Tolnai Népújság, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-24 / 95. szám
Fiatalokról fiataloknak 1999. április 24. Tizenhatodik oldal Tudod-e, hogy... Miért gesztikulálunk? Régi megfigyelés, hogy az emberek beszéd közben akkor is gesztikulálnak, ha senki nem látja őket. Például telefonáláskor. Sőt azok is gesztikulálnak, akik vakon születtek. A taglejtések kutatói bebizonyították: az egyes gesztusok beszéd közben gyakran kicsit megelőzik a mondanivalót, azaz egy-egy mozdulat tartalmát csak később fejti ki a beszélő. A gesztus előrevetít. A kutatók ebből arra következtettek, hogy a gesztikulálás valószínűleg az agyat serkenti beszéd közben. A tetszetős elméletet kísérletileg igyekezett bizonyítani Geoffrey Beat- tie és Jane Coughlan, a manchesteri egyetem két kutatója. A kísérleti személyeknek az volt a feladatuk, hogy találjanak ki fogalmakat. Mintha keresztrejtvényt kellene megfejteniük, vagy barkóbáznának. Olyan szavakat adtak fel nekik, amelyeket nehéz hirtelen pontosan kimondani. A kísérleti alanyok egyik csoportja kérdezés közben gesztikulálhatott, a másik csoport tagjainak ölbe tett kézzel kellett megfogalmazni a rávezető kérdéseket. A kutatók feltevései szerint a gesztikulálók- nak gyorsabban kellett volna kitalálniuk a keresett szót. Akkor hát miért gesztikulálunk? A legvalószínűbb válasz: azért, hogy mozdulatainkkal is segítsünk kifejezni magunkat. Találó hasonlat szerint: a beszédben a gesztikulálás annyi, mint írásban a vastagon szedett szöveg. Ferenczy Europres Magyarország védett állatai A magyar tájak egyik legjellegzetesebb fészkelő madara, a mesékben és mondókákban is gyakran felbukkanó gólya. Községeink mintegy kétharmadában költ, napjainkban leggyakrabban villanypóznán. Életmódja az évszázadok folyamán harmonikusan illeszkedett az ember gazdálkodásához, és ma már szinte kizárólag emberi környezetben fészkel. Állománya ott sűrűbb, ahol a fészkelőhely közelében nedves rétek, kaszálók, vízfolyások vannak. A gólya párok kapcsolata - ellentétben a köztudattal - egy idényre szól, de fészekhűségük miatt olykor a párok éveken át együtt fészkelnek. Az évenként tovább épülő fészek súlya a több száz kilogrammot is elérheti. Oldalában gyakran házi-, mezei- veréb, seregély, esetleg barázdabillegető fészkel. A látszatra durva gallyfészek belül szénával, szalmával, tollal bélelt, mely védi a 3- 5 tojást. A július végén kirepülő fiatalok a környező réteken, kaszálókon gyülekeznek. Kimért, határozott léptekkel vadásznak földigilisztákra, sáskákra, cserebogarakra, kétéltűekre, vízisiklókra. Aratás után a tarlókon előszeretettel pockoz- nak. Augusztusban a táplálkozó helyeken nagy csapatokat figyelhetünk meg, amint a vonuláshoz szükséges energia- tartalékot igyekeznek felhalmozni. Az ősz kezdetén vonulnak el, a Boszporuszon át, majd a Nílust követve Dél-Afri- ka irányába. Európa sok országában állománya csökken a vizes területek, kaszálók fogyatkozása és az intenzív mezőgazdaság miatt. Magyarországon 4500-4800 pár költ, állománya az utóbbi évtizedekben stabilnak mondható. Fokozottan védett madár, természetvédelmi értéke 100.000 Ft. Jelen esztendőnk, 1999 a gólya védelmének éve. Játék! A Világ Természetvédelmi Alap (WWF) Magyarországi Képviselete az alábbi három kérdésre helyesen válaszoló játékosok között egy színes,: nagyméretű, leopárdot ábrázoló posztert és WWF| emblémát sorsol ki. 1. Hány kilogrammos lehet egy gólyafészek? 2. Hol töltik a gólyák a telet? 3. Hány pár költ Magyarországon? Címünk: Tolnai Népújság, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Jelige: Állatok végveszélyben. Előző rejtvényünk nyertese: Fáth Bálint tenge- lici olvasónk. WWF A hét verse Andrásnak felfedezés az állatok eredetéről Szemed andalító mélyét, hajnali ég szürkeségét, hangod barna bársonyát, a suttogó fák szavát, mosolyod szürke fátyolát, az ezüst hold mámorát, homlokod hajnalcsillagát látva, érzem, nem vagyok már árva! Mindig rólad álmodtam, arról, hogy itt legyél velem. El ne engedd, soha el ne engedd két kezem: Szeretlek mondom századszor éppen, de nemcsak mondom. ÉRZEM! Flaskár Melinda Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Klasszikus kérdés, amelynek eldöntésén régóta fáradozik az emberi elme. Csakhogy fel lehet még tenni néhány hasonló kérdést, amelynek megfejtése nem kisebb feladat. Itt van például mindjárt ez: „Mi volt előbb, a teknős vagy a kígyó?” A hüllők evolúciós története mindeddig azt a választ adta erre, hogy előbb volt a teknős, minden hüllőfélék legősibbike, majd utána jöttek a többiek: a kígyók, a gyíkok, a dinoszauruszok, a krokodilok, meg még később a madarak. A tekintélyes „Science” magazin nemrég közreadta Blair Hedges és asz- szisztense, Laura Poling hüllőeredet- kutatásainak meglepő eredményét: át kell írni a tankönyveket. A tudós nők ugyanis nem kevesebbet bizonyítottak be, mint azt, hogy a teknős nem ősanyja, hanem koronája a hüllőknek, egyben a csúszómászóknak is. A két tudós éveket áldozott arra, hogy végigböngéssze különféle hüllők 33 génjét, valamint a csúszómászók kategóriájába tartozó állatok proteinjeit, örökítő anyagait. Megállapították, hogy a krokodil és a teknős nagyon közeli rokona egymásnak. Először a kígyók tekeregtek a páfrányerdők aljnövényzetében, majd megjelentek a gyíkok, s csak legutoljára „teremtette” az evolúció a teknősöket, mintegy 200-250 millió évvel ezelőtt - a krokodilokkal egyetemben. Hosszú szőke haj, tejfehér bőr, kék szemek - Aida le sem tagadhatná, hogy valamelyik északi országban látta meg a napvilágot. S valóban, a nemzetközi könnyűzene új sztárja Izlandon született: s fiatal kora ellenére máris meglehetősen mozgalmas életet tudhat maga mögött. Már 13 évesen Svédországba költözött, ahol énekelni tanult. Két évvel később egy bolgár zenekarhoz csatlakozott, a csapattal bejárta Skandináviát. Ezután visszatért Izlandra, ahol saját együttest alapított. Telt házas turnékat bonyolított le, slágerei bekerültek az izlandi top 20- as listába. Emellett tagja volt egy motoros bandának, s valamennyi, íz- A landra látogató nem- ■§ zetközi sztárnál testőrködött. Ekkor határozta el, hogy világhírű akar lenni, ezért karrierje csúcsán ismét elhagyta hazáját, s Angliába utazott. Londonba két bőrönddel, _i4, ezer fonttal és társak nélkül ér- * kezett. Egy hir- * » detés által ismerte meg Malcolmot, későbbi társszerzőjét: sokféle Stílussal próbálkoztak, míg megtalálták azt, amit Aida ma is képvisel. Az izlandi lányra felfigyelt Steve Mac slágergyáros is, aki - miután meghallgatta Aida néhány bemutatkozó felvételét - azonnal igent mondott egy kis- , lemezre. A Real Good „ Time nem- / csak brit jL. „ f ö 1 [sí M ® * ALDfl h gejzírek «Didiéről dön aratott nagy sikert, hanem a kontinensen is. Most megjelent ^ . nagylemeze pedig egyértelművé teszi: Aida előtt valóban megnyílt a világhírnévhez vezető út. r Figyelem, játék! [ A Record Express fővárosi lemezkiadó jóvoltából az alábbi három kérdésre helyesen válaszoló olvasóink között egy Aida kazettát sorsolunk ki. 1. Mely országokkal határos Izland? 2. Mi Izland fővárosa? 3. Melyik országba tanult énekelni Aida? A Zenesarok jeligével ellátott megfejtéseket levélben kérjük a Tolnai Népújság címére - 7100, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. szám alá - eljuttatni. A nyereményt postán küldjük el. Előző rejtvényünk megfejtője: Mészáros Éva szekszárdi olvasónk. Az április 10-i oldal-összeállításunkban feltett kérdésekre helyesen válaszolók közül a szerencse Nagy Katalin szekszárdi olvasónknak kedvezett. A nyereményét, egy Emergency House CD- t, postán küldjük el.