Tolnai Népújság, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-29 / 99. szám
JEGHOKI PARKETTEN, TORNACIPŐBEN (4. OLDAL.) 1999. ÁPRILIS 29. CSÜTÖRTÖK ÁRA: 45 FORINT X. ÉVFOLYAM, 99. SZÁM szeretettel várja továbbra is vevőit Szekszárd, Széchenyi u. 18-20-ban. Továbbra is Továbbra is folytatjuk pulyka akciónkat. Társulási ülés Szakoson Sokan remélnek támogatást Tegnap Szakoson tartott ülést a Dombóvár Város és Városkörnyéki Önkormányzatok Társulása. A legtöbb szó a megyei területfejlesztési tanácshoz benyújtandó pályázatokról esett. Elsőként Rohoncziné dr. Apáti Szilvia, a vendéglátó szerepét vállaló polgármester Szakos mikrotérségi szerepéről tartott tájékoztatót, majd a dombóvári kisrégió környezetvédelmi programjáról a koncepciót készítő Körtech Kft. képviselője, Varga László számolt be. Ezután a megyei területfejlesztési tanácshoz benyújtandó pályázatokról esett szó. A térség 16 önkormányzata közül csak kettő - a naki és a döbröközi - nem nyújt be támogatási kérelmet a területi kiegyenlítő alapra. „Égető” gondjaik megoldásához, új beruházásaikhoz a képviselő- testületek összesen 165 millió forintot szeretnének nyerni. A céljellegű decentralizált keretből Kapospula, Dalmand, Attala, Szakcs, Dombóvár, Kocsola, Várong és Lápafő remél támogatást.-glaubBövítették a szabászatot Új csarnok a Pasha Kft-nél Tegnap délután egy új, ezer négyzetméteres üzemcsarnokot adtak át Dombóvár egyik legjelentősebb munkáltatójánál, a francia tulajdonban lévő Pasha Kft-nél. Jean-Paul Brisson, a minőségi fehérneműiről világszerte ismert Chantelle-cég termelésilogisztikai igazgatója köszöntőjében arról beszélt, hogy hét évvel ezelőtt vásároltak épületet és területet Dombóváron. Kezdetben 115 dolgozót alkalmaztak. Azóta több ütemben, jelentős fejlesztéseket hajtottak végre. Ezek sorában említést érdemel az 1994-es csarnokbővítés, két évvel később egy új üzem elindítása Kaposváron, majd 1997-ben egy szabászat meg- építtetése. Szabolcs Imre, a Pasha Kft. igazgatója kiemelte, hogy a cég két üzemében ma már közel hétszázan dolgoznak. A termelés felfutása miatt megnövekedett igények kielégítésére szükség volt a szabászat bővítésére, ezért egy új csarnok építéséről határoztak a francia tulajdonosok. A helyi Rutin Kft. generálkivitelezésében kiváló minőségben, rövid idő alatt készült el az új épületrész. Tóth Attila, Dombóvár polgármestere avatóbeszédében reményét fejezte ki, hogy a folyamatosan fejlődő cégnek, mely mostanra a város egyik legjelentősebb munkaadójává nőtte ki magát, nem ez lesz az utolsó beruházása a településen.-glaubSegített a Kék Madár Hátrányos helyzetű, mozgássérült emberek megsegítésére, életük megkönnyítésére irányuló megállapodást kötött a Mozgássérültek Tolna Megyei Egyesülete és a Kék Madár Alapítvány. Az elmúlt évben aláírt szerződés értelmében a budapesti székhelyű alapítvány az általa forgalmazott nyomdai termékek értékesítésének bevételéből támogatja a megyei egyesületet. A megállapodás keretében 1998. végén az alapítvány százezer forintot utalt át a tolnai mozgássérülteknek. Az egyesület az adományt arra használja fel, hogy abból időnként megajándékozza a sérült gyermekeket. Legutóbb húsvétkor osztottak szét ötven ajándékcsomagot hátrányos helyzetű, szociálisan is rászoruló családok gyermekei között. A virágos városért. Húszezer tő színes virágot adott át tegnap délelőtt a paksi atomerőmű vezérigazgatója, Nagy Sándor a város önkormányzatának. A környezetvédelmi bizottság elnöke, Bogáncs János és a főkertész Klézi Terézia vették át az ajándékot, amely Paks köztereit, parkjait díszíti majd. fotó: gottvald karoly Röviden A szekszárdi Garay János Gimnáziumban hangversenyt rendeznek az iskola diákjainak részvételével április 30-án, pénteken, 18 órai kezdettel az iskola dísztermében. A hangverseny keretében ünnepi műsorral köszöntik az édesanyákat is. A műsorban közreműködik Andor Ágnes (gitár), Bach Ágens (gitár), Farkas Éva (brácsa), Fodor Éva (vers), Kenderes Tamás (zongora), Kisantal Orsolya (vers), Lőrincz Andrea (cselló), Papp Olivér (zongora), Sági Péter (zongora), Soós Károly (zongora) és a gimnázium Leánykara. Vezényel: Anducska Ádrienn. Kinevezték Szekszárd új jegyzőjét r Éjszakába nyúló közgyűlés Éjjel háromnegyed kettőig tartott a kedden délután négykor megkezdődött szekszárdi közgyűlés. A heves politikai vitákkal tarkított közel tíz órás ülésen egy sor fontos döntés is született. A jegyzői posztra egy pályázat érkezett. A közgyűlés zárt ülésen lefolytatott vita után Kilián Orsolyát, az őcsényi jegyzőt, június elsejei hatállyal Idnevezte Szekszárd Megyei Jogú Város jegyzőjévé. A költségvetési módosítást hosszas politikai szócsatát követően a polgári frakció saját eredeti javaslatának megfelelően fogadták el. Az adóbevételek teljesítéséről szóló tájékoztatót tudomásul vették, majd döntöttek arról is, hogy megbíznak egy céget azzal: vezesse be a hivatalban az ISO 9001 minőségbiztosítási rendszert. Külső céggel köt a város szerződést több, a művelődési ágazathoz tartozó intézmény munka- és tűzvédelmi feladatainak ellátására. Vizsgálják azt is, hogy később a hivatal egészére és valamennyi intézményére kiterjesztik a szerződést. Egyetértés mutatkozott abban, hogy a Babits Mihály művelődési ház már régóta tervezett felújításához pályázatot kell beadni címzett támogatásra. Ennek elnyeréséhez 2000-től kezdődően, három éven át évi 20 millió forint saját erőre van szükség. Az igényelt támogatás összesen 291 millió forint. Százezer forintot szavazott meg a közgyűlés a költségvetésből a koszovói menekültek megsegítésére, a Vöröskereszt felhívására. Ismételten beadja a város a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumhoz a szennyvíztelepi rekonstrukció támogatására az átütemezett pályázatot, amelyet legutóbb forráshiány miatt utasítottak el. Az ország költség- vetésében az ilyen célra tervezett pénz egy részét árviz- és belvízvédelemre kellett felhasználni. A rekonstrukciót a város központi pénzek elnyerése nélkül megvalósítani nem tudja, ezért már több pályázatot is benyújtottak. Ihárosi Közel félmilliót nyertek a pályázaton A „Decs Községért Egyesület” a decsi idős emberek életének javítására 400 ezer forintot nyert a Soros Alapítvány pályázatán. A pénzből különböző eszközöket vásárolhat az egyesület, illetve egy személyt alkalmazhat, hogy az idős, egyedül élő, gondozásra szorulókat látogassa, és segítségükre legyen. A pályázati pénzből az idős emberek kirándulására, szórakoztatására is költenek. A paksi atomerőmű 4. blokkjának teljesítménye 11 megawattal nőtt a fejlesztések eredményeképpen. Biztató tárgyalások folynak a hatósággal, hogy a hosszú távú garantált kapacitás lekötésnél ezt vegyék figyelembe, így 2000. január elsejétől 1850 megawatt lehet az erőmű hivatalosan elismert teljesítőképessége. A könyvkötő tanulók Pécsen rendezett országos szakmai versenyén a dombóvári Ipari Szakképző Intézet és Szakközépiskola végzős diákjai közül Tikász Mária a nyolcadik, Gulyás Mária pedig a huszadik helyen végzett. Kővári Gábor tanár valamint Kovács Anikó és Rehling Rudolf oktatók tanítványai közül az előbbi mentesült a szakmunkás-vizsga letétele alól és hamarosan munkába is áll eddigi gyakorlati helyén, a Kaposvári Nyomda Kft-nél. A medinai gazdakör borversenyére április 30-án, pénteken 18 órától kerül sor. A bírálatokat végző zsűri elnöke Módos Ernő. A faddi Szülők Klubja mai, azaz csütörtöki foglalkozásán, a helyi egészségházban délután fél öttől Mácsikné Végső Rita logopédus tart előadást a gyerekek beszédfejlődéséről. Nyelvi napok az iskolában “fiai kön) ért véget a szekszárdi V. Számú Általános Iskolában az immár hagyományos Nyelvi napok rendezvénysorozata. Az egy hétig tartó vetélkedősorozatban nemcsak az anyanyelv, hanem az idegen nyelvek - angol és német - is szerepet kaptak. Évfolyamszintű irodalomvetélkedők, nyelvművelő- és kommunikációs vetélkedők, fordítási verseny, városismereti vetélkedő tették színesebbé a mindennapi iskolai életet. A több mint egy évtizede indult Nyelvi napok az idén is bizonyították, hogy a gyerekek szeretnek játszani és játékosan könnyebben szerzik meg az ismereteket is. Oktatásról, drogról Győrében A kormányprogram csökkentené az esélykülönbségeket, az oktatási rendszerben meghonosítja a minőség-ellenőrzést és törekszik az oktatás és a nevelés közti egyensúly helyreállítására - mondotta Győrében Czimer László az Oktatási Minisztérium köz- igazgatási főtanácsadója. A Völgységi Területfejlesztési Társulás tegnapi rendezvényén a főtanácsadó felhívta a figyelmet az iskolák tevékenységének ellenőrzésére. Érdeklődésünkre később elmondta: a tárca - a stratégiai tervek kidolgozásához - tudni szeretné, hogy az országban milyen az oktatás és a nevelés helyzete. Erre ugyanis az elmúlt években nem állt rendelkezésre megbízható adat. E célra ebben az évben 1,8 milliárd forintot különítenek el. Czimer elmondta: az új kormány nem vonja vissza a NAT-ot, csak segítséget nyújt annak bevezetéséhez. Fogalmazása szerint az iskolákat korábban magukra hagyták, most ezen kerettantervekkel próbálnak változtatni. Dr. Soós László, az Igazságügyi Minisztérium osztályvezetője a március 1-jén életbe lépett új Btk. bevezetése kapcsán arról beszélt, hogy jogszabály módosítása egyértelmű helyzetet teremtett a drogkereskedéssel és a drog- fogyasztással szembeni fellépést illetően. Obonyhádi kapitány a jelenlegi helyzetet elemezve rámutatott: a drogfogyasztás a Völgységben kezdeti stádiumban, de már felfutóban van. - háj 977086590204799099