Tolnai Népújság, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-29 / 99. szám
1999. április 29., csütörtök Gazdaság 5. oldal Az idén is: Nemzeti Minőségi Díj Egy 1996. június 19-én megjelent kormányrendelet a minőséget illetően kiemelkedő eredményt felmutató gazdasági szervezetek tevékenységének elismerésére Nemzeti Minőségi Díjat alapított. A díj feltételeinek és elnyerésének módja a már régebben működő Európai Minőség Díj rendszerére épült. Sajtó és gazdaság. A Henkel Magyarország Kft. sajtóklubot hozott létre, amelynek keretében rendszeres lehetőséget adnak olyan háttér-információk megismerésére, amelyek segítik megvilágítani a vállalati döntések okait. Kutatás. A cégek beruházási döntéseit is vizsgáló kutatást indít a GfK Hungária Piackutató Intézet és a Szonda Ipsos - közölte a két szervezet. A kutatás arra a fontos, a társadalmon belül másfél-két százalékos rétegre irányul, amelynek tagjai meghatározóan befolyásolják cégük beruházási döntéseit. BUX. A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvény- indexe, a BUX 6008,91 ponton fejezte be szerdán a tőzsdenapot, ami 88,79 ponttal, azaz 1,46 százalékkal alacsonyabb keddi záróértékénél. Az optimista kezdés után folyamatosan lemorzsolódó részvényárak és nagyon alacsony, mindösz- sze 10,5 milliárd forintos forgalom jellemezte a kereskedést. A kárpótlási jegyre 369 forinton kötötték az utolsó üzletet. Az iWNíB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 381,42 Japán jen (100) 197,95 Svájci frank 156,63 USA-dollár 235,84 Euró 251,78 Átváltási arányok: 1 euró = 6,56 frf, 1,96 dem, 1936,27 itl, 13,76 ats. A Gazdasági Minisztérium az idén is pályázatot hirdetett az 1999. évi Nemzeti Minőség Díj odaítélésére. Dányi István főosztályvezetőtől azt kérdeztük, változtak-e a feltételek az előző évi pályázatokhoz képest.- A feltételek nem változtak. A pályázaton részt vehet minden Magyarországon bejegyzett termelő és szolgáltató szervezet, a kereskedelmi társaságok, a jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodók a költségvetési és szakmai, illetve a tanácsadó szervezetek kivételével. Ugyancsak nem pályázKovács László, a Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsának titkára lapunknak nyilatkozva elmondta: a szőlőtermesztők a meglévő ültetvények háromnegyed részén a legjobb minőségi bor előállítására alkalmas fajtákat nevelik, de a választékot a jövőben bővíteni szeretnék a minőségnek, a piaci igényeknek jobban megfelelő más - például Cabemet, Zweigelt, Bianca és Chardonnay - szőlőfajtákkal. Persze, ez nem változtat azon a tényen - magyarázza a titkár -, hogy a kunsági borvidék termékeinek nagyobbik hatnak azok a cégek, amelyek az előző három évben már nyertek Nemzeti Minőség Díjat.- Mi szükséges a pályázat benyújtásához?- A pályázóknak jelentkezési lapra és pályázati útmutatóra van szükségük, amely a Magyar Ipari és Kereskedelmi Minőségfejlesztési Központban (1063 Budapest, Munkácsy Mihály utca 16.) szerezhető be. Tavaly a pályázati útmutatót mintegy 1500-an vitték el, de közülük csak 13-an pályáztak, négyen nyertek. hányadát ezután is az asztali és tájborok teszik ki. A fejlesztési stratégia kidolgozásánál, illetve megvalósításánál a hegyközségi tanács arra számít, hogy az állam a beruházások költségeiből jelentős részt vállal. A szakember szerint az új ültetvények megfelelő szaporítóanyaggal való ellátásához fokozatosan ki kell alakítani a törzsültetvény-hálózatot is, ez szintén csak költségvetési támogatással lehetséges. A kunsági borvidék szakemberei a származási bizonyítványok kiállításának további egy- Miben tér el a magyar díj az Európai Minőségi Díjtól?- Csaknem teljesen azonos a rendszer és az elbírálás módja. Tavaly például egy magyar vállalkozás „kimerészkedett” az európai versenypályára. A döntőbe jutott! Az idén három kisebb és három nagyobb termelő vállalat is elindul az európai mezőnyben, nevüket hivatalból nem szabad elárulni.- Visszatérve az 1999. évi Nemzeti Minőségi Díjhoz, melyek a pályázat főbb határidői?- A pályázatokat tíz példányban a Minőségfejlesztő Központba kell beadni. Határidő 1999. május 31-én 14 óra. A díjakat novemberben, a Parlamentben a miniszterelnök adja át. Koós Tamás szerűsítését is szorgalmazzák. Ennek lényege, hogy a szőlőre, valamint az abból készült borra az első származási bizonyítványt a szőlő termőterülete szerint illetékes hegybíró, a bor további feldolgozása, értékesítése során szükségessé váló származási igazolásokat pedig a bor tárolási helye szerint illetékes hegybíró állítaná ki. Az alföldi termelők fájlalják, hogy az idei agrárszabályozási rendszerből kimaradt a szőlőültetvények művelt földterületéhez igazodó, illetve az integrátor borászati üzemek korszerűsítéséhez szükséges fejlesztések támogatása. Ezért a hegyközségi tanács javaslatot tett a földművelésügyi tárcának a hiányosság pótlására. (újvári) Az új alföldi szőlőültetvények telepítésével a választékot kívánják bővíteni / Állami segítségre várva Az alföldi szőlőtermelők az elkövetkező tíz esztendőben a jelenlegi 25 ezer hektáros szőlőtermő területet hatezer hektárral szeretnék növelni. Ebben a nagy arányú fejlesztésben számítanak az állam közreműködésére. Verseny az egészségügyben? A Gazdasági Kabinet tagjai egyetértettek abban, hogy az egészségügy reformja során a versenyelemeket kell előnyben részesíteni mind a szolgáltatások, mind a biztosítás terén - mondta Chi- kán Attila a Gazdasági Kabinet szerdai ülése után. A gazdasági miniszter szerint ezzel párhuzamosan a részleges privatizációra is lehetőséget kell teremteni. Az egészségügyi-, illetve a társadalombiztosítási reform során a finanszírozás megoldására is figyelmet kell fordítani - ösz- szegezte a miniszter a Gazdasági Kabinetnek az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és az Egészségügyi Minisztérium előterjesztésére vonatkozó megállapításait.- A reform során fontos cél, hogy többleterőforrásokat vonjanak be az egészségügy finanszírozásába. Ám ennek megoldásáról, a terheknek a jövedelemtulajdonosok közötti szétosztásáról később dönt a kabinet - mondta a miniszter. A Gazdasági Kabinet a jövőben koordinálja az egészségügyi és a tb-reformot. Ez kiderül abból is, hogy a szerdai ülésen elhangzottak alapján a szakértői egyeztetést már a kabinet titkársága hívja össze. Chikán Attila aláhúzta: a hatalmas egészségügyi rendszer átalakítása több cikluson keresztül valósul majd meg, ám a reformot minél előbb el kell kezdeni, s még az idén látható eredményeket kell felmutatni. ____________A VILÁG PIACAI Ni ____________ I dőjárásfüggő kukorica A világpiacot legjobban befolyásoló chicagói tőzsdén a múlt hét elején jelentősen emelkedtek a kukoricajegyzések, a hét végére azonban visszaestek. Az árak erősödését részben az Egyesült Államok közép-nyugati részén uralkodó csapadékosabb időjárás, részben a jól alakuló amerikai export okozta. Az Agrograin elemzése szerint az elkövetkező hetekben fokozott szerephez jut az időjárás a kukoricaárak változásában, és ez így is marad mindaddig, amíg az Egyesült Államok termőterületein 70-80 százalékban be nem fejezik a vetést. A kukorica ára (FOB Mexikói öbölben) tonnánként 94-96 dollár között mozgott. Az amerikai búzapiacon a hét közepén hirtelen meglódult az exportkereslet, miután az USA több adománycélú felvásárlási tendert hirdetett meg, sőt néhány dél-amerikai ország is jelezte importigényét. Mivel Brüsszel nem siet túlzottan az exportengedélyek kiadásával, ez további jó piacot jelenthet az amerikai búzának. Az elemzők szerint a búza tonnánkénti 91-93 dolláros ára most már a takarmánygabona szintjére süly- lyedt, és igen valószínűtlen, hogy ennél is alacsonyabb legyen a közeljövőben. Gajdos Márton Magyarország EU csatlakozása kapcsán a paksi atomerőműről készült vizsgálatok megállapításai A Hans van den Broek által vezetett ad hoc bizottság jelentéséből: „A bizottság véleménye szerint az összes kelet-európai ország közül Magyarország áll legközelebb a "nyugati szabványokhoz" és gyakorlathoz. Az országban 4 WER 440/213 típusú blokk üzemel Pakson. Ezeken a blokkokon egy nagyszabású korszerűsítési programot hajtanak végre, és a blokkok többféle módon is modellként szolgálnak arra, hogy adott pénzügyi és időbeli megkötések mellett milyen eredmények érhetők el egy üzemelő erőműben. Ez a biztonsági rendszerek és a kezelési utasítások/üzemeltetési előírások korszerűsítésében és a szabályozó hatóságokkal történő kölcsönhatásban/együttműködés- ben mutatkozik meg. Jelenleg az atomenergia részesedése a vil- lamosenergia-termelésben kb. 40 %, és a hosszabb távú energia stratégia is ezen a szinten szándékozik azt tartani. Tekintettel arra, hogy alapszabály, miszerint új kapacitás csak a legkisebb költség elve alapján építhető, mindegyik új erőműnek versenyképesnek kell lennie. A jelenlegi erőmű korából adódik hogy annak cseréje körülbelül 10 éves időskálán belül lesz aktuális. A kiégett fűtőelem tárolását és végleges elhelyezését kulcskérdésnek tekintik. Végül is akár visszaszállítják Oroszországba a fűtőanyagot reprocesszálására, akár visszatartják az országban és ott helyezik el véglegesen, mindenképpen gondoskodniuk kell az összes ilyen radioaktív anyag biztonságos végleges kezeléséről. Ez egy olyan terület, ahol az EU részt vehet egy műszakilag megalapozott, végleges elhelyezési módszerhez szükséges K+F munkában. A jövőbeni együttműködés potenciálisan leghasznosabb területe a kutatás, amelyben a magyarok az EU-val egy szinten állnak gyakorlatukat és szakértelmüket tekintve. Más területeken a korábbi PHARE projektekkel kapcsolatos tapasztalatok nem voltak túl biztatóak, s a magyar ha- tóságok/hivatalos szervek nem is számítanak a jövőben komolyabb közreműködésre. Äz EU atomerőművet üzemeltető tagországainak nukleáris hatóságai által elhatározott felülvizsgálat az atomerőművet üzemeltető EU tagjelöltek nukleáris biztonságáról: A Paksi Atomerőmű biztonsága megfelelő. Az időszakos biztonságifelülvizsgálatok a nyugati gyakorlathoz hasonlóan folynak és az eddigi felülvizsgálatok eredményei hozzájárultak az erőmű biztonságának növeléséhez. Várható, hogy amennyiben az 1. és 2. blokkra elhatározott és megvalósítás alatt álló, valamint a 3. és 4. blokkra tervezés alatt álló kiegészítő biztonságnövelő intézkedések megvalósulnak, az erőmű az EU országaiban üzemelő hasonló korú blokkok biztonsági színvonalát el fogja érni. Kedvező nemzetközi megítélés Előtérben a karbantartások minősége Mindenek előtt a biztonság - ha röviden kellene megfogalmazni a paksi atomerőmű vezetőinek tegnapi sajtótájékoztatóján elhangzottakat. A téma persze sokkal bonyolultabb, bár kétségtelen, hogy Nagy Sándor vezérigazgató és Kovács András műszaki vezérigazgató-helyettes hangvétele őszinte és közérthető volt. A beszélgetés középpontjában az EU csatlakozás atomerőműves feladatai álltak, erről adott interjút a vezér- igazgató úr a Tolnai Népújságnak. Nagy Sándor, a PA Rt. vezérigazgatója fotó: gottvald károly — Hivatalos nemzetközi értékelések készültek a magyar atomerőmű helyzetéről. A jelentések pozitív megállapításokat tartalmaznak, de teendőket is az uniós csatlakozás érdekében. — A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség székhelyén Bécsben április közepén tartottak egy nemzetközi felülvizsgálati konferenciát, amelyen a nukleáris egyezmény által előírt országjelentéseit tárgyalták. A „magyar napon” az előzőleg írásban feltett kérdésekre írásban válaszoltak a Nukleáris Biztonsági Igazgatóság és a PA Rt. szakemberei. Természetesen szóban is tettek fel kérdéseket, több ország képviselői óvatosak voltak, majd írásban küldik ezekre a választ, mondták, Mi, a magyar küldöttség nem ezt az utat választottuk, minden kérdésre ott feleltünk, ami nagyon pozitív megítélést eredményezett. Ezek után a paksi atomerőműről kialakított kép, amely a jelentésben áll számunkra nagyon hízelgő. A régió egyik legfejlettebb országának kiáltottak ki minket. Nagyon dicsérték az jelentésünket, annak tartalmát, megjelenését, a delegáció tagjainak felkészültségét, az elhangzott prezentációkat, a kérdésekre adott válaszokat. Nem utolsósorban - és ez a lényeg - a paksi atomerőmű biztonságát és a nemzeti nukleáris hatóság tevékenységét. Továbbá a törvényi hátteret, a szabályozás korszerűségét. Megállapították, hogy úgy a jogi szabályozás mint a gyakorlati üzemeltetés biztonsági szempontokból is megfelelő. Egy másik jelentés az uniós csatlakozás szempontjából érdekes. Az Európai Unióban nincs egységes, közösségi szabályozórendszer a nukleáris tevékenységre, amelynek alapján a csatlakozásra váró országokat megítélhetnék. Ez fejfájást okozott persze az EU-nak, mert nyilván nem mindegy, hogy az osztrák vagy a francia szemüvegen keresztül nézik a jelentkezőket. Ezért a nyugat-európai országok létrehoztak egy szövetséget, amely eseti bizottságokat állított fel a csatlakozásra váró országok értékelésére. A magyar nukleáris hatóságot és erőművet a belga és a finn nemzeti nukleáris hatóság szakemberei vizsgálták. Nem kis büszkeség, hogy itt is nagyon jó értékelést kaptunk. Ha Magyarország befejezi azt a biztonságnövelő intézkedési programot, amelynek a határideje 2002. akkor az EU tagállamok azonos évjáratú reaktoraival azonos szintre jut. — A kedvező nemzetközi megítélés ellenére a sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a karbantartások terén az eddigi gyakorlattal szemben - amely az erre fordított idő csökkentését irányozta elő - a minőség kap hangsúlyt, akár az időtényező és az ezzel járó éves teljesítménycsökkenés rovására is. Mennyire van ez összefüggésben az EU csatlakozás követelményeivel? — Eddig is azt vallotta a paksi atomerőmű, hogy a biztonság a legfontosabb. Néha azonban úgy tűnt, hogy ez bizonyos részletkérdésekben nem valósult meg. Az atomerőmű energia termelő egység, ahol az árbevétel igen fontos. Ezért fordult elő, hogy az árbevételt leginkább befolyásoló tényezővel próbált élni, vagyis a főjavítások idejének csökkentésével. Úgy ítéljük meg - és ezt az igazgatóság feladatul is kapta a tulajdonostól, hogy olyan karbantartási időtartamot állapítson meg a stratégia felülvizsgálata során, amely biztosítja a karbantartási munkák egyre növekvő minőségi feltételeinek végrehajtását. Abban bízunk, mi vezetők, hogy ez a minőségi munka magával hozza azt is, hogy az üzemelés során kevesebb meghibásodás történik majd, és kevesebb termeléskiesés lesz, tehát a tavalyi termelés mennyiségét az idén is el tudjuk érni. (505095) A Paksi Atomerőmű Részvénytársaság 1999. április 27-én évi rendes közgyűlését tartotta, amely során elsősorban a részvénytársaság 1998. évi üzleti évének, tevékenységének a lezárását tárgyalta. Ennek keretében a közgyűlés elfogadta az Igazgatóság jelentését a tavalyi gazdálkodásról, továbbá a Felügyelő Bizottság jelentését. A közgyűlés elfogadta a mérleget és rendelkezett az előző év adózott eredményének sorsáról, azaz úgy döntött, hogy az osztalék kifizetésre kerül. Jóváhagyták az 1999. év üzletpolitikáját, majd döntöttek a középtávú beruházási program jóváhagyásáról.