Tolnai Népújság, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-20 / 116. szám

2. oldal VILÁGTÜKÖR Hazai Tükör 1999. május 20., csütörtök Lobbizás nagykövetügyben? Vizsgálat egy el nem küldött Fidesz-levél miatt Szájer József Fidesz-frakcióvezető tudomása szerint nem küldték el a budapesti amerikai nagykövet személyére vo­natkozó levelet - tartalmazza a képviselőcsoport sajtóirodá­jának szerdán közzétett közleménye. A dokumentum beszámol ar­ról, hogy Szájer József,\ a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője - aki jelenleg bizott­sági ülésen vidéken tartózko­dik - vizsgálatot indított az amerikai külügyi bizottság elnökének címzett levél ügyében. Az előzményekhez tartozik, hogy harmincnégy fideszes képviselő - köztük három ál­lamtitkár: Selmeczi Gabriella, Gyuricza Béla és Balsay Ist­ván - levélben javasolta Jesse Helms és Joseph R. Bidden szenátornak, hogy lehetőség szerint Steven M. Jonest, az amerikai kereskedelmi kamara magyar tagozatának tagját ne­vezzék ki az Egyesült Álla­mok következő budapesti nagykövetének. Nyilatkozatában Szájer hangsúlyozta, hogy sem a Fi- desz-frakció, sem annak mun­kacsoportjai ezzel a témával nem foglalkoztak, ilyen állás- foglalás nem született, ezért a levél nem tekinthető a frakció hivatalos dokumentumának. „A Külügyminisztérium az újságból értesült a levélről” - közölte a külügyi szóvivő. Horváth Gábor elmondta: az amerikai gyakorlatban nem szokatlan az úgynevezett re- kommendáló levél, amelyben egy-egy posztra ajánlanak va­lakit. „Más kérdés, hogy cél­szerű volt-e egy ilyen levél nyilvánosságra kerülése” - tette hozzá. A magyar kormány és a Külügyminisztérium messze­menően elégedett az Egyesült Államok jelenlegi budapesti nagykövetének, Peter F. Tu­fának a tevékenységével, aki komoly szerepet játszott Ma­gyarország NÁTO-tagságának elősegítésében, a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésében. Állam és egyház. Orbán Viktor szeretné, ha az egyházi iskolák száma gyarapodna, színvonaluk és vonzerejük emelkedne a diákok és a családok körében. A miniszterelnök látogatást tett a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciánál. fotó: feb/diósi imre Május 25-én döntenek az egészségügyi törvény módosításáról A donorhiány életeket veszélyeztet Az egészségügyi törvény 1998. július elsejei hatályba lépése óta krónikussá vált donorhiány miatt csaknem 40 százalék­kal esett vissza a szervátültetések száma, ezért a betegek so­kat várnak a törvény május 25-én esedékes módosításától. Egyoldalú ülésen nincs vita Brüsszel elutasított két magyar kérést Az Európai Unió szerdán nem fogadta el Magyarország két kérését, amelynek értelmében az ország bizonyos külkereske­delmi és vámintézkedéseket néhány évig a csatlakozás után is fenntartana. Hazánk azt sze­rette volna, hogy a csatlakozás után öt évig megőrizhesse né­hány olyan termék vámmentes­ségét, amely a Kereskedelmi Világszervezethez (a WTO- hoz) nem tartozó országokból származik, de magyar terme­léshez használják fel. Brüsszel szerdán közölte, hogy ezt a ké­rést nem fogadja el. A külke­reskedelemben az acéltermékek jelenlegi importkorlátozásának meghosszabbítása érdekében is átmenetet kért a magyar fél. Az unió ezt a kérést is negatívan fogadta, a tárgyalások azonban ebben a témában még folyta­tódnak. * Ismét megfenyegették élet- veszélyesen Rudolf Schustert, a szlovák kormánykoalíciót al­kotó pártok közös államfője­löltjét, hogy lépjen vissza az el­nökválasztás második fordulója előtt. A levelet Léván adták fel. Panaszt emelt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség a Magyar Rádió elnökénél a Va­sárnapi Újság című rádióműsor ellen, amely egy korábbi riport­jában rossz fényben tüntette fel a szervezetet. * N'ATO-párti nyilatkozat. Több mint 80 magyar értelmi­ségi nyilatkozatban támogatja a NATO határozott fellépését, az emberi és kisebbségi jogaikban durván megsértett, szülőföld­jükről elűzött koszovói albánok védelmét szolgáló politikáját. Értetlenségüket fejezik ki ami­att, hogy a magyarországi „békeakció” résztvevői a NATO légicsapásainak azon­nali, egyoldalú felfüggesztését követelték. Elvetett javaslat. Az Ország- gyűlés Egészségügyi és Szociá­lis Bizottsága nem támogatta három szabaddemokrata képvi­selő javaslatát, amely az általá­nos iskolák számára kötelezővé tette volna a 14 éven aluli lá­nyok számára nőgyógyászati szakrendelés és tanácsadás szervezését. Ezzel az abortu­szok számának csökkentését szerették volna elérni. Fizetik a károkat. Júniusban megkezdik a 3,6 milliárdnyi belvízkár enyhítésére szánt összegek kifizetését - jelentette be Szabadi Béla, a Földműve­lésügyi és Vidékfejlesztési Mi­nisztérium politikai államtit­kára szerdán. A vesebetegek élete hosszú évekig fenntartható dialíziske­zeléssel, de a szív- és a máját­ültetésre szorulók meghalnak, ha nem kapnak időben jól mű­ködő szervet - hangsúlyozza Székely György, a Magyar Szervátültetettek Országos Szövetségének elnöke. Egy korábbi, 1972-ben szü­letett jogszabály értelmében mindenki donorrá válhatott, aki életében nem tiltakozott ez ellen. Az új egészségügyi tör­vény - a kórházi szövetkivéte­lek körüli botrányok okán - bővítette a hozzátartozók jo­gait is. 1998 júliusától a csa­ládtagok is dönthetnek a szervkivétel engedélyezéséről. A szövetség véleménye sze­rint ez kiskorúak halála esetén helyénvaló, de felnőtt, cselek­vőképes embereknél nem. Megfelelőnek tartaná a szö­vetség azt a rendszert, amely szerint a háziorvosoknál ki­tölthető tiltakozó nyilatkozat­tal akadályozhatná meg min­denki, hogy szerveit halála után kivegyék testéből, tehát mindenkinek még életében rendelkeznie kellene erről. Ki­fejezetten megengedő nyilat­kozatra hivatalos formában nincs lehetőség. Székely György szerint a hatályos jogszabályok az el­hunyt családtagjait is nehéz helyzetbe hozzák. Főleg, ha egy tragikus baleset után, az agyhalál beálltát követő 12 órán belül kell dönteniük ar­ról, hogy kivehetik-e az el­hunyt valamelyik szervét. Ilyenkor a fájdalom és a sok­kos állapot miatt nehéz el­várni, hogy valaki józan ésszel - a még élő betegek javára - döntsön. Németh Zsuzsa A koalíciós pártok frakciói jogosnak, az ellenzékiek al­kotmánysértőnek tartják, hogy a kormánypártok előre bejelentették távolmaradásu­kat a parlament mai rendkí­vüli üléséről. A Fidesz parlamenti csoportjá­nak elnöksége azzal indokolta döntését, hogy a terítékre szánt témák nem indokolnak sürgős, a szokásos menetrenden kívüli tárgyalást, illetve hogy az el­lenzék a rendkívüli ülés össze­hívásának lehetőségével visz- szaélve valójában a gördülé­keny törvényhozást igyekszik akadályozni. A frakció a ha­sonló esetek elkerülésének ér­dekében kérni fogja a soron kí­vüli ülések összehívásának fel­tételeire vonatkozó szabályok felülvizsgálatát. Távolmaradásukkal tüntet­nek a szerintük értelmetlen el­lenzéki kezdeményezés ellen a kisgazdák és a demokrata fó­rum honatyái is, noha - ahogy azt Túri-Kovács Béla, az FKGP frakcióvezető-helyettese el­mondta - pártja lépéseket kíván tenni a kéthetenkénti ülésezésre való áttérésre. Kovács László, az MSZP el­nöke szerint sajnálatos, hogy a koalíció frakciói ismét meg­Borisz Jelcin elégedettségének adott hangot annak kapcsán, hogy az orosz törvényhozás al­sóháza már első körben meg­szavazta Sztyepasin miniszter- elnöki jelölését. Az orosz államfő szerdán a Kremlben köszöntötte az új kormányfőt kinevezése és a szavazás eredménye alkalmá­ból. Hangsúlyozta, hogy az új kabinetre komoly munka vár, nehéz feladatok állnak előtte. A Magyar Televízió két csa­tornája elnevezésének meg­változtatását tervezi az MTV Rt. új ügyvezető elnöke. Szabó László Zsolt az új elne­vezéseket egyelőre nem kívánja nyilvánosságra hozni, mind­össze annyit árult el, hogy az MTV 1 és az MTV 2 várhatóan szeptembertől új néven és új lógóval jelentkezik. Mindez része annak a folya­matnak, amelynek eredménye­ként az elnök elképzelései sze­rint teljesen, „tokkal-vonóval” megújul majd a televízió arcu­lata, képi világa. Szabó úgy akadályozták az ellenzéket al­kotmányos jogainak gyakorlá­sában, hiszen a taláros testület legutóbbi döntése értelmében a rendkívüli ülés kezdeményezé­sének joga nyilván nem merül­het ki az aláírásgyűjtésben. Kü­lönösen sajnálatos - tette hozzá -, hogy olyan, milliókat érintő kérdések megvitatását veszik semmibe, mint a közszférában dolgozók bére, illetve a gyógy­szerárak támogatási rendszere. Az MSZP egyébként úgy véli: a kormánypártok jelenléte nél­kül nincs értelme a csütörtöki vitának. Kovács kilátásba he­lyezte, hogy az MSZP ismétel­ten kéri az Alkotmánybíróság­tól a jogsértés megállapítását. Magyar Bálint, az SZDSZ elnöke még keményebben fo­galmazott, amikor kijelentette: a vezető kormánypárt törvé­nyen kívüli állapotok sorozatát idézi elő, miközben a törvények uralmáról prédikál. Mint azt az Országgyűlés gazdasági igazgatóságán meg­tudtuk, egész frakciók hiányzá­sáról nem szólnak a szabályok, ilyesmire még nem volt példa. Tiszteletdíj-mérséklésre csak az igazolatlanul távol maradó képviselők számíthatnak, ám a házelnöknél előre jelzett hiány­zás igazoltnak minősül. tm Az orosz kormányfő egy­előre nem nevezte meg a nyil­vánosság előtt kabinetje leendő tagjait. Két jelenlegi ügyvezető miniszterelnök-helyettes, Jurij Maszljukov és Gennagyij Kulik azonban nem kerül be az új kormányba, mivel Gennagyij Zjuganov kommunista frakció- vezető a duma szerdai szavazá­sát követően közölte: pártja nem vállal posztokat az új ka­binetben. véli, hogy a folyamat már ősz­szel megindulhat, és a változás az év végére a nézők számára is érzékelhetővé válik. Utalt rá: gondolkodik azon, ne próbálja- e „visszaszerezni” a tv2 nevet. Ennek ugyanis - jegyezte meg az ügyvezető elnök - szimboli­kus jelentőséget tulajdonít. A csődközeiben lévő cég el­nöke jelezte: június 1-jén életbe kívánja léptetni az operatív programjában szereplő költség­takarékossági intézkedéseket. Ezek egyebek mellett érintik a telefon- és gépkocsihasznála­tot, valamint a szolgálati autók számát. A munka napjai jönnek Elfogadta Sztyepasin jelölését az Állami Duma ,Tokkal-vonóval” átalakul a Magyar Televízió Új néven, új arculattal M^jus 21-től kapható az ügyes KÓPÉ POÉNOS REJTVÉNYLAP 3. SZÁMA Csak 45 Ft! MEGJELENIK MINDEN MÁSODIK PÉNTEKEN 17 rejtvényt, 14 poént és dupla nyereményt kínál az ügyes KÓPÉ Üzenet. A jövő nemzedéknek akar üzenni a fennállásának századik évfordulóját idén ün­neplő Magyar Közlekedési Múzeum azzal, hogy alkalmazottjai szerdán az intézmény kertjé­ben elástak egy henger alakú dobozt, benne különböző dokumentumokkal, fotó: feb/diósi imre

Next

/
Thumbnails
Contents