Tolnai Népújság, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-30 / 100. szám
MAI MELLÉKLETÜNK: TVR HETI MŰSOROK ff f MEGYEI NAPILAP 1999. ÁPRILIS 30. PÉNTEK ÁRA: 45 FORINT X. ÉVFOLYAM, 100. SZÁM CSEMPE, PADLÓLAP ” FÜRDŐSZOBAFELSZERELÉS TÖBB MINT BAKfÉp, CSEMPÉHEZ ÉS 7 PADLÓLAPHOZfl RAGASZTÓT Német nyelvi verseny Dombóváron Közel százan A dombóvári Molnár György Általános Iskola tantestülete harmadik alkalommal rendezett német nyelvi versenyt, melyen a térség oktatási intézményeinek 5-8. évfolyamos tanulói vettek részt. A közel száz gyerek többsége jó teljesítményt nyújtott. Az ötödikeseknél Nagy Erna, a házigazda oktatási intézmény tanulója végzett az élen és a csapatversenyt is a Molnár György Iskola nyerte. A hatodik évfolyamosok között Fejér „vizsgáztak” Madléna, az Illyés Gyula Gimnázium diákja diadalmaskodott. A csapatok vetélkedésében is a „kisgimnazisták” nyertek. Hegedűs Balázs és az általa vezetett József Attila Iskola gárdája lett az első a hetedikeseknél. A nyolcadikosok mezőnyében Szeifert Gábor, a Molnár György Iskola és Korpádi Katalin, az Illyés Gyula Gimnázium tanulója osztozott az első helyen. A csapatok vetélkedőjét a vendéglátó oktatási intézmény együttese nyerte.-glaubL rioliohazi Porcelángyár Rt.-nel? vvv. április 3 a mai napon) HOLLÓHÁZA* JloUókáji porcelán, a mindennapok eleganciája. Hollóházi porcelán és ajkai üvegáru termékek széles választékával várja vásárlóit. 5 » 9 / / u o o _) u z: u _) Röviden A faddi „nyugdíjközeliek” Domboriban, a kompállomás környékén tartják pusztapörkölttel fűszerezett majálisukat. A függőség kialakulásáról beszélt a Paks-Biritón működő 661. számú Szakmunkásképző Intézet növendékeinek a Tolna megyei Kékkereszt Egyesület elnöke, Bán József szerdán. Az előadás része volt az iskolában folyó, a szenvedélybetegségek elleni programnak. Vállalkozók napja elnevezéssel egész napos programot szerveznek Gerjenben május 1- én a község pedagógusai és vállalkozói. Délelőtt kutya szépségverseny és kispályás foci, délután főzőverseny és családi vetélkedő szerepel a műsorban, a napot este nyolctól bál zárja. A szekszárdi ZUG-ban a Sündörgés és a Gázló és az ólommadarak együttes ad koncertet április 30-án, azaz ma, 20 órai kezdettel. Az est bevételét a Szekszárdi Állatotthon javára ajánlották fel a szervezők. Egész napos majálist rendez az újiregi önkormányzat a helyi vállalkozókkal közösen, május elsején a községi szabadidő parkban. Reggel hatkor kezdődik a zenés ébresztő, majd a hagyományos focimeccsek következnek. Az idén is összeméri erejét a helyi női és férfi válogatott, valamint a nősek és nőtlenek csapata. Megszervezik a szellemi és az ügyességi versenyeket is. Az ebéd halászné, a vacsora pörkölt lesz. A nyugdíjas klub tagjai folyamatosan gondoskodnak a palacsinta utánpótlásról. Részközgyűlést tart május 6- án a Sárszeg Áfész Szekszár- don, a Babits Mihály Művelődési Házban. Napirenden a fogyasztási szövetkezet 1998. évi tevékenységének értékelése és az 1999. évi feladatok és küldöttek választása szerepel. Az édesanyák, nagymamák és dédnagymamák leginkább egy csokor virágnak örülnek május első vasárnapján. Ne feledkezzünk meg róluk holnapután, anyák napján! FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Szokatlanul rövid testületi ülés Soha ilyen rövid ülést nem tartott még Paks képviselő testületé, mint e héten szerdán. Nem egészen három óra alatt „lezavarták” a nyolc, napirenden szereplő témát. Mindez az alapos előkészítésnek, a bizottságokban zajló munkának köszönhető - Bor Imre polgármester és a koalíciót alkotó Polgári Szövetség képviselői szerint. Az ellenzék ezzel szemben úgy vélekedik - mint Faller Dezső szocialista városatya kifejtette - a nyilvánosság ki van rekesztve a döntések hátterének megismeréséből. A sajtónak minden lehetőség adott a tájékoztatásra - válaszolta erre a polgármester. Az előző ülésen dr. Ferenczy Istvánná interpellált az oktatási bizottság elnökéhez, Hajba Antalhoz, a Móra iskola emlékezetes ügyében, az -első osztályok létszámát csökkentő (később visszavont) polgár- mesteri intézkedéssel kapcsolatos bizottsági támogatás szakmai előkészítettségét (előkészítetlenségét?) firtatva. A szerdai ülésen kapott válasz a képviselő asszony szerint továbbra sem indokolta meg a bizottság akkori álláspontjának helyességét, így ő nem fogadta el azt. A testület többsége azonban igen, így a Móra ügy lezárult! Következett a szokásos, dr. Bencsik Lajos által, a polgármesterhez címzett interpelláció, a Tolnai úti óvoda és a szomszédos ingatlanok kapcsán, területcseréről, szolgalmi jogról szólván. Bor Imre azonnal válaszolt. Bencsik úr nyitott kapukat dönget - mondta - mert a hivatal körültekintő, előrehaladott tárgyalásokat folytat ez ügyben. Az interpelláló nem, a képviselők nagyobb fele elfogadta a választ. Ezután vitát mindössze a munkahelyteremtő beruházások támogatását szabályozó rendelet módosítása okozott. Összhang volt viszont a város tavalyi költségvetésének beszámolóját, a távhőszolgáltatás díjait és a helyettes szülői hálózat létrehozását illetően. Végül a polgármester és Bagdy László alpolgármester költségtérítésének (ez nem a fizetésük) összegét határozta meg a testület. Ezentúl az eddigi összeg kétszeresét kapják. Az ülésen ugyan nem hangzott el, de nem titok, hogy a polgármester majd 186 ezer, az alpolgármester 93 ezer forintot vehet fel havonta ezen a címen. -rákosiMeztelenül az Ur színe elé Elszívta a Marihuánából sodort cigit, meztelenre vetkőzött és a városban rohangálva azt kiabálta: az Isten színe elé készül. Erről az esetről is volt szó azon a szerdai tanácskozáson, amelyen dr. László Antal városi rendőrkapitány számolt be a völgységi polgármestereknek a térség drogfogyasztásáról. László Antal szerint a térségben még viszonylag kezdeti stádiümban, de felfutóban van a drogfogyasztás. Ennek ellenére - vagy éppen ezért(!) - itt az ideje a cselekvésnek: — Most még vannak esélyei a megelőzésnek, de ha nem lépünk, olyan helyzetbe kerülhetünk, hogy minden energiánkat a fogyasztásból eredő gondok megoldása fogja lekötni - figyelmeztette a tanácskozás résztvevőit a rendőrkapitány. (Folytatás a 4. oldalon.) Fadd-Tolna: éljenek a holtágak! Tegnap adták át a faddi és a tolnai holtágat - Dombori falu térségében - összekötő csatornát. Ezzel újabb jelentős lépés történt a ‘95-ben megalkotott, Paks- Gemenc térségét érintő komplex táj rehabilitációs és infrastrukturális program megvalósítása érdekében. A holtágmentő program a ‘90-es évek közepén indult civilek és a térségi önkormányzatok kezdeményezésére, az érintett minisztériumok támogatásával, a Szekszárd-Paksi Vízi Társulat beruházásában, a Szekszárd-Paksi Vízgazdálkodási és Környezetvédelmi Kft. tervei alapján és kivitelezésében. A holtág-rehabilitációs program céljai között szerepel az ország legnagyobb holtágrendszere, a Fadd-Tolna- Bogyiszlói ágak folyamatos vízpótlásának biztosítása, vízminőségének javítása, a környezetvédelmi feladatok megoldása, a hajózás lehetőségeinek kihasználása, a környék mező- gazdaságának fejlesztése, valamint az idegenforgalom és az infrastruktúra területén szükséges beavatkozások. Mindennek alapját a paksi atomerőmű klímaberendezési hűtővizének felhasználása adja. Az éltető víz a ‘96-ban elkészült Csámpai tápcsatornán és a Paks-Faddi főcsatornán keresztül, mechanikai szűrőkön át kerül a faddi holtág Volent öböli részébe. Az immár harmadik éve tartó vízbepótlás eredményei figyelemre méltóak. Tavaly nyáron például az összes honi holtág közül az egész szezonban csak a faddi és a dombori strand vize volt alkalmas a fürdésre. De más szempontból is sikert hozott a program elindítása: újjáéledt a Paks-Faddi főcsatorna mentén húzódó dél-mezőföldi tájegység élő-, főként madárvilága. A holtágmentés a faddi és a tolnai holtágat - az élő Dunához közel eső - összekötő csatorna kiépítésével folytatódott, 1997-ben. A terv lényege: a két ág összekötése mozgásba hozza a vizet, ami a tolnai holtágba jutva egy természetes nádszűrőn át megtisztulva érkezik a város alá. Tavaly adták át a csatorna mintegy 1,5 kilométeres nyílt medrű szakaszát, valamint az átemelő szivattyútelepet, amely másodpercenként 200 liter vizet képes beemelni a csatornába. A föld alatti, 1,7 kilométer hosszú rész - amely a tolnai holtágnál végződik - a napokban készült el. • A víz már folyik a tolnai holtágba, amelynek vízszintszabályozása ezáltal megoldódik. A tapasztalatok alapján folyamatos vízminőség javulásra lehet számítani, igaz, fontos lenne a káros iszapmennyiség eltávolítása is. (Az iszap mező- gazdasági hasznosítására kísérletek folynak.) A csatorna másik jelentős funkciója, hogy az innen kinyerhető vízzel kb. 200 hektár mezőgazdasági terület öntözése válik lehetővé. A program célkitűzéseinek jelentős része már megvalósult, de van még teendő. Nem utolsó sorban az immár meglevő lehetőségek kihasználása, például az idegenforgalom terén. -s-