Tolnai Népújság, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-20 / 116. szám
1999. május 20., csütörtök Sport 9. oldal Karate ob Bátaszékiek a dobogón Az országos szövetség Dunakeszin rendezte meg az idei utánpótlás karate bajnokságot. A Bátaszéki Wado-ryu Szakosztály három reménysége is remekelt, a félezer fiatal részvételével lebonyolított verseny gyermek kategóriájában Rónai Ákos és Rózsahegyi Dóra ezüst-, míg Nyári Edina bronzérmet szerzett. Mindannyian kumitében, azaz küzdelemben bizonyultak eredményesnek. Folytatódik az Olimpiai Ötpróba A Ford Olimpia Ötpróba résztvevői és a mozgalomba újonnan bekapcsolódni kívánók május 22-én mérettethetik meg magukat a pontokért. A próbázóknak ezúttal kerékpározniuk kell, a 80 km-es táv szintidőn belüli (hat és fél óra) teljesítése négy, a 40 km-es (három óra) kettő, míg .a 20 km-es (másfél óra) egy pontot ér. A megyénkhez közeli két színhely közül Kaposvárott szombat délelőtt 9.30-kor, a Gárdonyi Géza Általános Iskola elől indul a mezőny, míg Pécsett 10 órakor az Eszék u. 2. alatt található Káplán teniszpark elől startolnak a résztvevők. A pró- bázók a 06-30-2020-004- es (Kaposvár) és a 06-30- 2020-005-ös (Pécs) telefonszámokon, illetve a www.5proba.org web-olda- lon juthatnak további információhoz. Közgyűlés Szentgyörgyön A Dunaszentgyörgyi SE pénteken 18 órakor a helyi művelődési házban tartja éves közgyűlését. Az egyesület vezetői minden érintettet és érdeklődőt szeretettel várnak az eseményre. Kiszáll a Cerbona. „A jövőben nem kívánunk részt venni az NB I-es női kézilabdacsapat szponzorálásában” - jelentette be Csodó Tibor, a Cerbona Rt. vezérigazgatója, a székesfehérvári Cerbona-Alcoa szakosztály-elnöke. A klub vezetése ennek ellenére bízik abban, hogy sikerül megfelelő támogatót találva a csapatot egyben tartani, hogy a remélt bemutatkozás a nemzetközi porondon eredményes legyen. Pozsony bevételére készülnek Az utóbbi idők világ- és kontinens vetélkedőin rendszerint Kovács Antal és Till Barbara képviselte a paksi színeket a magyar cselgáncs válogatottban. A Pozsonyban ma kezdődő idei felnőtt Európa-bajnokságon is két paksi lép tatamira, ám ezúttal a 24 éves Kanczler István lesz olimpiai és világbajnokunk társa. Till Barbara hosszan tartó sérülése miatt hiányzik. Az Atomerőmű SE versenyzői közül Braun Ákos pályázott még jó eséllyel a részvételre. — Á prágai A-kategóriás verseny döntőjében vezetett Illyés ellen, ha nem megy bele abba a hátsó gáncsba, akkor most ő is utazhatna velünk - eleveníti fel 73 kg-os klubtársa „történetét” Kovács Anti. — A legtöbb versenyzőt így is mi adjuk a válogatottba, főleg úgy, hogy a két éve velünk készülő Csősz Imrét is nyugodtan paksinak számolhatjuk. — Esetedben magától adódik a kezdókérdés: a sérülések mennyire zavarták a felkészülésedet? — Semmi komolyabb nem jött közbe. Hasfalrepedésem miatt ugyan nem tudok futni, de a kerékpározással remekül kiváltottam a futást, a küzdelemben pedig nem zavar. — Nyugodtnak tűnsz. — Nem én vagyok a favorit, így könnyebb. Úgy érzem, nem leszek rossz Pozsonyban, az elmúlt egy évben majdnem mindenkit elveregettem. Ä kvalifikációs versenyeken kétszer is döntőbe kerültem, Moszkvában egy kicsit elvezették a meccset, a Hungária-kupán pedig taktikai fegyelmezetlenségem miatt kaptam ki. Utóbbi megesik néha az emberrel, igaz világversenyen azért bosszantana a dolog. Összességében hasonló teljesítményt vártam magamtól az A-kategóriás viadalokon. — Európa-bajnokság kivételével már mindent megnyertél, amit csak lehet. . . — Inkább egy újabb olimpiai bajnokság, mint tíz Eb. Jó ómen, hogy nem nyertem nagy nemzetközi versenyt közvetlenül az Európa-bajnokság előtt. Jobban kedvelem az egynapos viadalokat, most két jó napot kell kifognom, a négy között nagy baj már nem érhet... Amíg Atom Anti rutinos rókaként készülődhet, addig Kanczler István első felnőtt Eu- rópa-bajnokságát jelenti a pozsonyi. A honi cselgáncs elitbe az év elején a fővárosi Hungá- ria-kupa megnyerésével berobbanó korábbi junior Eb 5., többszörös korosztályos országos bajnok már alig várja, hogy tatamira léphessen. — A családtagok, barátok, szurkolók biztosan megtöltenek majd egy-két kisbuszt. Annak ellenére, hogy a küzdelem hevében csak az edzőm hangját hallom érthetően, rendkívül pozitív hatással van rám a jelenlétük. A Hungária-kupán is hatalmas erőt adott számomra a buzdításuk, boldog voltam, hogy a győzelmemmel örömet szerezhettem nekik - meséli a Móra Ferenc Általános Iskola polgári szolgálatos fiatal testnevelője. — A 81 kg idehaza és a nemzetközi színtéren is az egyik legsűrűbb súlycsoport, szoktál- e ezen morfondírozni? — Igen. A kvalifikációs sorozatban a válogatottból négyen is pontot vagy érmet szereztünk. A Hungária-kupán az újpesti Tölgyesi Krisztiánt legyőzve sikerült kivívnom a az indulás jogát. Hozzátartozik, hogy a súlycsoport címvédője, Hajtós Bertalan sérülése miatt most nem jöhetett számításba, így enyém az Eb, övé pedig a vb. A TF elvégzése után mindent a dzsúdóra tettem fel, megpróbáltam a maximumot nyújtani, az eredmények jelzik, hogy a mezőny sűrűsége ellenére érdemes keményen dolgozni. Az utóbbi néhány hónap sikerei hatalmas motivációs erőt jelentenek, attól függetlenül, hogyan szerepelek az Eu- rópa-bajnokságon. Az első hét közé nem azért nem lenne rossz bekerülni, ez esetben indulhatnák még a főiskolás világbajnokságon. Nagyon nehéz mérkőzések várnak rám Pozsonyban, szeretnék bizonyítani, mindenek előtt magamnak. A válogatott az Európa-bajnokság négy napja alatt Mosonmagyaróvárról jár át a szlovák fővárosba. Kovács Antal (100 kg) ma, Kanczler István (81 kg) pénteken kezd, Han- gyási László tanítványai rém boldoggá tennék szurkolóikat, ha a döntők napján, szombatvasárnap együtt „kellene” átkelniük a határon. ifj. Teszler Vendel Paksi éremeső Az Atomerőmű SE fiataljai az elmúlt hétvégén a Budapest- bajnokságon, illetve a debreceni serdülő diákolimpián tizenhárom érmet szereztek. A paksiak eredményei, diák-B Budapest-bajnokság: 26 kg: 3. Kiss Zoltán. 28 kg: 3. Klein Brigitta. 33 kg: 1. Kern Anita. 35 kg: 3. Kovács Tivadar. 36 kg: 3. Fenes Renáta. 36 kg: 2. Horváth Annabella. 49 kg: 2. Kiszli Gabriella. 49 kg: 3. Vácz Vivien. +55 kg: 3. Kiszli Ákos. Serdülő diákolimpia, Debrecen: 44 kg: 5. Hirczi Csaba. 48 kg: 3. Kovács Kitti. 52 kg: 5. Kovács Gergő. 63 kg: 3. Szilágyi Péter. +70 kg: 3. Rujder Péter. Serdülő-B diákolimpia, Debrecen: 40 kg: 5. Csoknyai László. 40 kg: 7. Lőrincz József. 48 kg: 7. Ulbert Ferenc. 63 kg: 2. Kiszli András. A két Eb-résztvevő egymás ellen, Kanczler vállán Kovács A minisztérium tenni kíván az egészségünkért A Tolna Megyei Önkormányzat Testnevelési és Sporthivatala szervezésében hétfőn a szekszárdi Vállalkozók Házában Tóth József, az Ifjúsági és Sportminisztérium osztályvezető-helyettese tartott tájékoztatót mintegy hatvan iskolaigazgató, testnevelő, edző és sportvezető részére. Tóth József bevezetőjében elmondta, hogy az ISM-ben változást történt a sportfinanszírozás terén. Az egyoldalúságot feloldandó az élsport kiemelt támogatása mellett a minisztérium a lakossági-, szabadidő-, gyermek-, ifjúsági- és diáksport, illetve a fogyatékosok sportja felé fordul. Az ISM legfontosabb célkitűzésének a lakosság egészségromlásának megállítását tekinti. A cél megvalósítását az iskolákban kell elkezdeni. Az oktatási minisztériummal karöltve kidolgozás alatt álló program szerint a 6-12 éves korosztály heti testnevelés óráinak számát négyre emelnék. Mindehhez szükség van a tárgyi feltételek javítására, a tanórai és a tanórán kívüli testnevelésre épített foglalkoztatási és versenyrendszer kialakítására. Az elképzelések szerint a jövőben magasabb szinten kívánják támogatni az úgynevezett kiskörzeti és felmenő rendszerű versenyeket is. Idén két nagy országos program is elindult. A NAP - Nemzeti Atlétikai Program - célja, hogy iskolai keretek között minél több fiatal sportoljon rendszeresen. A tervek szerint még ez évben mintegy 500 megfelelő sportági hagyományokkal rendelkező, a 6—12 éves korosztály magas szintű foglalkoztatását vállaló iskola részesülne normatív támogatásban. A normatív támogatás mellett pályázati úton is anyagi forráshoz lehet jutni. A pályázati pénzekből elsősorban azon kistérségek részesülnének, melyek a gyerekek felkészítése mellett havi rendszerességgel versenyeztetnék is az adott korosztály tagjait. A programnak része a testnevelők speciális képzése, továbbképzés? is. Az országos labdarúgó fejlesztési program szintén a 6- 12 éves korosztály kiválasztását, felkészítését célozza. Az ISM nem csak az új kezdeményezéseket kívánja támogatni, segítségre számíthatnak a már kiépített rendszert működtető tanintézmények is. Előnyt élveznek az olyan kezdeményezések, melyek esetében az iskola egy sportegyesülettel közösen készíti fel és foglalkoztatja a gyerekeket. Némiképp megváltozik a diákolimpiái versenyrendszer is. A minisztérium egyik évről a másikra ugyan nem tervez drasztikus változásokat, de módosítások már az 1999/2000-es tanévben is előfordulnak. A változásokról az oktatási intézményeket legkésőbb augusztus végéig tájékoztatni kívánja az ISM. Az „Olimpiai Ötpróba” új tartalommal bővül. Az ifjúsági mind szélesebb rétegének bevonása érdekében az iskolák felé nyit a minisztérium. A résztvevők szervezett futással, túrázással, kerékpározással szerezhetnek pontokat, melyek összesítése és értékelése megyei szinten történik. Az iskolai pontverseny legjobbjait sportszercsomaggal díjazzák. Tóth József közel egyórás tájékoztatóját követően az ISM-pályázatokkal kapcsolatban tettek fel kérdéseket a jelenlévők. Országos döntő Bölcskén A Magyar Technikai és Tömegsportok Országos Szövetsége idén is megrendezi a „Magyarország Legerősebb Faluja” és az országos kötélhúzó versenyét. (A szervezők minden 1998. december 31-ig városi rangot nem kapott település csapatának nevezését szívesen várják.) Mindkét versenyszámban négy nő és hat férfi alkotta együttesek jelentkezhetnek, a kötélhúzásnál „idegenlégiósok” is szerepelhetnek. Nevezni az MTTOSZ címén (1450 Budapest, Pf.: 80., Lónyai u. 44., tel.: 1/218-1013) május 31-ig lehet. A legerősebb falu díja 1 millió forint, a kötélhúzó versenyben győztes település 300 ezer forintot nyer. Az országos döntőnek szeptember 4-5-én Bölcske ad otthont. A fent említett események mellett szintén az MTTOSZ szervezésében kerül sor a 2. Szabadidős Tekebajnokságra. A hatfős csapatok négy férfi és két női amatőr versenyzőből állhatnak. Jelentkezni a már emh'tett címen lehet. Asztalitenisz Diák ráadás Dombóvárott A roppant népszerű és sikeres négyfordulós megyei Diákkupa folytatásaként Klézli László, a Dombóvári VMSE vezető edzője úgy döntött, hogy saját szponzorálásával megrendezi az ötödik fordulót is a DVMSE csarnokában. A siker ezúttal sem maradt el. A nagylétszámú (fiú)mezőny tagjai számára a rendező meglepetéssel is szolgált, még emlékezetesebbé téve a versenyt minden résztvevő ajándék- csomagot kapott Eredmények, I. korcsoport, fiú egyes: 1. Eberhardt Erik, 2. Wittinger Péter (mindkettő Tolna, Széchenyi Isk.), 3. Horváth Bence (Dombóvár, Gárdonyi Isk.), Tóth György (Báta). Leány egyes: 1. Fenyvesi Csilla (Tolna, Széchenyi Isk.), 2. Kalmár Anikó (Dombóvár, Zrínyi isk.). II. korcsoport, fiú egyes: 1. Hetesi Gábor, 2. Simon Mátyás, 3. Reichardt Gábor (mindhárom Szekszárd V. sz. Isk.), és Horváth János (Ko- csolai Ált. Isk.). Leány egyes: 1. Kisfügedi Anna (Mözs, Ált. Isk.). III. korcsoport, fiú egyes: 1. Reichardt Róbert, 2. László Zsolt, 3. Domokos Tamás (mindhárom Szekszárd, V. Isk.), Kiss Róbert (Báta). Leány egyes: 1. Kalmár Tímea (Mözs), 2. Németh Adrienn, 3. Galamb Gabriella (mindkettő Szekszárd, V. isk.), Balogh Anita (Báta). Tévés ügyek: közvetítés, perek Lesznek-e a közeljövőben hazai futballközvetítések a köz- szolgálati televízióban? Ez volt az egyik legizgalmasabb kérdés azon a szerdai, budapesti sajtó- tájékoztatón, amelyet Bodnár György tartott. A közvetítési jogokkal rendelkező Football Duó Kft. ügyvezetője bejelentette: az MTV pillanatnyilag 60 millió forinttal tartozik és amennyiben legalább 30 milliót nem fizet ki a napokban, akkor nem lesz közvetítés. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az elmúlt hetekben pert nyert a Football Duo Kft. az MLSZ-szel és az MTM-SBS Televízió Rt.-vei, vagyis a tv2- vel szemben a labdarúgó-mérkőzések közvetítési jogának megállapításáért indított ügyben. Az ítélet egyelőre nem jogerős. Bodnár kijelentette, hogy tudja: a tv2 fellebbezett, arról viszont nem hallott, hogy a fut- ballszövetség is ezt tette volna. A Football Duo ügyvezetője szerint a bíróság ítélete egyértelmű, a csapatok jogszerűen vitték be a közvetítési jogokat a kft.-be, továbbá nem volt törvénybe ütköző az sem, hogy az MLSZ 1996. október 8-án 1 forintért 10 százalékos üzletrészt kapott a közvetítések értékesítésére alakult társaságban. A bíróság megállapította: a tv2 jogsértést követett el azzal, hogy 1998. február 28-án és március 1-jén összefoglalót sugárzott a felperes, a jogtulajdonos hozzájárulása nélkül. Bodnár arra a kérdésre, hogy indít-e kártérítési pert az MLSZ-szel szemben, azt felelte: erről majd június elején dönt a Football Duo közgyűlése. Az ügy pikantériája, hogy a taggyűlésen, mint társtulajdonos, az MLSZ képviselője is jelen lesz. Egervári távozik Egervári Sándor vezetőedző június 30-án lejáró szerződését nem hosszabbítják meg, az Újpest FC-vel kapcsolatos fúzió lehetősége egyelőre nincs napirenden - hangzott el az MTK Hungária FC labdarúgó-klub vezetői által szerdán tartott sajtótájékoztatón. Egervári Sándor elmondta: előzetes egyeztetések alapján a következő idénytől két éven át a Dunaferr SE vezetőedzője lesz. Kerékpáros ereklyéket várnak Július 7. és 10. között huszonötödik alkalommal rendezik meg megyeszékhelyünkön a Fiat Gemenci Nagy díj nemzetközi kerékpáros versenyt. A szervezők a jubileum alkalmából a viadal eddigi történetét feldolgozó kiállítást rendeznek, melyhez minden korabeli fotót, emléktárgyat, egyéb anyagot szívpsen várnak. A kerékpáros ereklyéket a szekszárdi polgár- mesteri hivatalban (Béla tér 8., tel.: 411-133) Hamvas Ferencné, sportreferensnél lehet leadni munkanapokon. A szervezők a viták elkerülése érdekében kérik, hogy minden tulajdonos egyértelmű jelzéssel lássa el a leadott tárgyait, fotóit.