Tolnai Népújság, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-29 / 99. szám
1999. április 29., csütörtök PÁLYAVÁLASZTÁS 7. oldal PÁLYAVÁLASZTÁSI MAGAZIN DIÁKOKNAK SZÜLŐKNEK TANÉVRE A Tolna Megyei Önkormányzat Csapó Dániel Középiskolája felvételt hirdet 1999/2000 tanévre Érettségivel záruló- mezőgazdasági világbanki képzés 9. osztályába- élelmiszeripari világbanki képzés Szakmunkásképzéshez előkészítő- 9. évfolyamra Általános érettségi után- bor- és üdítőitalipari technikus képzésre (2 év) Kodolányi Szakközépiskola Szekszárdon Szekszárdon 1997 őszén indult el a Kodolányi János Szakközépiskola, mely érettségizett, középiskolát végzett fiataloknak nyújt továbbtanulási lehetőséget. A tagiskola vezetője, Nagy né Krizl Edit elmondta, hogy folyamatosan várják a jelentkezéseket, melyeket augusztus 20-ig lehet leadni. Azok jelentkezhetnek, akik még nem rendelkeztek iskolarendszerű szakmunkás bizonyítvánnyal. A Kodolányi János Szakközépiskola képzési programja alap fokon célozza meg őket, no és azokat, akik továbbtanulásukhoz szeretnék a közép- vagy felsőfokú állami nyelvvizsgát felhasználni. Az intenzív - angol vagy német - nyelvoktatás miatt jóval nagyobb óraszámban történik az oktatás, mint más oktatási formákban. — Az 1999/2000-es tanévben több féle képzési lehetőséget kínálunk. Egy év alatt számítástechnikai programozói szakképesítést és felsőfokú gazdasági informatikus képesítést lehet szerezni, nappali tagozaton. Ide mindazok jelentkezését várjuk, akik nem múltak el 23 évesek és tanfolyamon középfokú szoftverüzemeltető képesítést szereztek. Új szakként tervezzük beindítani a reklám- és marketing ügyintéző (1 éves) képzést is, melyre igény mutatkozott. — Az egy éves szoftver- üzemeltető szakra elsősorban azok jelentkezését várjuk, akik a jövő évben felső fokú továbbtanulást terveznek, hiszen a nálunk megszerzett számítástechnikai valamint nyelvi ismereteket haszonnal tudják kamatoztatni. Mindegyik szakon az oktatás mellé heti tíz órában nyelvi képzés párosul, ezen felül európai- és társadalmi ismereteket is tanulnak majd a hallgatók. A tanrend kialakításakor figyelembe vettük a lassabban haladó diákok érdekeit is. — Milyen előnyei vannak még a Kodolányi János Szak- középiskolának? —- Előnye, hogy az intézmény beindításakor az iskola- rendszerű szakképzés megvalósításában nagyban támaszkodott a Kodolányi János Főiskola saját felsőoktatási tapasztalataira, valamint a SZÜV Rt. évtizedes számítástechnika terén végzett szakképzési ismereteire és a magas szintű számítástechnikai eszközállományára. Az iskola tanulói jogviszonynak számít. További előnye, hogy az intézményben végzett hallgatók könnyen bekerülhetnek a Kodolányi János Főiskolára. Ez is cél lehet a jelentkezésekkor - vélekedett az iskolavezető. A tervezett szakok az 1999/2000 tanévben: -szoftver-üzemeltetői (1 éves)-számítógép-programozó (2 éves)-gazdasági informatikus (2 éves)-idegenvezető-hostess (1 éves) Tervezett szak: reklám- és marketing ügyintéző Jelentkezni lehet: Szüv Rt. Szek- szárd, Wesselényi u. 15. Telefon: 74/416-822, vagy 415-125, Győr Varga Jánosné, iskolatitkárnál, illetve Nagyné Krizl Editnél, a tagiskola vezetőjénél. -xA VÁLYI PÉTER SZAKMUNKÁSKÉPZŐ INTÉZET ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA 7090 Tamási, Deák Ferenc u. 6-8. Telefon: 74/471-127, Fax.: 74/471-324 E-mail: valyi@valyip-tamasi.sulinet.hu pótfelvételt hirdet építőipari, fémipari, mezőgazdasági, ruhaipari, vendéglátó-idegenforgalmi. orientációs osztályaiba és a szakközépiskolába informatikai, közgazdasági és vendéglátó-idegenforgalom szakmacsoportokra egyaránt. Jelentkezési lapokat április 30. és május 14. között lehet benyújtani. Felvételi vizsgát nem tartunk. Felvilágosítást adunk a 74/471-127-es telefonszámon. 516. sz. IPARI SZAKKÉPZŐ INTÉZET ES SZAKKÖZÉPISKOLA 7200 - DÍmtkÖvá^Népkohár^sag Mt 21$ Telefon: 74/465-725,466-725, Fax.: 466-732 E-mail: suli660@pecs.sulinet.hu FELVÉTELT HIRDET A KÖVETKEZŐ SZAKKÉPZÉSEKRE 1. Érettségi utáni szakképzés- Elektrotechnikai technikus képzési idő: 2 év- Autószerelő képzési idő: 2 év- Számítástechnikai programozó képzési idő: 1,5 év- Klímagépszerelő képzési idő: 2 év Kollégiumi, illetve externátusi elhelyezést tudunk biztosítani. 2. A szakképzés a 16-22 éves kor közti, szakmával még nem rendelkező fiatalok számára. Felvételt hirdetünk a következő szakmákban folytatandó szakképzésekre: 1. szerkezetlakatos 2. hegesztő 3. villanyszerelő 4. asztalos 5. szobafestő-mázoló 6. nőiruha-készítő 7. kőműves 8. esztergályos szakon A képzés ingyenes, a gyakorlati helyet mi biztosítjuk, természetesen térítésmentesen. Kollégiumi, illetve externátusi elhelyezést tudunk biztosítani. 3. Levelező tagozaton szakképzőiskolai oktatás: fevételt hirdetünk, szociális gondozó és ápoló szakközépiskolai képzésre. A képzés 3 éves, érettségivel és szociális gondozó és ápoló szakvizsgával zárul. Tandíj: 15.000,-Ft/félév Felvilágosítás telefonon, jelentkezési lapot az iskola titkárságán lehet kérni. Telefonszám: 74/465-725, 466-725 Mindhárom szakképzési formáról általános tájékoztatót tartunk, 1999. május 27-én 10 órakor iskolánkban, amely alkalommal az érdeklődők számára az iskolát is bemutatjuk. Jelentkezési határidő május 31. A képzési idő minden szaj^^éy. BALASSA JÁNOS Szakképző Iskola és Kollégium Ül Béri Balogh Adám u. 9-13. Telefon: 74/311-755 A Raiagca János Szakképző Iskola és Kollégium rendkívüli felvételi eljárást Mrdet Jelentkezni lehet egészségügyi orientációjú 9. osztályba (üres férőhely 20 fő) A legjobb tanulmányi eredményt elérők 5 év alatt érettségi vizsgára is felkészülhetnek. Jelentkezési határidő: 1999. május 14. Az 1999/2000. tanévben pótfelvételt hirdetünk 9. osztály: 9. osztály: OKJ szakmákban:- mezőgazdasági orientációs- érettségit adó szakképzés- speciális iskolában végzett tanulóknak-16 évet betöltött tanulók részére:- növénytermesztőgépész Kertész- és növényvédő technikus - 2 éves nappali képzés Jelentkezni lehet: mezőgazdasági szakközépiskolai érettségivel Szakmunkások szakközépiskolája - 3 éves levelező tagozat - Szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkezőknek. A beiskolázással kapcsolatosan bővebb felvilágosítás: Apponyi Sándor Szakképző Iskola és Kollégium LENGYEL Petőfi u. 5. Telefon: 74/482-274, 74/482-375 661. SZ. SZAKMUNKÁSKÉPZŐ ISKOLA Paks-Biritó ";Ä felvételt hirdet szeptember 1-jétől induló 2 éves OKJ-s:- nőiruha-készítő (varrómunkás)- szobafestő-mázoló és tapétázó- kőműves- asztalos szakmák képzésére. A jelentkezés feltételei:- 1999. augusztus 31-ig betöltött 16. életév- Az általános iskola 8. osztályának elvégzését igazoló bizonyítvány Jelentkezési lap beszerezhető __________az iskola titkárságán,__________ É rdeklődni lehet: 75/311-278 9. osztályainkba várjuk még a 8. osztályos tanulók jelentkezését! r r r rr 504. SZÁMÚ SZAKKÉPZŐ ISKOLA - BONYHAD- 9. osztály fémipari-, könnyűipari-, építőipari orientációval. -16. év felettiek részére OKJ szerinti képzés a következő szakmákban: esztergályos géplakatos nőiruha-készítő, cipőfelsőrész-készítő cipőgyártó, kőműves, szobafestő- és mázoló- Szakközépiskolai oktatás: ruhagyártó- és cipőgyártó szakmában 4+1 év - érettségi és technikusi minősítés végbizonyítvánnyal Középiskolai érettségi bizonyítvány után: Minden iskolánkban oktatott szakmában, ha legalább 8 jelentkező van egy-egy szakmában Iskolánk a gyakorlati oktatást üzemi tanműhelyekben biztosítja. Kollégiumi igény szükség esetén megoldható. Érdeklődni: 74/451-918. Miről ismerjük meg a jó iskolát? Rendkívüli felvételi eljárások Hamarosan jön a beiskolázás ideje. Jó tudni, mire érdemes odafigyelni, ha gyermekeinket a legjobb iskolába szeretnénk küldeni? Milyennek látta az iskolát, amikor a gyerekkel együtt megnézték? Ha laktanya vagy váróterem benyomását kelti, alaposan gondolják meg, oda járatja-e a gyereket? Az viszont jó, ha a falakon festmények vagy kellemes benyomást keltő plakátok, a vitrinekben pedig a diákok különféle munkái láthatók. Szemlélje kritikus szemmel az iskola épületének állagát. Kérdezze meg, van-e tornatermük? Lessen be a tantermekbe! Vannak-e a teremben virágok is? Milyen a felső világítás. Ha csak neoncsöveket fedez fel a plafonon, a gyerek szeme előbb-utóbb kárát látja. Olvassa el figyelmesen az iskola prospektusát. Lehetőség szerint beszélgessen az iskola egyik tanárával vagy igazgatójával. Azt is tudakolja meg, ki lesz az osztályfőnök? Nézzen utána, van-e nyári tábor, énekkar, mennek-e kirándulni? Milyen az iskola számítógépparkja? Mindenképpen érdeklődje meg, milyen a felvételi arány. Indítanak-e a kívánt tagozatnak megfelelő osztályokat? Mely tárgyakra fektetnek nagy hangsúlyt? Érdeklődje meg, van-e az iskolának külföldi partneriskolája vagy alapítványa. Ez befolyásolhatja, mekkora a nyelvtanulási kedv és milyen plusz lehetőségek nyílnak a fiatalok számára. Milyen az iskoláról kialakult kép? Ha van olyan ismerőse, akinek nem túlságosan régen odajárt a gyereke, kérdezze ki a szülőtársat, esetleg a gyerekeket is. Hogyan tetszett nekik a suli, nem voltak-e nagyobb botrányok? Voltak-e szülői értekezletek és fogadóórák? Megoldották-e a helyettesítéseket? Rendben volt-e a íűtés? Tudtak-e a gyerekek rendszeresen ebédelni? Ha nincs messze az iskola a lakhelyétől, kérdezgesse meg a szomszédokat és barátokat, ők melyik iskolába küldték a gyereküket? Mi nekik a meglátásuk a választott intézménnyel kapcsolatban? Ne feledje: nem elég, ha a gyereket felveszik egy iskolába. Fontos, hogy ott jól érezze magát. FEB ki. i .kólák igazgatói 1999. április 26-a után a tanév első napjáig rendkívüli felvételi eljárást írhatnak ki. Ez így is történt ebben az évben is azon iskolákat tekintve, melyek - megfelelő létszám hiányában - nem tudnak osztályokat, képzési formákat elindítani. A fellebbezésről A közoktatásról szóló törvény alapján a tanuló, illetve szülő az iskola minden intézkedése ellen jogorvoslattal élhet. A jogorvoslat joga akkor nem szűnik meg, ha a tanuló több jelentkezési lapot juttatott be és valamelyik kérelmét teljesítették. A jogorvoslati jog valamennyi felvételi döntésre kiterjed. A jogorvoslati jog gyakorlásának rendje az általános felvételi eljárásban annyiban tér el a többi felvételi eljárástól, hogy amennyiben a jelentkezőt az első helyen megjelölt iskola nem vette fel, és a felvételi lapját továbbküldte a második helyen megjelölt iskolának, a jogorvoslat jogával csak a második helyen megjelölt iskola értesítése után lehet élni, tehát meg kell várni míg az összes jelentkezési lap visszaérkezik. A fellebbezések elbírálásának időpontja április 26-a volt. Beiratkozások A tanév rendjéről szóló miniszteri rendelet első ízben határozza meg a felvételi eljárással összefüggésben a kötelező felvételt biztosító iskola feladatait. A helyi önkormányzatoknak együttműködés keretén belül gondoskodni kell arról, hogy a tankötelezettség végéig minden tanuló részére legyen olyan iskola, ahová a tanköteles külön eljárás nélkül beiratkozhat. A kötelező felvételt biztosító iskola a hozzá megküldött törzslapmásolatok alapján köteles figyelemmel kísérni, hogy a szülő gyermekét beíratta-e. A szülő e kötelezettségének 1999. augusztus 23-tól 31-ig köteles eleget tenni. Abban az esetben, ha szülő gyermekét nem íratta be, az iskola igazgatója 1999. szeptember 3-ig köteles értesíteni a tanuló lakóhelye szerint illetékes jegyzőt. A pályaválasztási tájékoztató alapján.