Tolnai Népújság, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-15 / 112. szám

mm jr y . Egészséges I eletmod A hatóanyagok nagy része növényi eredetű 4000 éves kínai receptek Gyógyít a vörös indigó Egy négyezer éves kínai gyógyszerrecept hatóanyagai kerültek nemrég a rákkutatás középpontjába. A Nature Cell Biology hasábjain Laurent Meijer francia sejtkutató számolt be az indirubin és származékai ígéretes hatásá­ról. A vegyület ugyanis blokkolja a sejtosztódáshoz szükséges en­zimeket (CDK). A rák volta­képpen a sejtosztódás zavara, hiszen egyes sejtek korlátlanul és gyorsan osztódni kezdenek, ezért a folyamatot megállító anyag egyben a ráknak; leg­alábbis bizonyos rákfajtáknak is ellenszere lehet. Az ókínai gyógytudomány 5500 féle hatóanyagot tart nyil­ván, ezeknek több mint 82 szá­zaléka növényi eredetű. Kom­binációjukkal legalább félmil­lió gyógyszert, gyógyhatású szert készítettek, amelyeknek egy részét a rák ellen alkalmaz­ták. Kérdés persze, hogy a kór­képek leírása adott esetben azonosítható-e egy-egy mai rákbetegséggel. A tangui longui-van például a leukémia ellenszere volt, és 11 gyógynövény felhasználá­sával állították elő. Harminc évvel ezelőtt a Kínai Orvostu­dományi Akadémián azt kezd­ték vizsgálni, vajon az adott ó- kínai gyógynövény kombináci­óban, melyik lehet az aktív ha­tóanyag. Azonosították is a csing daj- ban, amely különböző növé­nyek szántott leveléből készí­tett sötétkék por. Ezt tovább elemezve, a hatóanyag leszű­kült az indirubinra, azaz a vörös indigóra, amely az ismertebb kék indigó egyik válfaja. A nyolcvanas évek közepére a kínai tudósok bebizonyítot­ták, hogy az indirubin bizonyos daganatsejtek szaporodását blokkolja, ugyanakkor nem na­gyon toxikus. A baja csak az, hogy nem oldódik vízben, ne­hezen juttatható be a sejtekbe. Meijer és munkatársai arra törekedtek, hogy kiküszöböljék ezt a gátat. Az optimális „keve­réket” akarják megtalálni, azt tehát, amelyik könnyen behatol a sejtekbe, és erősen fékezi, vagy teljesen le is állítja a sejt- osztódást. Sorra veszik az indigófélé­ket, olyan eddig még ismeretlen vegyületeket keresve, ame­lyeknek hatása egyesíti ezt a két követelményt. Ferenczy Europress ÚJDONSÁG A I^Kft-NÉL kékszámon a SZÉCHENYI ÜZLETHÁZ /. EMELETÉN j —- r——n CaIvín KIeín SZEMÜVEqkERETEk kaphatók. SZEMÉSZSZAKORVOSI VIZSGÁLATRA BEJELENTKEZÉS A 74/311-262 TELEFONSZÁMON Nyitva tartás: hétfő - péntek 9-18 szombaton 8.30-11.30 Durva zajokkal mérgezett szerencsétlen emberiség Aki a nyári vakációt egy la­katlan szigeten töltené, még az is képtelen lenne meghal­lani, és élvezni a teljes csen­det, a természet halk ne­szeit. Civilizált világunkban ugyanis annyi zaj vesz körül bennünket, hogy a fülünk - és az agyunk - egész egyszerűen nem „érti” a csendet. Ráadá­sul, egyes pszichológusok szerint, az agy egyszerűen igényli ma már az auditív (hangi) ingerlést, és olyany- nyira „rászokott”, hogy szinte válogatás nélkül keresi az újabb és újabb stimulációt. (Ennek tulajdonítják sokan a TV népszerűségét is: a kép­láda az agy számára olyan, mint a kor embere számára a dupla sajtburger: minden idő­ben fogyasztható.) Érdekes, hogy amikor végre találkozunk a tökéletes csenddel, rövid idő alatt ele­günk lesz belőle - egész pon­tosan megijedünk tőle. Ézért kapcsoljuk be hazaérve a rá­diót, ezért bömböltetjük a ko­csiban a magnót, ezért torná­zunk zenére. A második vi­lágháború során (de még Ko­reában és Vietnamban is) em­berek megkínzására használ­ták az abszolút, tökéletes csendet. Holott ez az utóbbi tulaj­donképpen nem is létezik. Még a legelszigeteltebb sü­ketszobában sincs tökéletes csend, ha ember is tartózko­dik benne. „Kétféle hangot hallunk meg, egy magasabbat és egy alacsonyabbat” - írta a híresen kísérletező kedvű ze­neszerző, John Cage, miután kíváncsiságból felkereste a Harvard egyetem tökéletes­nek hirdetett süketszóbáját. A mélyebb hangot a vérkeringé­sünk „adja”, a magasabbat pedig az idegrendszerünk produkálja. De van, aki még az ízületek egymáshoz súrló­dását is meghallja. Sokan vélik úgy, hogy a hétköznapi életben általá­nossá vált csendhiányért a társadalom azon „elkötele­zettsége” okolható, amely mindenáron szórakoztatni akar bennünket, akár tetszik, akár nem. Kapcsolásra várva a telefonban zene szól, akár­csak az éttermi mosdókban vagy az irodaházak liftjeiben. Az amerikai rádióállomások a hatvanas évek óta használnak egy olyan szerkezetet, amely az előre felvett dalban vagy beszélgetésben bekövetkező csend helyére zörejt, zenét vág be. Pedig a csend fontos­ságát már Beethoven felis­merte, aki például az V. Szimfónia nyitányába 40 ze­nei leállást komponált bele. Néhány amerikai pap hatá­rozottan állítja, hogy a „zaj­járvány” lelki problémára ve­zethető vissza. Az emberek étellel, videóval, hangokkal próbálják kitölteni életük ürességét. Pedig lelkünk ép­pen annyira igényelné a csen­det, mint ahogy testünk a táp­lálékot. Ne váljunk a zajok rabszolgáivá! - hangoztatják némely újkori próféták. A pszichológusok ennél csende­sebben figyelmeztetnek a komolyabb következmé­nyekre: ha elménkbe csupa olyan inger jut, amely mások­tól származik, elveszítjük ön­nön kreativitásunkat, problé­mamegoldó képességünket. Kezelés az első órában - elkerülhető az infarktus Késlekedni életveszélyes! A szívinfarktusos betegek még mindig túl sokáig vár­nak, mielőtt orvosi segítsé­get hívnak. Pedig már né­hány óra drámaian csök­kentheti a várható élettar­tamot, figyelmeztet egy új amerikai vizsgálat. Azok a speciális szívgyógy­szerek, melyek a véralvadékot feloldják, akkor a leghatáso­sabbak, ha azokat rögtön, már az első szimptómák után be­veszi a beteg. Ezeket a gyógyszereket azonban általában csak három óra múlva, jóval az első szimptómák - mint a mellkasi fájdalom és a kapkodó légzés (rövid lélegzet) - fellépte után kapják meg a betegek. Ha csak egy órával korábban jutna hozzá a beteg ezekhez a szerekhez, a túlélés valószí­nűsége 15 százalékkal nőne, - állapította meg Eric Topol, a Cleveland Clinic Foundation kardiológiai osztályának igazgatója, aki 15 ezer beteg kórtörténetét vizsgálta meg. „Ha egy beteget az első órában kezelni lehet, az in­farktus az esetek negyven százalékánál el is kerülhető” - hangsúlyozza Topok Az orvosoknak a páciense­iket minden vizsgálatkor fi­gyelmeztetniük érdemes, sőt kell az időtényező fontossá­gára. Preventív megelőző kúra az egészségesebb, jobb életért. A Fitopharma Kft. gyártásában 45 féle gyógytea kerül forgalomba az egészséges életmód elősegítésére, melyek tasakolt és dobozolt formában megrendelhetők. 1089 Budapest, Benyovszky Móric u. 10. Tel.: 313-46-70, 313-46-79 Utánrendelést postai csomagfeladással is vállalunk. Kedves egészségükre! A férfiak hajlamosabbak például a meghűlésre A férfiak a gyengébb nem - legalábbis ami az immun-rend­szert illeti. Az amerikai Ohio Állami Egyetem kutatói megál­lapították, hogy a férfiak im­munrendszere gyengébb, mint a nőké, s ezért gyakrabban hűl­nek meg és könnyebben kapnak fertőző betegségeket. Az emberi immunrendszer akkor lép működésbe, amikor baktériumok, vírusok vagy mérgek hatolnak a szervezetbe és ezeket le kell küzdeni. Az amerikai tudósok kiderítették, hogy a férfiak kevesebb antites­tet tudnak előállítani mint a nők. Vajon ez a nemtől függő különbség végső hatásában odavezet-e, hogy a nők köny- nyebben gyűrik le a fertőző be­tegségeket? Ezt a tudósok még további kutatásokkal akarják kideríteni. A vizsgálatok felde­rítették azt is, hogy a nőknél gyakoribbak az autoimmun-be- tegségek, mint a férfiaknál. Ezek olyan betegségek, ame­lyek auto-antitestek képződé­sére vezethetők vissza. Káros hatásuk van az egyes szervekre vagy az egész szervezetre. Az Ohio Állami Egyetem tu­dósai az erősebb női immunre­akcióról szóló felismerést arra akarják felhasználni, hogy gyógyszereket találjanak az au- toimmun-betegségekkel szem­ben és az immunrendszer to­vábbi erősítésére. A tudósoknak az a céljuk, hogy felhívják a figyelmet ezekre a különbségekre. A be­tegségek kutatásának vizsgála­tánál ugyanis a jövőben még az eddiginél is jobban figyelembe kell venni a nemi különbsége­ket. Ferenczy Europress Új képregény téma: a mellrák A képregények ritkán foglal­koznak komoly témával, most mégis ezt teszik, amikor a nő­ket sújtó egyik betegségre, an­nak következményeire, illetve gyógykezelésére ezen a szokat­lan módon hívják fel a figyel­met. A „Funky Winkerbean” so­rozat főhősnője Lisa Moore, aki a rajzsorozat elején - mint any- nyi nő a világban - csomót ész­lel a mellében. Orvoshoz for­dul, s végigmegy ugyanazokon a megpróbáltatásokon, mint ha­sonló esetben bármelyik fejlett országban élő nő. Egymást kö­veti az operáció, a kemoterápia, de a képregény alkotói azt is bemutatják, hogyan dolgozza fel lelkileg ezt az élményt. Nyomon követhetjük, miként változnak emberi kapcsolatai. Szomorú valóság, hogy szinte mindenkinek van egy ha­sonló sorsot megélő nőisme­rőse - mondja Tom Batiuk rajzművész, aki előszeretettel foglalkozik a reális életből vett problémákkal, így például a kamaszok életével, a kábítósze­rek hatásaival, az iskolába be­csempészett fegyverekkel. Sze­retné, hogy a comics módszere­inek segítségével egyre több nő ügyelne egészségére és értené meg, mennyire fontos az egész­sége. Az Eü. Szakképző Iskola az alábbi, érettségire épülő OKJ szakképesítéseket indítja levelező, esti formában 1999. szeptember 1-jétől:- masszőr (gyógy-, sport) 1 év- ápoló HÍD levelezőn 1 év, estin 2 év- élelmezésvezető 1 év- foglalkozás-egészségügyi szakápoló 1 év- gyógyászatisegédeszköz-forgalmazó 1,5 év- szociális gondozó és ápoló 2 év- közösségi ápoló 1 év- mentőápoló 2 év- pszichiátriai és mentálhigiénikus szakápoló 1,5 év- geriátriai szakápoló 1,5 év- kardiológiai szakasszisztens 1 év- asszisztensek:- fogászati 1,5 év- röntgen 2 év- képi diagnosztikai 1 év- kórszövettani-szövettani 2 év- izotóp 2 év A képzések költsége havi 1.400 Ft + a vizsgadíj Érdeklődni a 315-398-as telefonon vagy Pécs, Rákóczi u. 2. szám alatt. Jelentkezési lap az iskolából beszerezhető. Valamennyi képzéshez szükséges a munkahely beleegyező javaslata.

Next

/
Thumbnails
Contents