Tolnai Népújság, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-15 / 87. szám
1999. április 15., csütörtök Sport 11. oldal Szombaton futópróba Március végén megkezdődött a Ford Olimpiai Ötpróba. A vidéki színhelyek közül Pécsett és Kaposváron - a lapunkban megjelent felhívást olvasva - sok Tolna megyei induló teljesítette az első megmérettetést jelentő gyalogtúrát. Az áprilisi próbán, e hétvégén futniuk kell a résztvevőknek. A 28 km-es távot négy, a 14 km-est kettő, a 7 km-est egy pontért teljesíthetik a vállalkozók, a szintidők három és fél óra, másfél óra, illetve negyvenöt perc. Szombat délelőtt 10 órától Pécsett az 508. sz. Szakmunkásképző Iskola elől (Kertváros, Eszék u.) indul a futás, a tanintézmény a Nagy Imre útról közelíthető meg a jelzőtáblák segítségével. Kaposvárott a városi sportcsarnok mögött található Matula Szabadidőközpont elől startolnak a próbázók, a vasútállomástól a 9-es helyijáratú autóbusszal érhető el a helyszín. További információk a 06-30-2020-005 (Pécs) és a 06-30-2020-004 (Kaposvár) telefonszámokon szerezhetőek be. Továbbra is tart az iskolák közötti verseny, az 1999. december 31-ig legtöbb próbázót indító iskola 100 ezer forint értékű sportszer-vásárlási utalványt kap. Az ajándéksapkáért 20, a hátizsákért 28, míg a melegítőért 40 pontot kell gyűjte- niük a próbázóknak. Labdarúgó MK Döntős a Debrecen A labdarúgó Magyar Kupa szerdai elődöntőjében: DVSC-Epona-Győri ETO FC 2-1 (2-1). Debrecen, 5500 néző, V: Hanyecz. DVSC: Tég- lási- Gojan- Bodnár, Sándor, Pető- Dombi (Siklósi, 66.), Böőr, Kovács, Szatmári (Csehi, 85.)- Sabo (Bagoly, 90.), Ilea. Edző: Garamvölgyi Lajos. Győr: Molnár- Lakos- Korsós, Stark (Bognár, 63.)- Zahorán (Szarvas, 31.), Csiszár, Somogyi, Salagean- Baumgartner, Balia, Vayer. Edző: Reszeli Soós István. A Debrecen története során először jutott a Magyar Kupa döntőjébe. G: Dombi a 6., Sabo a 23., illetve Korsós a 16. percben. Női kézilabda NB I Bosszantó vereség a fővárosban Vasas-Mikrokor- Ferropatent-Szekszárd SE 23-22 (9-12) A Ferropatent-Szekszárd SE hivatalos támogatója Fáy utca, 300 néző. V: Márczi, Skriba. Vasas: Si- rina- Csernus 1, LOVÁSZ 6, Kovács 2, PROK 4, HORVÁTH 5 (2), Borbás 2. Csere: Görög 2, Borbély 1, Lőw, Balogh. Edző: Papp György. Szekszárd: PET- ROVICS- VIRÁG 5, Popov 1, ORAVECZ 5 (4), Csáki, PÁDÁR 7, Károlyi 2. Csere: Geiger 1, Czirok 1. Edző: Katona Sándor. Kiállítások: 8, ill. 10 perc. A középmezőnyben tanyázó két együtt hétközi ösz- szecsapásán a házigazda angyalföldi gárda mindössze kétszer vezetett, másodszor azonban éppen a legjobb pillanatban jutottak előnyhöz . . . A Vasas már a 24. másodpercben gólt ért el, ettől kezdve azonban jobbára a vendég szekszárdiak akarata érvényesült. Petrovics remek napot fogott ki, a hazai játékosok sem átlövésből, sem a szélről nem tudtak túljárni a kapuvédő eszén, így tíz perc elteltével 4-1 -re fordított a Ferropatent. A folytatásban Pádár és Virág találataival őrizte előnyét a Szekszárd (20. perc: 5-8), de az első játékrészben szinte minden vendégjátékos bevette Sirina hálóját. A szünet után is tartotta előnyét a Szekszárd, a játékrész közepén még mindig háromgólos vendégelőnyt mutatott az eredményjelző (16-19) Sajnos, ahogy fogytak a percek, úgy vált egyre bizonytalanabbá a Ferropatent. A vendégcsapat két támadását is passzív játék miatt szakították meg a játékvezetők, s a támadásban elkövetett apróbb technikai hibák felhozták a Lovász és Horváth vezérelte Vasast (50. p.: 20-21). A szekszárdiaknál a második félidőben Pádáron és Virágon kívül már csak a heteseket biztos kézzel értékesítő Oravecz talált a kapuba, így a hajrára elfogyott a vendégek előnye. Az utolsó percre emberelőnybe került az angyalföldi gárda, és 24 másodperccel a lefújás előtt megszerezte a győztes gólt a Vasas. Katona Sándor: — A mutatott játék alapján nem érdemeltünk vereséget, a hajrában a szerencsésebb Vasas a maga javára fordította a mérkőzést. (paró) A Ferropatent-Szekszárd SE hivatalos sportszerszállítója Férfi kosárlabda NB I, rájátszás a 9-16. helyért Vasutas rövidzárlat a hajrában PannonPipe-DAKK- Dombóvári VMSE 73-66 (39-36) Debrecen, 600 néző. V: Smied, Hegedűs. Dombóvár: Szőke (15/6), Érsek (14/6), Krasznai (6/3), Tamás (5), Gavrilovics (18). Csere: Panta (-), BALOGH (6/3), Trupp (2). Edző: Molnár István. Az eredmény alakulása: 5. perc: 9-7, 10. p. 21-16, 15. p.: 28-28, 25. p.: 43^16, 32. p.: 53-53, 34. p.: 57-59, 38. p.: 65-59. Végig fej-fej mellett haladtak a csapatok, a 10. percben meglódult a Dombóvár, a hazaiak nem tudtak ritmust váltani, mégsem tudott elhúzni a DVMSE. A vasutasoknál Balogh vette vállára a csapatot. A második félidőben Horváth büntetőjével a hazaiak fordítottak, majd Balogh és Szőke tripláival újra a dombóváriak vezettek. A 34. percben ismét fordítottak a hazaiak, s ettől kezdve ismét fej-fej mellett haladtak az együttesek. A folytatásban majd négy percig nem tudott pontot dobni a vendégcsapat, s ezt kihasználva nyertek a házigazdák. Molnár István: — Hazai pályán jobb volt a Debrecen. ki A debreceniek visszavágtak a Dombóvárott elszenvedett vereségért fotó: bakó JENŐ Női asztalitenisz NB I Veretlenül zárt a Szekszárd BEAC-Gamma- Szekszárd AC 6:12 A veretlenségük megőrzését szem előtt tartó szekszárdiak a zárófordulóból előrehozott mérkőzésen két gyors párosgyőzelemmel kezdtek, s a folytatásban is végig irányították a találkozót. Az egyesek során a hónapok óta remek formában asztaliteniszező Wirth Gabi, valamint Larisa Stancu ellenállhatatlanul játszott, négy-négy győzelmükkel szinte egyedül késztették megadásra a fővárosiakat. Győztesek: Nagy 2, Csernyik 2, Kókai, Vass, illetve Wirth 4, Stancu 4, Lovas, Pata, valamint a Wirth-Lovas és a Stancu-Pata pár. Fastron AC Tolna- Statisztika II 5:13 (Kedd este játszották.) Az őszi budapesti 10:8-as tolnai siker után alaposan megerősödve érkezett a Statisztika csapata Tolnára. A visszatérő Bene Györgyivel a fővárosiak léptek előtt a meccs esélyesévé. A páLarisa Stancu ezúttal is hibátlan maradt fotó: bakó ros és az első egyesek után még tartotta a lépést a tolnai együttes, ám Kurimayt és Benét nem tudták legyőzni a házigazdák. A kiesés elkerüléséért az utolsó fordulóban Kecskeméten legalább döntetlent kell elérnie a Tolnának. Győztesek: Lippai 2, Maj- zik, Wittinger, a Wittinger-Pi- lisi pár, illetve Bene 4, Kuri- may 4, Póta 3, Tussinger 1, a Póta-Kurimay pár. Hosszú idő után ismét boksz esemény Bonyhádon A bonyhádi ökölvívás története a második világháború után kezdődött, rövidebb-hosszabb szüneteket követően a hatvanas évek elejétől élte virágkorát a völgységi bunyó. A város csapata 1962-től az NB II-ben szerepelt. Sok esztendőnyi másod- osztályú tagság után a csapat- bajnokságok leépítésével, akárcsak más településeken Bonyhádon is fokozatosan elsorvadt az ökölvívás. A Völgység fővárosában Oláh Miklós irányításával három éve zajlanak újból edzések. Az ökölvívók eddig alapítványi formában folytatták tevékenységüket, egy hónapja fogadta be a Stoll SE szakosztályukat. Jelenleg négy korábbi igazolt versenyző mellett nyolc technikai minimum vizsgára váró ökölvívó tréningezik rendszeresen a bonyhádiaknál. Bemutatkozásra szombaton nyílik lehetőségük, méghozzá helyben. A bonyhádi sportcsarnokban 18 órakor kezdődő profi gálán várhatóan két helyi amatőr is kötelek közé lép. A közönség számára tartalmas étlapot állított össze a szervező szekszárdi Unió Box Team. A főmérkőzést olimpiai bronzérmesünk, Isaszegi Róbert és Szakállas Tamás magyar profi bajnoki döntője jelenti majd. Az esemény díszvendége lesz Mészöly Kálmán, egykori labdarúgó csillagunk. A gála tervezett profi mérkőzései, légsúly: Régi-Zember (szlovák) - 4 menet; Isa- szegi-Szakállas T. magyar bajnoki döntő - 10 menet. Szu- perharmatsúly: Koczák-Les- sov (bolgár) - 6 menet. Köny- nyűsúly: Kalocsai-Dimitrov (bolgár) - 6 menet. Kisváltó- súly: Szakállas F.-Tenevi (román) - 6 menet. Nagyváltósúly: Szabó B. (ellenféle még nem ismert) - 4 menet. NB Il-es sakk-csapatbajnokság Decsen már hűtik a pezsgőt Labdarúgó Magyar Kupa Komlói Bányász-Autó Center Decs 5.5:6.5. Óriási várakozás előzte meg az első két helyezett összecsapását, melynek eredménye döntően befolyásolja majd az aranyérem sorsát. Mindkét együttes jelenlegi legjobb összeállításban ült asztalhoz. Jól kezdett az éllovas vendégcsapat, és két órai játék után 2.5:0.5 arányú vezetésre tett szert. A későbbiekben felváltva születtek a győzelmek, így a sárköziek végig tartották egy-két pontos előnyüket. A decsiek teljesen megérdemelten hozták el az „aranyat érő” 6.5 pontot a bányászvárosból. Taskovits, Papp Cs., Horváth G., Papp J. és Sebestyén győzött, a döntetleneket Prantner, Hölczl és Rudolf L. szállították. Bár a tabella élén változatlanul nagy a tömörülés, a sorsolás ismeretében az autós csapat reális bajnoki esélyekkel várhatja az április 25-ei zárófordulót. Kármin SE Pécs-KSZE Szekszárd 7:5. Az osztályozó elkerülése szempontjából fontos mérkőzést vívott a KSZE a hasonló cipőben járó pécsi együttes otthonában. A végig szoros mérkőzésen tulajdonképpen az döntött a hazaiak javára, hogy az 5-8. táblákon mind a négy pontot megszerezték az átlagosan 150-200 Élő-ponttal gyengébb szekszárdiak ellen. A Tolna megyeieknél - mint már oly sokszor - ismét a fiatalok remekeltek, hisz a vendégek öt pontjából négyet ők szereztek. Győztesek: Forster, Heilig, Szűcs, Hovorka. Döntetlen: Gál, Aladzsics. Móricz MH Kaposvár- Atomerőmű SE II 10:2. Az egész idényben rapszodikus teljesítményt nyújtó atomos csapat ismét előnytelen arcát mutatta a somogyi megye- székhelyen. A még mindig bajnoki álmokat dédelgető, kétségkívül igen erős kaposváriak otthonában az ASE tartalékos második csapatának fiataljai önbizalom nélkül, hi- tehagyottan ültek asztalhoz, egy-két játékosnál ráadásul a joggal elvárható küzdőszellem is hiányzott. A vendégek egyetlen győzelmét a jól játszó Ignits Miklós szerezte, de dicséret illeti Berta és Fekete fél-fél pontot érő teljesítményét is. Némi szerencsével ugyan a végeredmény szorosabb is lehetett volna, de a vendégek csak magukat okolhatják a két számjegyű vereségért, amivel az ÄSE két hellyel csúszott hátrább a bajnoki táblázaton. Dr. Szabó Kaposvári Sefag SE- TamBau KSE Tamási 3.5:8.5. A kiesés szempontjából rendkívül fontos találkozón a vendégek hárompontos győzelem reményében ültek asztalhoz, hiszen így leelőzhették volna vetélytársukat. Szponzorukhoz híven nagyszerűen „építkeztek” a tamási játékosok, és sorra nyerték játszmáikat. Végül fölényes győzelmet aratva túlteljesítették tervüket, és mivel másik ellenlábasuk is kikapott, így feljöttek a 10. helyre. Győztesek: Kalányos, Tóth, Halpert, Gilicze, Buczkó, Molnár, dr. Csávássy. Döntetlen: Reith, Szemes, Gábor. Lódi László Az Asztalos Lajos csoport állása a 10. forduló után: 1. Autó Center Decs 79, 2. Komlói Bányász 77.5, 3. Móricz MH Kaposvár 76, 4. Kalocsa 71 (1), 5. Baja 70.5, 6. Nagyatád 63, 7. Atomerőmű SE II 60.5, 8. Dunaújváros 48 (1), 9. Kármin SE Pécs 47.5, 10. TamBau KSE Tamási 43, 11. KSZE Szekszárd 42.5, 12. Sefag Kaposvár 40.5 ponttal. Megyei selejtező, 1. forduló. Cikó-Kakasd 2-2 (1-1, 2-2, 2- 2, 11-esekkel: 4-2). Cikó, 100 néző. V: Éreth. Igazi kupamérkőzés megérdemelt hazai sikerrel. G: Rónai, Kiss H., ill. Takács, Bencze. Jók: Nagy, Forray T., Csibi, ill. Kvanduk J., Varga, Sztehló, Honti. Pusztahencse-Decs 0-1 (0-0, 0-0, 0-0). Pusztahencse, 100 néző. V: Petki. A 115. percben lőtt Kalmár góllal nyert a Decs a minden dicséretet megérdemlő hazaiak ellen. Jók: az egész1 hazai csapat, ill. Száraz, Szabácsi, Kalmár. Dombóvári FC-Bátaszék 3- 0 (1-0). Dombóvár, 100 néző. V: Bonyai. A DFC sok helyzetet kialakított, s biztosan nyert. G: Ötvös 2, Szabotin. Jók: Foki, Ötvös, Somodi, ill. Makk, Pankovics, Rupa. Kölesd-Szekszárd 2-6 (1-2). Kölesd, 100 néző. V: Bán. A lelkesen játszó hazai csapat erejéből ennyire futotta. G: Bredák 2, ill. Fehér 2, Galambos 2, Gergely, Domonkos. Jók: Varga vezérletével az egész hazai csapat, ill. Nagyfalusi, Fehér, Gergely. Kajdacs-Atomerőmű SE 0-4 (0-2). Kajdacs, 200 néző. V: Nagy A. Szerencsés gólokkal nyert az ASE. G: Fejes 2, Nagy Z. (öngól), Mersich. Jók: Lengyel M„ Márkus, Porga, Varga, ill. Aradi, Fejes, Mészáros, Jávorka. Tevel-Bölcske 2-4 (1-0). Tevel, 100 néző. V: Kiss. Á Te vei hét helyzetet rontott, a Bölcske négyből négyet belőtt. G: Gergely, Ambrus, ill. Sulák 2, Lacza, Daru. Jók: Hartung, Ambrus, ill. Szili, Lacza, Kovi. Závod-Magyarkeszi 2-3 (1-2). Závod, 100 néző. V: Csizmadia. Nem látszott az osztálykülönbség. G: Spiel M., Szász, ill. Takács, Sándor, Franke F. Jók: Fábián, Zsók, ill. Varga Z., Teplán. Sióagárd-Pincehely 3-2 (2-0). Sióagárd, 60 néző. V: Sebestyén. G: Sörös J. 2, Sörös S„ ill. Szabó 2. Jók: Sörös J., Simon, Kelemen, Horváth, ill. Császár, Kántor, Szabó. Nak-Dunaföldvár 0-1 (0-1). Nak, 100 néző. V: Tóth. G: Szűcs. Jók: az egész hazai csapat, ill. Szilasi, Fekete. Kéty-Bonyhád 1-7 (0-5). Kéty, 100 néző. V: Walter. G: Jakab, ill. Molnár 3, Tálas 2, Tóth, Rózsahegyi, Jók: Miklós, Fodor, Jakab, ill. Molnár, Tálas, Rózsahegyi. Csikóstőttős- Kaposszek- cső-Hőgyész 2-0 (0-0). Csikóstőttős, 100 néző. V: Zádori. G: Péter, Csordás. Jók: Geréd, Porcsa, Pataki, ill. Máté. Alsónána-Majos 3-4 (0-2). Alsónána, 100 néző. V: György. G: Dér 3, ill. Boros R„ Forrai B„ Günter, Birinyi. Jók: Kovács, Mór, Dér, Balázs, ill. Miklós, Kovács, Birinyi, Jakab. Bonyhádbörzsöny-Zomba 0-7 (Ő—2). Bonyhádbörzsöny, 30 néző. V: Ódor. G: Márton K. 3, Simcsik 3, Szedlák. Jók: Csoboth, Tamás, Andrási, Ritz, ill. Rács, Márton K., Simcsik. Dalmand-Izmény 2-0 (1-0). Dalmand, 100 néző. V: Botos. G: Budai, Nagy. Jók: Berki vezérletével az egész hazai csapat, ill. Szabó, Sebestyén Cs., Balogh R. Tolnanémedi-Tamási 2-10 (0-5). Tolnanémedi, 60 néző. V: Rácz. G: Szilágyi, Kökény, ill. Szakács 3, Kiszler 2, Béres 2, Agócs 2, Herr. Jók: Szilágyi, Bujáki, ill. az egész csapat. Bogyiszló-Aparhant 2-4 (1-1,1-1, 2-1). Bogyiszló, 100 néző. V: Krekó. G: Györgye M., Rakó, ill. Köröndi 2, Min- ker, Palkó. Jók: Györgye M„ Györgye Zs., Berka, ill. Köröndi, Minker. Harc-Ozora 2-0 (1-0). Harc, 50 néző. V: Rácz F. G: Szűcs, Lakatos G. Jók: az egész hazai csapat, ill. Szabó, Papp. Mórágy-Paksi SE 1-5 (0—3). Mórágy, 100 néző. V: Bíró R. G: Szabó, ill. Csizmadia 3, Kródi, Péter. Kisdorog-Dunakömlőd 1-0 (0-0,0-0,0-0).