Tolnai Népújság, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-24 / 95. szám

1999. április 24., szombat Sport 7. oldal A palánk mellől jelentjük Semmit sem ígérve, de mindent megtéve Férfi NB I, rájátszás a 3. he­lyért. Matáv SE Pécs-Atom- erőmű SE: vasárnap, 18 óra. (A két nyert mérkőzésig tartó párharc állása: 1-1.) Rezák László vezetőedző: — A szerdai mérkőzésünk győzel­münk ellenére rossz benyomást tett rám. A küzdeni tudással nem akadt probléma, ám egy­két játékosunk olyan lelki és fi­zikai állapotban van, hogy nem nyilatkozhatok bátran a harma­dik találkozó előtt. A bronz­érem begyűjtéséhez Pécsett sokkal több távoli dobást kell vállalnunk, a tripláink nagyon hiányoztak Pakson, szerencsére ellenfelünknél egyedül McMa­han játszott jól. Igaz ő félelme­tes volt, csapata 58 pontjából egymaga harminckettőt szer­zett. Sikerült megakadályoz­nunk, hogy a Matáv lerohanjon bennünket, ám a pécsiekhez ha­sonlóan mindössze 38 százalé­kos dobóteljesítményt nyújtot­tunk. Ilyen rosszul csupán egy vagy két alkalommal dobtunk az egész idényben. Tíz táma­dással vezettünk többet, illetve jobban lepattanóztunk, ez dön­tött a javunkra. — Mi és a pécsiek is ügy terveztük, hogy egymás ellen játsszuk á döntőt. Az egymás elleni párharc létrejött, csak nem a fináléban ... Úgy érzem, az elődöntő csalódása után ke­vésbé motiváltak a két együttes tagjai. Természetesen mindez nem jelenti azt, hogy nem sze­retnénk a dobogón végezni. Hazai sikerünkkel - ha görcsö­sen kosárlabdázva is - cáfoltuk a városban elterjedő mende­mondákat: mindent megte­szünk a harmadik hely meg­szerzéséért. Továbbra is számí­tunk szurkolóink biztatására. Visockas változatlanul beinjek­ciózva tud csak játszani, de ott lesz Pécsett. A jövőt illetően nagy a bizonytalanság, a hátra­lévő időszakra nem tervezhető a csapat munkája, egyelőre igyekszünk a vasárnapi fel­adatra koncentrálni. Három első hely Gödöllőn A közelmúltban Gödöllőn ren­dezték meg az idei Nesquik Mezeifutó Diákolimpia orszá­gos döntőjét, ahol három első helyet szereztek atlétáink. Az V. korcsoportban a lányok és a fiúk versenyében egyaránt Tolna megyei elsőség született a szekszárdi Kroneraff Ágnes és Németh Máté révén (kis ké­peinken). A harmadik megyénkbeli győztes a dombóvári Zrínyi Ilona Általános Is­kola III. 7-8. osztályos fiú­csapata volt. Csapat- eredmények, II. kcs., fiúk: 7. Gárdonyi, Dombóvár. III. kcs., lá­nyok: 7. Die­nes, Szek­szárd, fiúk: 1. Zrínyi, Dombó­vár. V. kcs., fiúk: 5. Vak Boty- tyán, Paks. Egyéni, II. kcs., fiúk: 2. Mándi Tamás (Gárdonyi, Dombóvár). V. kcs., lányok: 1. Kroneraff Ágnes (Garay, Szek­szárdi fiúk: 1. Németh Máté (I. Béla, Szekszárdi, 4. Kovács Krisztián (Ady, Szekszárd). A dombóvári Zrínyi Általános Iskola bajnokcsapata (bal­ról): Ács Máté, Bakó József, Decsi Krisztián, Szűcs Ferenc, Nagy Imre, Horgász Gábor, Fazekas Gáspár testnevelő Sípszó előtt NB III-as Duna-parti presztízs AB II, Nyugati csoport Atomerőmű SE-Sárvár: va­sárnap, 16 óra. V: Böröczi. Nagy Lajos: — Amíg a Szekszárd ellen rossz játékkal három pontot szereztünk, Be- remenden mezőnybeli jó telje­sítményünket eredménytelen­ség követte. A táblázatra pil­lantva láthatjuk, mennyire szoros az alsó régió. A jó erőkből álló Sárvár ellen ezért a győzelem a legfontosabb. Természetesen tudjuk, hogy a labdarúgásban nem mindig az objektív tényezők játszanak főszerepet, de ez az a helyzet, amikor a csapat és az edző csak saját magára számíthat. Hétközben egy jól játszó Bonyhád otthonában magabiz­tosan jutottunk tovább a kupá­ban, vasárnap hasonlóan jó já­tékkal a bajnokságban szeret­nénk gyarapítani pontjainkat. Bízom a csapatomban. Jó hír, hogy Osztermájer és Bene- deczki újra játékra jelentke­zett, Nikolovra viszont három sárga lapja miatt nem számít­hatok. Keret: Mausz, Licker- Jávorka, Wolf, Aradi, Deb- reczeni, Benedeczki, Majsai, Mészáros, Mersich, Oszter­májer, Fejes, Nagy S., Ka­sza, Szabadi, Magyari, Torma. Százhalombatta-Jerking- Szekszárd UFC: vasárnap, 16 óra. V: Nyekita. Teszler Vendel: — Jó mérkőzést ját­szottunk a Dorog ellen, na­gyon igyekeztek játékosaink, hogy mégsem gyarapítottuk pontjaik számát, annak több összetevője is volt. A battai mérkőzés komoly erőfelmé­résnek számít. Az éllovas vár­hatóan fokozott erővel készül ellenünk, nem felejtették el, hogy ősszel meggyőző játék­kal sikerült legyőznünk őket: Mivel üzenet formájában már beígérték a „négyest”, úgy néz ki, egyéb feltételeken kívül önbizalom terén sem szenved­nek hiányt. Már számtalanszor bebizonyosodott, hogy megfe­lelő becsvággyal sok minden kompenzálható. Betegség és sérülés miatt Horváth B., Pi­lisi, Boros és Farkas játéka kétséges, három sárga lapja miatt Pusztaira nem számítha­tok. Blazsó- Tóth, Fehér, Bo- jás, Nagyfalusi- Horváth J., Domonkos, Mészáros, Kvan- duk- Galambos, Gergely. AB III, Dráva-csoport Paksi SE-Dunaszentgyörgy: szombat, 16.30 óra. V: Se­bestyén. Haraszti Zsolt: — Balatonfüreden morálisan na­gyon együtt volt a csapat, s e mellett több jó egyéni telje­sítmény is akadt a csapatban, így megérdemelten szereztük meg a győzelmet. Szomszéd­vári rangadó, tipikus három­esélyes mérkőzés. Szeretnénk a hazai pálya előnyét győze­lemre váltani. Biztos vagyok benne, hogy edzőkollégám jól felkészült belőlünk, és csapata mindent megtesz a sikerért. Ugyanezt ígérhetjük mi is. Bí­zom játékosaimban és szurko­lóinkban, győzelmet szeret­nénk ünnepelni. Kindl, Somo­gyi J., Pumerschein játékára sérülés miatt, Ledneczkire sárga lapjai miatt nem számí­tok, Szendrei játékengedélye végre megérkezett, így vasár­nap pályára léphet. A hétközi kupameccsen történt sérülések miatt kezdőcsapatot csak a ta­lálkozó előtt hirdetek. Dienes Pál: — A Tihany elleni, döntetlennel zárult mérkőzés legnagyobb veszte­sége, hogy a kiállított Horváth Gáborra szombaton nem szá­míthatok. A hazai pályán el­vesztett pontokat idegenbeli jó szerepléssel szeretnénk pó­tolni. A Paks elleni mérkőzé­seinket mindig megkülönböz­tetett figyelem kíséri. Ezt a já­tékosok is átérzik és ilyenkor a szokásosnál jobb teljesítményt nyújtanak. Sportszerű, küz­delmes mérkőzés várok, me­lyet háromesélyesnek tartok. Weisz- Wiesner, Horváth J., Takács, Mosonyi- Faze­kas, Kiss, Kovács, Mizser- Horváth L., Rogács. Bonyhád Agraco-Mo- hács: vasárnap, 16.30 óra. V: Pecsét. Lanczki Gusztáv: — A Nagyatád elleni vereség után Harkányban újabb pofont kaptunk, azt azonban be kell látnunk, hogy ellenfelünk jobb csapat nálunk. Az egész heti felkészülésünk a sikerélmény megszerzése motiválta. To­vábbra is nagyok a csapattal szembeni elvárások, s ez né­mileg görcsössé teheti játéko­sainkat. Magócs sárga lapos eltiltás miatt nem játszhat, rá­adásul Somogyvári, Brunner, Walter, Csende, Tóth és Dani sérülés miatt léphet pályára. Teljesen új összetételű csapat lép pályára, ennek ellenére csak a győzelmet tartom elfo­gadhatónak. Kezdőcsapatot a mérkőzés előtt hirdetek. Pécsi Postás-Bátaszék: vasárnap, 16.30 óra. V: Ba­logh. Szabados Tibor játé­kosedző: — Sajnos, az elmúlt vasárnap sem tudtuk győze­lemmel megörvendeztetni szurkolóinkat, pedig a játéko­sok nagyon fogadkoztak, hogy megszerezzük az első tavaszit. Sajnos, ezt el kell(ett) halasz­tunk a Pécsi Postás ellen. A pécsiekkel eddig mindig ke­mény mérkőzéseket játszot­tunk, azt hiszem, most sem lesz másképp, nagyon bízom abban, hogy „pontosan” té­rünk haza. Á héten sérülés mi­att többen hagytak ki edzése­ket, Makk Norbertre három sárgalapja miatt nem számít­hatok, örvendetes viszont, hogy Hauwasser több hónapos kihagyás után újra játékra je­lentkezik. Kezdőcsapatot a mérkőzés előtt hirdetek. MÁV Nagykanizsai TE- Dombóvári FC-Aramis For Men: vasárnap, 16.30 óra. V: Wenczler. Lőrincz Sán­dor: — A Balatonföldvár el­len úgy érzem, félvállról vet­tük az első félidőt, ezt kihasz­nálva a vendégek vezetést is szereztek. Ezt követően na­gyobb akarással, de görcsösen játszottunk, szerencsére a szü­net előtt még sikerült egyenlí­tenünk. Az eddigieknél han­gosabb félidei eligazítás után a második játékrészben sorra dolgoztuk ki helyzeteinket, és összességében megérdemelten nyertünk. A Nagykanizsa el­len sem készülhettünk zavarta­lanul, a decsi kupameccsen több játékosom is megsérült, közülük Korosecz hetekre kie­sett a játékból. Savanyu és Schmidt sem végezhetett tel­jes értékű munkát a héten, de Horváth Árpi pályára lépése is kérdéses. Gondjaink ellenére is szeretnénk eredményesek lenni, legalább egy pont meg­szerzésében bízom. Szabados- Mayer, Foki, Vincze- Savanyu, Korcs- már, Ötvös, Kádár, Schmidt- Horváth Á. vagy Nagy N., Somodi. Kapamenetrend A Magyar Kupa megyei selej­tezőjének 3. fordulójában má­jus 5-én, szerdán 17 órától az alábbi mérkőzéseket rendezik: Sióagárd-Dombóvár, Zomba- Aparhant, Nagydorog­Őcsény, Tengelic-Majos, Cikó-Tamási, Bölcske-ASE, Nagymányok-Dunaszent- györgy, Harc-Szekszárd. Utánpótlás bajnokságok Ifjúsági B: Szolnok-Jerking- Szekszárd UFC 1-0 (0-0). Kiskőrös-Atomerőmű SE 2-1 (0-1). G: Szendi. Ifjúsági A: Kiskőrös- Atomerőmű SE 0-0. U-14: Kaposvár-ASE 0-0. ASE-Beremend 15-1 (8-1). G: Benics 5, Rompos J. 4, Magyar 2, Szakács, Házer, Dömény, Süli. U-15: Kaposvár-ASE 1-3 (1-2). G: Szili 2, Mihályi. ASE-Beremend 2-0 (1-0). G: Lukács, Szili. A hétvége sportműsora Szombat Kajak-kenu: Tolna Maraton nemzetközi verseny a tolnai Duna-hol tágon, 10. Kézilabda: Női NB *I/B: Thelena SK Tolna-Esztergom 16, Cece-Simontonya KC-Pé- csi EAC 18. NB II, nők: Tamási KC-Nagyatád 11. Férfiak: Tol­natej SE-Zalaszentgrót (Palán­kon) 13, Simontomyai TC- Harkány 14. Kosárlabda: NB II, nők: Bonyhád-PVSK II 11. Labdarúgás: NB III: Paksi SE-Dunaszentgyörgy 16.30. Öregfiúk: Szekszárdi Dó­zsa-Őcsény 16.30. Női kispá­lyás megyei bajnokság: Iz- mény-Bátaszék 13. Tájfutás: Megyei diákolim­pia a paksi Ürgemezőn, 10. Vasárnap Kézilabda: Női NB II: Ferro- patent-Szekszárd Il-Keszt- hely (Palánkon) 16. Kosárlabda: Férfi NB I, rá­játszás a 3. helyért: Matáv Pécs-Atomerőmű SE 18. NB II, nők: Bonyhád-Szombathe- lyi TFSC 11. Férfiak: Bony- hád-Szombathelyi TK 13. Lovassport: Ajaksz-kupa kettes fogathajtó akadályver­seny, Szekszárd, Vásártér, 10. Labdarúgás. NB n: Atom­erőmű SE-Sárvár, Százhalom- batta-Jerking-Szekszárd 16. NB III: Bonyhád Agraco- Mohács, Nagykanizsa-Dom- bóvári FC-Aramis For Men, Pécsi Postás-Bátaszék 16.30. Duna Sport megyei I. osz­tály: Kakasd-Dunakömlőd (László), Simontomya­Nagymányok (Papp), Decs- Kajdacs (Pupp), Aparhant- Tevel (Bárány P.), Nagydo- rog-Őcsény (Fazekas), Duna- földvár-Hőgyész (Rácz G.), Bölcske-Tamási (Dárdai), Döbrököz-Szálka (Rácz F.) 16. Megyei II. osztály: Bátaa- páti-Pincehely (Nagy G.), Tolna-Majos (Garajszki), Szedres-Ozora (Hermész), Csikóstőttős-Mucsfa (Csep- regi), Cikó-Magyarkeszi (Varga L.), Kisdorog- Zomba (Csobot), Izmény- Tengelic (Szűcs), Madocsa- Sióagárd (Bajor) 16.30. Megyei III. osztály: Északi csoport: Iregszemcse-Gyönk (Schattmann), Kölesd-Pálfa (Pápista), Kocsola-Dalmand (Kardos), Németkér-Nak (Be- senczi), Dunaföldvár-Tolna- némedi (Monostori), Puszta- hencse-Szakcs (Kiss F.) 16. Déli csoport: Harc-Alsónána (Hegyi), Kéty-Báta (Tölgyesi), Geij en-B onyhádbörzsöny (Horváth), Mórágy-Bonyhád- varasd (Vincze), Mőcsény- Györe (Csiszolszky), Závod- Váralja (Álló), Bogyiszló- Lengyel (Láng) 16. Labdarúgás Ifibajnokságok NB III, Dráva-csoport 1. Bátaszék 21 17 3 1 96-16 54 2. Pécsi Postás 21 16 2 3 70-19 50 3. Harkány 21 16 1 4 69-30 49 4. Dombóvár 21 15 1 5 75-27 46 5. Paks 21 13 4 4 45-31 43 6. Mohács 21 11 5 5 49-17 38 7. MÁV NTE 21 11 2 8 53-34 35 8. Nagyatád 21 10 4 7 41-19 34 9. Bonyhád 21 9 3 9 48-34 30 10. D.szentgyörgy 21 7 3 11 54-58 24 11. Tihany 21 6 1 14 45-65 19 12. Marcali 21 5 3 13 25-46 18 13. Kaposfüred 21 5 1 15 21-74 16 14. Balatonfüred 21 4 2 15 26-92 14 15. Balatonföldvár 21 3­18 12-94 9 16. Balatonlelle 21 2 1 18 21-94 7 Megyei II. osztály 1. Ozora* 21 18 1 2 126- 26 52 2. Tolna 21 16 1 4 166- 35 49 3. Kisdorog 20 15 4 1 87- 18 49 4. Sióagárd 21 14 2 5 61- 34 44 5. Zomba 21 12 2 7 79- 54 38 6. Csikóstőttős 21 11 3 7 63- 62 36 7. Majos 21 11 2 8 74- 34 35 8. Tengelic 21 10 3 8 75- 39 33 9. Madocsa* 21 10 1 10 63- 67 28 10. Magyarkeszi 21 8­13 56-118 24 11. Cikó 21 5 4 12 35- 65 19 12. Szedres 21 6 1 14 49-108 19 13. Pincehely 21 6­15 32-133 18 14. Bátaapáti 21 4 2 15 31- 68 14 15. Mucsfa 20 4 — 16 20- 62 12 16. Izmény 21 2 2 17 25-118 8 * = 3 büntetőpont levonva Schlosser-kupa kerékpár verseny Csömör csömöri nagydíja Kettős tamási siker a serdülők mezőnyében Az elmúlt szombaton a Duna­keszi Nagydíjjal kezdetét vette az 1999-es Schlosser-kupa nemzetközi országúti kerékpár verseny küzdelemsorozata. A háromszakaszos viadalon az indulókat már a rajtnál megti­zedelte a rendkívül mostoha időjárás. Megyénk mindkét egyesülete, a Szekszárdi KSE és a Koppány SE Tamási spor­tolói is ott voltak a rajtnál. A haladók versenyében a szek­szárdi Haiser Ákos bronzér­met szerzett, míg a serdülők futamában a tamási Szollár Márton győzött, az ifjúsági korú Csömör Zoltán (Szek­szárdi KSE) pedig ezüstérmet szerzett az első etapon. A verseny második szaka­szát Csömör Nagydíjáért írták ki. A serdülők futama teljes Tolna megyei sikert hozott. A győzelmet Dér Zsolt szerezte meg aki Szabadkáról költözött Tamásiba, és a tervek szerint a Koppány SE versenyzője lesz. A dobogó második fokára Szollár Márton, a harmadikra Rádi Norbert (Szekszárdi KSE) állhatott fel. Az ifjúsá­giaknál Csömör Zoltán ezúttal nem engedte át az első helyet vetély társainak. A harmadik, a Schlosser Kft. díjáért kiírt szakasz rajtját a hideg és a szakadó eső miatt elhalasztották - a haladó kor­csoport futamát pedig nem rendezték meg. Az egyórával később mégis útnak indított foghíjas serdülő mezőnyben a győzelmet újra Dér szerezte meg Szollár előtt, s ezzel az összetett versenyben is az élen végzett csapattársát meg­előzve. Az ifjúságiak között Csö­mör a második helyen ért célba, s ezzel megszerezte az összetett győzelmet. A felnőt­teknél Taksonyi Áron bátor, jó versenyzéssel ezüstérmes lett. Összetettben: Ifjúságiak: 1. Csömör Zoltán, 7. Fritz Já­nos (mindkettő Szekszárdi KSE). Serdülők: 1. Dér Zsolt (Szabadka), 2. Szollár Márton (Koppány SE Tamási), 7. Rádi Norbert (Szekszárdi KSE). Haladók: 5. Haiszer Ákos (Szekszárdi KSE). Kézilabda Eredményjelző Simontomyán Újabb színfolttal gazdagodott a simontomyai városi sportcsar­nok. Régóta dédelgetett álom vált valóra azzal, hogy a Simo- vill támogatásával ezután már elektromos eredményjelzővel is büszkélkedhetnek. A minden igényt kielégítő táblán a nézők jól követhetik a mérkőzésből eltelt időt, az eredmény alakulását és a kiállí­tásokat. Noha a berendezés ün­nepélyes avatása az április 30- ai sportbálon kerül sor, a kézi­labdázók már a hét végén bir­tokba veszik. Szombaton ugyanis kettős mérkőzésre ke­rül sor: előbb a Simontomyai TC NB Il-es férfi ifjúsági és felnőtt együttese játszik bajnoki mérkőzést a Harkány csapatai­val. Délután, illetve kora este pedig a Cece-Simontornya NB I/B-s női kézilabdázói a Pécsi EAC gárdájával vívják soron következő bajnoki találkozóju­kat. (varga) Edzőmérkőzés Thelena SK Tolna-Cece-Si- montornya KC 11-30 (2-13). Tolna: Flick- Schmidt, Kovács K. 2, Sipos Á. 3 (1), Konkoly, Smetec 2, Pirgi. Csere: Eper (kapus), Kovács J., Csáki, Csehné 2, Pavelekné 2. Edző: Kajcsa András. Simontornya: Nagy- Pulay 5 (1), Hingyi Z. 8 (3), Horváth 1, Vágvölgyi 1, Hingyi B. 5 (1), Killer 2. Csere: Bornemissza (kapus), Tatár E. 4, Tatár A. 1, Pech 3. Edző: Zámbó Tibor. Az alaposan fel­forgatott és megfiatalított tolnai csapat ellen a Ce-Si tetszés sze­rint érte el találatait.

Next

/
Thumbnails
Contents