Tolnai Népújság, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-15 / 112. szám
ARCOK AZ ÉRETTSÉGI TABLÓRÓL (9. OLDAL) 1999. MÁJUS 15. SZOMBAT ÁRA: 45 FORINT X. ÉVFOLYAM, 112. SZÁM Ez a hétvége a középiskolai ballagások jegyében telik. Az elsők között búcsúztak az alma matertől a szekszárdi Balassa János Szakképző Iskola és Kollégium végzős diákjai (képünkön) tegnap délelőtt. Három osztály közel 90 tanulója kezdi meg majd érettségi vizsgáit a szép ünnepség után két nappal, a jövő héten. (Ballagási összeállításunkat lapunk 9. oldalán olvashatják.) fotó: gottvald károly Fórum látássérülteknek Munkaügyi fórumot szervez a Magyar Vakok és Gyengén- látók Országos Szövetségének Tolna megyei szervezete június 4-én, pénteken, 10 órai kezdettel Tolnán, a Bartók Béla u. 14. szám alatt, ahová munkavállaló és munkanélküli tagtársaikat várják. A fórumon részt vesznek a Tolna Megyei Munkaügyi Központ munkatársai, az országos szövetség és a Fehér Bot Alapítvány képviselői. Agrárkamarai költségvetés Kővári László elnök köszöntötte a résztvevőket a Tolna Megyei Agrárkamara elnökségi ülése alkalmából. A megjelentek - miután meghallgatták az elmúlt időszak legfontosabb eseményeiről szóló tájékoztatót - a tavalyi év kamarai költségvetését tárgyalták meg. A több mint 110 millió forintos költségvetésnek 95 százaléka teljesült, ez stabil eredménynek tekinthető. A továbblépéshez azonban szükséges új lehetőségeket felkutatni. Kővári László elmondta: a közeljövőben - tagkör bővítési céllal - tárgyalásokat kezdenek azokkal a megyei telephellyel is rendelkező, mezőgazdasági profilú cégekkel, melyek eddig a központnak fizették hozzájárulásaikat. Emellett további többletbevételek várhatók a pályázatok, valamint a körzeti irodák fizető szolgáltatásai révén. Az elnökség az agrárkamara megyei küldöttgyűlését május 25-i, 10 órai időponttal Tengelicre hívta össze, itt döntenek a küldöttek a költségvetés végleges elfogadásáról, illetve más kérdésekről. -száA szászok követendő példája A vidék turizmusa a jövő évezred küszöbén címmel szervezett kétnapos rendezvényt a Dél-Dunántúli Német Nemzetiségi Falus Turizmus Egyesület és a Tolna Megyei Közművelődési és Idegenforgalmi Központ (KIK) Szekszárdon és Nagynyárádon. A program első napján a Vármegyeháza dísztermében tartottak előadásokat a témával kapcsolatban. A vendégeket dr. Józan- Jilling Mihály, a Német Országos Önkormányzat elnöke köszöntötte, majd Say István, a megyei önkormányzat külügyi és kisebbségi tanácsnoka, a KIK igazgatója tartott megnyitó beszédet. Ezt követően Christine Gal- lasch, Szászország Erdő- és Mezőgazdasági Minisztériumának főosztályvezetője tartott előadást a szászországi vidéki turizmus fejlesztésének tapasztalatairól. Mint elmondta, a tartományban 1989-ben több mint 190 ezer ember dolgozott a mezőgazdaságban, ez a szám 1992-re 58 ezerre csökkent. A magas munkanélküliségi arány miatt és a feltáratlan lehetőségek kiaknázása érdekében no és a falvakból való elvándorlás megakadályozására megoldásokat kellett találni. Ennek érdekében támogatási rendszert dolgoztak ki, egyrészt a vidék gazdasági fejlesztése, másrészt a falusi turizmus kiépítése érdekében. A támogatást vendégszobák kiépítésére, szabadidős elfoglaltságok (játszótér, grillező, szauna, stb.) létrehozására, csónak-, és kerékpár kölcsönzésre, lovasturizmus létesítésére kaphatták meg az igénylők. A támogatásnak köszönhetően az elmúlt években több mint 4 ezer vendégágy létesült Szászországban, létrejött a vidéki turizmust és a közösségek hagyományőrző tevékenységét támogató és koordináló Szász Egyesület, kialakult a marketing. Németországban a gazdasági minisztériumhoz tartozik a turizmus, ezen belül a falusi turizmus a mezőgazdasági minisztériumhoz. A két minisztérium egymás közötti egyeztetéssel hozza a témával kapcsolatos intézkedéseit. A szászok példájából azonban két igazán fontos momentumra kell figyelnünk: az egyik, hogy anyagi támogatás nélkül nem képzelhető el minőségi változás, a másik pedig az, hogy az érintettek szoros összefogására és együttműködésére van szükség a sikerhez. venter lülziSun'jUun ü úziy új i&ailaJ I« fti« Vasárnap Reggel, a vasárnapi napilap. Röviden Bonyhádon: környezettanulmány, pályázatból. A Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával közösen az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság támogatására pályázik a bonyhádi önkormányzat, amelynek sikere esetén fel tudják mérni a város környezeti állapotát. Ikon-kiállítás Tamásiban. M. Győrffy Anikó ikonfestő kiállítása május 19-én, szerdán négy órakor nyílik a Tamási Galériában. Fogadóóra. Dr. Braun Márton országgyűlési képviselő fogadóórát tart május 17-én, hétfőn 17 órakor a szedresi polgármesteri hivatalban. A Palánki Füzetek első tagja Fák, cserjék, vadnövények címmel jelent meg. A 70. jubileumát ünneplő iskola a Soros Alapítvány, a Tolna Megyei Agrárkamara és Szekszárd Városi Önkormányzat szponzorálásával adta ki a diákok által pályázatnyertes munkákból összeállított füzetet. Külön öröm: a szerzők közül kettőnek Vass Juditnak és Burai Ildikónak a ballagását is színesíti a füzet. A kiadvány két konzulense dr. Székely Lás- zlóné és Majnay Gábor voltak. Vasúti légkábelt loptak el Kurd és Döbrököz között, melynek az értéke hozzávetőleg százezer forint. Avanglion Shop. Ennek a napszemüvegnek a nevét viseli Szekszárdon, a Találka tér 2. szám alatt nemrég megnyílt ajándékbolt (Nyitva: H-P: 9-17.30, Sz.: 9-12). A gazdag kínálatú, esztétikusán berendezett üzlet - különös tekintettel a ballagásra és a Gyermeknapra - a felvételen is látható plüss állatkákkal, gyermek napszemüvegekkel, kulcstartókkal, matricás bögrékkel és más, kedves ajándéktárgyakkal várja a vásárlókat. potó:ötős (51772) Szekszárdon Zwack Péter óhaja - Szek- szárdra vonatkoztatva - csütörtökön este teljesült. Az ismert személyiség, aki magát üzletemberként határozta meg, mindig is szeretett volna olyan fórumokat teremteni, melyek keretében a vállalkozók egymással találkozva, kötetlen beszélgetéseken alakíthatják környezetük és saját maguk (gazdasági) sorsát. Immár az országban tizenhárom városban létezik az a vállalkozói szalon elnevezést viselő szerveződés, mely eleget tesz a fenti célkitűzéseknek. A tizenharmadik éppen Szekszárdon alakult meg: a Babits Mihály Művelődési Ház márványtermében a jeles eseményre közel harminc jelentős vállalkozás vezetője, képis van szalon viselője érkezett. A vendégeket - köztük Kocsis Imre Antal polgármestert - a szervezők nevében Illés Tamás köszöntötte, majd Zwack Péter adott tájékoztatást a hangsúlyozottan szalonképes vállalkozók számára fenntartott szalonok immár országos hálózatáról. Kerényi Péter szóvivő hangsúlyozta: a szerveződés nyitott, független, pártpolitika mentes, s kizárólag a vállalkozókat érdeklő és érintő kérdésekkel foglalkozik, gyakorta rangos előadók bevonásával. Az ismertetőket követő eszmecsere késő estig tartott, s ez is jelezte, hogy valóban fontos a gazdasági élet mérvadó helyi szereplőinek rendszeres találkozója. Ez egyébként legközelebb június második felében valósul meg ismét.-száRózsa, Czene, Damyi Egyeztetés az úszóversenyről A dombóvári úszószakosztály megalapításának negyedszázados jubileuma alkalmából Farkas Attila edző vezetésével a sportágat támogató helyi alapítvány meghívásos úszóversenyt szervez, melyen az ígéretek szerint rajtkőre lép többek között Rózsa Norbert, Czene Attila és Darnyi Tamás is. Az augusztus eleji csúcstalálkozót a Magyar Úszószövetség is támogatja, melynek főtitkára, Ruza József a rendezvény részleteinek megbeszélése érdekében hétfőn látogatást tesz a városban és találkozik Tóth Attila polgármesterrel is.