Tolnai Népújság, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-15 / 112. szám

1999. május 15., szombat Megyei Körkép 3. oldal Bokréta, Petri lányok, Kopogóssal Ki mit tud? - népzenében Népzenétől, népdaloktól volt hangos tegnap a magyarkeszi művelődési ház, délelőtt a szóló és csoportos énekesek, délután táncegyüttesek mu­tatkoztak be a harmadszor megrendezett népzenei Ki mit tud?-on. A találkozóra öt megyéből, köztük a távoli Szabolcsból, Pócspetriből is érkeztek gyere­kek. Velük együtt 220 diák adott elő harmincnégy ének­produkciót, illetve öt gyermek- tánccsoport mutatott be magyar népi táncokat a Szabadi Mi­hály, koreográfus, Lányi Péter zongoraművész és Bognár Vendelné helyi iskolaigazgató alkotta zsűri előtt. A közönség számos visszatérő arcot pillant­hatott meg az énekesek között, akik egyetlen kivétellel magyar népdalokat adtak elő. A kivétel a regölyi testvérpár, Schell Já­nos és Schell Ferenc volt, akik német nemzetiségi dalokkal a tarsolyukban érkeztek. Az ifjú népdalénekesek közt színpadra lépett az iregszemcsei speciális iskola Vadrózsák csoportja is. Szabadi Mihály, a zsűri elnöke örömét fejezte ki afelett, hogy ennyi gyermeket érdekel ma a népzene. Az egyéni énekesek kategóriájában a pócspetri Bukta Anitát, a tánccsoportok közt a lajoskomáromi Kopogós együttest, a csoportos ének ka­tegóriájában pedig a Kartali Kisasszonykórust. Ők a Népze­nei Ki mit tud? országos sereg­szemléjén vehetnek részt Csil­lebércen. Kiemelte a zsűri a szintén pócspetri Májer Zsu­zsannát, a gyönki Vislótzki Ágotát, a Petri Lányokat és a gyönki Bokréta kórust, egy iregszemcsei énekes, Bíró Ru­dolf pedig különdíjat kapott. (-h-c) A szökőnapra nem jár kamat Akkor most: mi mennyi? Egy kedves olvasónk hozta be a szerkesztőségbe a Kamatozó Kincstárjegy 2000/5 reklám­anyagát. Ebben szó szerint az szerepel, hogy „Kamat: évi fix 14,29%, mivel a futamidő 365 nap - a 2000. februári szökőnap miatt egy nappal rövidebb a tény­leges naptári évnél, így a lejá­ratkor kifizetendő kamat mér­téke 14,25%.” Az Államadósság-kezelő Köz­pont illetékese elmagyarázta, hogy miként kell érteni a dolgot. A futamidő egy év, azaz 365 nap. A mondat tehát nem azt jelenti, hogy a 2000. év a szökőnap miatt rövidebb lenne egy nappal, mivel tudvalévőén hosszabb, hiszen február 29-e pluszban jön az év­hez, hanem azt, hogy a futamidő a rövidebb a naptári évnél. A szökőnapra viszont nem fizetnek kamatot, mert a futamidő ugyan egy év, de az normális esetben 365 nap, s nem pedig 366. Ez vi­lágos, az már kevésbé, hogy ak­kor miért nem azt írták oda, hogy a szökőnapra nem jár kamat. Mint megtudtuk, a világban min­denütt ez a szabály. A viszont végképpen nem fog­ható fel polgári ésszel, hogy ak­kor az évi fix kamat miért lenne 14,29%, amikor az 365 napra ép­pen 14,25%. Mellesleg az idézettnél lénye­gesen nagyobb betűvel pontosan ez szerepel a szórólapon. A tele­fonálgatás során az is kiderült, hogy 14,29% az úgynevezett technikai kamat, de ez az adat csak megzavarja a szórólap ér­deklődő olvasóját, mert első ol­vasásban olybá tűnik, hogy az év ugyan hosszabb egy nappal, a kamatból mégis inkább levonnak. Ezúttal a kevesebb, több, vagy legalábbis érthetőbb lett volna.-/­Idén is: megyei borverseny A hagyományoknak megfele­lően ez évben is megrende­zésre kerül a Tolna Megyei XLIII. Borverseny. A borversenyre bortermelők és felvásárlók nevezhetnek azon boraikkal, amelyek a borvidéki borversenyeken érmes minősí­tést értek el, valamint a borvi­dékeken kívül eső települések borversenyein aranyérmet kap­tak. A részvétel feltétele: a ver­senyre benevezett termelő a le­adott mintának megfelelő bor­ból legalább 3 hektoliter borral rendelkezzék. A borverseny időpontja: május 28. péntek 9 óra, Szekszárdi Mezőgazdasági Rt. tanácsterme. Szekszárd, Rákóczi u. 132. Borminta lea­dása: mintánként 3-3 darab 0.75 literes szabvány palack, Szekszárd, Rákóczi u. 132. Szekszárdi Mg. Rt. Liszt Pincé­szete május 20-21. (csütörtök­péntek) 8 és 14 óra között. Mintánként leadandó: lezárt bontókban a termelő neve, és címe, a borítékon, valamint a palackokon a jelige, a bor meg­nevezése és évjárata. Nevezési díj 600 forint mintánként, me­lyet leadáskor a helyszínen kell befizetni. Lemondott a szálkai polgármester Ez egy tündéid település! Bejelentette a helyi válasz­tási bizottságnak Nagy Fe­renc Szálka polgármestere, hogy lemond a tisztségéről. Nagy Ferenc 1963-tól folya­matosan tagja a település ve­zető testületének. Közben volt tanácstag, tanácselnök, vb. tit­kár, s most harmadik ciklus­ban polgármester. — Mindvégig azt a munkát végeztem, amit nagyon szeret­tem csinálni, s annak a mun­kának a gyümölcsét látom a mi kis falunkban, amelynek magam is részese voltam. A legfontosabb talán az, hogy Szálka mindvégig megmaradt önálló településnek, nem lett belőle csatolt község. Alapin­tézményeink megvannak. Máig sem ítélem el a körzete­sítést, mert akkor legalább nyíltan megmondták, hogy színvonalasabb körzeti iskolá­kat akarunk a gyerekeknek. Ma viszont azt csinálunk, amit akarunk, de az anyagi csőd miatt lassan ellehetetlenülnek a kis iskolák. Fontos, hogy ez kis telepü­lés tisztességes fejlődésen ment keresztül. Szálkán a leg­újabb utca kivételével kiépített út és járda van. Nekünk sike­rült annak idején sokkal hama­rabb pozícióba kerülni, mint a nálunk sokkal nagyobb telepü­lések. A legutóbbi telefon-fej­lesztést talán ma még nem is értékelik eléggé az emberek, de tény, hogy fénykábeles rendszeren internetezni lehet a faluban. A házak 80 százalé­kában telefon van, ami talán európai szinten is megemlít­hető. A közösségért végzett munka nagyon lassan érik be, nem jár napi sikerekkel, de a sok küzdelmes, türelmes, munka apró eredménye vala­hol végül összegződik. Várat­lanul éri az embert az öröm, mint most, amikor a faluban vendégeskedő vásárosnamé- nyi gyerekek azt mondták: Ez egy tündéri település! Ha lenne gázunk, amiben a lakosság most sem partner, akkor Szálka ugyanolyan összkomfortos település lenne, mint akárme­lyik város. A szenny­vízcsatorna megépí­tése 1994-ben, s a szennyvíz tisztítása azért volt fontos, mert ezzel megmentettük a tavat, ami a legna­gyobb vonzerőnk. Nem is vágyom innen sehova. Sosem értet­tem meg azokat az embereket, akik a kül­földet járják, de sző­kébb hazájukban meg nem veszik észre a szépségeket. Gondolatban ezután is biztosan a falu ügyei foglalkoztatnak majd. Amikor az infarktus után öt hetet voltam kórházban, sokat gon­dolkodtam eddigi életemen és szomorúan állapítottam meg, hogy nagyon keveset foglal­koztam a családommal. Ha most végig gondolom, hogy még mennyi időm maradt, ak­kor már minden percet ki kell használnom, hogy velük le­hessek. Húsz évig, a munka mellett még tanultam is, tehát tényleg kevés idő jutott rájuk. Négy gyereket neveltünk, négy unokám van, a legidő­sebb 22 éves villamosmérnök hallgató, a kis Renáta most volt egy hónapos. Azt még szeretném megélni, hogy el­ballagjon az általános iskolá­ból. Lejegyezte: Ihárosi Ibolya SPD: a többség és a kisebbség Vajon miként vélekednek a németországi szociáldemokraták a balkáni háborúról, Szerbia bombázásról? A kérdésre teg­nap első kézből kaphattunk választ, miután Volker Müller elnök vezetésével Szekszárdra látogatott az SPD bietigheim- bissingeni szervezetének küldöttsége. A testvérváros szoc- dem pártja már közel tíz éve baráti kapcsolatokat ápol az MSZP szekszárdi szervezetével. — Elnök úr, az önök hatal­mon lévő pártja is szembesült azzal a dilemmával, mely sze­rint egy balközép erőnek - szociális érzékenység ide vagy oda - megszorító intézkedése­ket kell alkalmazni a gazda­ságban ? — Természetesen, hiszen az új kormány valóságos adóssághegyet örökölt. A ko­rábbi vezetés ebben a kérdés­ben nem mert lépni, így ez az egész ügy ránk maradt. Tu­dom, hogy annak idején ha­sonló helyzetbe kerültek Ma­gyarországon is a szocialisták, s ez vissza is ütött a választá­soknál. — Önöknek, Németor­szágban nem kell számolni hasonló helyzet kialakulá­sával? — Az emberek nálunk na­Volker Müller fotó: gottvald gyón bíznak Schröder kancel­lárban. Persze, lehetetlenség valamennyi reményt valóra váltani, éppen ezért tény, hogy találkozhatunk némi csaló­dottsággal is. — Említette a népszerű kancellár nevét. Mennyiben hódít Németországban a ka­rizmatikus vezető modellje? — Egyre jobban. Az ame­rikai stílus - sajnos - nálunk is megállíthatatlanul terjed, s úgy tűnik, hogy már inkább a személyiség, mintsem a prog­ram számít. — Miként ítélik meg a né­met szociáldemokraták a bal­káni krízist, a bombázásokat? — Pártunkon belül létezik egy többségi, illetve egy ki­sebbségi vélemény. A többség a NATO álláspontját képvi­seli, a kisebbség ezzel nem ért egyet. Sok görög származású párttagunk is van, s mint isme­retes, Görögország nem támo­gatja minden fenntartás nélkül a NATO akciót. -szá­______Hírek______ / Á llásbörze lesz kedden Tamásiban Állásbörzét tart május 18-án, kedden délelőtt kilenc és tizen­két óra között a Tolna Megyei Munkaügyi Központ Tamási­ban. A tamási munkaügyi ki- rendeltség minden munkalehe­tőséget ajánló munkáltatót és elhelyezkedni kívánó álláskere­sőt vár az állásbörzére. Kézműves kamarai küldöttgyűlés A Tolna Megyei Kézműves­kamara idei küldöttgyűlésére május 17-én, hétfőn délelőtt ki­lenc órai kezdettel kerül sor a BM-klubban. Tárgyalnak töb­bek között a kamara költségve­téséről, a szolgáltatások bővíté­séről és a közelmúltban meg­hirdetett pályázatokról. Kiállítás Pakson a múzeumban Ötödik születésnapunk címmel időszaki kiállítás nyílik Pakson a Városi Múzeumban május 18-án, kedden 17 órakor. Meg­nyitó beszédet mond dr. Gaál Attila a Wosinsky Mór Megyei Múzeum igazgatója, a kiállítást dr. Váradyné Péterfi Zsu­zsanna, Schleicher Vera és Be­szédes József rendezik. Kapitális harcsák a Tüskei-tóból A Dombóvári Városi Horgász­egyesület három tagja az elmúlt napokban kapitális harcsákat fogott ki a Tüskei-tóból. Radnai Lajos egy 62 és fél kilós pél­dányt akasztott horogra, Ács József egy 52 és fél kilós „nagybajszát” húzott csónak­jába, Nagy Sándor pedig egy 51 kilós hallal térhetett haza. Kirándultak a pálfai óvodások Hajókirándulás Balatonfüred és Tihany között és a veszprémi Állatkert meglátogatása volt annak az útnak programja, me­lyen a pálfai óvodások és szü­leik vettek részt május 12-én. A kirándulás költségeit részben a Wesselényi Miklós Közalapít­vány pályázatán nyert pénzből fedezték. Agrometeorológia 06-90-430 110 3 napos előrejelzés kiskert tulajdonosoknak Orvosmeteorofogia 06 ”90 “430 111 24 órás előrejelzés Dél-Európa időjárása 06”9Ö“430 112 3 napos előrejelzés nyaralóknak lengeipartok: I. spónyolíohni honát, silóm í görög, tőféS-tmiiá Éjjel-nappal hívhatói J^[j9 Áh'rásdijaT20Ti-f-tío/perc f&j információ szolgáltató: Országos Meteorológiai Szolgálat Axel Springer-Budapest Kiadói Kft AucSotex 1539 8p. Pí: 591 lel: 202-2577 „Bogaras99 Hétvége. Az Auto Techno Kft. tegnap Szekszárdon a szalonjukban bemu­tatta Volkswagen új büszkeségét, a Beete-t. Szombaton és vasárnap a Tolnán, nyitott hétvé­gén nézheti meg a nagyközönség. fotó: gottvald károly Ravasz László, negyven év után Kevés hanganyag maradt fenn Ravasz László igehirde­téseiből. A megmaradtak kö­zül kettővel ismerkedhetnek meg az érdeklődők, a hívek május 16-án, vasárnap 17 órai kezdettel Szekszárdon, a Bezerédj utcai Református Gyülekezeti Házban. A XX. század híres református prédikátorai hangkazettán című sorozat újabb részeként a néhai dunamelléki püspök 1960. már­ciusában rögzített, Jöjjetek én- hozzám és a Jákob kútjánál cí­met viselő igehirdetése hangzik fel. Igazi unikumként a részt­vevők meghallgathatnak né­hány részletet abból az időskori visszaemlékezésből is, mely­ben a Ravasz László gyermek­kori élményeit eleveníti fel. Kerékpáros Ifjúsági Kupa Szekszárdon volt a döntő Öt helyszín, tíz csapat Az Országos Balesetmege­lőzési Bizottság szervezte meg a Kerékpáros Ifjúsági Kupát általános iskolák felső tagozatosai számára. Tolna megyében negyven csapat nevezett, és öt városi rendőrkapitányságon - Bony- hádon, Dombóváron, Pakson, Tamásiban és Szekszárdon - tartottak területi döntőket. Mind az öt helyszínről az első két csapat került a megyei döntőbe. A Tolna Megyei Baleset­megelőzési Bizottság szerve­zésében tegnap tíz csapat részvételével bonyolították a megyei döntő versenyét. A csapatoknak egy tesztlapot kellett kitölteniük. A megol­dandó kérdések között a ke­rékpárosokra vonatkozó leg­fontosabb szabályok szerepel­tek. Ezután a városi sporttele­pen kialakított gyakorlati ügyességi pályán, hibapont­szám szerint teljesítették a feladatokat. Az ifjúsági kupa megyei összesítésében az 1. helyet a gyönki általános iskola sze­rezte meg", 2. lett a bonyhádi 2. számú általános iskola, a 3. helyen a szekszárdi 2. számú általános iskola végzett. Az országos döntőt Szol­nokon rendezik június 2-5. között, itt Tolna megyét a megyei győztes gyönki csapat képviseli.

Next

/
Thumbnails
Contents