Tolnai Népújság, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-17 / 113. szám

1999. május 17., hétfő Sport 9. oldal Motokrossz ob-futamok, Szekszárd-Szőlőhegy Grosskopf és Németh különversenye FOTÓ: ÖTÖS RÉKA A napsütés már a közelgő nya­rat, a metsző, hideg szél viszont még a hűvösebb időket idézte tegnap délután a szekszárd-sző- lőhegyi dombokon. A közönség mindenesetre jól érezte magát, a vasárnapi ebéd után - a 125 és 250 köbcentiméteresek orszá­gos bajnoki futamaira - bené­pesült a pálya környéke. A pik­nik hangulaton csak egy súlyo­sabb bukás rontott. A amatőrök 125-ös futamában a „nagy ug- ratóról” leérkezve két hazai versenyző, Erős Rajmund és Miklós András akadt össze. Utóbbi az első hírek szerint kulcscsonttörést és kisebb belső sérüléseket szenvedett, kétna­pos megfigyelés alatt tartják a kórházban. Társai kiesését Kosztolányi Dezső (125 ccm) futamelső­séggel feledtette, Varga Attila (250 ccm) pedig második he­lyet szerzett. Miután második futamukban mindketten ismé­teltek, összetettben két hazai krosszos is dobogóra állhatott. — Hatodik éve motorozom, a másodosztályú bajnokságok­ban 250 köbcentiben egy 6., 125-ben egy 4. helyezés az ed­digi legjobb évvégi összetet­Ifj. Németh Kornél repülése tem. A hazai pálya feltétlenül előnyt jelentett, igaz egy kis kondi még el kellene. Győzel­memmel valószínűleg átve­szem a vezetést a bajnokság­ban, szeretném megtartani elő­kelő pozíciómat. A hagyomá­nyos krosszon kívül enduro krosszban is érdekelt vagyok, nemrégiben győztem egy 102 résztvevős versenyen Sóskúton - újságolta a Bogyiszlón élő 30 esztendős „bajnok”. A profiknál a legaktívabb if­jabb Németh Kornél volt, a Neptun SE hihetetlenül tehet­séges, mindössze 16 esztendős motorosa négyszer (!) állt rajt­hoz. A 125-ösöknél két első­séggel könnyedén győzött, az erősebb géposztályban viszont emberére akadt a bécsi Ronnie Grosskopf személyében. Az osztrák bajnokság negyedik he­lyezettjével hatalmasat „mécs­eséit” az első futamban, végig ott loholt a nyakában, de többszöri kí­sérlete elle­nére sem tudta meg­előzni, a haj­rában kicsú­szása miatt le is maradt. A második ta­lálkozójuk so­rán Grosskopf még kiválób­ban motoro­zott, s maga­biztosan nyert. — Négy éve járok Magyaror­szágra, Szek­szárdon most versenyeztem először. Nagyon tetszett a pálya és a közönség. Németh Kornél­lal még nem találkoztam. Az első futam során nem volt telje­sen rendben a jobb karom, így* egy kicsit szorosabb lett a ver­seny, a második futamban vi­szont remekül ment a motoro­zás - nyilatkozta Grosskopf, aki a sikeréért járó díszes serle­get szimpatikus gesztussal élve a 60 ccm-es kategória tizenkét esztendős győztesének ajándé­kozta. Ifj. Teszler Vendel Országos bajnoki futamok a Szekszárd-Paksi Vízgaz­dálkodási és Környezetvé­delmi Kft. kupájáért. Profik: 250 ccm (25 perc + 2 kör), I. futam: 1. Grosskopf, 2. Né­meth, 3. Ivánffy. II. futam: 1. Grosskopf, 2. Németh, 3. Ivánffy. Összetett: 1. Ronnie Grosskopf (osztrák) 40, 2. Né­meth Kornél (Neptun SE) 37, 3. Ivánffy Kornél (egyéni ver­senyző) 30 ponttal. 125 ccm (25 kör + 2 perc), 1. futam: 1. Németh, 2. Soóky Zs., 3. Kerese. II. futam: 1. Németh, 2. Soóky Zs., 3. Ke­rese. Összetett: 1. Németh Kornél (Neptun SE) 40, 2. So­óky Zs. (Integrál SE Gyál) 34, 3. Kerese Gábor (Soproni MCSE) 30 ponttal. Amatőrök 250 ccm, I. fu­tam: 1. Wágler, 2. Varga, 3. Köck. II. futam: L Wágler, 2. Varga, 3. Matern. Összetett: 1. Wágler Zsolt (Motorrevü) 40, 2. Varga Attila (Motorsprint SE Szekszárd) 34, 3. Köck Péter (egyéni versenyző) 28 ponttal. 125 ccm, I. futam: 1. Kosz­tolányi, 2. ifj. Horváth, 3. Ker­ner. II. futam: 1. Kosztolányi, 2. ifj. Horváth, 3. Erős. Össze­tett: 1. Kosztolányi Dezső (Mo­torsprint SE Szekszárd) 40, 2. ifj. Horváth Endre (Nagycenk) 34, 3. Kemer László (Veszp­rém) 28.. .. 8. Erős Rajmund (Motorsprint SE) 15 ponttal. 80 ccm, összetett: 1. Czúni László (Kiskunlacháza)... 5. Miklós Gábor (Motorspint SE). 60 ccm, összetett: 1. ifj. Németh János (Bátmonostor). Női kézilabda NB I/B Nyomasztó győzelmi kényszer Dorog-Cece­S iniont orma 23-21 (12-9) Dorog, 50 néző. V: Bayer, Nagy. Cece-Simontornya: Nagy- Pulai 3, Tatár E. 5, Ta­tár A. 6, Vágvölgyi 1, Hingyi B. 2, Pech 3. Csere: Bornem­issza (kapus), Killer 1. Edző: Zámbó Tibor. Hétméteresek: 6/3, ill. 5/2. Kiállítások: 6, ill. 8 perc. Az eredmény alakulása: 12. p.: 1-3, 18. p.: 6-6, 27. p.: 11-7, 34. p.: 12-12, 37. p.: 16-13, 57. p.: 20-20. Az NB I/B-ből már kiesett Dorog az esélytelenek nyugal­mával lépett pályára. Az első 15 percben ugyan még 5-5 volt az eredmény, de ezután fokoza­tosan elhúztak a hazaiak. Szü­netig faragtak valamelyest hát­rányukból az idegesen, sok hi­bával játszó vendégek. A második félidőben négy perc alatt kiegyenlített a Ce-Si, de ezután szerencsés gólokkal ismét elhúzott a Dorog. Az 57. percben 20-20-nál ismét beér­ték ellenfelüket a vendégek. A hajrában a női játékvezetők büntetőkkel, s így győzelemmel ajándékozták meg a hazaiakat. Az ezúttal kissé enerváltan, sok hibával játszó, Hingyi Zitát nélkülöző Ce-Si-nek az ötödik hely megszerzéséért az utolsó, Postás elleni hazai mérkőzésén legalább döntetlent kell elérnie. Jók: Nagy, Tatár A, Varga László Thelena SK Tolna- Körmend 18-23 (6-11) Tolna, 250 néző. V: Kovács, dr. Vaskó. Tolna: Flick- Ko­vács J. 1, Szilágyi 8, Sipos A., Smetec 3, Konkoly 1, Takács 4. Csere: Eper (kapus), Sipos K., Pavelekné 1, Peterdi. Edző: Kajcsa András. Hétméteresek: 0/0, ill. 6/6. Kiállítások: 2 perc, ill. 8. perc. Az eredmény alakulása: 5. perc: 0-2, 7. p.: 3-2, 15. p.: 4—4, 20. p.: 5-7, 34. p.: 8-12, 43. p.: 13-15,48. p.: 16-16,56. p.: 18-20. A vendégek késése miatt több mint egy órás csúszással, 16 óra helyett 17.20-kor kezdődött a találkozó. A várakozás a tolnaiakra ha­tott bénítólag, az ötödik percig nem találtak a vendégek kapu­jába, ráadásul Sipos Krisztina korai kiválása is „megfogta” a csapatot. (A sérüléséből éppen csak felgyógyult átlövő műtött térde kifordult, várhatóan újabb több hetes pihenő vár rá.) A folytatásban hamar magához tért a Thelena, két gyors leindí- tást követően a hetedik percben már a hazaiaknál volt az előny (3-2). A körmendiek legjobb­ját, Golovkót és Bogáthot külön őrzők figyelték, a vendégek en­nek ellenére ismét átvették a vezetést és a félidő végéig öt gólra felsrófolták előnyüket. A második félidőt lendülete­sen kezdte a hazai csapat, s fő­ként Szilágyi erőszakosságának köszönhetően az 43. percre két gólra felzárkózott. (13-15). A hazai közönség fergeteges buz­dítása megzavarta a vendég- csapatot, akik percekig nem ta­lálták a ritmust, így a Tolna a 49. percre kiegyenlített (16-16). A vezetést azonban nem tudta visszavenni a hazai csapat, sőt a vendégek a lefújá­sig visszaállították a félidei kü­lönbséget. Feszült légkörben játszott mérkőzésen a tolnai együttes nem tudta kihasználni a hazai pálya előnyét, így a bentmaradáshoz Szombathe­lyen mindenképpen győznie kell, ám sorsa már a körmen­diek kezében (is) van. Jó: Szi­lágyi. Rónai Gábor Női NB I Vác-Dunaferr 30-31, Cer- bona-Ferropatent-Szekszárd SE 27-26, Spartacus-Debrecen 21-30, Békéscsaba-Herz-FTC 19-21, Vasas-Kiskunhalas 25-20. BL-győztes a Dunaferr Női Bajnokok Ligája, döntő, visszavágó: Ljubljana (szlo- vén)-Dunaferr SE 26-26 (12-11). A ljubljanai visszavá­gón megőrizte kétgólos előnyét a Dunaferr, és 51^49-es össze­sítéssel elnyerte a kupát. Női EHF-kupa, döntő, yisz- szavágó: Viborg HK (dán)- Győri Graboplast ETO 28-21 (13-11). Herning, 5000 néző. V: Kalin, Koric (szlovének). Ld: Astrup 8 (7), Gyerjugina 5, Hansen 4, illetve Kulcsár 10 (4), Kindl 4. A hazai pályán el­ért háromgólos (24-21) győri győzelem után a szombati, dá­niai visszavágón a Viborg má­sodik félidei jó játékával sze­rezte meg az EHF-kupát. Dupla válogatott kudarc A magyar férfi kézilabda válo­gatott a hétvégén kétszer is megmérkőzött Németország legjobbjaival. A vendégek szombaton Kalocsán 23-15-re, tegnap Dunaújvárosban 25-19- re verték a mieinket. A tolnai Sipos Ágnes lövi át a körmendi falat fotó: ótós Réka • Verhetetlen nettó 1700 Ft-O: havi díj! •Ebédidőben csupán nettó percdíj!* •Csúcsidő 20 óra helyett csak 17 óráig Játsszon Kokóval! 0660 450 450 További információért hívja a 06 80 450-450-es zöld számot! http://www.westel.hu WESTEL IRODA: SZEKSZÁRD, 7100 ARANY J. U. 4., TEL.: (06 74) 415-900. RÁDIÓTELEFON: (06 601415-500 WESTEL FORGALMAZÓK: SZEKSZÄRD, TELKOMP KFT, 7100 f \ I I 1 f j J WESSELÉNYI U. 15.. TEL: (06 74)416-564, RÁDIÓTELEFON: (06 60) f {((ti f/lll 327-260 • DOMBÓVÁR. ARIEL 2000 KFT, 7200 DOMBÓ PÁL U. 7., 1 Jh I m | 06 741466-249 RADiOIELEfON 106 fEn JEJ i • ♦ BONYHAD IliI Hl ARZENÁL 2000 KFT, 7150 SZABADSÁG TÉR 86.. TEL.: (06 74) 452-944 • PAKS, TE-DA 2000 BT, 7030 DÓZSA GY. ÚT. 47., ÉS A ««DlÓTfieFON KfT Keravill ÜZLETEIBEN. 1 padlóra a költségeket! A Készülékek részletre is megvásárolhatók. Az akciós ajánlat a készlet erejéig érvényes. Betfóldf hívás esetén a K.O. díjcsomag percdíjai a következük: hálózaton kivel csúcsidőben nettó 90 Ft, éjszaka óé minden egyéb időszakban hálózaton kívül nettó 32 Ft, hálózaton belül nettó 18 FI. Csócsidó: munkanapokon 8-tól 12 óráig és 13-tól 17 óráig, éjszaka: mindennap 22-től 6 óráig.

Next

/
Thumbnails
Contents