­senyzett. A vetélkedő lebo­nyolításában részt vett Séllei Aranka, a Nemzeti Tan- könyvkiadó Rt. kiskereske­delmi osztályvezetője, vala­mint Zsilinszkyné Szentes Éva, a kiadó megyei refe­dött. A hét közepén Tolna megyé­ben is úgy döntöttek a szabad demokraták, hogy a hatéko­nyabb tevékenység érdekében gok tisztázása érdekében. Mint mondta: a bányatörvény, illetve a szaktárca rendelete alapján az üveghutai hely­színről készített vizsgálati anyagokat az egyes kutatási fázisok lezárásakor is véle­ményeztetni kellett volna a magyar geológiai szolgálattal.- Ez nem történt meg - je­lentette ki. A vitában megszólalt Tóth Ferenc, az ELTE Geofizikai Intézetének munkatársa, aki mindezt megerősítette. A szakember azok véleményét rense. A szekszárdi döntőre Horváth Péter: Miről mesél a múlt? című könyve alapján készültek föl a csapatok. A szakmai részt teljes egészé­ben a szaktanácsadói gárda ál­lította össze. A játékos felada­tokat a döntőre Takácsné Verese Erzsébet megyei szak- tanácsadó válogatta össze, és egyben a játékvezető is ő volt. A játékos vetélkedő feladatai az őskortól napjainkig több áttérnek a más pártoknál már bevált, működő rendszerre. Az áprilisi országos küldött- gyűlésen elfogadott alapsza­tolmácsolta, akik szerint nem kellően megalapozottak az üveghutai helyszínt favori­záló szakvélemények. Mint rámutatott: a gránitkőzet re­pedezett, és a több száz méter mélyre tervezett tárolótér ki­alakításának bányászati mun­kái tovább növelhetik ezeket a repedéseket.- A gazdaságossági számí­tások és több más probléma is megkérdőjelezi a helyszín al­kalmasságát - tette hozzá, majd további kutatásokat ja­vasolt a szakember. Véleménye szerint sokkal gazdaságosabban és biztonsá­gosabban helyezhetnék el a paksi kis és közepes aktivi­tású hulladékot Püspökszi­lágy térségében, egy felszíni tárolóban. Hírek Zenés áhítat Tengelicen Holnap, azaz szombaton 17 órától zenés áhítatot ren­deznek a tengelici reformá­tus templomban. Közremű­ködik a Tengelici Bárdos Lajos Vegyeskar, az Élim Gospelkórus és a Mécses Csoport. A rendezvény be­vételét a tengelici zenei élet támogatására fordítják. Kamarazenekari hangverseny A Szekszárdi Kamarazene- kar ad koncertet Földesi La­jos hegedűművész vezeté­sével május 22-én, szomba­ton 19 órai kezdettel a me­gyeszékhelyen, a Művésze­tek Házában. A repertoáron Händel, Corelli, Bach, Pur­cell és Grieg művei szere­pelnek. Szólistaként Falvai Sándor zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola rektora és Hepp Attila (trombita) főiskolai hallgató mutatkozik be a közönségnek. Modellrepülök őcsényben A repülő modellezés min­den ága képviselteti magát május 23-án, vasárnap az őcsényi repülőtéren, az ott rendezendő modellrepülő napon. A 10 órakor kez­dődő, s estig tartó program keretében bajai, paksi, pé­csi, szekszárdi, taszári, va­lamint németországi model­lező klubok - illetve gépeik - mutatkoznak be az érdek­lődőknek. A látványos ren­dezvény közönsége megte­kintheti a 90 éves a magyar modellezés elnevezésű kiál­lítás anyagát is. Égett a szalmakazal Tegnap lapzártáig Tolna megyében mindössze egy 8x8 méteres szalmakazal adott munkát a tűzoltóknak. A szalma Szekszárdon, a Cinka dűlőben gyulladt ki reggel valamivel 7 óra után. Évfordulós történelmi vetélkedő A Nemzeti Tankönyvkiadó fennállásának ötvenedik évfordu­lója alkalmából a Tolna Megyei Pedagógiai Intézet és a Nem­zeti Tankönyvkiadó Rt. a megyében három fordulós történelmi versenyt hirdetett általános iskolák 5-6. osztályosai részére. A vetélkedő döntőjét tegnap délután rendezték Szekszárdon, a 2. Számú Általános Iskola és Diákotthonban. SZDSZ: elnöki rendszer Időnként „azonosítási” zavart okozott az SZDSZ berkein belül, a megyéknél a vezetés szerkezete: azaz, hogy a szer­vezet nem elnöki, hanem ügyvivői irányítás mellett műkö­témakört is átöleltek. Először egy totót kellett a a csapatok­nak kitölteni, továbbá volt képösszerakó, kronológiai feladat, össze kellett állítani egy páncélos lovag fegyver­zetét, vagy egy vaktérképen elhelyezni az ókor hét csodá­ját. A vetélkedő győztese a bonyhádi Vörösmarty Általá­nos Iskola csapata lett, 2. he­lyen három csapat végzett: a kakasdi, a dombóvári Zrínyi és a bátaszéki általános is­kola, 3. a Nagy dorogi Általá­nos Iskola lett. A vetélkedőn részt vett valamennyi csapat értékes könyvjutalmat vehe­tett át. (péteri) bálynak megfelelően megala­kították az SZDSZ Tolna Me­gyei Választmányát. A vá­lasztmány elnöke - tehát a megyei elnök - Jobban Zoltán lett, munkáját két alelnök, dr. Kerekes Ferenc és Gyöngyösi Tibor segíti.-szá­Ellenőrzi majd az állategészségügyi állomás Hol dolgozhatnak a méhek? Telefon jelezték szekszárdiak, hogy a város egyik központi fekvésű utcájában - ahol nagy a gyalogosforgalom - szorgo­san végzik munkájukat a méhek, lévén akáchordás ideje. A méhek azt teszik, ami a dolguk, de a méhek gazdája nem biz­tos, hogy tisztában van azzal, mit szabad és mit nem. Az állategészségügyi állo­más munkatársai az érintett területet ellenőrzik majd, de addig is nem árt tisztában lenni a lakott területen foly­tatott méhészkedés szabálya­ival. A 15/1969. (XI.6.) MÉM rendelet szerint a mé­hészkedést - a vonatkozó egyéb szabályok betartása mellett - erre alkalmas terü­leten mindenki szabadon gyakorolhatja. Háztömbök területén azonban méhésze­tet létesíteni és fenntartani nem szabad. A többlakásos lakóházak udvarán és közös használatú kertjében méhé­szetet létesíteni csak az ösz- szes lakás bérlőjének hozzá­járulásával lehet. Közös használatú épülettől és szomszéd ingatlanoktól 4 méter, használatban lévő utaktól pedig az út melletti vízelvezető árok külső szélé­től számított 10 méter távol­ságon belül szabad csak el­helyezni. Aki ezektől a sza­bályoktól eltér, bírsággal sújtható, államigazgatási el­járás keretében. Az persze előfordulhat - főként a mai világban - hogy a kaptárakat a téli időszakra, amikor a méhek nem aktí­vak, yalaki az udvarában „tá­rolja”, akár a város központ­jában is. Csakhogy még a hordás előtt vissza kell szál­lítani a kaptárakat a méhé­szet területére, ha a fenti elő­írásoknak nem felelnek meg a „városi” körülmények. A méhek amúgy is több­ször okoznak galibát a dara­zsakkal együtt, rajzáskor évente többször előfordul, hogy utakat kell lezárnia, s „méhészeti mentesítést” vé­geznie a tűzoltóságnak. Állatorvosi ügyeletek Az ügyelet 1999. május 20-án 16 órától május 25-én reggel 8 óráig tart. Hatósági állatorvosi ügyelet: Dr. Bach Miklós Nagydorog, Jókai u. 39. Tel: 06/30/9/935-676; 75/332-711, Dr. Birinyi Ferenc Hőgyész, Kertész u. 1. Telefon: 06/30/9/478-111; 74/489-646. Dr. Tóth Tamás Fadd, Temp­lom u. 50. Telefon: 06/30/9/570-810, Dr. Helfen- bein József Decs, Szövetkezet u. 9. Tel: 74/496-993, Dr. Szé­kely Attila Dombóvár, Kékne­felejcs u. 21. Telefon: 06/30/9/590-284; 74/466-351, Dr. Makláry Béla Felsőnyék, Kossuth u. 7. Tel: 74/478-558, Dr. Patonai Iván Pincehely, Vörösmarty tér 12. Tel: 06/30/9/470-863; 74/406-843. Magán állatorvosi ügyelet: Dr. Túri Árpád Dunaföldvár, Beszédes sor 2. Telefon: 06/30/9/594-059; 75/343-717, Dr. Kovács Aladár Majos I. u. 47. Tel: 06/60/361-662; 74/451-662, Dr. Szabó Gyula Regöly, Árpád u. 14. Tel: 06/20/9/512-679; 74/402-389, Dr. Kovács Sándor Szedres, Templom u. 2. Telefon: 74/434—044, Dr. Gippert Ró­bert Dalmand, Újdalmand, tel: 06/30/9/467-352; 74/439-490, Dr. Savanyu László Tamási, Dózsa Gy. u. 58. Telefon: 06/60/499-581; 74/470-999, Dr. Tóth László Tamási, Gár­donyi u. 27. Tel: 74/471-054. A WUFI Kisállat Ambu­lancia (Szekszárd-Palánk 18/B. Telefon: 74/417-792; 06/30/9/371-906) szombaton, vasárnap, hétfőn - 22-én, 23-án és 24-én - állandó állatorvosi ügyeletet tart. Szekszárdi Kisállat Kli­nika: A Szekszárdi Kisállat Klinika (Szekszárd, Hunyadi u. 5., telefon: 74/315-797) szom­baton és vasárnap 9 órától 12 óráig állandó állatorvosi ügye­letet tart. Az ügyeleti időn kívül a 06-30—464-776-os rádiótele­fonon hívható az ügyeletes ál­latorvos. Állatgyógyszertár: TOLNA­VET Állatgyógyszertár. Szek­szárd, Hunyadi u. 5. Tel.: 74/315-797. 06-30-464-776 Hétközben: 8.00-19.00. Szom­bat: 8.00-12.00 óráig. Vasár­nap: Szekszárdi Kisállat Kli­nika (Szekszárd, Hunyadi u. 5.) 9.00-12.00. 1999. május 21-június 3.-ig a: A fenti emblémákkal ellátott üzletekben. Pulyka alsócomb gyorsfagyasztott Bonaqua ásványvíz 2 liter Lapka sajt natúr 125 g (Mizo) Mizoföl 180 g 20%-os Jaffa szörp 0,5 liter 129 Ft Olasz felvágott Sertészsír műanyag Löncshús 400 g Lady Rose, Lady Blue Família eü. papír poharas 500g (Délhús) (Pini) desszert 200 g 4 tekercs 31 jb Be* m nan 389 Ft

Next

/
Thumbnails
Contents