Tolnai Népújság, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-02 / 77. szám

1999. április 2., péntek Megyei Körkép 3. oldal A SZEKSZ rendezi Szekszárdi diáknapok Az idén is megrendezi a megyeszékhelyen a SZEKSZ, a Szekszárdi Középiskolások Szövetsége a Polip Ifjúsági Irodával és az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskolával közösen a vá­rosi diáknapokat. Április 14-én sporttal kezdődnek a SZEKSZ által koordinált programok. Tizenötödikén délután fél háromkor a Diákvezetők klubja szervezésében vidám vetélkedő lesz a Babits Mi­hály művelődési ház társal­gójában általános iskolások részére. Három órakor a vá­ros diákpolgármestere meg­nyitja a rendezvényt, majd a legnépszerűbb tanárok díja­zása következik a márvány­teremben. Délután négytől hétig fo­lyamatosan és párhuzamo­san érdekes programok vár­ják az érdeklődőket. Lehe­tőség lesz arra, hogy IQ és EQ teszteket töltsenek ki a fiatalok és azokat értékelik. Bizonnyal sokakat vonz majd az önismereti tréning, az előadás a grafológiáról, a csillagászától és az élmény- beszámoló egy dél-afrikai expedícióról. Folytatódnak a sportrendezvények. Este antidrog diszkóra kerül sor a TITANIC-ban, a Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola és SZEKSZ szervezésében. Másnap drogpervenciós vetélkedő lesz a szakközép- iskolában a megyei főkapi­tányság szervezésében, s újabb sport programokra ke­rül sor. Délután ismét elő­adásokat tartanak a Orszá­gos Diák Unió tagjai és töb­bet megtudhatnak a fiatalok NATO-ról és az EU-ról. Ti­zenhetedikén folytatódik a diák vetélkedő. Délután ket­tőtől este hétig mutatkoznak be a diákszínjátszók a Né­met Színházban, az Art Kontakt Mozgásszínház szervezésében. A sport ezen a napon is helyet kap a di­áknap rendezvényeinek so­rában. Az Illyés Gyula Pedagó­giai Főiskola hallgatói által koordinált programok ápri­lis 19-én a sörsátor megnyi­tásával veszik kezdetüket. A meghívott sztárvendég az Animal Cannibals, de még nem tudni, hogy valóban jönnek-e. Másnap 11-kor a szociális munkások nyílt szakmai konferenciájának a megnyi­tása után vitafórum lesz az új drogtörvényről. Délután háromtól beszélgetést ter­veznek a homoszexualitás- ról, érintettek részvételével. A városi sportcsarnokban megkezdődik a labdarúgó derby, a szünetekben külön­féle bemutatókkal. Este Irigy Hónaljmirigy koncert lesz ugyanott, majd zene reggelig. Április 21-én a szociális munkások konferenciája a gyermekbántalmazás téma­körével folytatódik. Délután kettőtől föllépnek a főisko­lai színjátszók. Négy órakor a Főiskolai Kávéházban előadás kezdődik a XX szá­zadi szélsőjobboldali dikta­túrákról, este több zenekar fellépésével koncert lesz. Esténként 19-től 21-ig fo­lyamatos szórakoztató prog­ramok várják a bolondozni vágyókat, lesz például bika­szimulátor, légvár, mászó­fal. Tisztelt Szerkesztőség! 1992-ben azért ragadtam tollat, hogy felhívjam a fi­gyelmet a Nagyszokoly köz­ségben lévő II. világháborús emlékmű elhanyagolt álla­potára, a piszkos parkra, melyen látszott, hogy létre­hozták de utána nem törő­dött vele senki. Tatabányán lakom, sajnos ritkán jutok el szülőfalumba, de amikor „ otthon ” vagyok, mindig elhelyezem az em­lékműnél a kegyelet virá­gait, mert az én édesapám neve is szerepel a névsor­ban. Most is így történt. Csa­ládommal együtt megelé­gedve és meglepődve tapasz­taltuk a nagy változást. A park gyönyörű, tiszta, gondo­zott. Köszönetemet fejezem ki mindenkinek, aki bármit is tett azért, hogy ez az emlékmű megfelelő környezetben emlé­keztessen mindnyájunkat azokra a hősökre, akik életü­ket áldozták a hazáért. Levelemet abból a meg­gondolásból írtam, hogy ne csak a rosszat tegyük szóvá, hanem a jót is vegyük észre. Finta Józsefné Mezőföldi Mária Civil szervezetek, szelíd erővel Dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke nyitotta meg a tanácskozást fotó: gottvald károly Idén lesz tíz éve annak, hogy - a kezdődő rendszerváltozás kísérőjelenségeként - ha­zánkban is sorra alakultak a különböző civil szerveződé­sek. Az eltelt egy évtized szá­mos, nyilvánosságot igénylő tapasztalattal szolgált: ezen tapasztalatok összegzése, közzététele volt a célja annak a tanácskozásnak, melynek tegnap adott otthont Szek- szárdon a Művészetek Háza. A Friedrich Ebert Alapítvány, a Város-Falu Alapítvány, vala­mint a Baloldali Önkormány­zati Közösség által rendezett, A civil szervezetek szelíd ereje elnevezést viselő program résztvevőit - köztük dr. Szili Katalint, az Országgyűlés alel- nökét, dr. Ábrahám János és dr. Jánosi György szocialista or­szággyűlési képviselőket - Csáki Béla, az MSZP Szek- szárd Városi Szervezetének el­nöke üdvözölte. Ezt követően Kocsis Imre Antal, a megye- székhely polgármestere lépett a mikrofonhoz, s köszöntő be­szédében egyebek mellett a po­litika és a civil szervezetek kapcsolatát elemezte. Rámuta­tott arra, hogy a politika - ha képes rá - hajlamos ezt a szfé­rát a maga arculatára formálni. Szekszárd, történetiségében is tekintve, a kivételek közé szá­mítandó, hiszen ebben a város­ban már a múlt század óta a ci­vil szerveződések jártak, s jár­nak élen a polgárosodás folya­matának segítésében. Dr. Szili Katalin megnyitó­jában hangsúlyozta: a civil szerveződések eredményes te­vékenységük révén a tartós tár­sadalmi stabilitáshoz járulnak hozzá. Magyarországon ma kö­zel 60 ezer (!) civil szerveződés létezik: megannyi egy-egy fó­ruma annak a párbeszédnek, melyre a politikában is nagy szükség van. Első előadóként Csizmár Gábor országgyűlési képviselő a tíz éves múltra visszatekintő egyesülési törvény hatásait részletezte. A civil szerveződé­sek - az alapítványok, közala­pítványok, egyesületek - mint­egy tükröt tartanak a minden­kori helyi, illetve központi hata­lom elé. Egyúttal konkurenciát is jelentenek, hiszen ha nem is pontosan ugyanolyan, de ha­sonló szolgáltatásokat nyújta­nak, mint az állam, vagy a piac. Ugyanakkor komoly gondokkal is meg kell küzdeniük: ezek legnagyobbika a tartós forrás­hiány. A délután folyamán a ta­nácskozás további előadások­kal, korreferátumokkal folyta­tódott, az érdeklődők egyebek mellett betekintést nyerhettek Békés, illetve Tolna megye ci­vil szervezeteinek tevékenysé­gébe is.-szá­Az országos szolfézs-bajnok Kenderes Tamás, a szek­szárdi Garay gimnázium nyolc osztályos tagozatának negyedikes tanulója nyerte meg a Kodály Zoltán orszá­gos szolfézs és népdaléneklési versenyt szolfézsből. A Liszt Ferenc Zeneiskolában máso­dikos továbbképző tagozatos. — Sudár Boglárka és Fűzi János készített fel. A verseny szóbeli és írásbeli részből állt. Lapról kellett egy perc alatt fel­énekelni egy barokk dallamot és egy népdalt. Az írásbeliben pedig hét, illetve kilenc diktálás után leírni szintén barokk dal­lamokat és népdalt, hangköz és hangzat meneteket. — Mióta tanulsz zenét? — Nyolc éve zongorázom. — Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel? — Még nincsenek pontos terveim. — Kedvenc tantárgyaid? — A német és az irodalom. — A családban vannak a zenélésnek hagyományai? — Igen, az egyik testvérem hegedül, az anyukám pedig harmonikázott. — Zenei tanulmányok? — Ameddig eljutok, szeret­ném folytatni. -i­Elismerés Negyvenen vehettek át jutal­mat csütörtökön a Belügymi­nisztériumban, a múlt év no­vemberi INEX-2 HUN elne­vezésű nemzetközi nukleá­risbaleset-elhárítási gyakorlat során nyújtott tevékenységü­kért. A jutalmakat Pintér Sándor belügyminiszter ne­vében Felkai László közigaz­gatási államtitkár nyújtotta át. A magyarországi gyakorlat a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Nuk­leáris Energia Ügynöksége ál­tal három éve kezdeménye­zett sorozat része volt. Az első alkalommal Svájc, azt követően pedig Finnország adott otthont az események­nek. A novemberi gyakorla­ton a Paksi Atomerőmű 4-es blokkjának balesetét szimu­lálták. Az eseményen több mint négyezer minisztériumi dolgozó, balesetelhárítási szakember és védelmi bizott­sági tag vett részt. A gyakor­lat sikeres volt, de a kisebb, főleg az információáramlás­ban tapasztalható hibák indo­kolják, hogy évente tartsanak hasonló szimulált akciókat. Miért épp a LITE? Az idegen nyelveknek je­lentősen megnőtt a szere­pük. Különösen az angol értékelődött fel, de a né­met is igen népszerű. So­rozatunkban a szekszárdi LITE nyelviskola néhány hallgatója mondja el, mi­ért tanul nyelvet és miért pont a LITE-nál? Jó, ha megértik az embert Dr. Kővári Márta szemész szakorvos: — Rossz, ha az ember nem beszél úgy egy idegen nyelvet, hogy megértesse magát és megértsen máso­kat. A mi szakmánkban is angol nyelven jelennek meg a fontos publikációk. A kongresszusokon az egyik hivatalos nyelv biztosan az angol. Azért jöttem a LITE nyelviskolába, mert azt ígér­ték, hogy megtanulunk be­szélni. Korábban jártam egy má­sik tanfolyamra, elég sok szót meg is tanultam, de ha meg kellett szólalnom, már bajban voltam. Ott monda­tonként olvastuk az olvas­mányokat, egymással nem kommunikáltunk. Ebben az iskolában sokkal könnyeb­ben levetkőzi az ember az idegen nyelvvel kapcsolatos gátlásait. (X) Több volt a halálos baleset Tolna megye közútjain 1998-ban 498 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt, 2 százalékkal kevesebb, mint az azt megelőző évben. Rendkívüli adatnak számít, hogy 70 százalékkal emelkedett a halálos sérüléssel járó balesetek száma, a korábbi 27-ről 46-ra, tájékoztatott ülés László, a Tolna Megyei Rendőr­főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője. Joggal vetődik föl a kérdés, mi ennek az oka? Elsősorban a gya­logos, kerékpáros, motorkerék­páros és segédmotorkerékpáros balesetek elszaporodása okozta a nagymértékű növekedést. A bal­eseti elemzésekből az derül ki, hogy hatósági tevékenységet végzők elsősorban a személy­gépkocsivezetőkkel és tehergép­kocsivezetőkkel foglalkoztak. Áz adatok azt mutatják, hogy a sze­mélygépkocsivezetők többnyire fegyelmezetten közlekednek. Nagyobb odafigyelést igényel­nek a gyalogosok, a kerékpáro­sok, a motorkerékpárosok. Élve a hatósági eszközökkel nemcsak bírságolni kell, hanem megaka­dályozni őket abban, hogy sza­bálytalanul közlekedjenek. „Sláger” évek óta Tolna me­gyében az ittas vezetéssel kap­csolatos rendkívül negatív sta­tisztika. A tavaly előfordult 498 közlekedési baleset 16,6 száza­léka függött össze az elkövető al­koholfogyasztásával. Az alkoho­los befolyásoltság előfordulása leggyakoribb az állati erővel vont járművek hajtói által előidézett balesetekben, de az átlagot jelen­tősen meghaladja a segédmotor­kerékpárosok, a kerékpárosok, valamint a motorkerékpárosok it­tasságának gyakorisága is. Az át­lagosnál jóval alacsonyabb a hi­vatásos gépjárművezetők által üzemeltetett gépkocsikkal ittas állapotban előidézett balesetek száma és aránya. Külön kieme­lést érdemel az autóbuszvezetők fegyelmezettsége, akiknél közle­kedési balesetnél egyetlen alka­lommal sem lehetett alkohol je­lenlétét kimutatni. A balesetek bekövetkezésének okai között a vezető helyet foglalja el a sebes­ség nem megfelelő alkalmazása, gyakori továbbá a járművezető hibájából, így elsőbbség meg nem adása miatt vagy irányvál­toztatás helytelen megválasztá­sából bekövetkezett baleset. (pt) Hírek A Megyéből Hírek A Megyéből „Európa-nap a Zrínyiben. A szekszárdi 2. számú Általános Iskolában április 8-án Európa- napot rendeznek. A program délelőtt 10 órakor a város álta­lános iskolásainak futásával kezdődik, majd 12-kor lesz az Európa-tanterem ünnepélyes megnyitója. Délután előadás, versmondó verseny, vetél­kedő, főzőcske szerepel a ren­dezvény programjában. Ezzel párhuzamosan kampánykoor­dinációs találkozóra is sor ke­rül. Az. országos gyermek szóló­tánc versenyt április 9-én tart­ják Szekszárdon, a Babits Mi­hály Művelődési Házban. A délelőtti próbákat követően 14 órától a versenyben 25 pro­dukcióban, 45 gyerek mutat­kozik be. A résztvevők Karúd­ról, Kalocsáról, Miskéről, Csongrádról, Balatonboglár- ról, Litérről és Szekszárdról érkeznek. A kurdi képviselőtestület kedden délután négy órakor kezdődő ülésén az önkor­mányzat előző évi költségve­tésének teljesítéséről, az ön­kéntes tűzoltóegyesület támo­gatásáról és a községben tar­tott veszélyes kutyákról is szó lesz. Nevelési tanácsok. Dombó­vár Város és Városkörnyéki Önkormányzatok Területfej­lesztési Társulásának nevelési tanácsadója április 7-én, szer­dán délelőtt tíz órakor az Apáczai Csere János Szakkö­zépiskola dísztermében peda­gógusok számára előadást rendez dr. Ranschburg Jenő pszichológus részvételével a kisgyermekkori pszichés za­varokról. Lápafőn, a Béke utcában egy lakóház egyik főtartó fala, va­lamint a tetőszerkezete meg­roggyant tegnap. A Dombó­várról 11.02-kor helyszínre érkező tűzoltók aládúcolták az épületet. Pakson, a Rákóczi utcában egy IVECO típusú, 10 köbmé­ter fűtőolajat szállító autó bal hátsó kereke pincébe szakadt tegnap délután. A Paksról és az erőműből kiérkező tűzoltók közreműködésével az olajat átfejtették egy másik járműbe, majd a bajba jutott autót egy 20 tonnás daruval emelték ki a pincéből.

Next

/
Thumbnails
Contents